Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

„Hogyan lettem régész? … valamikor négy vagy ötéves koromban kezdődött.”

Dr. Bóna István régészprofesszor 90 éve született, Hevesen.

2020. február 16. - Gömöri Ilona

Heves városa tisztelettel őrzi a régész-professzor, akadémikus emlékét, aki 1930. február 10-én itt látta meg a napvilágot.

Tíz éve, a 80. évforduló évében avattuk fel emléktábláját a Helytörténeti Múzeum falán. A kezdeményező Dr. Gömöri János, a szintén hevesi születésű régész (Soproni Múzeum főmuzeológusa) volt, közreműködésével emlék-konferenciát rendeztünk, majd pályatársai, tanítványai, családtagjai, hevesi tisztelői közösen idézték fel Bóna István tudományos munkásságát és hevesi kötődéseit.
5_168a.jpg

az_emlektabla_avatasanak_pillanata_2.JPG

Szülei Hevesen ismerték meg egymást.
Édesapja, Dr. Bóna Aladár ügyvéd felvidéki, gömöri származású volt, de az első világháború után Kiskörére került. Mivel jogot tanult, Kisköréről Hevesre járt „gyakorlatra”, hiszen Hevesen ekkor mint járási központban Járásbíróság és több ügyvédi iroda működött. Albérletben lakott a gyógyszerész Máder-Czingell családnál. Itt ismerkedett meg Czingell Ilonával, akit 1929-ben feleségül vett.

A ház, ahol éltek, a mai Zrínyi – Bethlen Gábor utcák sarkán állt, helyén ma üzlethelyiség működik.
A család igazi polgári életet élt, sok közéleti feladatot vállaltak. Az elsők között rendelték meg az új könyveket, díszalbumokat. Nem csoda, ha a gyermek Bóna István is érdeklődni kezdett a könyvek után.

Egy interjúban, melyet tanítványai, Csányi Marietta és Tárnoki Judit készítettek vele, így vall gyermekkoráról:

„..Hogyan lettem régész?...

Ott kezdődött, hogy valamikor négy vagy ötéves koromban beteg voltam. Már nem emlékszem, hogy mi bajom volt, hetekre ágyhoz voltam kötve, és ezalatt anyám az elejétől a végéig felolvasta nekem az Egri csillagokat. Ez a könyv egy élénk fantáziával megáldott vagy megvert, különösen vizuális képességű gyereknek kinyitja a szemét a történelemre. Akkoriban szokásban volt, hogy az embert nyaralni vitték jó szülei, és engem 1933-tól nagyjából 1940-ig Egerbe vittek. Éppen a vár alatti utcában laktunk, délelőttönként semmi más dolgom nem volt, minthogy a várat kőről kőre megismerjem. Több alkalommal voltam a kazamatákban, így aztán az Egri csillagok nyomán is, meg az egri vár nyomán is valami egészen fantasztikus vonzalmat éreztem a várak és a középkor iránt…

