Századokkal ezelőtt a dinnye nemcsak csemegének, hanem sokszor életszükségletnek számított. A rekkenő hőségben a pusztai ember szívesebben fogyasztotta, mint az alföldi kutak poshadt vizét. Tisztában voltak gyógyhatásaival is. Veszelszki Antal orvos-botanikus 1798-ban kiadott „füves könyvében” pontosan leírta, kinek ajánlja a dinnyét és kinek nem.
A dinnye „tisztítja a fejet”, ezért javasolt szédülésre. Ha valaki ájul, az orrához kell tartani, „eszére jön”. Ajánlja a „göthőseknek” vagyis a köhögő beteges embereknek, a „hektikusoknak” vagyis a tüdőbajosaknak, zaklatott idegrendszerűeknek. „Fövényre” nemcsak a dinnye leve hasznos, de a magja is. Vízben meg kell törni a magot és azt inni vesehomok ellen.
Szívesen ették a dinnyét „forrázó hideg”, vagyis lázas betegség esetén. A hasmenéssel járó járványos időszakban az orvos szerint hatásosabb, mint a „limonádé-víz”.
Nem ajánlott dinnyét fogyasztani a „vízi-kórságra”, mai szóval ödémára hajlamos személyeknek, mert a „torkokra forr” (nem, ill. nem jól fogadja be a szervezetük).
„ A Dinnye a Magyarnál nem nagy Újság, esméri még a gyermek is, tudják is termeszteni mindenütt, de enni is. a Dinnye természete hideg, és nedves. A Nyálat az emberből megindítja, fejét tisztítja, ha szédül az ember, és ájul, tsak tartsák az orrához, eszére jön, a sós vért megjobbítja, az egészségnek sem árt, hanem ha vissza él valaki véle, sőt a kehes-pehes, göthös hektikusok a Dinnyétől kigyógyulnak. A Dinnye levével búza-lisztből holmi pogátsát gyúrnak, mellyel a testet mosni jobbnak látják sokan a szappannál. A Dinnye magvait vízben megtörni, és azt a vizet innia fövény ellen igen hasznosnak mondják.”
„Természete a dinnyéknek, … hideg és nedves: a szomjúságot el-óltja, a forrázó hidegben is bátran eszi a Magyar, és többre megy vele, kivált az őszi nagy forrósággal járó járvány-hideg-lelésekben, és has-menésekben, mint a Limonádé-vizekkel.
A Dinnye magvait vízben meg-törni, azt a vizet jó innia fövény ellen. A jó-féle ki-vágyó Magyar gazda törekben, polyvában Szent Pál napig is ritkaságnak eltartja a dinnyét. A dinnye tsutkája ha szárad és könnyű, tudja, hogy le-szakasztanivaló. Hideg természetűek, vízi-kórságra hajlandó személyek a dinnye evésnek békét hagyjanak: mert másként a torkokra forr.”
(Forrás:
A növény plánták országából való erdei, és mezei gyűjtemény vagy-is fa és fűszeres könyv, mellyben azoknak deák, magyar, német, frantz, tseh, és oláh neveik, külső, belső, és közhasznaikkal egyetemben Máthiolusból s más több Fa-, és Füvész Írókból a közrendű Hazafiak kedvekért szálanként egybe-szedettek Veszelszki Antal által. Pesthen. Találtatik Trattner Mátyásnál, és Kiss István Nemzeti Könyvtáros bóltjábann 1798.)
A görögdinnye levét „szappan” készítéséhez is felhasználták. Összegyúrták búzaliszttel, az így készült dinnye-”pogátsával” mosakodtak.
Az egészséges termésekből néhány darabot eltettek, hogy télen is legyen különleges csemege. Törekbe és pelyvába helyezve Szent Pál napjáig, január 25-ig is eltarthatták.
Veszelszki Antal tanácsai óta több, mint kétszáz év telt el.
A dinnye sokat változott, új fajtákat nemesítettek, de a kedvelt gyümölcs jótékony hatásai ma is változatlanok.
