Pontosan száz éve áll egy kőkereszt Pusztacsászon, a 31-es főút mellett, egy régi ház előkertjében.

Felirata és alapítványi okirata szerint Tóth Illés „szegény viszonyok között élő földműves” a „Császi út mentén”, saját telkén állíttatta 1922-ben. Nem tudjuk, hogy létrehozásának lehetett-e közvetlen kiváltó oka. Családja szerint Tóth Illés mélyen vallásos ember volt, ezzel magyarázható a keresztállítás. 

A kereszt felirata:

HIT REMÉNY SZERETET

VEZESSE A LELKEKET

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTA TÓTH ILLÉS ÉS NEJE SZILÁGYI ERZSÉBET

1922

Talapzata lépcsős kialakítású, törzsének feliratmezője kétoldalt oszlopos. A kereszt tövében Szűz Mária szobra áll.
Készítője a neves egri kőfaragó, Krizsán Ignác volt, aki 1000 koronáért vállalta a munkát. Nagyon hasonlít a szintén Krizsán mester által faragott Csikós-kereszthez (Makkos-dűlőben állt, mára elpusztult) és a Pélyi úti kereszthez.
Buczkó János az egri érseknek írott jelentése szerint Tóth Illés keresztje „a vallásos érzületnek s a jó ízlésnek mindenben megfelel.” Az állíttató a kereszt helyeként 9 négyszögöl földterületet íratott át az egyház javára.

A keresztek felállításának az egyház által megszabott rendje volt. Először a plébánosnak kellett bejelenteni a szándékot. Az állíttatónak biztosítania kellett a kereszt későbbi fenntartását, ezért keresztalapítványt, fundációt kellett tennie.
Az 1920-as években a keresztalapítványok egységes minta szerint, formanyomtatványon készültek. A plébános a „Szabályszerű jelentés” című űrlap nyolc kérdésének kitöltésével minden információt közölve kérte az érseki jóváhagyást és a kereszt felszentelésének engedélyezését. Az elvárt alapítványi összeg 400-500 korona volt, amit az Egri Ájtatos Alapítványi Hivatalhoz, később az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt.-hez kellett befizetni. Az állíttatók a pénzösszegen kívül 4-9 négyszögöl földterületet is felajánlottak, melyet telekkönyvileg az egyház javára írattak jelképes vételárért.

Az út menti keresztek múltjának kutatása során Hevesen összesen 24 kereszt létezését sikerült dokumentálnom 2000-ben. Ezek közül 11 megsemmisült az idők során.

Keresztet állító elődeink ha magánemberként cselekedtek is – mint Tóth Illés – a köz számára adtak valami nagyon fontosat. Nemcsak személyes bizonyságtételük volt a keresztállítás. Jelet és jó érzést adtak a keresztény ember számára. Hiszen ahol feszületeket lát a járókelő, az idegen, úgy érzi, megszentelt földön jár és jó emberek lakják a környéket. 

Tisztelet érte Tóth Illésnek és minden keresztet állító elődünknek!

 Bővebben:

Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok és falifülkék Hevesen és határában. Agria 36. Az Egri Múzeum Évkönyve, Eger, 2000. 347-383.

Szöveg: Gy. Gömöri Ilona
Fotók: 2000, 2022. Gy.G.I.

Közel három évtizede a hevesi református temetőben találtam rá egy megsérült, magányos sírkőtáblára, melyen csak egy név és két évszám állt. Eltelt néhány hónap, és kiderült számomra, hogy a táblán szereplő név, Galgóczy Béla a gyülekezet egykori iskolájának tanítója volt. A Hevesi Református Egyházközség történetének kutatása során a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben, valamint az egyházközség irattárában fellelt dokumentumok adataiból rajzolódott ki előttem, hogyan működött az egykori református iskola, milyenek lehettek a tanítók mindennapjai.

Galgóczy Béla az iskola történetében a leghosszabb ideig, 31 évig töltötte be itt tanítói szolgálatát, melyet kiemelkedően eredményesen végzett.

 Fotó: Heves, Református temető. Készítette: Gy. Gömöri Ilona 1994.

Galgóczy Béla 25 évesen, 1897-ben került Hevesre. Előtte a maklári iskolában tanított. A hevesi gyülekezet őt hívta meg a megüresedett tanítói állásra. 1897 szeptemberében kezdte meg munkáját. Érkezésekor a gyülekezet rendbe hozta a tanítói lakást, ami az iskolával egybeépült. Ez azzal járt, hogy a szobákból „kivetették” a búbos kemencét, és kamrát, ólat is építettek.

Ebben az évben 44 tanuló járt az iskolába, akiknek döntő többsége református vallású volt, mindössze 7 fő római katolikus.

Milyen díjazást tudott adni számára a kicsiny egyházközség?

Díjlevele a következőket tartalmazta:

1. 300 Ft évi javadalom
2. alkalmatos lakhely, a vele lévő 6 vékás kertnek használata.
3. két jó szekér fűteni való szalma vagy évente 6 Ft.
4. minden iskolás gyermektől 1 Ft, 1 csirke, 8 tojás
5. temetési stóla 50 krajcár
6. Zsoldos Zsigmond 500 Ft alapítványának kamata vagy helyette 5 köböl rozs.
7. Zsoldos Sándor adományából az ötödrészi szőlőskertben fekvő 8 csatornájú, 9 sorú szabad szőlő örökös használata

A 300 Ft évi javadalom messze elmaradt az országos átlagtól, mely megközelítette a 600 Ft-ot. Ennek oka feltehetően nemcsak a szűkös fenntartói forrás, hanem az, hogy a tanító még természetbeni juttatásokat is kapott. Jelentős kiegészítésnek számított a Zsoldos-testvérek alapítványából jutó termény, illetve szőlőföld-juttatás. A két jótékony református földbirtokos 1859-ben, az egyházközség önállósodásakor saját vagyonából ajánlotta fel ezeket a juttatásokat a mindenkori tanító részére.

Milyen volt az iskolaépület Galgóczy Béla idejében?