 …Akkoriban Hevesen olyan könyvesbolt volt, aminek antikvár része is volt. Ott vettem a Stampfl-féle zsebkönyvtár sorozatból Darnay Kálmánnak Magyarország őskora kézikönyvét. Ez egy gazdagon illusztrált kis zsebkönyv, amely Pozsonyban jelent meg 1895-ben. Ebből én úgy 12 éves koromra tisztába jöttem olyan alapfogalmakkal, hogy mi az őskőkor, a csiszolt neolitikum, mi a lengyeli kultúra, mi a bronzöntés, hogy a bronzot formába öntik, hogy van egy bronzkori mészbetétes kerámia, milyen lehetett – Wosinsky könyve nyomán – a bronzöntő műhely. Olvastam a hallstatti korszakról, a La Téne korszakról, a „celtek”-ről, ahogy akkoriban írták őket. Mások, ha rossz gimnáziumba jártak, egyáltalán nem hallottak az őskorról. Nekem az, hogy Wosinsky Mór Lengyelen ásott, nem volt újdonság. A családomnak nem volt igazán nagy könyvtára. Anyámék négyen voltak testvérek, ő volt a legkisebb, így sok könyvet, millenniumi kiadványokat a nagyobb testvérek vitték el. Nekünk inkább a történelmi munkák jutottak. Így aztán elég jól el volt látva a ház, mi is meg az unokatestvéreim is, a nagy képes történelmi sorozatokkal: a Ribári-félével, a Marczali-féle nagy képes világtörténelemmel, a tolnai Világtörténelemmel, úgyhogy a képeken keresztül jóban voltam az ókori Egyiptommal, vagy az asszír királyokkal. Ezeket a könyveket roppant gazdagon illusztrálták és érdekesek is voltak: nem az asszírok birka-állományának a fejlődéséről írtak, hanem arról, hogy mit csináltak az asszírok. Anyámnak volt egy nagyon érdekes kis kihúzható albuma, még a millennium idején vásárolták a nagyszüleim. Ebben Árpádtól Ferenc Józsefig minden király képe, s a kép hátán rövidebb-hosszabb története benne volt. Amikor a gimnáziumban az osztályt azzal kínozták, hogy kik voltak a magyar királyok, én már ismertem őket. …

14 éves volt, amikor 1944 áprilisában – miközben légvédelmi bunkert ástak házuk kertjében – aranypénzt talált, Nagy Lajos király aranyforintját.
A jászapáti gimnáziumban töltött évek megerősítették történelmi érdeklődését, előrevetítették pályáját. Érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait, az ELTE bölcsészkarán ős- és népvándorlás kori régészet-muzeológia szakon végzett.  1957-től az egyetem (ELTE BTK) Régészeti Tanszékének tanára, majd professzora lett. Megszervezte a Régészettudományi Intézetet.  Kapcsolata nem szakadt meg szülőhelyével, de munkája a fővároshoz, Dunaújvároshoz és különböző ásatási helyszínekhez kötötte.

Egyetemi oktatóként 45 évfolyam került ki kezei alól. Tanítványainak jelentős része napjainkban is az általa kijelölt úton jár, s a hazai régészet meghatározó személyisége. Több mint 300 tanulmányt és 16 könyvet írt.
Széles körű érdeklődésének megfelelően kutatási területe a korai bronzkortól a középkorig terjedt. Az ország több körzetében folytatott ásatásokat, de legnagyobbrészt Fejér megyében.

1998-ban a Heves Megyei Múzeumi Szervezet felkérte, hogy írjon a készülő Tanulmányok Hevesről c. tanulmánykötetbe a város korai történetét bemutató tanulmányt. 1999-ben feleségével, Horváth Jolán régésszel együtt felkereste a Helytörténeti Gyűjteményt (mely akkor a Fő u. 10. sz. alatt működött), ahol megtekintette a leleteket és azokról rajzot készített. Lenyűgözött rendkívüli alapossága, mellyel a tanulmány megírására készült, valamint a hevesi ispáni várról formált, tanulságos egyedi véleménye.  A könyv – és benne írása: Heves város településtörténete az újkőkortól az Árpád-korig – 2001. augusztus 20-án jelent meg. Bóna István ezt sajnos nem érhette meg.
A nemzetközileg elismert tudós Dunaújvárosban hunyt el 2001. június 4-én. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

 A hevesi Múzeum bejáratánál elhelyezett emléktábla hűen felidézi a tudós akadémikus alakját.
09_dr_bona_istvan_regeszprofesszor_emlektablaja.JPG

Az idézett interjú megjelenésének helye:
Csányi Marietta – Tárnoki Judit: „Imádom az archeológiát!”  Interjú Bóna István régészprofesszorral. Jászkunság 45/1. (1999.) 1-23.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hevesihistoriak.blog.hu/api/trackback/id/tr6915476832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása