145 éve áll Hevesen, a mai Vértanú és Mária utcák sarkán lévő lakóház előkertjében egy különleges kegyszobor, a Fájdalmas Anya. Nemcsak maga a szobor és az építmény számít fontos kultúrtörténeti emlékünknek, hanem a hozzá kötődő helyi hagyományok is. Ezek közé tartozik a Jézuskeresés szokása. 

A szobornak az 1940-es évekig fontos szerepe volt a hevesi katolikusok vallásos szokásaiban. Nagyszombat éjjelén a hívek a templomtól indulva körmenettel keresték fel az út menti kereszteket és a Fájdalmas Anya szobrát. A vallásos népszokás neve a “Jézuskeresés”, mely a halott Jézus sírját felkereső asszonyok hagyományát őrzi, résztvevői jelképesen az ő nyomukban járnak. Az imák és énekek során a már “megtalált Jézussal”, a feltámadás örömhírét énekelve érkeztek vissza a templomhoz.

A Jézuskeresés szokása már a szobor állíttatását megelőzően, 1877 előtt is szokásban lehetett Hevesen. A 18. század második felében, Eszterházy Károly püspökségének idején feljegyezték, hogy Hevesen évente öt körmenetet tartottak, melyek közül az egyik Nagyszombat éjjelén történt. 

A Jézuskeresés hagyományát napjainkban többfelé őrzik Magyarországon, húsvétvasárnap hajnalán bejárva a településeket a feltámadás örömhírével.

Fotó: Kiss Katalin 2010.
Szöveg: Gy. Gömöri Ilona 
Forrás: Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. Agria 36. Az Egri Múzeum Évkönyve. 347-383. p.  Eger, 2000.) 

Száz éve az Orsolya rendi iskola tanítójaként érkezett Hevesre Csizmazia Anna, akit a rendben Máter Ildefonzának neveztek. Az elsők között jött 1922-ben, és huszonhat év után, az utolsók között hagyta el a Zárda épületét.
Kutatásaim során gyakran került szóba a neve.  Ilyenkor mindig felcsillant az adatközlők szeme, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel beszéltek róla, nem hagyva el neve elől a „kedves” kifejezést. Olyan apáca és tanító, nevelő „Anya” volt egy személyben, aki életével, munkájával felmérhetetlenül sokat adott környezetének.

Életpályáját levéltári források és tanítványainak visszaemlékezései alapján állítottam össze. Magánéletének jellemzői azonban többnyire homályba vesznek, mivel magáról alig-alig beszélt valakinek, hiszen a szerzetesi élet, a fogadalom nem tette lehetővé az egyén előtérbe helyezését.

A Szent Orsolya Rend 1921-ben kért letelepedési engedélyt Hevesen. A Szmrecsányi érsek által vásárolt Bohács-telken megkezdték az Orsolya Zárda építését. 1922-ben megnyílt a Zárda. Ebben az évben érkezett meg az első négy apáca – köztük Csizmazia Anna – akik a zárdai elemi iskola tanítói lettek. Szinte kezdettől kb. 40 magántanulót is oktattak mely 1933-ban nyilvánossági jogot szerezve polgári leányiskolává alakult. Az Orsolya Zárda volt Heves első bentlakásos intézménye. Az internátusban átlagosan kb. 30 tanuló lakott.

Csizmazia Anna Erdélyben, Nagybányán született 1888-ban. Sokan voltak testvérek. Kisvárdán a Szent Orsolya-rendi Tanítóképző Intézetben tanulta a pedagógiát. Mire befejezte az iskolát, a trianoni döntés következtében lezárták a határt és nem tudott hazamenni. Így került Hevesre. Sokat sírt, mert amíg élt, nem jutott haza szülőföldjére.  Az elemi iskolában 1 – 4. osztályig, de előfordult, hogy a 6. osztályig tanított. Különösen jól tudott az egyszerű parasztlányok nyelvén beszélni. Következetes, jó tanító volt, aki a tanítás mellett különös hangsúlyt helyezett a nevelésre. A lányokat munkára, igényességre, erkölcsös életre, az illemszabályok betartására nevelte.

Heves kitelepítése idején, 1944 novemberében először a Zárda-tanyára ment, majd Tarnaszentmiklósra, ahol nagy örömmel fogadták a Hevesről odamenekült családok, tanítványok. Szót értett az orosz katonákkal is, jól tudott oroszul. Tőlük vagy az erdélyiektől többször kapott sót és élesztőt, ami óriási kincs volt akkor, mert sehol nem lehetett vásárolni.

1945 tavaszán együtt költözött vissza a hevesiekkel a Zárdába, ahol a károk kijavítása után tovább folytatták a tanítást. Az iskolát 1948-ban államosították, a rend tagjainak el kellett hagynia az épületet. Buczkó János plébános 1948. december 15-én a következőket jelentette az egyházmegyei hivatalnak: ezt jelentette az egyházmegyei hivatalnak 1848. december 15-én:

„Alázattal jelentem, hogy a Szt. Orsolya Rend tagjai f. évi november hó 18-án teljesen elhagyták a Hevesi Házat. Nevezetesen kettenként már előbb költöztek, 18-án délelőtt a két utolsó Tag is eltávozott…. Sajnáljuk, hogy az Orsoliták községünkből eltávoztak, mert példás szerzetesi életökkel, szakavatott, dicséretes, tanítói buzgó munkájukkal átnevelték, megnemesítették Heves és környéke leányait, akik mindvégig hálás szeretettel ragaszkodtak egyesekhez és a Rendhez..”