1867-ben építették, mivel az előző, iskola céljára használt építmény leégett.
Hossza 12 öl (kb. 22 méter), tornáca 4 sukkos (1 sukk hossza egyenlő a két ököl és a kinyújtott, egymás felé mutató, összeérő hüvelykujjak együttes hosszával)
Tetejét zsindely fedte. Az iskola épületéhez az 1890-es években hozzá toldottak egy új tantermet, mely még 3 öllel növelte az iskola hosszát.
Az 1910-es évekre megromlott az épület állapota. Bazsó Tivadar községi orvos egy jelentésben avultnak, szűknek nyilvánította. Az új iskola csak 1930-ban, Galgóczy Béla halála után épült fel.

Hogyan működött az iskola?

A feladatot mindig egy tanító látta el, akadályoztatása esetén a lelkész vagy a felesége, esetleg egy presbiter. Az egyházközség iskolájának fennállása alatt 17 tanító működött. Szinte kivétel nélkül pályázat alapján töltötték be tisztséget. A pályázatokat a Néptanítók Lapjában vagy a Sárospataki Lapokban tették közzé, majd a jelentkezők közül titkos szavazással választott a presbitérium. Kivételnek számított Galgóczy Béla, akit személy szerint hívtak meg a tanítói állásra.

A presbiteri üléseken rendszeresen foglalkoztak a tanítás kérdéseivel is. Itt döntötték el a tanító javaslatára, kinek kell osztályt ismételnie. A presbiterek – maguk közül iskolafelügyelőket választva – ellenőrizték a tanulók iskolai mulasztását is. A hiányzásokat büntetéssel sújtották. Azoknak a szülőknek, akik nem engedték gyermeküket iskolába, napi 10 krajcárt kellett befizetni a pénztárba. Ebből a pénzből szegény és árva gyermekeket segélyeztek. A presbitérium és az iskola folyamatos közös munkáját jelzi, hogy amikor a Vallásügyi Minisztérium elrendelte iskolatanács választását, az itt már hét éve működött.

A jól működő iskola életét azonban a nehéz időszakokban megkeserítette a pénztelenség. Mindig nagy gondot jelentett a fűtés megoldása. Általában erre külön pénzt szedtek minden gyermek után. Az 1890-es években 50 krajcárt, 1910-ben 1 koronát. 1917-ben a temető fáit használták fel a fűtésre. Előfordult, hogy rövidítették az órákat, hogy a gyerekek kevesebb időt töltsenek az iskolában. 1915-ben a háború okozta rendkívüli viszonyok miatt az iskolai záróvizsgát a szokásosnál korábban, májusban megtartották.

Az épület megromlott állapota miatt a kis gyülekezet az 1910-es évek végén hozzáfogott, hogy új tanítói lakot építsenek, de ez csak 1926 tavaszára készült el.

Galgóczy Béla tanítói munkája kiemelkedően eredményes volt. Tanulói legnagyobbrészt elvégezték az iskolát! Munkálkodása idején a tanulói létszám megduplázódott. 1893-ban 29 tanuló, míg 1899-ben már 64 tanuló járt az iskolába. Az 1901 és 1906 közötti időszakban szinte minden tanuló befejezte iskolai tanulmányait, mely az akkori viszonyokat tekintve kiemelkedő eredménynek számított. Egyházi énekkart szervezett, melyet halála után nem tudtak ujjászervezni. Kimutatásokat, grafikonokat készített, melyek pontos képet adnak a létszám alakulásáról, a tanulmányi eredményekről, a felekezeti arányok alakulásáról. Jegyzetei a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben találhatóak.

A hevesi református iskola leltárának egy részlete, irkafüzetben. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Adattár

A kiváló tanító 1928 februárjában megbetegedett. Ez az év különösen vészterhes volt az egyházközség számára. Új templomuk épülőfélben állt, miközben a lelkész elhagyta a gyülekezetet. A tanítót senki sem tudta helyettesíteni, ezért az iskolát 10 napra be kellett zárni.
Galgóczy Béla 56 éves korában, 1928. június 10-én elhunyt.

Sokat emlegetett, jó tanítóként élt emlékezete a gyülekezetben, ahogyan ezt a presbitériumi jegyzőkönyvben is feljegyezték.
Napjainkban síremlék-táblája a templom előterében látható A gyülekezet tisztelettel őrzi egykori tanítója emlékét.

Források

1. Presbitériumi jegyzőkönyvek. Hevesi Református Egyházközség.

2. Gy. Gömöri Ilona: A hevesi református egyházközség története, helyi református szokások. Szakdolgozat 1994.

3. Gy. Gömöri Ilona: A hevesi református egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis) 1997. 291-317. Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

Fotó:

1. Galgóczy Béla sírkőtáblájának egy darabja a Református temetőben 1994-ben. Készítette Gy. Gömöri Ilona

2. Az iskola leltárának részlete. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Adattár. Gy. Gömöri Ilona

Van egy különleges épület a Szerelem Alfréd utcában, mely egyediségével az utca meghatározó látványelemévé vált. Fatornácos háznak vagy Piroska-villának is nevezik. Heves büszkesége volt ez a villa száz-százhúsz évvel ezelőtt, több korabeli képeslapon is szerepel.
Ki építtette és mikor? Kiről nevezték el? Miért számított divatosnak akkor az építésmódja?
Új kutatásom eredményét szeretném megosztani az érdeklődőkkel.

A villát a boldog békeidőkben, 1902-ben építtette Heves egyik rangos személyisége, Nemcsik Kálmán, a Hevesi Királyi Járásbíróság vezetője. A ház helyének kiválasztása nem tekinthető véletlennek. Az új, alig több mint tíz éve megnyitott Szerelem Alfréd utcán építették fel, mely akkor Heves legszebb utcájának számított. Megnyitására azért került sor 1889-ben, mert akkor építették ki a vármegyei törvényhatósági út új szakaszát, mely Dormándtól Hevesen át Jász – Nagykun – Szolnok vármegye határáig tartott.
Heves város képviselő-testülete törekedett arra, hogy az új utca valóban a község legszebb utcája legyen. Ezért szabályzatot alkottak az itt felépítendő házak építésmódjáról, utcafrontjuk kialakításáról. A rendelet betartását „szépítészeti bizottság” felügyelte és ellenőrizte.
A század elejére módos polgárházak sora épült itt, a korzó pedig Heves polgári fejlődésének jelképévé vált. Az utca kezdetén, az Úrikaszinó előtt rendszeresen térzene szólt, középrészén (ma Szerelem Alfréd u. 20.) nyílt a népkert, a helyi kultúra fontos helyszíne. Vasárnap délutánonként sétálókkal népesült be a korzó. A lányok szívesen vonultak végig egymást karonfogva a kellemesen üdítő élményt nyújtó Nyitrai-tóig, majd vissza.

