Heves hagyományos mezővárosi kultúrájának fontos része volt, hogy a megtermelt gabonát, zöldséget és gyümölcsöt, a helyben tenyésztett állatokat időnként közszemlére tették, kiemelve a legszebbeket, legjobbakat, legeredményesebbeket. Nyáron dinnyeversenyek, ősszel pedig termény- és lókiállítások adtak alkalmat a tapasztalatcserére és a tartalmas szórakozásra.

                  Kömlő. Lovak a Bárczay-tanyán 1961-ben. Fotó: Bakó Ferenc. 
                             Dobó István Vármúzeum fotógyűjteménye 

Magyarországon az első mezőgazdasági kiállításokat a reformkorban rendezték. A bemutatók és vásárok célja a termelők tapasztalatcseréje, a kapcsolatok bővítése, a piaci információk terjesztése volt. A kiállítások fokozatosan bővültek. A kiegyezés utáni időszakban új lendületet kapva nagyszabású bemutatókat rendeztek, melyeket a politika is támogatott.
Az egyik leglátványosabb népünnepélyt Hevesen 1877-ben rendezték. A Heves Megyei Gazdasági Egyesület vezetőségének, főképpen visontai Kovách Lászlónak köszönhető, hogy a megyei szintű ünnepséget éppen Hevesre tervezték

Visontai Kovách László

Szervezés, előkészületek

A hevesi mezőgazdasági népünnepély megtartásának napját 1877. szeptember 16-ra tűzték ki. Az előkészületek első lépéseként létrehoztak egy bizottságot, akik a megrendezésért felelősséget vállaltak: elnöke Ivády Rudolf plébános volt, alelnöke Gosztonyi Kálmán birtokos, jegyzője ifj. Dobóczky Ignác, tagok Nagy András, Fülöp István, Orosz Gábor, Remenyik József, Braun Gábor, Spitzer Ignác, Szerelem Alfréd birtokosok.
A földművelésügyi minisztérium a jutalmazásokra, díjakra küldött 30 db aranyat és 25 db oklevelet.

A nap története – lókiállítás, terménybemutató, bankett és ügetőverseny

A sokat ígérő látványosságokra Heves ünnepi díszben várta a versenyzőket és a vendégeket. Miután megérkezett a megye “értelmességi rétege”, valamint a helyi birtokosok is, 10 órakor megnyitották a rendezvények sorát. Ekkorra a község főtere megtelt a nézőkkel, a közönséggel

A lókiállítás

Először a lókiállítást nyitották meg. 21 kiállító jelentkezett, mely kevesebb volt, mint az előző években. A zsűri kategóriánként a következő díjakat osztotta ki:

- Csikóval kiállított anyakancákért: Remenyik János Hevesről 12, Bohács Kálmán Hevesről 10, Pári József Tarnaméráról , Mlinkó Zsigmond Besenyő(telek)ről 6, Gyürky Pál (Jász)Apátiról és báró Beust Ödön Fogacsról 5-5 darab magyar aranyat kapott.

- A három éves kanca-csikókból csupán egyetlen egyet értékeltek, Mondok Sándor pélyi gazda csikóját, aki 6 db aranyat nyert

A zsűri a többi bemutatott kancacsikót nem értékelte, mivel azokat láthatóan hámban használták, így nem feleleltek meg a feltételeknek. Egyben felhívták a lótenyésztők figyelmét arra, hogy a tenyésztésre alkalmas kancacsikókat kellően kímélni és gondozni kell, csak úgy válhatnak jutalomképessé. A ki nem osztott díjakból a bemutatott mén-csikók közül 5-5 db arannyal kettőt tüntettek ki, az átányi Vajda Sándor és a Bessenyői Szabó István két éves méncsikóit.
A tervek szerint a kiállítással együtt lófuttatást is szerettek volna tartani. A versenyt idomítatlan lovakon 2 angol mérföldön (ez kb. 3,3 km-nek felel meg) tervezték, azonban kellő számú jelenkező nem volt, így ez a verseny elmaradt.

A korabeli lótenyésztésre utaló hirdetés a Pesti Hírlapban 1847-ből.
Fáy Sámuelné birtoka az Erdőtelekhez tartozó Felsőtelek pusztán volt. 