Máter Ildefonza az utolsók között távozott a Zárdából. Nem ment el Hevesről, engedett a marasztalásnak. Először Birtonné nevű ismerősénél lakott, majd miután ő elhunyt, egy másik magányos asszony, Marsi Zsigmondné adott helyet neki a Stranddal szemben, a Kolozsvári utca elején, ahol külön lakrészt alakítottak ki számára. Sok látogatója volt, tanítványai és ismerősei rendszeresen felkeresték, ellátták minden jóval, gyümölccsel, kenyérrel, stb. Ő is szívesen járt látogatóba ismerőseihez. Ilyenkor is, mindig apácaruha volt rajta.
1962-ben hunyt el Hevesen. Temetéséről Tóth Mária tanítónő gondoskodott, aki szintén sűrűn látogatta. Sírja a Felső-temetőben, a kápolna mögött található.

Máter Ildefonza hatvan éve eltávozott, de a sírján elhelyezett virágok ma is kifejezik az iránta érzett tiszteletet és szeretetet, hiszen a tanítványok azt is megjegyezték, hogy csak az élő virágot szerette. 

Éppen száz éve, 1922 - ben foglalta el hevesi hivatalát Deák János főjegyző.
Egyéniségét és tetteit a hevesiek ma is nagy szeretettel őrzik emlékezetükben. Megbecsültsége elsősorban nem is a betöltött hivatalának szólt, hanem nemes szellemiségének és nagylelkű adományainak.
A Szent Orsolya Zárda egyik tanítványa, Varga Gizella közel húsz éve hívta fel a figyelmemet és ismertette meg velem Deák János mecénási tevékenységét.

Deák János hivatalba lépése egybeesett a „Zárda” első iskolai évének indulásával. A Szent Orsolya Rend 1921-ben telepedett le Hevesen, létrehozva a „zárdai” elemi iskolát, később a polgári leányiskolát. Első tanévük 1922-ben kezdődött.
A főjegyző nemcsak hivatalnokként segítette az iskola megnyitását, hanem magánemberként is. Felismerte annak fontosságát, hogy a leányok is tanulhassanak, szűnjön meg körükben az analfabetizmus.
Végrendeletében teljes ingatlanvagyonát (36 kat. hold 640 négyszögöl ingatlan, 2 szobás lakóház, gazdasági épületek) a Szent Orsolya Rendre hagyományozta, melynek jövedelméből árva leánygyermekeket nevelhettek. Ezen kívül ötszáz pengős alapítványt is tett a szegény sorsú iskolás gyermekek részére.

                            Deák János síremléke a Felső - temetőben. Fotó. Gy. Gömöri Ilona 2005.

Deák János síremléke a Felső-temetőben található. Márvány talapzatán háromalakos szobor áll: Szent Angéla az orsolyiták szerzetesi ruhájában és két leánygyermek. A vallásos hagyomány szerint Szent Angéla vetette meg 1535-ben a Szent Orsolya Társaság alapjait, célul tűzve ki, hogy a fiatal leányokat Isten szolgálatára segítse. 

A síremlék kifejezi az Orsolya rendi apácák és a tanulók háláját a főjegyző mecénási, pártoló tevékenységéért:

"SZENT ANGELA HÁLÁS LEÁNYAINAK

BUZGÓ IMÁJA ŐRKÖDIK FÖLÖTTED"

A síremlék felújítását Varga Gizella hevesi lakos kezdeményezésére Heves Város Önkormányzata vállalta.
Emlékezzünk a kilencven éve elhunyt főjegyző példamutató életére sírversének utolsó két sorával:

"ADJ, URAM ÖRÖK JUTALMAT MINDAZOKNAK,

KIK A TE NEVEDBEN VELÜNK JÓT TETTEK. AMEN"

                                                    A síremlék 2020 áprilisában. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 

Forrás: Gy. Gömöri Ilona: A leányoktatás mecénása. Arcképcsarnok, életutak. Műhely 1. (Szerkesztette Bencsik József – Kerek László) Heves, 2005. 41.p.

Hét szakma egy helyen! Felépült a Szolgáltatóház 1968.

A hatvanas években a háztartásokban addig nem látott mértékben terjedtek el a műszaki cikkek. Egyre több család engedhette meg magának, hogy mosógépet, porszívót, hűtőgépet, televíziót, magnetofont, lemezjátszós rádiót vásároljon. Javításukhoz helyben elérhető szakemberekre volt szükség. Ezért született meg 1967-ben Heves község vezetőségében a szándék, hogy szolgáltatóházat építtet.