Az utca különleges, legszebb háza volt a Piroska-villa. Tornya messziről látszott, vonzotta a járókelők tekintetét.  Stílusa az alpesi házak hangulatát idézte. A nyitott fatornác díszesen faragott oszlopaival a svájci hegyek jellemző épülettípusa. Gyakran építették fürdő- és pihenőhelyeken, az ott megforduló vendégek pedig szívesen vitték mintaként haza akkor is, ha típusa a sík vidéken idegennek számított. Feltehetően Nemcsik Kálmán is utazásai alkalmával figyelte meg a divatos építésmódot.
A jó ízlésről és jómódról tanúskodó villa 1902 őszére épült fel. A tetőszerkezet és a torony elkészülte alkalmával nagyszabású bokrétaünnepet is tartottak, melynek emlékét korabeli feljegyzés is megőrizte.
Az építtető Nemcsik Kálmán ekkor 59 éves volt, már több mint tíz éve a Hevesi Királyi Járásbíróság vezetőjeként pályája csúcsán állt.
Hogyan került Hevesre és miért nevezte Piroska-villának a házát?
Nagykőrösön született 1843-ban. A nagykőrösi református kollégiumban érettségizett. Arany János és Szilágyi Dezső tanították. Közigazgatási pályafutását Szolnok megyében kezdte, a vármegyénél. 1872-ben, 29 éves korában került Hevesre, ahol előbb albíró volt, majd 1890-ben lett a Járásbíróság vezetője. Nemcsak a közigazgatásban vitt vezető szerepet, a társadalmi életben is tisztségek egész sorát viselte. Számtalan közéleti megmozdulásnak, eseménynek kezdeményezője vagy részese volt.
Felesége, Őrley Piroska Nagyváradról származott. Az esküvőjüket is Nagyváradon tartották 1886 májusában. A nevezetes partiumi családnak több kiemelkedő egyénisége volt. Őrley Piroska öccse, Kálmán Bihar megyei főjegyző. Húga, Őrley Flóra híres operettprimadonna.
A Piroska-villa elnevezést a feleség, Őrley Piroska és leányuk, Nemcsik Piroska nevéről kapta az épület.

Nemcsik Kálmán 1911-ben vonult nyugalomba. Ebből az alkalomból – „sok évi hű és buzgó szolgálata elismerésérül” – királyi kitüntetést kapott, Ferencz József a III. osztályú Vaskoronarendet adományozta számára.
Nemcsik Kálmán 1914-ben, felesége 1932-ben hunyt el. Leányukra, Nemcsik Piroskára – aki idős korában a „nagyáruda engedélyeseként”, trafikosként dolgozott – még ma is többen emlékezhetnek.

A mellékelt képeslapot a tizenéves Nemcsik Piroska küldte Hevesről 1906-ban barátnőjének, Árkosy Líviának Nagyszebenbe a „Szt. Ferenczrendi nővérek” zárdájába. Képes oldalán „ez a mi házunk” kifejezéssel pontosan megjelölte négy éve épült házukat.

A villa – bár mára sokat veszített eredeti szépségéből – egyediségével ma is az utca meghatározó látványeleme. Megőrzésre érdemes értékeink közé tartozik!

Heves múltbeli értékei között előkelő hely illeti Nemcsik Kálmán személyiségét is, akit a község polgári fejlődésének egyik legfőbb előmozdítójaként kell megőriznünk az emlékezetünkben!

Forrás:

• Gy. Gömöri Ilona: Üdvözlet Hevesről. Település – Arculat – Hagyomány. Heves településképi arculata. Heves, 2021. Kiadó: NOTITIA Alapítvány.

• Képeslapok a Szerelem Alfréd utcáról 1900 - 1960.

• Heves vármegyei ismertető és adattár. Szerkesztő: Ladányi Miksa. 1936.

• Heves és Vidéke hetilap cikkei 1900 – 1903.

1902. június 19-e délutánján a hevesi főtéren nézelődők izgalmas kocsiversenynek lehettek tanúi. A község néhány előkelősége  próbára tette lovait és saját képességeit úri kedve szerint. A Kaszinó előtt gyülekezett a társaság és a kíváncsiskodók hada...

A verseny célja: hajtás Tenkig és vissza!
A küzdők Spitzer Vilmos, Weisz Jónás és Vitz Dávid kocsi-lovai.
Spitzer Vilmos és Weisz Jónás saját maga hajtotta lovait, Vitz Dávid hajtója pedig Dr. Remenyik István volt.


A verseny öt órakor a Kaszinó elől indult. Itt sorakozott fel a versenybírák bizottsága is: Nemcsik Kálmán táblabíró (a Járásbíróság vezetője), Dr. Remenyik József (Dr. Remenyik István édesapja), és Kohn Gábor. Elsőként Spitzer Vilmos indult el, majd öt perc után Dr. Remenyik István, újabb öt perc múlva pedig Weisz Jónás. Tenken “bizalmi férfiak” ellenőrizték a versenyt: Brünauer Emil (királyi közjegyző), Finta Dezső és Kaszab Imre.

A futamtávolság kb. 17 km volt. Dr. Remenyik István a távot 39 és ¾ perc alatt tette meg, Weisz Jónás 44 perc alatt, Spitzer Vilmos pedig 44 és ½ perc alatt.

                  Az Úrikaszinó épülete a 20. század elején (korabeli képeslap részlete) 

A verseny – amellett, hogy valódi megmérettetést jelentett- alkalmat adott a társasági életre is. A Kaszinó előtt cigányzene szólt, belül pedig büfét rendeztek a érdeklődő “eszmefuttatók” részére.