A lótenyésztés korábban, a 19. század elején még jelentősebb volt Heves megye déli részén, főként Kömlőn, Dormándon, Tarnabodon és Tiszanánán. A lovak tartása az 1800-as évek végére alábbhagyott ugyan, de a birtokos urak gazdaságában még jelentős volt. 1909-ben a hevesi birtokosok tulajdonában lévő lovakról a következő összegzés készült:

- Pajzs Gyula – 50 db, köztük muraközi, de van pecheron is
- Spitzer-testvérek – 50 db
- Coburg Fülöp herceg – 30 db félvér
- Dobóczky Dezső – 22 db
- Németh Lajos – 16 db
- Remenyik István – 16 db, angol félvér. 1905-ben saját tenyésztésű félvér lovaiért arany oklevelet kapott.

A terménykiállítás

Megrendezésével az volt a cél, hogy az itt kiállítandó terményekből kiszemeljék azokat, melyeket együttes csoportban 1878-ban a párizsi nagy kiállításra küldenének.
A kiállításra a következőkkel lehetett nevezni: búza, rozs, árpa, zab, repce, köles, gomborka, lucerna, muhar, stb. A versenykiírás szerint a terményekből legkevesebb 8 litert kellett beküldeni “Heves város közházához”.

Az ünnepélyes megnyitást a nagyteremben tartották. Több, mint ötven környékbeli birtokos mutatta be kerti és szántóföldi növényeit. A bíráló bizottságot az Egylet jelölte ki. A zsűri komoly vizsgálatok és mérlegelés után a következőket tartotta jutalomra méltónak:

- Adler László 82 kg-os búzája Tarnaszentmiklósról,
- gr. Károlyi György 81 kg-os búzája Kompoltról,
- az egri érsekség gyöngyöspüspöki uradalma, visontai Kovách László (Vámosgyörk), Ivády Rudoldf (Heves), Szentkirályi Ödön (Verpelét, Karpeles Albert és Vilmos (Telek), Engel Jakab (Kömlő) gabonaféléi,
- Kempelen Béla (Eger) több fajtájú kiváló szép burgonyája.

Bankett a Parti vendéglőben

Az értékelés után a Parti vendéglőhöz vonultak, mely feltehetően a mai Nyitrai-tó partján állt. Az ünnepi ebéd hangulatát érzékelteti a róla szóló leírás:

“A megnyitást a “Parti vendéglőben” rendezett közebéd követte, melynek főleg gyakorlatlanság szülte hiányát feledteté a baráti harmónia, a vidám fesztelen kedélyű társalgás, a szívélyes magyar barátság élénk hangulata, mely a megyei intelligentia jelen volt tagjait e helyütt valóban díszes és kedves koszorúba fűzte össze.

A jó hangulatot méginkább emelte a hevesi népzenekar eléggé élvezhető játéka.
Feltűnt előttünk, hogy a megyei parlamenti élet hírneves veterán-szónokai, s az ezek iskolájában haladó, tüzes vérű fiatal nemzedék köréből ez úttal – megfoghatlanul – csak két szónoklat merült fel. Az egyiket hevesi és jász kerületi gazdasági egyesület elnöke v. Kovách László mondotta. Szokott élénk szónoki routinjával üdvözölte a hevesi kiállítókat, kik a béke mezején tesznek szolgálatot nemzeti fejlődésünknek akkor, midőn hazánk határain gyilkos háborúk dúlnak, a testvér-török nemzet a szabadságrabló muszkahordák ellen élethalálharcot vív, s hazánk és nemzetünk veszélyeztetett érdekei bennünket is sürgetőleg hívnak föl e harcban való részvételre, melynek mezején diadallal küzdeni, ma oly lelkesülten látná honiainkat! - A beszédet kitűnő lelkesedés követte, Lackovich N. János azonnal felállt, s a lelkesedéstől áthatott jelenlévől közt pár perc alatt 130 frtot gyűjtött a sebesült és hajléktalan törökök fölsegéllésére.
A gazdasági egylet s a hevesi kiállítás elnökét, v. Kovách Lászlót a rendező bizottság elnöke, Ivády Rudolf esperes-lelkész köszöntötte föl talpra esett beszéddel.