Az épület helyeként az akkor frissen felépült, új Művelődési Otthon melletti telket jelölték ki, mely korábban egyházi területnek számított.
A tervek elkészítésére a budapesti Ybl Miklós Tervező Szövetkezetet kérték fel. A Szövetkezetnek országosan komoly szerepe volt az új típusú ipari-szolgáltató épületek tervezésében.
Az építkezés lebonyolítására a Hevesi Építő Ktsz. kapott megbízást. A munkálatok összesen hárommillió forintba kerültek, melyből egymilliót fordítottak a belső berendezésre és felszerelésre.
A téglalap alakú, raktárakkal és szociális helyiségekkel jól ellátott épületben kaptak helyet az órások, a szabók, a cipészek, a női és férfi fodrászok, a fényképészek, a rádió- és kisgépjavítók, később a kozmetikusok. A hét szakmának otthont adó szolgáltatóházat 1968 nyarán adták át, mely jelentősen megkönnyítette a Hevesen és környékén élők igényeinek ellátását.

Forrás: Heves Megyei Népújság 
Szöveg és kép: Gy. Gömöri Ilona 

Ebben az évben lesz 55 éve, hogy felavatták a Heves Járási Művelődési Otthon új épületét. 
Arra, hogy először Malinovszkij marsallról nevezték el, talán csak azok emlékeznek, akik ott voltak 1967. április elsején az átadó ünepségen.

Másfél évig tartott az építkezés hat és fél millió forintos beruházással, mire 1967 tavaszára elkészült a Hevesi Járás új művelődési háza. Megnyitása minőségi előrelépést jelentett a helyi kultúra számára. Négyszáz fő befogadására volt alkalmas, míg a régi épület csak 270 személyt tudott fogadni. Modern színházterem, mozi, könyvtár várta az érdeklődőket, de az intézménynek saját színjátszó csoportja és népi zenekara is működött. A járás híres volt kórusairól – a 17 községnek 22 énekkara volt – akik gyakran vendégeskedtek az épületben.

                 Képeslap. 

A hivatalos átadó ünnepséget április 4-re, a “Felszabadulás ünnepére” tervezték. Mivel április 4. keddi napra esett, a nagyszabású megnyitót célszerűbb volt szombaton, április elsején megtartani.
Az ünnepségen Sramkó László, a Hevesi Járási Pártbizottság első titkára javasolta, hogy az új művelődési házat nevezzék el Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsallról, a Szovjetunió honvédelmi miniszteréről. Az első titkár szavai szerint Malinovszkijt nemcsak katonai, hanem baráti szálak is fűzték Heveshez, hiszen 1944-45 telén a II. Ukrán Front parancsnokaként a községben volt a főhadiszállása.

A javaslat szomorú aktualitását jelentette, hogy Malinovszkij marsall előző napon, 1967. március 31-én hunyt el. Az ünnepi megnyitó résztvevői a javaslatot egyhangúlag elfogadták és egy perces néma felállással adóztak a marsall emlékének, akinek temetésére külön küldöttség utazott Moszkvába Hevesről.

Meddig viselte az intézmény Malinovszkij nevét? Feltehetően nagyon rövid ideig, hamarosan Móricz Zsigmond Nagyközségi – Járási Művelődési Központ néven szerepel a dokumentumokban.

                 Képeslap. 

Forrás:
Népújság. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Eger, 1967.

Egy január végi zimankós napon fiatal pap szállt le Heves kis állomásán a vonatról és elfogódottan indult meg a nyárfasorokkal szegélyezetett úton a község felé, hogy megkezdje hivatását.
Még fél éve sem volt annak, hogy pappá szentelték Egerben, a bécsi egyetemen szerzett teológiai doktorátusán még szinte meg sem száradt a tinta.

Mindez 1912-ben történt. A fiatal, 23 éves pap neve Tóth Tihamér, a később világhírűvé vált szónok és egyházi író, püspök. Szolnokon született 1889-ben. Középiskoláit szülővárosában, majd Egerben végezte, teológiai tanulmányait Budapesten és Bécsben. Káplánként került Hevesre, első állomáshelyére.

Az egyházközség plébánosa, a hetvenes éveiben járó Puchlin Kázmér örömmel fogadta az ijfú káplánt. Ő maga korábban a vármegye politikai életének és az egyházmegyének egyik legaktívabb tagja volt, de ereje fogyatkozott, így plébánosi munkájában nagy szüksége volt a segítségre.

Heves lakói döntő többségben katolikusok voltak, a községet gazdag hitélet jellemezte. Vasárnapokon és ünnepnapokon három-négy szentmise is volt. A kortársak feljegyzése szerint Tihamér változatos és mély evangéliumi magyarázatait nagy figyelemmel hallgatták. Szentmise után az árnyas templomkertben sokat beszélgetett híveivel. “Örömet, bánatot, panaszt és terveket hallgatott meg csendesen és nyitogatta a lelkek kapuját az ég felé. És azok megnyíltak. A gyermekek megértő társukra találtak benne. Az életben fáradozók erőt és bizalmat kaptak tőle.”

A népes plébánia sok irodai munkát adott. Nem panaszkodott emiatt, mindent pontosan elvégzett. A hivatalos ügyek elvégzése után kis szobájába húzódott, mely tele volt külföldi és magyar hittudományi munkákkal, folyóiratokkal. Délutánonként szívesen megszakította olvasmányait vagy nyelvtanulását, hogy a bekopogó hívek rendelkezésére álljon. Buzgó, komoly, kevésszavú emberként emlékeznek rá. Naponta sok időt töltött a templomban. Ez volt az a hely, ahol biztosan megtalálták, ha üres volt az otthona. Ott végezte elmélkedéseit, séta közben oda tért be szentséglátogatásra. A zsolozsmát is szerette az oltár közelében végezni.