Az esemény főként az úri réteg – birtokosok, városi tisztségviselők, hivatalnokok - számára jelentett szórakozási alkalmat. A birtokosok dicsőségnek és egyben szívügyüknek tekintették, hogy a lótenyésztésben is elöl járjanak. Közülük többen gazdasági akadémiát is végeztek, és sikeresen gazdálkodtak. Szívesen vitték lovaikat nagyobb közönség elé, bemutatókra, ahol gazdaként büszkék voltak egészséges, szép és erős állataikra. A korszakban egymást érték a mezőgazdasági kiállítások.  
Különösen nagy sikereket ért el Dr. Remenyik István hevesi birtokos és tb. főszolgabíró, aki nagy hozzáértéssel és kedvvel foglalkozott lovaival. Félvér lovaiért 1905-ben arany oklevelet kapott egy hevesi kiállításon.
Rangos elismeréseket kapott a képzett gazdász, birtokos Spitzer Vilmos is, aki kb. ötven lovat tartott, emellett kb. háromezres állatállománya volt és eredményesen gazdálkodott hevesi és pélyi földbirtokán. Tagja volt a község képviselő-testületének. Sok-sok közéleti funkciót betöltött, így a helyi társadalmi élet vezető egyéniségének számított. 
A résztvevő urak maguk alkotta szabályok szerint versenyeztek. Nem is létezett még egységes, országos szabályzat. Majd csak a két világháború közötti időre kristályosodtak ki és kerültek rögzítésre a lovassportok játékszabályai. De a hevesihez hasonló távhajtó viadalok tapasztalatai minden bizonnyal hozzájárultak az általános szabályrendszer megalkotásához. 

Forrás: Heves és Vidéke hetilap. 1902.
            Magyarország vármegyéi és városai. Heves vármegye. Borovszky Samu 1909.

Szerző: Gy. Gömöri Ilona 
2022. szeptember 10.

A fiatalabb generációk alig ismerik a Heves város déli részén található tavat, legfeljebb negatív élmények kapcsolódnak hozzá a környék elhanyagoltsága miatt. Az idősebbek és az előttünk járó hevesi emberek életében azonban még jelentős szerepet töltött be a Viczán-tó. Múltja még feltárásra vár, de ez alkalommal összegyűjtöttem a jelenleg elérhető történeti adatokat kiegészítve saját tapasztalataimmal.
       A Viczán-tó az 1980-as években. Fotó: Szedlák György 

Mikor keletkezett a tó?

A Viczán-tó helyét csak az utóbbi mintegy száznyolcvan évben lehet viszonylag pontosan lokalizálni. A korábbi századokban itt, Heves déli részén, a „város körüli csapáson” (a települést határoló körúton) kívül több kisebb-nagyobb gödör, mélyedés volt, melyek a csapadékosabb időszakokban megteltek vízzel, máskor kiszáradtak. Az első katonai térképfelmérés idején, 1783-ban még nem jelölték a tószerű állóvizet. A 19. század közepén állandósult helye, így ettől az időszaktól szerepel a térképfelvételeken is. Tehát a mai Viczán-tóra tekinthetünk úgy, mint az egykor itt elterülő mocsaras, tószerű vizek emlékének utolsó őrzőjére.

Hogyan hasznosították?

A környék lakosai többféleképpen hasznosították a „Güdrök”-et. Kitermelt földjéből vályogot vetettek, melyekből házaikat építették. Nyáron kenderkötegeket helyeztek vizébe, melyeket kövekkel is lenyomtattak, majd néhány nap után a parton szárítottak meg. Ez a munka a kender feldolgozásnak első lépései közé tartozott, melyet később még követett a kender törése, puhítása gerebenezése, fonása, végül a szövés, a házivászon elkészítése. A tó melletti célszerű gazdálkodást mutatja, hogy a 19. században kenderföldek is voltak mellette.

A tó vizét kiválóan hasznosíthatták az állatok ellátása során is. A mellette lévő széles területsáv kizárólag legeltetésre szolgált, lényegében ez a sáv választotta el Heves lakóövezetét és a kaszálókat, gyepeket, szántókat. Ide hajtották ki a gulyát, melynek emlékét a közeli helynevek is megőrizték. 

Miért kapta a Viczán-tó elnevezést?

Elnevezését a 19. század második felében kapta a tó mellett élő Viczán családokról. Több Viczán-testvér lakott egymás mellett a mai Radnóti Miklós utcában, majd a környező utcákban is, akik jelentős gazdálkodónak számítottak.
Családi hagyományuk számon tartotta, hogy az elődök „részt vettek a község megalapításában, róluk utcát is neveztek el.” Az elnevezés nem volt hivatalos, de a Radnóti Miklós utcát minden helybéli „Vicán-sor”-ként említette.
A családból különösen nagy tisztelet övezte Viczán Jánost. 1884-ben született. Édesapja mellett tanulta a gazdálkodást, az 1930-as években 65 holdat művelt. Tagja volt Heves képviselő-testületének is és a Gazdakörben is tevékenykedett. Felesége Inczédi Mária.

Néprajzi adatgyűjtésem során 1988-ban jártam a Radnóti utcában Viczán Mihály portáján. A módos parasztház és a szérűskertként is használt hatalmas udvar, a rajta lévő óriási szénakazlak, a terménytároló, a nagy istálló, góré, ólak, a háziállatok, a régi munkaeszközök látványa, valamint a bölcs gazdával való beszélgetés azóta is megbecsült emlékeim közé tartozik.

A Viczán-tónak az 1990-es évekig jelentős szerepe volt a város életében. A felüdülést szolgálta, szívesen horgásztak benne, télen korcsolyáztak. Később eliszaposodott, benőtte a nád. A jövőben új esély nyílhat a tó életében, hogy megújult szerepet kapjon az itt élők mindennapjaiban.

Forrás:

- I. katonai felmérés térképe 1783. Heves.
- Heves várossa egész határának Összesítés előtti jelen álományos II ik vagy Déli Szakaszú Térképe az 1841. évi felmérés szerint. Heves Megyei Levéltár
- Bóna István: Heves településtörténete az újkőkortól az Árpád-korig. Tanulmányok Hevesről. Szerkesztette Petercsák Tivadar és Szabó J. József. Heves, 2001. 7-29.

Gy. Gömöri Ilona 2022. augusztus

Hogyan választottak nyári pihenőhelyet a tehetős dél-hevesi nemesi családok tagjai százhúsz-száznegyven évvel ezelőtt?
Ha nem a tengerpart volt úticéljuk, akkor igyekeztek egy hegyi gyógyfürdőt felkeresni, így a pihenést össze tudták kötni a gyógyulással. Sokszor egyenesen az orvos javasolta a betegségnek megfelelő egyik vagy másik gyógyhelyet. Mivel akkoriban az orvostudomány több betegséggel szemben szinte tehetetlen volt, vagy nehezen ismerte fel a kórképet, így gyakran folyamodtak ahhoz, hogy a pácienst a megfelelőnek ítélt fürdőhelyre küldték. A választásban fontos szempont volt, - főleg a sík vidékeken lakók számára - hogy a környezet a nyári meleg ellen is enyhet nyújtson. Emellett ösztönző tényezőnek számított a modernebb, polgárosultabb életforma követése, a fürdőzés divatja is. 

