Fontos dátumnak számított régen a hevesiek életében április 18-a. 
A kis mezőváros ilyenkor megtelt élettel, hiszen ide sereglettek közelről s távolról a vásározók, felállították sátraikat a helyi árusok, kocsma nyitott, hangok, ízek és illatok jelezték, hogy ez a nap más, mint a többi. 

Közel kétszáz éve annak, hogy Heves vásártartási privilégiumot kapott. 1832-ben
I. Ferenc császár a helyi birtokosok kérésére adta ki adománylevelét, melyben megerősítette a mezőváros jogát országos vásárok tartására.

Természetesen már korábban, a török idők előtt is voltak vásárok Hevesen, hiszen mezővárosként ez alapvető jogai közé tartozott. A hódoltság kora után az új birtokos osztály szintén ragaszkodott a privilégiumhoz. Az 1832. évi adománylevél évi négy országos vásárra adott engedélyt: január 25-én, április 18-án, július 18-án és október 24-én. A vásár ideje soha nem eshetett vasárnapra van ünnepnapra.

A vásárok szervezése, rendjének kialakítása az egész 19. század folyamán a helyi birtokosok hatáskörében volt. Hevesnek nem egy, hanem sok földesura volt, akik gazdasági társaságot, közbirtokosságot alakítottak arra, hogy a fel nem osztható javakat (legelők, erdők) és a „regálékat” (vásár, kocsma, mészárszék) közösen működtessék. A vásárjövedelmeket a közbirtokosság árendásnak adta bérbe, akivel háromévenként szerződést kötöttek.

Mit láthatott a nézelődő a hevesi vásárban 150 évvel ezelőtt?

Először is ki kellett mennie a város északi szélére. Itt egy háromszög alakú terület (ma: Vásártér u. – Vértanú u. – Gyöngyösi u.) volt a vásár helyszíne, melyet a közlegelőből választottak le. Már korán reggel megindult a nyüzsgés, a szomszédos utcákban szekerek, lovas fogatok álltak. Az árusítás jól áttekinthető rend szerint zajlott. A vásártér középrészén állt a Cédulaház, mely az egész vásár központjának számított. Itt intézték az állatok céduláit, passzusait (járlatleveleit), itt tartózkodott a vásárbíró, a pandúr, a helypénzszedő. Vitás kérdésekben ide, a vásárbíróhoz vezetett az árus és a vevő útja. Itt helyezték el a vízipuskát tűz esetére. Az épület mellett állt a gémeskút itatóval. Közelében aklokat is építettek, a beteg állatok elkülönítése céljából, akikre az aklos gazda vigyázott.

A terület középrészén két sorban álltak a kirakodók fabódéi és sátrai: kovácsok, szíjasok, asztalosok, csizmadiák, szűcsök, mézeskalácsosok, fazekasok, stb. Az országos vásárokra nagy távolságokról is jöttek árusok. A hordókat, dézsákat és más faedényeket Rimaszombat és Fülek környékéről hozták. Felvidékiek hozták a vastermékeket is: ekevasat, csoroszlyákat, kapákat. Innen jöttek a drótostótok is, akik javították az elrepedt cserépedényeket. Az egész környéken híresek voltak a jászberényi szűcsök, akik hímzett subát, ködmönt, kucsmát hoztak. Aki jó csizmát akart venni, az egri vagy gyöngyösi csizmadiák sátrát kereste. Fából készült szerszámot, fakanalat a mátrai falvak árusai hoztak. A rőföseknél lehetett selymet, vásznat, kendőt kapni. Híresek voltak a mezőkövesdi takácsszőttesek és a jászapátiak kékfestő anyagai. Bútorokat, ládát, asztalt, szekrényt a jászjákóhalmi asztalosok árultak. Látványosságnak is beillettek a fazekasok portékái. Messziről tudni lehetett, melyik honnan érkezett. A mázatlan, alig-alig díszített cserépfazekakat, tejesköcsögöket, korsókat a felvidéki fazekasok szállították Rimaszombat, Lévárd, Lice környékéről. Sokszor nem is pénzt kértek érte, hanem gabonáért cserélték el. A mázas, díszes tálakat, tányérokat, kantákat, szilkéket és korsókat a mezőtúri és a tiszafüredi fazekasoktól hozták. A hatalmas cseréptálakra azért volt szükség, mert akkoriban még a családok közös tálból étkeztek. Az idegen árusok mellett a hevesi mesterek is árultak. Ekkoriban több mint 30 iparos dolgozott itt 12 féle szakmában: legnagyobb arányban szűcsök, takácsok kovácsok és szabók.

Az állatvásárok helyszínéül körben a tér peremrészét jelölték ki. Külön hely volt a sertéseknek, külön az idegen és a helyi szarvasmarháknak. Az Erdő-dűlő felőli részen tartották a lóvásárokat, melyet egy árokkal választottak el a vásár többi részétől.

A vásárok jellegzetes alakjai voltak a „bosnyákok”, akik piros nyelű késeket, nők számára csecsebecséket, tükröt kínáltak. A „gyűszűs zsidónál” tűt, cérnát, ollót, üvegárut lehetett venni.

A csapszéknél sorba álltak egy-egy kupica pálinkáért vagy egy meszely borért, hogy megigyák az áldomást. A gyerekeknek törökmézet, perecet, mézesbábut, cukrot vettek. A lacikonyhások sátrából sült pecsenyék illata terjengett. A bámészkodó találkozhatott a kikiáltóval, esetleg jóssal, kézbe vehette a kor irodalmát ponyvanyomtatványokon.

A vásár végeztével az árendás dolga volt a terület takarítása. A befolyt pénzzel elszámolt a közbirtokosság kasszájában. A jövedelmek nagy részét a közös utak, épületek, vízelvezető árkok karbantartására fordították.

A közbirtokosság 1911-ben vásárteret eladta a községnek, így 1912-től a vásárok megszervezése a helyi önkormányzat feladatává vált.

Napjainkban Hevesen már nem tartanak országos vásárokat. De az egykori vásártér területe – melynek egy része a Bermuda-sportpark – megmaradt a közösségi események helyszínének, így az ünnepi események forgataga valamicskét felidézhet az egykori vásári sokadalmak hangulatából.

Tréfás történet egy 130 éve történt hevesi vásárból:

A falu bolondja

A Hevesen tartott legutóbbi országos vásárból kifolyólag, mint megtörtént dolgot írja nekünk a következőket hevesi levelezőnk:

Két Mátra-járásbeli palócz kalapot akarván vásárolni egy kalapos sátorban, sorra próbálgatták a kalapos összes kalapkészletét, míg végre is imigyen szólalt meg az egyik, az, aki a kalapot megvenni akarta:

- Ugyan sógor, mit szakértődzik kend hozzá, melyik vón illősebb?

- Mán tuggya sógor – felel rá a másik – e csak mégis jobban áll a kend fején, mint ez a régi la.. Az igaz, hogy ebbe fél bolondnak tartotta kendet mindenki a faluban, de ebben már egész bolondnak is beillik.

- No, atyus – vágott közbe hirtelen a kalapos – hát akkor ezt vegye meg kend, legalább bolond is lesz a kendtek falujában.

- Hát mond maga valamit – bizonygatá az öreg palócz és kifizetvén a kalap árát, örömmel távozott el a sátortól, hogy hát .. mán ő lesz az első egész bolond a faluban!”

(forrás: Egri Újság 1894. május)

Gy. Gömöri Ilona 2024.04.18. 

Nem csoda, ha nincsenek emlékeink arról, milyen volt egykor a hevesi templomkert Kálváriája. 1945 után szakaszonként, de fokozatosan átalakult a templom közvetlen környezete. A kerítést lebontották, a Kálváriát megszüntették, a sűrű fák helyét átláthatóbb park vette át. A stációkövek közül egyetlenegy maradt fenn napjainkra a Hevesi Helytörténeti Gyűjteményben hiányos állapotban.

Milyen lehetett a hevesi Kálvária? Nem maradt fenn róla teljes ábrázolás. Hogyan lehetne legalább gondolatban rekonstruálni? Erre teszek kísérletet a rendelkezésre álló csekély történelmi forrásanyag alapján.

A középkor századaiban – amikor általános volt, hogy az elhunytakat igyekeztek a templom mellé temetni – Hevesen is temető vette körül a templomot. Mivel ez a terület igen szűk, a 18. századtól a település szélein létesítettek temetőket, így kb. az 1740-es évektől már nem temetkeztek a templom mellett. A temető helyét befásították. Védelmül kerítéssel vették körbe, így a templomkerten nem lehetett átjárni.

A templomot körülvevő kálváriát 1856-ban létesítették. A 14 stációkövet egy-egy tehetős hevesi személy állíttatta.
A Kálvária területét és a stációkat először az 1885-ben készült kataszteri térkép jelzi, majd egy 1912-ben készült térképen is pontosan azonosítható a helye.

Két stációkő látható azokon a hevesi képeslapokon is, melyek az 1910-1920-as években a templomról készültek.
A szóbeli adatgyűjtések során a visszaemlékezők elmondták, hogy 1945 előtt a templomkert árnyat adó fái alatt szép díszcserjék között kis ösvények vezettek a stációkhoz és Nepomuki Szent János szobrához.

Milyenek voltak a Kálvária stációi?

A keresztút stációi hagyományosan Jézus szenvedéseinek jeleneteit örökítik meg. Általában kőoszlopok vagy fülkék, tetőrészükön kis kereszttel.

A hevesi stációk síremlékhez hasonlítottak. Feltehetően az építmény egyharmad részét a több részből álló talapzat foglalta el, felső része pedig magas kőtábla volt, tetején kereszttel. Anyaguk homokkő. Stílusuk hasonló az Alsó-temető 19. század közepén készült síremlékeihez, de azoknál magasabb.

A stációk közül egyetlen darab maradt fenn, sérült, hiányos állapotban. Ezen olvasható az 1856-os évszám és az állíttató, a nemesi családból származó Szalatnay Mária neve. Megmentését Hegedűs Béla múzeumalapítónak köszönhetjük.

Milyen vallásos szokás kötődött a Kálváriához?

A Kálváriák elterjedése, látogatása azzal a gondolattal függ össze, hogy a keresztény ember szeretné jelképesen végigjárni Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírbatételig. Mivel az emberek többsége nem jut el Jeruzsálembe a Via Dolorosára, ezért a pápák szorgalmazták a Kálváriák felállítását, ahol a hívők megnyerhetik a keresztúti ájtatosság elvégzéséért járó búcsút. Európában már a 15. század elejétől állítottak Kálváriákat, de a 18. században a legnagyobb mértékben. A húsvét előtti Nagyhéten kapnak legnagyobb jelentőséget a Kálváriák.

Hevesen elődeink megközelítően 90 éven át látogathatták a Kálváriát, végezhették a stációknál a keresztúti ájtatosságot.
Az egyedüliként fennmaradt stációkő Heves történetének egy fontos szeletét őrzi.

Források:
- Térképek 1885, 1912
https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral/?layers=3%2C4&bbox=2257836.766352205%2C6039502.410250188%2C2258888.3719831794%2C6039974.541906917
- Sinkovics Istvánné szóbeli adatközlése 1996.
- Szedlák György szóbeli adatközlése 2020. 

 Közel 150 éve, 1877 óta áll Hevesen egy különleges szobor, mely a hívő emberek számára több, mint egy műalkotás. Ez a Pieta, a Fájdalmas Anya szobra a mai Vértanú és Mária utcák sarkán, jelenleg egy lakóház előkertjében. A helyet korábban “Aranyhegyi dűlőút”- nak nevezték, majd a szoborról kapta a Mária utca elnevezést. Régen a hevesi katolikusok ehhez a szoborhoz járultak körmenettel nagyszombat éjjelén és Mária neve napján, de hozzá fordultak imáikkal a testi-lelki bajokban szenvedők is.

A Sasvári Pieta prototípusa mintájára készült szobor feltehetően a 18. században készült. A sasvári templom kegyszobrának képe az 1730-as évektől kezdve kis szentképeken vagy ponyvafüzetek metszetein óriási példányban terjedt el az országban. A tartóoszlop évszáma – mely 1877 – jelentheti az állíttatás idejét, ugyanakkor az esetleges felújítás évének megjelölését is.
A szobornak fontos szerepe volt a hevesi katolikusok vallásos szokásaiban. Nagyszombat éjjelén a hívek a templomtól indulva körmenettel keresték fel az út menti kereszteket és a Fájdalmas Anya szobrát. A vallásos népszokás neve a “Jézuskeresés”, mely a halott Jézus sírját felkereső asszonyok hagyományát őrzi, résztvevői jelképesen az ő nyomukban járnak. Az imák és énekek során a már “megtalált Jézussal”, a feltámadás örömhírét énekelve érkeztek vissza a templomhoz.

A Jézuskeresés szokása már Eszterházy Károly (1725-1799) püspöksége idején is szokásban volt Hevesen. Ebben az időszakban jegyezték fel, hogy évente öt körmenetet tartanak, melyek közül az egyik Nagyszombat éjjelén történt. Elképzelhető, hogy már ekkor része volt a vallásos szertartásnak a Fájdalmas Anya szobrának felkeresése. A Jézuskeresés hagyományát napjainkban többfelé őrzik Magyarországon, húsvétvasárnap hajnalán bejárva a településeket a feltámadás örömhírével.