Esténként sokszor benépesedett a plébániaház. Az alesperes, Puchlin Kázmér szívesen látta a vendégeket.
“A régi idők és ismerősök dícsérete közben a vendégek kedvéért néha a kártya is előkerült. Küldtek Tihamérért. Szívélyesen és érdeklődve beszélgetett el ilyenkor, de a játékban nem vett részt. Nem volt rideg s elzárkózott, de tartózkodó és komoly maradt a társaságban és a szórakozásban is.
- Barátom! – mondotta egy alkalommal az alesperes egyik vendégének – nem ismeri ez a Tihamér az életet! Nem tudja a krumplit az árpától megkülönböztetni. De utána rögtön egyik dícsérő szava a másikat követte. Örömmel beszélt róla vendégeinek: – Még ilyen káplánt nem láttam! A fellegekben jár, de ha szentmise után kijön a templomból, már várják az emberek, asszonyok, gyermekek – sétál velük.”                                                               

    
A plébániaház utcai oldala és belső, tornácos része az 1910-es években

Mire elérkezett 1912 húsvétja, tanítványait gondosan előkészítette a szentáldozásra. Azon igyekezett, hogy az ünnep szellemét a liturgián keresztül megérezzék hívei. A szertartásokat a legnagyobb áhítattal és pontosan végezte. Az énekben ekkorra már jól kiképezte magát, kissé fátyolos hangjával biztosan és tisztán tudott énekelni.

Alig fejeződött be az iskolai év, július 6-i keltezéssel levelet kapott főpásztorától:
“A hittudományokban nyert magasabb kiképeztetése reményt nyújt arra, hogy az egyházmegye várakozásának más működési körben is megfelelend, ennélfogva a gyöngyösi állami elemi és polgári leányiskolához hitelemzőül… ezennel Uraságodat nevezem ki.”
A rendelkezés szerint meg kellett várnia káplánutódját, ezért július 28-ig Hevesen maradt, ezután költözött új állomáshelyére, Gyöngyösre.

1913 júliusától az Egri Hittudományi Főiskolán tanított. A háború idején Galíciában, Szerbiában és Oroszországban teljesített tábori lelkészi szolgálatot.

1918-ban a budapesti Központi Papnevelő Intézet tanulmányi főfelügyelője, majd a Budapesti Egyetem magántanára lett. 1925-től a hitszónoklattan, hitoktatástan nyilvános rendes tanára, az egyetemi templom hitszónoka volt.

1926. január 31-én a budapesti rádió az ő szentbeszédét közvetítette először. Ettől az évtől kezdve csaknem kétszáz élő szentbeszédét közvetítette a rádió. „Elsőnek ismerte fel a rádió lehetőségeit, zseniálisan számította ki annak lélektani hatását... Ha ma a templomon kívül is száz és százezer ember hallgat katolikus prédikációt, az első sorban Tóth Tihamér érdeme!” — írták 1940-ben.

1927-ben címzetes apáttá, majd pápai prelátussá nevezték ki. 1938-ban Serédi Jusztinián szentelte püspökké, majd a következő évben veszprémi megyéspüspök lett. Ötven évesen, 1939-ben hunyt el. A budapesti Fiumei úti sírkertben nyugszik.

Nemcsak mint pap, hanem mint író is jelentőset alkotott. Nevelő célzatú írásai matt az ifjak apostolának is nevezték. 1918-ban indította sorozatát Levelek diákjaimnak címmel, melyek a kor valláserkölcsi nevelésének fő műveivé váltak. Leghíresebb közülük a Tiszta férfiúság címet viseli. Azonnal népszerűvé vált, a háborúk által sújtott, lelki támaszt és vezérfonalat kereső olvasók gyorsan elkapkodták, még abban az évben kétszer  kellett újranyomtatni. További művei is hasonló sikert arattak. Írásos életművét 23 kötetben gyűjtötték össze. Műveit összesen 16 nyelvre fordították le.

http://www.ppek.hu/konyvek/Toth_Tihamer_01_A_tiszta_ferfiusag_1.pdf

 Forrás: Zakar András: Tihamér püspök élete. Ahogyan kortársai látták. Budapest, 1941.

Miért látogatott Hevesre Herman Ottó, akit “természetbúvárként” és az utolsó magyar polihisztorként ismerünk?
Nem meghívásra, nem is politikusként, hanem pihenni, vendégségbe érkezett barátja családjához. Azonban heves természete cselekvésre ösztönözte, így hamarosan megjelent a Kaszinóban….és jótékonysági előadást tartott az épülő kisdedóvó javára. 

Mindez 130 éve történt. Az eseményt egy helyi tanító jegyezte le, onnan tudjuk a látogatás történetét.

Herman Ottó 1891. szeptember végén érkezett meg családjával egykori barátja, dömötöri Németh Albert kúriájába Pusztacsászra.
Amint tudomására jutott, hogy Hevesen kisdedóvó intézetet akarnak felállítani, nyomban tenni akart a nemes cél érdekében.
Szeptember 29-én a Kaszinó termében nagy számű érdeklődő előtt közel egy órás előadást tartott az állatok “psycho-phisiologiájá“-nak köréből.“Oly szellemesen, s annyi lelkesültséggel beszélt az állatoknál megfigylt, aprólékos szellemi mozzanatokról, hogy e népszerű tudományos értekezésnek is beillő humorteljes ,.c«useiie“-jával egész rajongásig elragadta a hálás közönséget”.