A megfelelő fürdőhelyet keresve nem kellett túlságosan messzire utazni. Ásványi anyagokban gazdag, gyógyító forrásvizek az egész Kárpát-medence szinte minden tájegységén előtörnek.  Erre alapozva a kiegyezés után óriási iramban létesültek fürdőhelyek, melyet segített az ipar és technika fejlődése, a gazdasági fellendülés.  Így az 1880-as évekre több száz színvonalas fürdőhely közül lehetett választani a Monarchia területén. Ez az időszak a hazai fürdőtörténet aranykorának tekinthető.  Egyes helyeket a természet csodájaként hirdettek és reklámoztak, a hihetetlen gyógyulások történetei szájról-szájra jártak. 

Dél-Heves nemes családai között az egyik legnépszerűbb fürdőhelynek számított Koritnyica. Minden bizonnyal leginkább a gyomorbajban szenvedők választották, akik elsősorban gyógyulni szerettek volna. 
Itt kezeltette magát a tenki földbirtokos, Pazonyi Elek Dezső első felesége, Runyai Soldos Klára. Gyászjelentéséből tudjuk, hogy 35 éves korában, 1883. június 23-án Koritnyicán hunyt el. Tenken a családi sírboltban helyezték végző nyugalomra.

Szintén Koritnyicán gyógyult Makay Félixné szül. Levrencsik Mária hevesvezekényi földbirtokos, aki szintén ezen a fürdőhelyen halt meg 1902. július 13-án, 62 éves korában.

Milyen volt  a koritnyicai fürdő fénykorában, a 19. század végén? 
Koritnyica Rózsahegytől 15 km-re délre található, Oszada (Liptovska Osada) település része. Ha valaki vonattal érkezett ide – a kassa-oderbergi vasútvonalon – akkor Rózsahegynél kellett leszállnia. Innen keskeny nyomtávú vasúttal is el tudott jutni Koritnyicára.  
A helyi forrás vizét a magyar nemesek már a 17. században szívesen fogyasztották. Az 1780-as években hivatalos úton is elkezdték a források gyógyerejének szakmai kutatását. A Monarchiában a legjobb ásványvízzé minősítették, mely az 1873-as bécsi világkiállításon díjat nyert. A századfordulón az egyetlen európai ásványvízként ismerték Amerikában a koritnyicai vizet. Palackozása már a 19. században megkezdődött, így kapható volt egész Nyugat-Szlovákiában, Bécsben és Pesten is. Miben rejlett gyógyító ereje és egyedisége? 
A koritnyicai vizek vasas savanyúvizek, nagy mennyiségben fordul elő bennük a vasbikarbonát és a keserűsó. Legnagyobb sikerrel gyomor- és bélbajok, máj- és lépdaganatok, epekövek, sárgaság s aranyeres bántalmak ellen használták. 
Különegességét adta az is, hogy egész Szlovákiában itt található a leghidegebb, 5,4 Celsius fokos természetes ásványvíz. 

A fürdőtelep a 19. században keletkezett. Gyönyörű fenyves erdők között állt, a Prasiva hegység tövében, 847 méter magasságban. Az itt előtörő sok ásványos forrás közül leginkább a Béla-, Zsófia-, Ferenc József- és Ilka-források voltak használatban. Koritnyica fogadóiban és nyaralóiban közel négyszáz szoba állt a fürdővendégek rendelkezésére. A fürdőházban 30 kabin és egy nagy tükörfürdő is volt. Ezen kívül lápfürdőt és hidegvízgyógyintézetet is létesítettek. Tehát a gyógyvizet egyaránt használták ivásra és fürdőzésre is. A gyógyítás sikerét a levegő jótékony hatása is segítette.

Többször megfordult Koritnyicán Vajda János költő is, aki élete utolsó két évtizedében (1880-1890-es években) kínzó gyomorbaját kezeltette itt. A “Magyar fürdők” című írásában részletesen ismertette a fürdőhelyet, képet adva a korabeli ellátásról és az ottani társas életről is.

Koritnyica napjainkban
Az egykor híres, nevezetes fürdőhelyen megállt az idő  1989 körül. Az 1939 óta állami fenntartásban működő fürdőintézményt Vladimir Meciar kormánya alatt privatizálták. Miután az intézmény leromlott és csődbe jutott, 2003-ban végleg bezárt.  Tíz év múlva egy francia üzletember vásárolta meg a környék egy részét és az ásványvíz-töltőállomást. A palackozó üzem jelenlegi tulajdonosa az AMOS-SERVICES cég. Kirándulóhelyet, kerékpárutat, játszóteret  alakítottak ki a területen, ahol öt természetes forrásnál tölthetik meg palackjaikat a látogatók.  A helyiek és a közelben élők rendszeresen érkeznek kannáikkal a vízért, így nem ritka a sorbanállás sem. Az egykor előkelő épületek nagy része üresen áll, romos.  
A  híres gyógyvíz tehát ma is ott van, újra hasznosítható lenne fürdőzésre is.  Talán remélhető, hogy egyszer olyan befektető érkezik, aki méltóképpen újjáépíti Koritnyicát, hogy visszatérhessen ide a korabeli fürdőélet, sokak számára a gyógyulás lehetősége.
  A fürdő épülete 2012-ben.
    A palackozott koritnyicai víz.  forrás: http://www.korytnica.eu/html/o_nas.html

Szöveg: Gy. Gömöri Ilona 2022.

Nem mindennapi madár megjelenése keltette fel a dél-hevesi emberek figyelmét 1902 novemberében. Erk határában egy helyi lakos, Göncő Károly egy jól kifejlett barátkeselyűt ejtett zsákmányul. Testén látszott, hogy korábban 19 sörétet (“serétet”) kapott, de “teljesen kiheverte baját, s most már teljes szépségében pompázik”. A rendkívüli eseményről hírt adott a Heves és Vidéke hetilap, mely a megtekintésére is felhívta az olvasók figyelmét: “Tekintettel a fejedelmi madár ritka voltára (mert évente csak egyet tojik) ajánljuk a megtekintésre, annyival is inkább, amennyiben őseink által tisztelt Turul madarat ritka ember láthat az alföldi rónán."