A szobor gondozása, fenntartása a Lengyel-családhoz kötődik, akiknek földjük, házuk volt azon a területen. 1916-ban özv. Lengyel Józsefné 50 korona alapítványt tett a szobor fenntartására. Ugyanebben az évben a családhoz tartozó, hevesi születésű katolikus pap, Lengyel László végezte a szobor újraszentelését. 1957-ben feldöntötte egy jármű, ekkor helyezték át jelenlegi helyére az utca túloldaláról.

A szobrot 2004-ben Heves város kérésére restaurálta Oláh Szilveszter Szilveszter szobrászművész-restaurátor. Költségeit – mely 500.000 Ft-ot jelentett – a Heves Városért Alapítvány vállalta magára. Az avató ünnepségre 2004. augusztus 15-én került sor. A szobor felszentelését Koltavári Attila káplán végezte.

Kontra Gyula, Heves Város Polgármesterének ünnepi avató beszéde: 

 A Fájdalmas Anya szobra 2019 óta a Hevesi Értéktár részét képezi.

Bővebb információk:
Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. In.: Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, Eger, 2000.)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria36/?pg=365&layout=s&query=f%C3%A1jdalmas%20anya

Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

- Újraszentelt Piéta. Heves Megyei Hírlap 2004. augusztus 27.

Fotók: Kiss Katalin 2010.

A századforduló világa a társadalom felső rétege számára új életérzést és új igényeket hozott. A polgári, úri kultúra részévé vált nemcsak a művészetek és az olvasás iránti érdeklődés, hanem a sportolás kedvelése is. Divattá vált a sport, mint a társasági élet része. Ennek köszönhető, hogy az első egyesületek, civil szervezetek között létrejöttek a sportegyesületek is.

A korcsolyázás az 1870-es évekből jelent meg a magyar társasági életben, és néhány évtized alatt népszerűvé vált. Bár eleinte rossz szemmel nézték a nők korcsolyázását, de rövid idő alatt elfogadottá vált még vidéken is.

Hevesen a millennium évében, 1896-ban kezdődött a korcsolyázás mint a társasági alkalmak egyik formája. 1897-ben megalakult a Hevesi Korcsolyázók Egyesülete elfogadott alapszabállyal és nyilvántartott tagsággal. Létrejöttét a Kaszinó Egyesület segítette. Az egylet célját így jelölték meg: “A korcsolyázásnak, mint üdítő és mulattató testgyakorlásnak művelése és terjesztése”.

Tagjai a“hevesi intelligentia és az aranyifjúság színe-java”, tehát lényegében a polgárság felső rétege, főként a fiatalság.

A korcsolyapályát a befagyott Nyitrai-tó jelentette. Az itt lévő gödröket és kis tavat két-három évtizeddel korábban vályogvető helyként használták. Ám amikor 1884-ben úgy nyitották meg az új utcát (melyet Szerelem Alfrédről neveztek el), hogy az a központból éppen a tóhoz vezetett, a tavacska is új funkciót kapott a hevesiek életében.
A nagy körültekintéssel kialakított új utca minden ízében a polgári fejlődést tükrözte, melynek így a télen-nyáron kellemes felüdülést kínáló tó is részévé vált. Partján szívesen sétáltak, csónakáztak, fürödtek vagy korcsolyáztak.

Az Egylet gondoskodott a szabályok betartásáról, a jég gondozásáról, tisztán tartásáról, a mulatságok megszervezéséről. Mindezeket a befizetett tagdíjakból fedezték.

Figyelemre méltó általános jelenség, hogy különösen a fiatal lányok körében vált népszerűvé ez a sport. Ebben szerepet játszhatott a korábbi tiltás és a korcsolyázás általános divatja. Fontos szempont, hogy a jégpálya a fiatalok számára kiváló ismerkedési alkalmat jelentett. A korcsolyázás – főként ha zene is társult mellé – a tánc, a bálok hangulatát hozta el a jégre. A gavallérok úgy suhanhattak kiválasztottjukkal, mintha épp keringőznének. A korcsolyapálya társasági alkalmai a helyi “divatbemutató” egyik színterét is jelentették, amelyre a lányok és polgárfeleségek még külön toilettet is csináltattak.

Milyen volt a korabeli korcsolya?

A korcsolyák – amelyeket az úri réteg használt – teljes egészében fémből készültek.
A legismertebb modelleknek számítottak a Halifax-típusúak, melyeket egy rugalmas kengyel benyomásával erősítettek a cipő talpához és sarkához.

A Halifax-korcsolya bemutatása a Vasárnapi Újságban 1887.

A márka egyik fajtája volt az “Excelsior Halifax”, melyet úgy emlegettek: “mindenki korcsolyája”. Népszerűségét annak köszönhette, hogy a korábbi változatoknál alacsonyabb és szélesebb volt a pengéje, így nagy stabilitást adott, öt éves kortól hatvan éves korig ajánlották használatát. A korcsolyákat fokozatosan tökéletesítették. Nagy könnyebbséget adott viselőinek, amikor a Halifax-rendszerű fémkorcsolyákat felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya.

A századfordulón kedvelt típusnak számított a “Columbus” - korcsolya is, melyet szíjjal erősítettek a cipőhöz. A cipőméret nagyságának megfelelően vásárolták meg.

Hirdetés a Vasárnapi Újságban 

A Hevesi Korcsolyázók Egyesülete alig több, mint tíz évig működött, az 1910-es évekből már nincsenek adatok a szervezet létezéséről. Ám e rövid idő alatt is a helyi társasági élet fontos tényezőivé váltak.

Gy. Gömöri Ilona

2024.01.22. 

Források:

- Heves és Vidéke hetilap cikkei 1902-1911

- Vasárnapi Újság 1887; 1890.

- Heves Megyei Levéltár Alispáni iratok IV-404. 

Ki gondolna ma arra, hogy városunkban három-négy emberöltővel ezelőtt, nagyjából a századforduló idején milyen jelentős volt a szőlőtermesztés?
Hol létesültek az első szőlőskertek, mikor és mi okból értékelődtek fel a többnyire silány minőségűnek tartott homokbuckás területek? Miért négyszereződött meg a szőlővel beültetett területek nagysága húsz év alatt? Milyen szőlőfajtákat termeltek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ írásom.

Szőlőtermesztés céljára Heves északi és nyugati dombos határa a legalkalmasabb, mert földje itt bőven termő barna homok és laza, szerkezet nélküli futóhomok. Évszázadokon át nagy tölgyeserdő állt itt, melynek fokozatos irtása a 19. században erősödött fel. Az erdő déli szélén, a Hevesről Tarnaörsre vezető út mellett a 18. században már folyt szőlőművelés. Körülkerített szőlőskertet jelez itt egy 1762-ben keletkezett térkép. Helye megközelítőleg a későbbi Bankpince és a körülötte elterülő szőlőtelep területével azonos. A 19. század közepén már csaknem összefüggő szőlőskertek foglalták el a Vesszőstől Alatkáig, illetve az Ötödrésztől a Jászapáti útig terjedő területet. A szőlőföldek között kisebb-nagyobb akácerdők álltak, hogy valamelyest megkössék a homokot.
Szőlőtelepek Heves nyugati és északi határában. (Heves és környéke térképe. Cartographia 2006.)