Az előadás után társas vacsora következett a jelenlévő hölgyekkel és urakkal. Puchlin Kázmér esperes-plébános Heves város nevében megköszönte Herman Ottónak a szívességét, hogy a humánus célra élvezetes és tanulságos előadást tartott. A vendég a jelenlévő szép hölgyekre emelte a poharát.
A jó hangulatban a postamester, Mikola Károly a vendég köszöntésére rögtönzött egy rigmust:

“Hevesen most az a mottó
Éljen soká Hermann Ottó“ ;
— „Üsse meg őt a nagy lottó“
Vágott vissza Hermann Ottó. 

Ezután a vendég beállt a táncosok közé, versenyt táncolt a fiatalsággal. A jókedvnek csak a hajnali órák vetettek véget.

Kiegészítő történeti adatok:

Herman Ottó és Németh Albert barátsága
1891 szeptemberében, amikor Herman Ottó feleségével Pusztacsászra érkezett, Németh Albert már négy éve nem élt. A jó barát fenntartotta a kapcsolatot Németh Albert özvegyével és családjával, ezért látogatta meg őket nyugalmas, a településtől távol fekvő kúriájukban.
Mi kötötte össze barátságukat? Leginkább a közös politikai pálya, a függetlenségi eszmék.
Herman Ottó 15 évvel fiatalabb volt Németh Albertnél, de közéleti nyitottságuk, politikai érdeklődésük hasonló. Mindketten lelkesedtek 1848 eszméiért, majd függetlenségi párti politikusok lettek. Kossuth Lajos feltétlen hívei közé tartoztak, és - bár nem egy időben – de meglátogatták őt az emigrációban, sokat tettek a kormányzó kultuszának megteremtéséért.
Mindketten közismertek voltak heves vérmérsékletükről. Herman Ottó különösen szeretett és tudott vitatkozni, nagy polémiákat és eszmecseréket folytatni. Németh Albertet a szellemessége, a humora miatt tartották különleges egyéniségnek.

A Németh-kúria, ahol vendégül látták Herman Ottót

A kisdedóvó
A kisdedóvó létesítése összefüggött a 1889-ben megnyitott Szerelem Alfréd utcával. Az új utca építésekor osztották fel az e területen lévő Bischitz-testvérek birtokát. Bischitz Dávid nagylelkű felajánlásaként 940 négyszögöl területű telket adományozott a kisdedóvó számára.
Más birtokosok is támogatták a nemes ügyet, Szerelem Alfréd birtokos a rendszeres tiszteletdíját ajánlotta fel.
A széles körű összefogással létrehozott kisdedóvó helyén található ma a Tündérkert Református Óvoda.

Az Anna-telep és környéke, a Juhász-tanya, a Bankpince, a szőlőuradalom múltjának kutatása során igen értékes segítséget kaptam munkámhoz a környéket jól ismerő gazdáktól, egykor ott élő elszármazottaktól. Nemcsak ismeretet kaptam tőlük, hanem jó példákat, hogyan tudja ki-ki a maga módján, saját lehetőségei szerint megóvni értékeinket. Azokat az értékeket, melyek egykor az ott élő emberek mindennapjait jelentették, mára pedig múltunk egy darabjának számítanak, melyeket érdemes tovább őriznünk.
Előttük, a kiváló értékmentők és segítők előtt szeretném tiszteletemet kifejezni, akik szívesen fordították idejüket a helyszíni bejárásokra, a szóbeli interjúkra és beszélgetésekre.

A fotó 2004-ben készült, a felújított Anna-telepi keresztnél Dr. Soós Imrével és Balogh Sándorral.
Gy. Gömöri Ilona 

Az első segítők közé tartozott Balogh Sándor (a fotón jobb oldalon), aki Hevesen a Kolozsvári utcában lakott. Otthonosan kalauzolt a környéken, mert korábban a Juhász-tanyai kovácsműhelyben dolgozott. Vasmunkákat végzett, gépeket javított szükség szerint. Motorjával sűrűn bejárta a dűlőutakat, ismerte a „lóúsztató”, a „bőrhíd” helyét, odafigyelt az út menti keresztekre. 1996-ban az Anna-telepen az út mellett darabjaiban álló keresztet mutatott.

 A sérült Anna-telep kereszt részei a földön. Fotó. Gy. Gömöri Ilona 1996. 

Elmondta, hogy hazavitte a Szent Anna-szobor fejrészét megőrzésre és szívesen odaadná, ha sor kerül a felújításra. Ez volt az első lépés, mely a külterületi keresztek felújításához vezetett. Sanyi bácsit élénken érdekelte Heves arculata, a régi épületek. Sok fényképet készített, melyek témája a templom, a helyi egyházi események, utcarészletek, régi épületek. Értékes felvételeket készített a Kolozsvári utcáról, ahol lakott, a strandról és a revíziós országzászlóról is.