Barátkeselyű. Felv. Juan Lacruz. Creative Commons. Qubit, 2021.04.28. 

Miért különleges madár a barátkeselyű?
Mérete hatalmas. Testhossza 100-110 cm, szárnyfesztávolsága 250-300 cm, tömege pedig 7,5-12,5 kg. Feje csupasz, tollazata sötétbarna. Ritkán zsákmányol kisebb emlősöket, igazi dögevő. Fejét repülés közben behúzza, kézevezőit szétterpesztve tartja, ezzel segítve az emelkedést. Fán költ, fészke két méter magas és egy méter széles is lehet. A keselyűpárok felváltva, 55 napig ülnek az egyetlen tojáson, melyből a fióka május elején kel ki. Fokozottan védett madár, az Európában ismert négy őshonos keselyűfaj egyike. Magyarországról régen kipusztult az illegális mérgezések, lelövések, valamint a táplálékforrások csökkenése miatt. 1932 után egyetlen alkalommal, 2008-ban figyeltek meg egy barátkeselyűt. 2021-ben a hazai szakemberek egy Bulgáriából érkező jeladós példány feltűnését követték nyomon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ám  néhány nap alatt nyoma veszett.

Miért nevezik turulmadárnak?
A mondai turul az élővilágban nagy testű sólyommal, kerecsensólyommal vagy keselyűvel azonosítható, de teljes bizonyossággal nem dönthető el, melyik madárfélét nevezték turulnak. A millenniumi turulmadarak mintájául leggyakrabban az a fakókeselyű szolgált, amelynek preparált példányát a budapesti Természettudományi Múzeumban szemlélhetjük meg kiterjesztett szárnnyal, az emlékműveken látható pózban.

Erk mai  "turulmadarai"
A százhúsz évvel ezelőtti különleges madár további sorsáról és a “turul-észlelés” fejleményeiről nem tudni. Csupán érdekességként – nem összefüggést feltételezve - említem meg, hogy az 1990-es évek elején két vonatkozásban is megjelenik a turulmadár alakja, szimbóluma a község életében. Ekkoriban készült új címere a településnek, amelyben új elemként egy kiterjesztett szárnyú turulmadár is helyet kapott. 1992-ben állítottak emléket a második világháború helyi hősi halottainak. Az emlékmű – mely Györfi Sándor szobrászművész alkotása – szerves részét alkotja a fejét lehorgasztó, 120 cm magasságú turulmadár.
                                                                       Erk mai címere

                                               Erk. II. világháborús emlékmű turulmadara 

Így kötődik Erk községhez a turulmadár, valódi észlelésként valamint védelmező erejű szimbólumként.

Forrás:
- Turul. Heves és Vidéke hetilap 1902. november 23.
- Magyarországon lőhettek le egy fokozottan védett nehéz életű keselyűt. Qubit, 2021. április 28.

Fotók:
- Creative commons Juan Lacruz  https://qubit.hu/2021/04/28/magyarorszagon-lohettek-le-egy-fokozottan-vedett-nehez-eletu-keselyut
- www.erk.hu

Szerző: Gy. Gömöri Ilona 2022.07.21. 

 A földből élő ember számára minden munka között legelső volt az aratás, hiszen az évi kenyérnekvaló függött tőle. A gondos gazda jó érzésssel szemlélte a dús kalásszal bíztató gabonatábláját. Akkor volt megelégedett, ha már a "hombárba"  került a jó termés.
Péter-Pál napja táján, amikor beértek a kalászok, örömmel és bizakodással fogtak a nagy munkához, melyet számtalan rítussal kísértek. 
A téma kutatása során a dél-hevesi térséghez tartozó 17 településen folytattam adatgyűjtést, melynek során visszaemlékezések és fotók, írásosos történeti dokumentumok és néprajzi tárgyak adtak támpontokat a feldolgozáshoz. 
Péter-Pál napjához kapcsolódva most az aratás megkezdésének szokásait foglalom össze.
"A hevesi fekete homok valósággal Kánaánja hazánknak. Jó időjárás után dönti az acélos tiszai búzát."- írja 1909-ben a Heves vármegyei monográfia. Dél-Heves településein a századforduló éveiben még az országos átlagnál is nagyobb volt a búza vetésterülete. 

    A búza érettségének vizsgálata. Balogh Sándor, Heves, 1950-es évek. Fotó: Balogh Sándor tulajdona

Az aratást Péter-Pál napjára általában már megkezdték. Úgy emlegették: „Péter-Pálkor megszakad a búza töve, onnantól éjjel-nappal érik”. A búza érettsége határozta meg a kezdés időpontját. A rozsbúza, bükköny hamarabb érett, így korábban learathatták. Ha látták, hogy sárgulnak, szőkülnek a kalászok, indulhatott a készülődés. Uradalmakban az ispán, családi gazdaságokban a gazda szakított kalászt, majd kidörgölte, szájába vette és a fogával megroppantotta a búzaszemet. Az éréstől függően kijelentette: „ na, gyerekek, a jövő héten lehet aratni.” Mások úgy emlegetik: „akkor érett a búza, ha már nem tejes, hanem jó kemény”. „Ha a kalász sárga volt, és kipergett a magja, igyekeztünk aratni, mert a szeles, esős idő összeverte a kalászt, aztán már nem lehetett jól aratni.” (Átány)

Hevesen – mivel közel volt a június 24-i templombúcsú ideje – ehhez is mérték idejét: „hevesi búcsú után egy héttel már álltak a keresztek”.
      A búza érettségének vizsgálata a tarnaszentmiklósi határban. 1950-es évek. Fotó: Balogh Sándor

Az aratás kezdéséhez nem kapcsolódott közvetlenül templomi áldás, de a munkakezdést megelőző vasárnap a templomokban a papok áldást kértek a munkásokra. (Boconád). A summások vasárnap az uradalom kápolnájába mentek misére.
A búzaföldre való kivonulásnak meghatározott rendje volt. Gyalogosan indultak a napi munkára a maguknak arató szegény családok. Elől ment a gazda, aki a vállán vitte a kaszát. Felesége vitte a gereblyét és batyuban ennivalót és ruhát. Ha több aratópár vonult, akkor a kaszák élének egy irányba kellett néznie.
Leginkább hétfői napon szerették kezdeni a munkát. Pénteken sohasem fogtak hozzá, azonban ha a körülmények megkívánták, vasárnap is elkezdhették. Hajnalban vagy a kora reggeli órákban fogtak az aratáshoz. „Míg arattunk, az égbolton is arattak a kaszások, melyeket a hajnali szürkületben jól láttunk. (Átány) (Kaszások: az Orion csillagöv három fényes csillaga, a Kaszáscsillag)
A közvetlen munkakezdés egyszerű rítusait meghatározta a vallási hovatartozás. Katolikus településeken előfordult, hogy a papot is kivitték kocsival a búzaföldre, hogy megszentelje azt.