A banquett végeztével a közönség fölkerekedett s a verseny megtekintésére a hevesi gyepre rándult.”

Az ügetőverseny

Az ügetőversenyt a rendezvény színvonalának emelésére rendezték. A feltételeket így határozták meg:

“Az ügetőverseny kétlovas fogatokkal négykerekű kocsikon, úri kocsisokkal, két angol mérföld távolságra történik. (a két angol mérföld kb. 3,3 km)

A versenyző kocsiján a lovat hajtó és egy bíráló ül. Ha egyik ló felvág, azonnal visszatartandó, s ügető lépésbe vezetendő, ami ha 10 másodperc alatt meg nem történik, vagy ha mindkét ló felvág, a versenyző kocsijával egyet fordulni köteles. Ha azt nem teszi, a versenytől elesik.

Tiszteletdíj az “ostordíj”, egy kétlovas ostor a verseny monogramjával, melyet a legrövidebb idő alatt beérkezőnek ítél oda a lótenyésztési bizottság. Tétel 10 forint.” (kétlovas ostor: rövid csapószárú ostor kb. másfél méteres nyéllel)

A délutáni órákra - annak ellenére, hogy az időjárás elromlott – szép közönség “sereglett egybe, s élénk érdeklődéssel várta a versenyt.”

Az ügetőversenyben kettes fogataikkal részt vettek:
Fáy József Ecsédről, Petheő László, ifj. Dobóczky Ignác Hevesről, Laczkovich N. János Erdőtelekről, és egy hevesi földműves.
A versenydíjat – egy díszostort – az ügető versenyek felülmúlhatatlan mestere, Fáy József nyerte el. Fáy Józsefnek híres, mintegy száz lóból álló ménese volt Ecséden.

Politikai utóhangok

Az ünnepséget követő híradások arról nem szóltak, eldöntötték-e, mi kerül a hevesi termények közül a párizsi világkiállításra. Arról viszont annál inkább, milyen politikai villongásokra adott alkalmat a hevesi esemény.
A cikkírók nem kis irónivával ecsetelték, valójában a politikai helyzetfelmérés, a lehetőségek számbavételének szándéka vezette a résztvevők egy részét abban, hogy részt vettek a kiállításon. Kíváncsiak voltak, kik lehetnek a közelgő megyeválasztás esélyes jelöltjei.

“… a tájékozatlanság vitt bennünket a hevesi gazdasági kiállításra, nem pedig a három zeller és két burgundi répa megbámulása, sem a tavalyi búza qalificatiójának megbírálása, hanem valójában a jelöltek iránti tájékozás, és a jelöltekbeni megállapodás.”

“Mondhatom, hogy a Hevesen összegyűlt értelmiség imposans látványt nyújtott. Voltak ott megyei matadorok, képviselők, s a matadorok kiadták a jelszót….”

...”a hevesi gazdasági kiállítás és lódíjazás alkalmával egybegyűlt publikum egy része nem lódíjazni, sem gazd. egyleti kiállítást bírálni jött, hanem jött azért, mert híre terjedett annak, hogy K.L. barátom, az a cselszövő, ez alkalommal sem többet sem kevesebbet nem akar, mint azt, hogy bemutassa és korteskedék Kegl György részére, aki a fellépendő és iszonyú pénzével kiütendő lesz nagyon tiszteletre méltó Almássy Sándor urat követi székéből, és azután pártot üssön a megyei választások alkalmára barátai és uszályhordói részére, kivesse a nyeregből a veterán erőket, s tegyen helyükbe olyanokat, kik az eő titkos céljait fogják majdan szolgálni. Ki ne tudná K. L. még most is létező céljait? Ama bűnös célokat, hogy legyen a megye székhelye az a piszkos kis Gyöngyös, és hogy a szabadságszeretö hős magyar szélbal kiirtassék a föld színéről!”

A véleménynyilvánító szerint az egylet elnöke, visontai Kovách László (K.L.) a hevesi ünnepség alkalmával a saját politikai szövetségese, Kégl György mellett korteskedett, hogy a megyei választások során esélye legyen pozíciót nyerni. Kégl György Fejér megye országgyűlési követe volt, de Heves megyében, Tarnamérán is rendelkezett birtokkal. Az óriási pénzügyi háttérrel rendelkező politikus feltehetően Heves megyében is érvényesíteni akarta befolyását a közügyek irányításában.