Szintén sokat köszönhetünk Dr. Soós Imrének. (a fotón baloldalon) Édesapja, Soós Imre magasan képzett szőlész - borász, az ötszáz holdas szőlőtelep vezetője volt, akinek irányítása alatt kiválóan működő termelési rendszer és korszerű pince jött létre. Fia, Dr. Soós Imre Budapesten lakott, de nyolcvanas éveihez közeledve hazavágyott gyermekkora helyszínére. Így került a Helytörténeti Gyűjteménybe, ahol a kiállításon meglátta a szőlőtelep munkásainak fotóját. Ettől kezdve évente eljött Hevesre, hogy együtt felkeressük a Juhász-tanyát, a Pincét és környékét. Egyik alkalommal lementük a Pince legmélyebb részére, ahol a már leromlott állapot ellenére is érezni lehetett a hely fontosságát és meghitt hangulatát. A falon nemesi címer, díszes oszlopfők, kétoldalt szoba nagyságú, egyenként 500 hektoliteres csempézett falú hordók fogadtak. Elbeszéléseiből megismerhettem a szőlőtelep 1930-1940-es éveinek világát. Dr. Soós Imre emlékeit nemcsak szóban mondta el, le is jegyezte és kuriózumnak számító fotókkal is illusztrálta.

Élményt és rengeteg új információt jelentett, ahogyan Lányi József (Május 1. u.) megismertette a Vesszőshalmot, Császt, a Tadrát, a Makra-telepet, a Sárgapusztát, a Zöld kastélyt. A bejáró utak során sikerült dokumentálni a környék régi épületeinek maradványait, fotózni pl. régi szőlőskunyhót permetezőkáddal. Megkerestük a tadrai, rigó-halmi és ötödrészi, bernáthegyi kereszteket, miközben sokat hallhattam arról is, hogyan éltek közösségben a családok ezekben a tanyacsoportokban. Megismertetett olyan termelővel, aki még a hagyományos gyepkockás-melegágyas módszerrel nevelte a dinnyepalántát, így sikerült megörökíteni a munka fázisait és megtanulni a hagyományos hevesi dinnye ismérveit. De nemcsak az ismeretek átadásával tett eddig is kiemelkedően sokat a helyi értékekért Lányi József. Valódi értékmentés az út menti keresztek és kápolnák felújítása, állapotuk figyelemmel kísérése, valamint az Anna-telepi éves emlékünnepek szervezése.

Az egykori „Anna-telepi szőlősgazdahívek” mai utódai és akik velük lelki közösséget éreznek, minden évben összegyűlnek az 1913-ban állított keresztnél. A hagyományápolás és értékmentés nagyon szép példája ez.

Milyen volt az Anna-telep és a szőlőuradalom?

A Heves és Jászszentandrás közötti szőlőtelepnek nagy múltja van. Már a 18. században egy körülkerített szőlőskert volt ezen a helyen. Az 1880-as évektől – a filoxéravész idején – ezek a területek különösen felértékelődtek, mivel a hevesi laza homoktalaj ellenállónak bizonyult a filoxéra gyökértetűvel szemben. Rövid idő alatt négyszeresére emelkedett a szőlők területe Heves határában.

Az uradalom szőlőtelepét nyugatról (Jászszentandrás felől) a Tadra, északról az Anna-telep, keletről Heves, délről a Peres határolta.

Sárgapuszta és környéke a Bischitz családé volt. Anna nevű lányukat Pajzs Gyula birtokos és ügyvéd vette feleségül, aki egy 320 holdas szőlőgazdaságot hozott itt létre nagy pincével és majorsági épületekkel. Ebben az időben nevezték el Anna-telepnek az uradalom egy részét.

Pajzs Gyula borháza 1909.

Miért nevezték Anna-telepnek? Az elnevezés utal Bischitz Anna nevére, ugyanakkor Szent Annára, a szőlőhegyek védőszentjére is.

Pajzs Gyula birtokát 1910-ben megvásárolta a Gyöngyösi Forgalmi Bank. A szőlőgazdaságot 500 holdra bővítették, és a megye egyik legmodernebb telepét építették ki. A pincét korszerű felszerelésekkel: gőzhajtásos préssel, mustsűrítővel látták el. A telepről lóvontatású kisvasút vezetett mintegy 8 km hosszan, a hevesi vasútállomásra.
A szőlőtermő területet táblákba osztották fajták és a telepítés ideje szerint. A táblákat gyümölcsfákkal vették körül.
A területen három tanyacsoportot hoztak létre.
A Juhász-tanyán lakott az intéző családja, itt voltak a telep raktárai, istállói. A Sárgapuszta a munkavezetők, kocsisok és idénymunkások elhelyezésére szolgált. Itt működött az iskola is, ahol átlagosan 40 gyereket oktattak.
A Juhász-tanyától kb. 1 km-re volt a Pince a présházzal és a hordóraktárral. A telepen két-három helyszínen általában kb. száz fő dolgozott. A munkások száma szüret idején kb. 300 főre emelkedett.
Az Anna-telep nagysága 25-30 hektár volt összesen. Ezt kb. 50-60 gazda birtokolta.
A szőlőtermesztés rendjét szigorú helyi rendeletek szabályozták. Az önkormányzat alkalmazásában lévő hegybíró felügyelte, hogy október 1. előtt nem lehetett megkezdeni a szüretet. Áprilistól novemberig a kerülő felügyelte a szőlőt, akit a gazdák fogadtak meg búzáért vagy pénzért. A homokos dűlőutakon szekerekkel, lőcsös kocsikkal közlekedtek. Tiszta és rendezett volt minden dűlőút és az egész határ.

Az Anna-telepi kereszt állíttatása (1913) és felújítása (1998)

1913-ban Anna-telep szőlősgazdái „közös jóakaratukkal” úgy gondolták, hogy Isten dicsőségére, hálából közösen állítanak egy keresztet a telep szélén, a Jászszentandrásra vivő dűlőút mellett.

A korabeli egyházi szokásrendnek megfelelően engedélyért folyamodtak az egri érsekhez. A kereszt fenntartására az egyházközség „kereszt-alapítványába” 30 koronát fizettek be, valamint írásba foglalták azt is, hogy a javításokat saját költségükön fedezik. A dokumentumok az Egri Főegyházmegyei Levéltár irattárában maradtak fenn. Az okmányt a szőlősgazdák nevében Mezei László földműves és hegybíró írta alá.

Szent Anna a katolikus asszonyoknak kiváltságosan tisztelt szentje. Alakja a szőlőföldeket is védelmezi, többfelé önálló szobra is áll a szőlőkben, mint pl. Abasáron.

Szent Anna napja dologtiltó nap volt a hevesi szőlősgazdák számára. A kerülő megtiltott minden munkát a szőlőkben, nem mehettek ki permetezni sem. Ezen a napon énekelték a Szent Anna éneket, vagy litániát tartottak.

A keresztet az emlékezet szerint egy traktoros döntötte le, mely több darabra tört.

Helyreállítása 1998-ban történt meg, amit elsősorban az egykori szőlősgazdák családjai és a közelben földdel rendelkezők kezdeményeztek: Farkas Antal, Lányi József, Barna József, Balogh Sándor és mások. A felújítást – melynek során darabjaiból kellett újraállítani – Bógyi József kőfaragó vállalta.

Amikor elkészült, szép ünnepség keretében Kovács József kanonok – plébános szentelte fel. Ez volt Hevesen az első, rendszerváltás utáni keresztfelújítás, mely ösztönzőleg hatott, azóta több külterületi kereszt helyreállítása történt meg.

Kovács József kanonok - plébános a kereszt felszentelésének ünnepén. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 1998. 

Fotó: Gy. Gömöri Ilona 1998.

 Több információ:

Gy. Gömöri Ilona: „Polgár-telep”, „Bankpince”. Szőlőuradalom a hevesi homokon. Agria. Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve. 37. Eger, 2001. 337-385. https://library.hungaricana.hu/en/view/MEGY_HEVE_agria37/?query=g%C3%B6m%C3%B6ri&pg=336&layout=s

 Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok és fali fülkék Hevesen és határában. Agria. Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve 36. Eger, 2000. 347-383. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria36/?query=g%C3%B6m%C3%B6ri&pg=348&layout=s

1937 júniusának elején nevezetes vendégeket fogadott Heves. Tizennégy nemzet előkelő képviselői, úrlovasok és lovasnők érkeztek, akiket id. Horthy István tábornok vezetett.

A 12. vitéz nagybányai Horthy István lovas tanulmányúton 25 magyar lovas mellett 45 külföldi is részt vett, akik közül egy amerikai, két angol, két belga, két észt, három finn, két francia, öt holland, két lengyel, három lett, öt német, két osztrák, kilenc svéd, négy török nemzetiségű. A résztvevőknek körülbelül a fele nő volt. Részt vett a lovastúrán lord Halifax fia is, valamint Adrién Justin de Jung, a holland-indiai alkirály leánya is.

1937. június 3-án reggel a lovastúra Jászberényből indult, és Jászapátin át hamarosan megérkeztek Heves határába.

Az ünnepi fogadtatás részleteit másnap a vármegyei napilap így közölte:

A lovasok úti célja Heves után Füzesabony volt, majd Eger. Itt a tihaméri állomásnál fogadta őket a város küldöttsége. A vendégeket 38 egri családnál szállásolták el. Másnap megtekintették a várost, este pedig a házigazdákkal közös vacsorát tartottak a Koronában.

Másnap Ózd felé indultak tovább. Az út a következő napokban Parádon folytatódott, majd Mátraházán, ahol megnézték a Horthy Miklós Szanatóriumot. Gyöngyösön ismét óriási ünneplés fogadta őket. Június 12-én érkeztek Hatvanba, ahol a város főterén tartották a tanulmányút utolsó programját.

Az úrlovasok vendéglátásának megőrzése a helyi emlékezetben

A Polgár-szőlőtelep építményei távolról az 1930-as években. Fotó: Soós Imre

A nagyszabású vendéglátás emlékét a helyi emlékezet is megőrizte. Egy személyes interjú során – melyet a Polgár-telepről szóló kutatásomhoz készítettem - 1998-ban mondta el a történetet a Polgár-szőlőtelep egykori intézőjének a fia, Soós Imre, aki kérésemre később le is jegyezte azt.

Ő így emlékszik vissza a nagy vendégségre:

Lord Mountbatten India utolsó brit alkirálya volt, a brit birodalom végnapjainak kulcsszereplője volt. Ehhez a családhoz tartozik II. Erzsébet nemrég elhunyt férje, Fülöp herceg is, az ő nagybátyja volt az említett alkirály.

A cikkben említett Polgár-szőlőtelep a Heves és Jászszentandrás között lévő Polgár Sándor Fajszőlő Uradalom épületeit és híres pincéjét, a Bankpincét jelenti. A pincének napjainkra csak a romjai maradtak.

A Polgári Olvasókör helyiségei a Szerelem Alfréd utcáról nyíló udvarban, a népkertben voltak. Itt állt az a kultúrház is, ahol a Kömlői Dalárda fellépett.

A katolikus ember számára május a Szűzanya hónapja. A tavasz szépsége indította a Szűzanya tisztelőit imádságra, mivel a természet újjászületésével összhangban minden megújulás és szépség forrásának tekintették és tekintik őt.
A májushoz kötődő vallásos szokás századok óta jelen van Európában. A 16. században Néri Szent Fülöp örömmel buzdította a fiatalokat, hogy a májusi virágokból koszorút fonva, énekkel köszöntve fejezzék ki szeretetüket a Égi Édesanyjuk felé.

A májusi litániát - mint könyörgő imádságot - elsősorban a templomi közösségben végezték, de magánájtatossági gyakorlatként is elterjedt.
Hevesen a hagyomány szerint a májusi litániákra többnyire a templomban gyűlt össze a hívek serege. Azonban a nagy távolságok miatt erre nem mindig volt lehetőség. A külterületeken élők a saját vagy kisebb közösségük által kialakított, megszentelt térben tartották a májusi litániákat.

Alatka - Bernáthegy 63. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 1999.

Az Alatka-Bernáthegyen lakó hívek a Bernáthegy 63. számú ház előtt létesített Mária-szobornál gyűjtek össze május minden napján, ott végezték a litániát előimádkozó vezetésével. A fülkében lévő Mária-szobrot a Gór család állította házuk elé. Felirata:

Máriát Dícsérni Hívek jöjjetek
Mert ő fogja kérni Fiát értetek

SZŰZANYA IRÁNTI TISZTELETBŐL
ÁLLÍTTATTÁK
A KÖRNYÉKBELI JÓ HÍVEK
1933
TERVEZTE
GÓR PÁL

A Szűzanya tiszteletére több kegyszobor is készült Hevesen, melyekhez egyéni ájtatossági formák kapcsolódtak.
Ilyen a Rákóczi u. 6. számú ház előkertjében álló Segítő Szűzanya szobor, melyet Mária-ünnepeken kivilágított tulajdonosa, Farkas Antal.
A Gyöngyösre vezető út mellett, a Halbik-útkereszteződés közelében két hálakápolna is állt egymással szemben Szűz Mária szobraival. Az egyiket a Dobóczi család, a másikat Vadasfalvy Gáborné létesítette Szűz Mária iránti tiszteletből.
A hagyomány részeként több példáját ismerjük annak, hogy a Mária-szobrokat lakóházak falifülkéibe helyezték, ezáltal családjukat és házukat Szűz Mária oltalmába ajánlv

A május litániák tartalmáról

A májusi litánia, vagyis a Szűz Mária-ájtatosság népénekekből, a loretói litániából és imádságból állt. Egyes részeit – az énekeket és az imádságot - a helyi szokások alakították ki.
A templomon kívüli, magánájtatossági alkalmak során szükség volt arra, hogy a résztvevők tudják a litánia sorrendjét, szövegét. Ennek megkönnyítésére imafüzetek készültek eleinte kézírással, majd nyomtatással.
Hevesen az 1900-as évek elején igen elterjedtnek számított a MÁJUSI HANGOK című füzet, melyet a jászladányi “szentember”, Orosz István többször is kiadott.

Orosz István füzete, mely 1923-ban jelent meg Jászberényben, Pesti Péter könyvnyomdájában.

A füzet első lapjain magyarázatot találunk a májusi ájtatosság lényegéről, mely szerint: Szűz Mária az első virág, a virágok virága, melynek illatától az egész világ megújul. Aki “a virágból részesülni szeretne”, könyörögjön Szűz Máriához.

A szerző a következőképp magyarázza meg a hagyomány kialakulásának kezdetét:

Orosz István füzetében a magyarázat után három ének szövege következik, melyek május és a Mária-tisztelet kapcsolatára utalnak.

Az első kezdete:

“Mindenek örülnek a szép májusnak,
Mennyben az angyalok, szentek vígadnak.
Üdvözlik a szűz Máriát,
Mint egeknek királynéját.”

 Ezután következik a loretói litánia leírása, majd a füzet imával zárul.

A Szűzanyához való fohászkodás – magányosan vagy a közös litánián – segítséget és reményt adott a hívőknek, életük részének érezhették Szűz Máriát, akihez mindig bizalommmal fordulhatnak.

Az 1930-as években Hevesi József kántor, karnagy és nótaszerző a következő éneket írta “Május királyné asszonya” köszöntésére:

A hevesi kegyhelyekről bővebben:

Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. Megjelent : Agria- Az Egri Múzeum Évkönyve 36. 2000.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria36/?query=g%C3%B6m%C3%B6ri&pg=348&layout=s