A hevesi szőlőtermelés felívelő nagy korszaka az 1880-as években kezdődött. A fellendülés szoros összefüggésben volt a filoxéravész elterjedésével, mely 1883-ban érte el Heves megyét. A betegséget az okozta, hogy a szőlőgyökértetű a szőlő gyökerét megszúrva a nedvet kiszívta, ennek következtében a gyökér elrothadt. A fertőzés olyan gyorsan terjedt, hogy 1889-re a megyében szinte teljesen megszűnt a szőlőművelés. A hevesi homokfölJuhfark és bakator a hevesi homokondön nem pusztított a kártevő, így rájöttek, hogy a laza, szerkezet nélküli, nagy kvarctartalommal rendelkező futóhomok immunis a filoxérával szemben. Egy csapásra felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége.

Jöttek a befektetők, óriási szőlőtelepítések indultak az addig silány minőségűnek tartott hevesi határban, melynek eredményeként két évtized alatt (1895-1914) megnégyszereződött a szőlővel beültetett terület nagysága. A legnagyobb befektető Pajzs Gyula zsidó birtokos és ügyvéd volt, aki a hevesi Bischitz Anna férjeként került Hevesre. A feleségről elnevezett Anna-telep és környéke került először kezére, majd Boconád és Tarnaméra határában közel 3000 magyar hold. Borpincét, présházat, szeszfőzdét épített. Pincéjének befogadóképességét 8000 hl-ben jelölték meg. Később a területet a Gyöngyösi Forgalmi Bank vásárolta meg, neve Polgár Sándor telep Fajszőlő uradalom lett. Az 500 holdas birtokot tervszerűen kiépítve, szőlész-borász intéző alkalmazásával tették virágzóvá. A telepről lóvontatású kisvasúttal szállították a szőlőt és a bort a 8 km-re lévő hevesi vasútállomásra. Az uradalomnak kb. 30 állandó alkalmazottja volt, de szőlőmunkák és szüret idején 100-300 hevesi napszámosnak és summásnak adott munkát, akik a Sárgapusztán és a Juhásztanyán laktak.

Az uradalmon kívül több szőlőtelep is létesült. Jászszentandrás felé a Rigó-telep, a Makra, a Tadra, Boconád irányában a Bazsó-major, a Gergely-telep, Alatka mellett a Bánom-szőlő.

Jelentős (20 kat.holdon felüli) szőlőbirtokai voltak Schwartz Lajosnénak, Wáhl Rudolfnak, Spitzer Vilmosnénak, Balázs Gábornak (Ballai-tagban), Halász Viktornénak, Székely Lászlónak, Ádler Ferencnének, Dr. Mezei Aladárnak, Szőke Ernőnek, Fehér Henriknek.

A filoxéravészt követően állami rendeletek szabályozták a szőlőültetvények újratelepítését. Meghatározták a felhasználandó fajtákat, az oltványkészítési módszereket és a telepítés módját. A szőlőtelepítést felújítási hitel segítette. A kölcsön a telepítéshez használt oltványok és karók teljes költségét, valamint a nem termő évek ápolási költségének felét fedezte. Óriási mértékben fellendült a szőlőoltványok termelése és értékesítése. Volt olyan település – pl. Abasár – ahol a lakosság fő foglalkozásává vált. A hevesi termelőktől ezres kötegekben szállították a vasútállomásra az oltványokat, ahonnan eljutott a megrendelőkhöz. A Heves és Vidéke folyóirat nagy terjedelemben közölt hirdetéseket arról, hogy a különbőző szőlőoltványokat hol lehet beszerezni. Hevesről Pajzs Gyula szőlőtelepéről és a Geiger-telepről értékesítettek oltványokat nagy mennyiségben.

Milyen szőlőfajtákat termesztettek? A filoxéravész előtt a legkedveltebb fajták a Juhfark, a Rakszőlő, a Kadarka és a Bakator, melyek a legrégibb borszőlő-fajták közé tartoznak. A Juhfark szőlőnek - mely nevét a juh farkára emlékeztető, hosszú, hengeres fürtje miatt kapta – előnyét a megbízható állandó savtartalom jelentette, mert a belőle készült bor akár 6-8 éven át is megőrizte frissességét. A Rakszőlő – melyet a tömött fürtök, fehér, vékony héjú, sokmagvú szemek jellemeztek – ellenálló volt a betegségekkel szemben, ezért nagyon elterjedt. A Kadarkát – mely tömött, közepes nagyságú fürtjeiről volt ismert – azért szerették, mert szőlőjének tőkéje a száraz homokon is könnyen megélt. Fűszeres zamatú vörösbort adott. A Bakator is igen kedvelt szőlőfajtának számított, melynek bogyója kékespiros, bora zamatos, savanykás pecsenyebor.

Az ősi szőlőfajták mellett vagy helyett a filoxéravészt követő telepítések során terjedt el Hevesen is az Olaszrizling, az Ezerjó, a Szlankamenka, a Passatutti, Chasselas-félék és a Mézesfehér.

A szőlő termesztése igen nagy hatással volt a hevesiek életére. A szőlőtelepek több száz embernek adtak munkát. A hevesi „szőlőhegy” a „Hegyközségi szabályrendelet” szerint működött, amelyben meghatározták a tisztségviselők feladatkörét, a tagok kötelességeit, a közös feladatokat. A telepek közül a legnagyobb hírnév a Bankpincét illette. Heves elöljárói is büszkén mutatták az impozáns pincét és birtokot minisztereknek, külföldieknek, üzletembereknek. 1934 körül gyakran vendégeskedett a pincénél Aba Novák Vilmos és Chiovini Ferenc festőművészek, akik a jászszentandrási templom freskóinak megfestéséhez a telepről vitték az oltott meszet. Sokszor részt vettek a kuglipartikon és megkóstolták a telep kitűnő borait.
Hevesi szüret az 1950-es években

Szüretelők a Vesszősön

A szőlőtelepek sorsát elsődlegesen a politikai fejlemények, a zsidóüldözés pecsételte meg, melynek következtében 1942-ben nagy részüket át kellett engedni az állam tulajdonába.

A Bankpince és környéke 1950-1994-ig a Hevesi Állami Gazdaságé lett, majd annak felszámolása után a területet magánszemélyek vásárolták meg. Napjainkra az egykori szőlőtelepeken megszűnt a termelés. A vonat sem áll már meg az egykor élettel teli Hevesi Szőlők vasúti megállónál Heves és Erdőtelek között.

Pedig a régi szőlőfajták közül több, pl. a Juhfark-szőlő ma is életképes, újra divatba hozott fajta, mely feltehetően megteremne a hevesi homokon is.

A témáról bővebben megjelent írásom:

Gy. Gömöri Ilona:„Polgár-telep”, „Bankpince”. Szőlőuradalom a hevesi homokon.
Agria XXXVII. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve) Eger, 2001. 337-385.

Szőlőskunyhó permetezőkáddal az Ötödrészen. 2012. Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Száz évvel ezelőtt, 1923 tavaszán veszélyes betegség ütötte fel a fejét Hevesben: a kiütéses tífusz. A járvány országos figyelmet kapott. Kimutatták, hogy terjedésének iránya megegyezik a Szolnok megyéből Hevesbe vándorló cigánykaraván útvonalával. A fertőzés majdnem minden települést elért, de főként Tarnazsadányt, Tarnamérát, Nagyfügedet.

A kiütéses tífusz nem a tífusz egyik fajtája, hanem egészen más betegség, mely régen a háborúkban, munkatáborokban okozott nagy járványokat. Leginkább télen, összezsúfolt helyeken terjedt a tisztálkodás hiánya miatt, hiszen a piszkos ruházatban lévő ruhatetű hordozta a fertőzést. A közvetlen megfertőződést egy sejtparazita okozta, amelyet a ruhatetvek vittek át emberről emberre. A betegség viszketéssel, verejtékezéssel, kiütésekkel és magas lázzal járt. Lefolyása átlagosan három hétig tartott. Súlyos esetben előfordult a keringés, a vese, az idegrendszer összeomlása is, mely a beteg halálával járt.
A hatóság megtette az óvintézkedéseket. A cigánytelepeket csendőrkordonnal vették körül, a minisztérium pedig fertőtlenítő különítményeket rendelt ki gőzfertőtlenítővel. A Hevesi Járásban Maczky György főszolgabíró azonnal elrendelte a cigánytanyák lezárását. Megszervezte, hogy a karanténban lévőket élelemmel, gyógyszerrel, fűtőanyaggal lássák el.

A cigányok kezelőorvosa Dr. Retteghy Imre volt, a fiatal tarnamérai körorvos. 1890-ben született Geszten, és miután egyetemi tanulmányai után 1915-ben orvosdoktorrá avatták, Nyugat-Magyarországon kezdte meg gyógyító munkáját. Itt nősült meg, itt szeretett volna családot alapítani, azonban ezt hazafias gondolkodása és a korabeli politikai viszonyok, azok ütközése lehetetlenné tették. A trianoni döntés után részt vett azokban a harcokban, melyek a magyar földet védték, és a lakosságot is az ősi földhöz való ragaszkodásra buzdította. Emiatt összetűzésbe került községe osztrák érzelmű jegyzőjével, akit felakasztottak. Az orvos ellen körözést adtak ki, menekülnie kellett, így került 1921-ben Tarnamérára.
A fiatal, mindössze 31 éves orvos hamar nagy megbecsülést vívott ki magának nemcsak képzettsége, hanem lelkiismeretessége miatt is. Felesége Ausztriában a grazi rokonoknál maradt arra várva, hogy jobbra forduljon a helyzet vagy legalább alkalmas lakást találjanak Tarnamérán.
Dr. Retteghy Imre készségesen ápolta és kezelte a tífuszos cigányokat mindaddig, amíg maga is meg nem kapta a betegséget. Az orvos megbetegedése a hivatali vezetőket és a lakosságot is nagy aggodalommal töltötte el.  Maczky György főszolgabíró egyetemi orvostanárt hívatott hozzá, majd táviratozott feleségének. Hiába érkezett a segítség, nem tudták megmenteni, nyolc nap betegség után, 1923. március 7-én elhunyt. A visszaemlékezés szerint betegágyán is a magyarság sorsa miatt tépelődött. Utolsó pillanataiban a Himnusz dallamát dúdolgatta.
Felesége amint megkapta a táviratot, kétségbeesetten igyekezett útlevélhez jutni. Azonban a felületes ügyintézés miatt nem volt rendben az okmány, így az osztrák határállomáson nagy pénzbírságot kellett fizetnie. Temetésére március 8-án a Tarnamérán került sor.

A járványos betegség csak áprilisra húzódott vissza.
Március 10-én a megye déli részén és Nagyfüged – Karácsond térségében 72 esetet regisztráltak, még 40 beteg szorult ápolásra.
A járvány Tarnazsadányban volt a legsúlyosabb, ahol 44 beteg közül három személy halt meg. Tarnamérán 27 beteg volt, közülük két fő hunyt el. Karácsondon 13 beteg közül egy, Nagyfügeden két fő hunyt el. Erken három, Átányban 6, Hevesen 6 beteg szerepel a nyilvántartásban.

A hivatásának áldozatává vált orvos emlékét a tarnamérai Orvosi Rendelő falán emléktáblán örökítették meg.

Gy. Gömöri Ilona
2023.szeptember 16.

Források:
Egri Népújság, Friss Újság, Nemzeti Újság, Magyarság, Szózat című folyóiratok számai (1923.márc.8.-márc.14.)
OSZK gyászjelentés-gyűjteménye

Mikor lehetett először eljutni vasúton Budapesttől Kál-Kápolnáig? A vonattal való utazás lehetősége a két állomás között 1870. január 9-én jött el a közönség számára. Ekkor nyitották meg az új, Hatvan és Miskolc közötti, 115 km hosszú pályaszakaszt. A Budapesttől Hatvanig tartó szakasz már előzőleg, 1867-ben elkészült. A két útvonal teljes kiépítése után létrejött az a gerinc, melyhez a mellékvonalak csatlakozhattak. Ilyen például a Hevesen átvezető és Kisújszállásig tartó rész, mely 1886-ra épült meg. Bár a megye vasúthálózata az országos ütemtől kissé lemaradt, hamarosan a helyi infrastruktúra egyik legfontosabb elemét jelentette.
Az új közlekedési eszköz egy csapásra népszerűvé vált. Sokan igénybe vették, hiszen Kál-Kápolnáról már 2 óra 15 perc alatt Budapestre lehetett érni, a menetjegy ára pedig mindenki számára megfizethető volt.

  Kál, Vasútállomás. forrás: www.vasutallomasok.hu

Természetesen kényelmetlenségek, szokatlan helyzetek mindig akadtak. Mégis a vonatozás népszerűségét jelzi, hogy beszédtémává vált, megjelent a sajtóban is. Egy korabeli elképzelt utazás viszontagságait örökítette meg humoros-szatirikus írásában Pásztor József gyöngyösi gimnáziumi tanár és újságíró. Cikke 1905 májusában jelent meg a Heves és Vidéke folyóiratban.

Írását változtatás nélkül, betűhíven idézem:

Gy. Gömöri Ilona  2023.04.29. 

Forrás és szakirodalom: 

Heves és Vidéke. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi folyóirat 1905. május 18. 
Kriston Pál: Heves megye iparosítása a dualizmus korában. Eger, 1992. Studia Agriensia 

Bagólyuk. Így említette mindenki, hangjában mély szomorúsággal. Amint kiejtették a nevet, minden alkalommal elhalkult a beszéd, elbizonytalanodva, szabad-e emlegetni a környékbeli zsidóság ott elszenvedett fájdalmait. 
Később, kutatásaim során megtudtam, hogy valójában Bagoly-lyuk a hely neve, mely a szóhasználatban rövidült. Szúcs település része, Egertől északnyugatra kb. 20 km-re. Ez a mintegy 50 házból álló bányásztelep jelentette 1944-ben a hevesi zsidóság számára szenvedéseik első állomását.

Szúcs - Bagoly-lyuk képeslapon 1927

Megemlékezésül idézzük fel a 79 évvel ezelőtti eseményeket a történeti források alapján, lássuk, hogyan érkeztek meg a kitelepítettek a gyűjtőtáborba és milyen körülmények várták ott őket!

A gettók létrehozása
1944 áprilisára felerősödtek a korábbi zsidóellenes intézkedések, lépésről lépésre folyt a zsidók elhurcolásának törvényi előkészítése. Április 7-én belügyminisztériumi rendelet született arról, hogy a zsidó lakosságot korra és nemre való tekintet nélkül gyűjtőtáborokba kell szállítani, ahová pénzt és értéket nem, csak élelmet és 50 kg poggyászt vihetnek magukkal. Április 29-én hirdették ki a gettósítási törvényt, másnap a Belügyminisztériumba rendelték Heves vármegye főispánját, alispánját, Eger és Gyöngyös rendőrkapitányait, ahol utasítást kaptak, jelöljék ki a gettók helyét. Május 4-én megszületett az alispáni határozat a kényszerlakhelyek kijelöléséről, melyet másnap részletes cikkben ismertetett az Eger című újság.

Az alispáni határozat szerint Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden helyben jelölték ki azokat a városrészeket, ahová a helyi zsidó lakosoknak költözniük kellett. A szabályzat szerint Hevesen is kellett volna gettót létesíteni, mivel lélekszáma meghaladta a tízezer főt. Ez mégsem történt meg, mivel egyik településrészt sem tartották erre alkalmasnak. A vármegyei vezetés úgy döntött, hogy a Szúcs község határában lévő bányásztelepen létesít gettót, ezért az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár munkásházait lefoglalták erre a célra.

Milyen volt ekkor Bagoly-lyuk, a bányásztelep?
Bár Szúcs községhez tartozott Bagoly-lyuk, de a bányatársaság a munkásai számára a falutól 2,5 km-re, a két akna közelében építette fel a bányászlakásokat. A Szúcs központtól elkülönült házsorokat a régi dűlőnevéről nevezték el “Bagoly-lyuknak”. A telep épületei nagyságukat és formájukat tekintve nagyjából egységesek voltak. A házakban több család élt közös konyhát használva.

Az alispán rendelete szerint május 10-ig az addigi lakóknak el kellett hagyniuk a házakat, hogy ne érintkezhessenek a betelepített zsidókkal. Így 27 házból 49 családnak kellett elköltöznie.

Megérkezés és elhelyezés
Május 9-én Hevesről és a Hevesi Járás településeiről több, mint hatszázan indultak el családonként, csendőri felvigyázás mellett, hogy a hosszú gyaloglás után megérkezzenek Bagoly-lyukra. A visszaemlékezések szerint Hevesen a menet a Szerelem Alfréd utcán vonult végig az Egri út irányába.
A parancs szerint legkésőbb május 10-én délután 15 óráig kellett megérkezniük. Amikor odaértek a telepre, a Hevesi Járásból érkezőket a 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 21., 22. és 26. számú házakban helyezték el.
A bányatelepi gettóba a Hevesi Járásból 625 fő érkezett, az egriből 352 fő, a pétervásáraiból 184 fő, a gyöngyösiből 174 fő.
Megérkezéskor fejenként 100 pengőt kellett fizetni a lakásokért, ahová bezsúfolták őket. Egy főre átlagosan 2,24 négyzetméter terület jutott.
A táborlakók a területet nem hagyhatták el, nem telefonálhatak, csomagot nem kaphattak. Levelet küldhettek, melyet Egercsehi közjegyzője cenzúrázott. Élelmezésükről maguknak kellett gondoskodni az otthonról hozott csomagból, illetve a községektől külön bekért élelmiszerekből lakóegységenként kellett főzniük a szintén előre bekért eszközökkel.

Az átélt megpróbáltatásokat tetézte az őrök kegyetlensége. A források három őr nevét említik, akik rendszeres veréssel és más kínzásokkal akarták rávenni a tehetősnek tartott személyeket, árulják el, hová rejtették értékeiket.

Június első hetében a bagoly-lyuki tábor lakóit a kerecsendi téglagyárba szállították, csakúgy, mint az egri és tiszafüredi gettók lakóit. Innen június 9-én gyalogmenetben, csendőri kísérettel, a szántóföldeken át vitték őket Maklárra, a vasútállomásra. Itt – miután név szerint átvették őket a német tisztek – bezsúfolták őket a vagonokba, melyek hamarosan megindultak Kassán át Auschwitz felé.

A maklári vasútállomáson emléktábla, Bagoly-lyukon emlékmű őrzi a zsidó áldozatok emlékét, ahol minden évben megemlékezéseket tartanak az eseményekről.

 A holokauszt emlékmű Bagoly-lyukon. forrás: Bagoly-lyuk facebook oldal

Heves megye zsidóságáról több információ elérhető: HEVES MEMORIAL  https://www.hevesmemorial.hu/

A bejegyzés szerzője: Gy. Gömöri Ilona 
2023. április 16. 

Felhasznált forrás és irodalom: 

- Gy. Gömöri Ilona: Az egyházak szerepe a település életében. In.: Tanulmányok Hevesről (szerkesztette Petercsák Tivadar – Szabó J. József) Heves, 2001.

- Bagoly-lyuk facebook oldal https://www.facebook.com/profile.php?id=100077918961177

- Csiffáry Gergely: Dokumentumok a Heves megyei zsidó lakosok kitelepítéséhez. HEVM_Arc_19__pages241-262 Heves megyei zsidó kitelepítés.pdf

- Molnár Dávid: Bagoly-lyuk 1944. Heves Megyei Levéltár https://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/bagoly_lyuk_1944 2021. 12.17.

- Orbánné Szegő Ágnes: Heves memorial. https://www.hevesmemorial.hu/v-a-holocaust/

- Orbánné Szegő Ágnes – Fülöp Ágnes: A holokauszt Heves vármegyében. https://hevesholokauszt.hu/

- Szúcs község honlapja. www.szucs.hu

A városközpont egy szép kis utcájában lakom, mely a régi “Sakkmúzeum” épületénél, a Hunyadi utca 2. számnál kezdődik, majd egy éles kanyar után a Deák Ferenc – Gyöngyösi utcák elágazásához vezet. A neve Bethlen Gábor utca, de a hagyományos helyi szóhasználatban még ma is gyakran Kukla-köznek mondják.
Nem gondolnánk, hogy a jelentéktelennek látszó “köz”-nek valaha jelentős funkciója volt, mely meghatározta az utca vonalának kialakítását.
A Bethlen Gábor utca kanyarulata. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2023. március 

Mi szerepe lehetett a kanyarulatnak?  
Ha áttekintjük Heves településszerkezetét, meg is kapjuk a választ.
Ehhez a régi térképekhez kell fordulnunk. Az első részletes, utcavonalakat is tartalmazó térkép II. József korában, 1783-ban készült.
Az 1783-ban készült térkép részlete.  Nyíl mutatja a négyzetes tömböt. Forrás: Arcanum adatbázis 

Ezen egyértelműen beazonosítható a mai Bethlen Gábor utca vonala. Az is nyomon követhető, hogy az utca egy nagyjából négyzetes tömböt határol két oldalról. Feltehetően korábban ez a terület egységes birtoktömbként létezett, melyet védelmül körülhatároltak. Így elkülönítették a szomszédos alacsony fekvésű, vízjárta Csalandrától (Ma Mátyás király utcák, Bartók Béla utcák). Ugyanis a Csalandra vizenyős területe esőzések idején járhatatlanná vált, zegzugaiban “betyárok” is tanyázhattak. Még a 20. században is sokszor elakadtak az itt közlekedő szekerek. Az 1783-as térkép valamelyest a házakról is informál, megjelenítve elhelyezkedésüket, méretükkel lakóik társadalmi helyzetét sejtetve. Kis jobbágyházak láthatók a tömb területén, melyek az utca vonalához igazodnak.

Egy másik, hat évtizeddel később, 1842-ben készült térképen szintén pontosan kivehető az utca iránya. Itt már elnevezést is kapott, bár egyszerűen csak “köz”- ként jelölik meg a mellette lévő kisebb utcával (ma Jókai utca) együtt.Heves Mezőváros belső telkeinek térképe, részlet. 1842. Forrás: Heves Megyei Levéltár U.158. Nyíllal jelölve az utca vonala

A száz évvel későbbi, 1940-es években készült térképrészleten tűnik fel először mai neve: Bethlen Gábor utca. Ez a térkép a házak pontos elhelyezkedését is feltünteti. Az utca mindkét oldala hagyományos, az utcára merőlegesen álló parasztházakkal épült be. Csupán két végének saroktelkein volt terjedelmesebb épület, az egyik Dr. Bóna István régészprofesszor szüleinek, nagyszüleinek háza (Hunyadi u. sarka), a másik a Királyi Adóhivatal épülete (Erzsébet tér sarka) 
Heves belterülete - részlet. 1940-es évek. Nyíllal jelölve az utca vonala. 

Az utca arculatában az 1980-as évek közepétől történt jelentős változás, amikor egyik oldalán megkezdték a társasházak építését. Ez három ütemben valósult meg. 1982-ben a belső, 1983-ben az utca vonalához igazodó, utoljára pedig még két különálló háztömb épült fel. Elhelyezkedésük méginkább hangsúlyossá tette a terület korábbi  tömbszerű, egységes funkcióját. Az 1980-as évek végére létrejött a barátságos, négyszintes épületekből álló "Bethlen Gábor úti lakótelep". A itt álló  társasházakban összesen 10 lépcsőház található lépcsőházanként 8 lakással, tehát összesen 80 lakás tartozik ide. 
Az utca mai arculata fokozatosan, az 1990-es évek elejére alakult ki, melyhez hozzátartoznak a belső részén ültetett fák, a hangulatos játszótér is.  

Épül a lakótelep. 1980-as évek.  Fotó: Acsán Zsolt. 

A Bethlen Gábor utca napjainkban

A továbbiakban nézzük, miért kaphatta a mindennapi beszédben a Kukla-köz nevet?
Kukla Ferencről nevezték el, akinek a háza és az üveges műhelye a sarokban, a kanyarulatnál állt és áll még napjainkban is. A foglalkozása miatt sokan felkeresték, és minden bizonnyal könnyebb lehetett azt mondani, hogy “megyek a Kukla-közbe”, mint a teljes utcanevet, melyhez nem kötődött semmi ismeret.

Kukla Ferenc egykori háza napjainkban (2016.) Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Kukla Ferenc üveges és képkeretező mester Nagykőrösön született. A szakmát Budapesten, Kontur Alajos képkeretező műhelyében tanulta ki és sokáig ott is dolgozott. Hevesre a felesége révén került 1949-ben, 51 éves korában. Azért költöztek ide – felesége szülőhelyére – mert akkor Hevesen senki más nem űzte ezt a szakmát. Bethlen Gábor utcai műhelyében húsz évig, 1970-ig fogadta ügyfeleit, ekkor nyugdíjba vonult.
Talán ő sem gondolta, hogy nevét még évtizedekkel később is emlegetni fogják.

Köszönöm Keresztesi Istvánné munkámhoz nyújtott segítségét, szóbeli adatközlését. 

Gy. Gömöri Ilona
2023. március 

Tél végén az ember lelke örömre vágyik. Felforgatni a hétköznapokat, olyat csinálni, ami nem megszokott. Táncolni, jókat enni, valaki mássá válni, átalakulni.
A mulatság határai igen szélesek a visszafogott jótékonysági báltól a féktelen tobzódássá váló tréfacsinálásig.
A “boldog békeidők” társasági életének meghatározó alkalmai voltak a farsangi bálok, melyek Hevesen társadalmi rétegek vagy foglalkozási ágak szerint szerveződtek.
A “nobel-bálokra” az egész megye elitje, a művelt, nemesi származású birtokos osztály hivatalos volt. Külön bálozott a hivatalnoki, értelmiségi és kereskedő réteg. A népbálokon a földművelők, iparosok vettek részt, ahol a részvétel díja senki számára nem számított elérhetetlennek.
A bálokról korábbi írásaimban már esett szó. (Lady patronessek és decemvirek a hevesi bálokon - Hevesi Históriák 2020.01.24., Így báloztak Hevesen 150 éve - Hevesi Hírportál 2018.02.11.)  