Az első vágást az aratóbanda vezetője vagy a gazda tette. Többen keresztet vetettek nemcsak a szokásos módon magukra, hanem a búzaföld felé is, és,„Istenem, segíts meg bennünket”, „Isten segítségével kezdjük meg a munkát!” „Kezdjük a munkát Jézus nevében!” - fohásszal kezdték a munkát. A fohász a református falvakban sem maradt el, legalább rövid „Uram, Jézus, segíts”-et mondtak. A férfiak megemelték a kalapjukat (Átány).
Általánosan ismert szokás Dél-Hevesben, hogy a munka megkezdésekor a férfiak a kalapjuk mellé egy-két szál búzakalászt tűztek, amit nem vettek le az aratás végéig.
Az első levágott kévét nem kezelték külön a többitől. Családi gazdaságokban vittek haza egy csokorravaló búzát, melyet az eresz alá tett a gazda.
Az uradalmakban előfordult, hogy az először arató fiatalt „felkeresztelték”. „Keresztapja”, a bandagazda tréfásan „megverte”, és azt mondta: „Jó munkás legyél!” Ha tehették, erre az alkalomra a bandatagoknak „szétöntöttek” egy liter bort. Az új bandatag számíthatott további tréfákra, „szerették ugratni”. (Kömlő – püspöki uradalom) Családi gazdaságokban a rokonság tanította be a fiatalt.

Részesaratók a pélyi határban. 1947. 

A gazda megkötésének szokása szinte csak nagygazdaságokban fordult elő. A megkötés anyai ösztönző mozzanatként értékelhető, mely a bérért dolgozó földművesek szokásaiban jellemző.
Az aratás első napján az ispán vagy intéző kilátogatott az aratókhoz. „Amikor láttuk, hogy feltűnt a hintó, már sodortuk is a kötelet” (Coburg uradalom) Amikor az ispán bement az aratók közé, néhány szóval köszöntette az aratókat, megkérdezte, hogy megy a munka. Egy-két bátrabb marokszedő lány odalépett, a kötéllel átfogta és átkötötte a derekát és a karjait, vagy pedig vállától a derekáig keresztirányban. A marokszedőlány kis köszöntőt mondott: „Olyan legyen a termése, mint a borravaló.”, vagy „Olyan legyen az egészsége, mint az áldomása.” A gazda ezt el is várta, készült rá. Cukrot és aprópénzt adott, vagy csak ígéretet tett a záró mulatságra.
A kömlői püspöki uradalomban szó nélkül tűrte az intéző, hogy megkötik, mert számított rá. Az őt megkötöző lányoknak piros golyós kendőt és cukrot, a bandagazdának bort adott. Előfordult, hogy egy hordó sört is kaptak.
A Coburg – uradalomban történt meg, hogy a marokszedőlány „Egészséggel viselje!” – köszöntésére az ispán először haragudott, de aztán nagy jutalmat, 20 pengőt adott neki.
A Bárczayaknál Átányban az ispán a megkötésért cserébe este borral kínálta a munkásokat.
Hevesen az egyház tulajdonában lévő búzatábla aratásakor Buczkó János plébánost is megkötötték.

Az aratás általában három hétig tartott. A településtől több km-re levő uradalmakból nem jártak haza naponta. Úgy tartották, hogy "az aratónak a tallón a helye". Csak szombat délután mentek haza, vasárnap pedig visszia. Ilyenkor vittek maguknak egy hétre való ennivalót, kenyeret, szalonnát hagymát. 

Tisztelettel emlékezem Balogh Sándorra (Heves, Kolozsvári u.), aki gépészként sok-sok aratást végigdolgozott. Nagy segítséget nyújtott számomra a téma feldolgozásában. 

A tanulmány teljes terjedelmében elérhető: 
Gy. Gömöri Ilona: Az aratás szokásai, az aratóünnepek funkcióváltásai Dél-Hevesben. Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2010) Szerk.. Veres Gábor. Eger, 2010. 275-306
.Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

Horvátország nemcsak napjainkban kedvelt úticél. A boldog békeidőkben, több mint száz éve is igen népszerű volt az üdülők körében. Akkoriban nemcsak a tengerpartja vonzotta a pihenni vágyókat, hanem a tengertől távolabbi, hegyek között megbúvó gyógyfürdői is. Mivel a vasútvonalak kiépülésével ezek könnyen elérhetővé váltak mindenki számára, így jelentősen megnőtt a vendégek száma. A századforduló éveire a polgárság tehetősebb rétege már megengedhette magának a nyári pihenőt. Divattá vált az utazás, a nyaralás. A minden igényt kielégítő fürdőhelyek komoly vonzerőt jelentettek azért is, mert a társasági élet, a szórakozás új lehetőségeit kínálták. Az üdülővendég nemcsak pihent, egyben erősíthette társadalmi kapcsolatait is. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén mintegy 800 színvonalas gyógyfürdő várta a vedégeket.  
1902-ben egy hevesi fiatalember a híres horvát fürdőhelyen, Lipikben üdült. Innen írt haza egy levelet, melyben nemcsak a hely hangulatát érzékelteti kiválóan, de rávilágít a magyarok és horvátok közötti kapcsolat jellemzőire is. A húsz éves Mikola Gyula levelét megjelentette a Heves és Vidéke című hetilap is. 
A Mikola család Heves köztiszteletben álló, kiemelkedően művelt családjának számított. Származásukat tekintve nemesek voltak, életmódjukban, igényeikben, munkához való hozzáállásukban polgárként éltek. Az apa, Mikola Károly évtizedeken át a helyi postahivatalt vezette. Hét gyermekük közül az egyik fiú, Árpád 1892-ben Heves címmel kéziratos újságot szerkesztett.  Testvérének, Gyulának is volt tehetsége az újságíráshoz, amint cikkéből is kiderül.

                                                                 Lipik, jódkút. Korabeli képeslap

Lipik település Hevestől 470 km-re, Horvátország Pozsega-Szlavónia megyéjében található, a Pakrác völgyében. 1910-ben mintegy 1200 fő állandó lakosa volt, többsége horvát, de a magyar kisebbség aránya is jelentősnek mondható. 
Vizét már a római korban is kedvelték. A századfordulón pedig Baden-Baden és Karlovy Vary után a Monarchia harmadik legnépszerűbb fürdőhelyének számított. A vasútépítés különösen fellendítette forgalmát. 
A lipiki gyógyvíz 60 Celsius-fokos hőmérséklettel tör fel a forrásokból. Fluorban, nátriumban, kalciumban rendkívül gazdag. Kiválóan alkalmas a mozgásszervi betegségek, az isiász, a lumbágó, a szklerózis multiplex gyógyítására. A fürdőben gyógyiszapot is használtak, az ivókúrához pedig palackozott gyógyvizet. 

                                                                                                                                                                 

A fürdő fényűző főépületét, a Kursalont – mely a város és fürdő szimbólumává vált – Ráth Gusztáv pesti építész tervei szerint építették. Különlegességét az adta, hogy üvegezett épületszárnyai áttetszővé és könnyeddé tették. Az egyik legszebb épület volt az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A szalon a fürdővendégek találkozási pontjává vált, ahol esténként élénk társasági élet folyt. A vendégek nemzetiségéhez igazodva a bécsi keringők mellett felhangzott az olasz belkanto, a zágrábi női tamburicazenekar, valamint a pesti cigányhegedűk zenéje is.

Jelenleg Lipik lakossága mintegy 2500 fő. A fürdőkomplexum az 1990-es évek elején a délszláv háborúban majdnem teljesen megsemmisült. Napjainkban működik, de újjáépítése jelenleg is zajlik.

Gy. Gömöri Ilona 

Napjainkra szinte nyomtalanul eltűntek az egykor népes pusztákról – mint pl. Fogacs, Alatka, Vesszős, Szárazbő, Csász, stb. - a régi nemesi családok kúriái. Velük együtt feledésbe merült a múlt egy darabja, azonban maradtak ránk olyan források, melyek képet adnak arról, hogyan éltek itt a nemesi családok, miként igyekeztek értékes közéleti munkát végezni.
A hajdani előkelőségek közé tartozott a fogacsi földbirtokos, Ledniczky István is, aki száz éve, 1922-ben hunyt el.
Hogyan lettek birtokosok a Ledniczkyek Fogacson?
A török idők alatt időről időre néptelenné vált puszta az 1700-as évektől új életre kelt. A fejlődés megindítója Almásy János gróf (királyi táblajegyző, később a vármegye alispánja) volt, aki 1700-ban lett birtokosa Fogacsnak. Majorságot épített, melynek központját Fogacson hozta létre, így a puszta fokozatosan benépesült.

A birtokot a 19. század első felében a Ledniczky család vásárolta meg. A család trencséni eredetű, származásukra nemesi előnevük - “Kisledniczi” (ma Malé Lednice) – is utal.
Az 1800-as évek végén készült összeírás szerint fogacsi birtokuk összterülete 961 magyar hold volt. Ebből kert 14, kaszáló 160, legelő 160 hold, a többi szántó. Jelentős volt a dohánytermelésük (65 kat.hold), mely munkára dohányos kertészeket telepítettek be a szomszédos településekről, ezzel is növelve a fogacsi lakosok számát. A birtok állatállománya: 160 db marha (ebből igás 12 db, tehén 4 db, a többi gulyabeli), és 12 db félvér ló. Sok napszámost foglalkoztatott a fogacsiakon kívül is a környező községekből.

Ledniczkyék kúriájukat Fogacs nyugati részén építették fel 1870-ben. Mára megsemmisült, nem maradt fenn róla ábrázolás.
A családnak kiemelkedő, közéletiséget vállaló tagja volt Ledniczky István, aki 1845-ben született. 29 éves korában megnősült, a jászárokszállási Csikós Annát vette feleségül (Csikós Balázs és Móczár Franciska lányát), aki 12 évvel volt fiatalabb tőle. Kilenc gyermekük született. 1875-ben Gabriella, majd sorban Jenő, Margit, István, Anna, János, Erzsébet, György és Jolán.
Élénk társasági életet éltek. Szívesen jártak a megyei előkelőségek rendezvényeire, bálokra. Az Eger című korabeli újság sokszor említi Ledniczkyné Annát és lányát, Ellát (Gabriella) a bálozók között.
Ők maguk is szívesen fogadtak vendégeket. 1890-ben újságcikk született arról, hogy a tervezett Sülysáp – Poroszló vasútvonal engedményesét milyen nagy figyelemmel fogadták a környékbeli birtokosok, különösen Ledniczkyék, akik vendégszerető házukban pompás ebédet adtak a küldöttség tiszteletére.
Fényes ünnepeket, nagy névnapokat is tartottak a kúriában. „Anna napját fényesen megtartották a fogacsi pusztán – Ledniczky – Csikós Anna vendégszerető házánál. Táncz, mulatság volt kivilágos kiviradtig.” - írja a Heves című kéziratos újság 1892-ben. Ledniczkyné Csikós Anna 45 éves korában, 1902-ben elhunyt.
Férje élete végéig tevékenyen részt vett Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának munkájában és a megye közéletében. 77 évesen, 1922. március 4-én hunyt el fogacsi kúriájukban. Halotti miséjét a kápolnában tartották, majd Fogacson, a családi sírboltba temették el. Kilenc gyermeke, sok unokája, kiterjedt rokonsága gyászolta.

forrás: OSZK Gyászjelentés gyűjtemény

Bővebben:

Gy. Gömöri Ilona: Adatok Pusztafogacs történetéhez. Fogacsi emlékalbum 2009. (szerk: Szuromi Rita) Tarnaméra, 2009.