Most pillantsunk bele a két világháború közötti korszak hevesi farsangjainak világába! Miben különböztek ezek a mulatságok a korábbi báloktól? Hogyan nyilvánult meg bennük a tavaszvárás öröme, milyen elemekkel gazdagodott a farsangi tradíció?

Az első világháborút követő időszak jelentős változásokat hozott az élet minden területén, mely érintette a társasági életet is. A báli kultúra válságba került. A pompás ruhák, a tánctudás, a szigorú etikett egyre inkább terhet jelentett és a középosztály számára elérhetetlenné vált.
Ami megmaradt, sőt tovább mélyült, az a társadalmi rétegek mulatságainak elkülönülése. A különböző csoportok közötti határvonalat mélyítette a látványos térbeli elkülönülés is. Az 1920-as évektől – a Kultúrház és a Polgári Olvasókör, majd az Ipartestület székházának létrehozásától - az iparosok saját területükön mulattak. A földművesek a Gazdakör épületében és annak udvarán tartották mulatságaikat. Az értelmiség és az úri réteg számára továbbra is a Kaszinó adott otthont.
                         Hevesi hölgy az 1920-as évekből, Ángyán Gyuláné 

Az 1930-as évekre átalakult az életmód, változott az öltözködés, a higiénia, a nők helyzete. A divatot egyre inkább a kor új technikai vívmányai és a tömegkultúra új eszközei közvetítették, melyek közül a mozi igen előkelő helyen állt. Az információ gyorsan terjedt, így a társadalom egészére hatással volt a változás. A hölgyek számára a követendő mintát már nem az arisztokrácia tagjai, hanem külföldi, leginkább amerikai hírességek nyújtották.

A jelmezek elveszítették egyediségüket, mert tért hódítottak a készen megvásárolható álarcok, melyeket katalógusból választottak.

       Kereskedői katalógus részlete az 1930-as évekből 

Az 1930-as években egy helyi papírkereskedő katalógusában többféle kész papírmasé álarc szerepelt: bohóc, boszorkány, ördög, Mikulás, kínai, fiú, lány, állatok, stb. Az álarcok között megjelentek a filmekből ismert komikusok arcai is, mint pl. Chaplin. Megjelent a napjainkra szinte elfeledett dán filmkomikus páros alakja, Zoró és Huru is. A sovány, hórihorgas Zoró és az alacsony, kövér Huru alakját a burleszkfilmekből ismerhették a hevesiek is.

A katalógus szerint jelmezekhez való papírsapkákat is árultak, mint pl. a színes kreppből vagy fényes anyagból készült fez, a huszársapka, partizánsapka, cilinder, tiroli kalap, maharadzsa fejdísz vagy turbán díszes kócsaggal.

A továbbiakban lássunk egy-egy reprezentatív példát arra, hogyan zajlottak a farsangi bálok az 1920-as, 1930-as és 1940-es években!

Jótékonysági bál a Kaszinóban az Orsolya Zárda javára 1923.

1923 februárjában Heves köztiszteletben álló asszonyai szerveztek jótékonysági bált. Célul tűzték ki a frissen létesült Orsolya Zárda támogatását. Az egyházi iskola 1922-ben kezdte meg működését, melyet a jótékonyság bál bevételével is segíteni kívántak. Ezért fogott össze három tekintélyes hölgy: Maczky Györgyné, a Hevesi Járás volt főszolgabírójának felesége, Hampel Endréné, a Hevesi Királyi Járásbíróság elnökének felesége, valamint a nemes földbirtokos kiskarándi Nánássy Mihályné. Az alkalomra feldíszítették a Kaszinó nagytermét, mely “tündéri látványosságot” nyújtott. Nagytermében miniatűr pavilonokat helyeztek el, melyekben virágot, dohányt árusítottak, ételeket és italokat szolgáltak ki. Ügyüknek megnyerték az egri honvédgyalogezred zenekarát is, akik “sétahangversennyel” is meglepték a közönséget. A mulatság jövedelméből 172 ezer korona gyűlt össze az Orsolya Zárda céljaira. .

(Forrás: Egri Népújság, 1923. február 9.)

    A Polgári Olvasókör épülete és udvara 

A Nőegylet jelmezes bálja a Polgári Olvasókörben 1939.

A Hevesi Iparos Jótékony Nőegylet 1939. február 2-án rendezte jelmezes álarcos bálját a Polgári Olvasókörben. (A Polgári Olvasókör egykori épületének mai helye: Szerelem Alfréd u. 20.) A termet az egylet szépen feldíszítette, ahol 9 óra után gyülekezett a bál közönsége. Bevonultak a jelmezesek, majd megkezdődött a tánc, mely “egyre fokozódó hangulattal” a reggeli órákig tartott.
Sokan öltöttek jelmezt, sőt jelmezversenyt is tartottak. Az első díjat Petrik Csibi Flit jelmeze kapta, másodikat Kovács Teréz Szív jelmeze, a harmadikat Achel Baba Lepkefogó jelmeze. A rendezőség a díjnyerteseknek ajándékkal kedveskedett. Jelmezben jelentek meg még Vígh Rózsi (Boy), Jarosek Mária (matyó férfi), Pászthy Irén (matyó nő), Vígh Ica (pólyás baba), Achel Sándorné (kozák), Petrik Zoltán (szakács), Vígh Ferenc (paraszt), Morcsányi Gábor (esernyős). A mulatság jótékony célra is szép eredményt hozott, a pénztár bevétele 379 pengő volt.

(Forrás: Heves és Vidéke 1939. február 5.)

 Az 1926-ban épült Kultúrház a Szerelem Alfréd úton 

A Polgári Olvasókör farsangja színielőadással 1943.

A Polgári Olvasókör 1943 farsangján a Kultúrházban rendezte ünnepségét, mivel a programban színielőadás szerepelt. (A Kultúrház a Polgári Olvasókör épületével egy telken állt, mai helye a Szerelem Alfréd út 20.)
Dr. Bessenyei Sándor részletesen leírta az ünnepi eseményt, mely megjelent a Heves és Vidéke című hetilapban:

(Forrás: Heves és Vidéke 1943. február 10.)

Mint láthattuk, farsangi szokásaink sokat változtak a “boldog békeidők” óta. A bálok helyét a két világháború közötti időszakra fokozatosan átvették az egyesületi keretekben szervezett mulatságok. A rendezvényeken a tánc mellett az 1930-as években már nagy szerepet kapott a jelmez, az álarc is. Később színielőadással is bővítették a programot.

Napjainkig újabb változásokon ment át a farsangi ünnepség az iskolai jelmezversenytől az intézmények, egyesületek javára szervezett jótékonysági estekig. Minden bizonnyal a jövőben még további átalakulások következnek farsangi szokásainkban, de a lényeg mégis ugyanaz marad, legyen alkalom együtt örülni, vidámsággal űzni el a hideg telet!