A cikk sorai lényegében a kor két legnagyobb pártja, a Szabadelvű Párt és a Függetlenségi Párt ellentétére utalnak. Visontai Kovách László a Szabadelvű Párthoz tartozott, ezzel szemben Almásy Sándor a Függetlenségi Párt képviselője volt. A pártot azok a balközép politikusok hozták létre Mocsáry Lajos vezetésével, akik ellenezték a Deák-párttal való egyesülést.

A forrongó politikai légkör kiélezettségéhez hozzájárulhatott, hogy az előző, 1876-os esztendő korszakos jelentőségű fordulatot hozott a megye életébe a “megyerendezés” kapcsán. Ekkor szakadt ketté Heves- és Külső-Szolnok vármegye. A kiszakított tiszai részeket a Jászsággal egyesítették, székhelyül pedig Szolnokot jelölték ki számukra.
A megmaradó hevesi részeken viszálykodás támadt a megyeszékhelyi rangért Gyöngyös és Eger között. Gyöngyös érdekében emelte fel szavát visontai Kovách László is, melyet ellenfelei utólag is felróttak neki.

A rövid újságcikkből azt is megtudhatjuk, hogy mennyit tudtak a vidéki Magyarországon az emberek a külpolitika aktuális eseményeiről. A hevesi ünnepségen a szónok szót ejtett az orosz-török háborúról és arról, hogy a török testvérnépünk. Ezért indult azonnal gyűjtés a hajléktalanná vált és sebesült törökök részére.
Az orosz-török háború eseményeit a vármegye gyűlésein is nyomon követték, rokonszenvezve a törökök irányában. Hangoztatták meggyőződésüket, hogy “a keleti kérdés csak úgy oldható meg a magyar érdekeknek megfelelően, ha birodalmunk Törökországgal szövetkezve szabna határt a czári fegyvereknek s czivilizátori igényeivel saját valódi hazájára szorítani az oroszt. A sanstefanoi békeszerződés után az orosz szövetség, továbbá Bosznia és Herczegovina okkupácziója ellen, viszont az angol szövetség és Románia integritása mellett tört lándzsát a vármegye bizottsága.”

A mezőgazdasági kiállítások utóéletéről

A terménykiállításoknak később is nagy hagyománya volt Hevesen, melynek formája, típusa időről-időre változott, több vonatkozásban alkalmazkodott a fennálló politikai rendszerhez. Még az 1980-as években is rendeztek bemutatót, melynek házigazdája a Kertbarát Kör volt.

Sokáig tartottak lódíjazásokat is. Az egyik nagy hírű vármegyei lódíjazást – melynek helyszínéül Hevest választották – 1940-ben rendezték meg. A földművelésügyi miniszter is képviseltette magát, támogatásával 500 pengőt osztottak ki a versenyzők között. A közös ebédet akkor az újonnan megépült uszoda és strandfürdő vendéglőjében fogyasztották el.

Napjainkra specializálódott a mezőgazdasági bemutatók tartalma, legnagyobbrészt a szakmára és a termelőkre koncentrálva, háttérbe szorítva a régi látványossági elemeket.

                                               Gy. Gömöri Ilona, 2024 október

Források és szakirodalom:

- Eger című hetilap 1877. évi számai
- Nagy Ádám: Visontai Kovách László tevékenysége is emlékezete. Eger, Historia Nostra III. 85-116.
- báró Podmaniczky Gyula: Magyarország állami és magánménesei lótenyésztésének kézikönyve. Budapest, 1903.
- Pesti Hírlap 1847. 

Látványos utcai felvonulás, lovasok, csőszlányok és csőszfiúk, maskarába öltözött fiatalok játéka, tréfák, vidám esti bál… Néhány szóban így lehet jellemezni a régi hevesi szüreti mulatságokat, melyek az ősz legkedveltebb helyi rendezvényeit – egyben fontos társadalmi eseményeit – jelentették egy évszázadon át.

Heves ugyan nem tartozott soha a híres borvidékek közé, de az 1880-as évektől – amikor máshol a filoxéra pusztított – felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége. A két világháború közötti évtizedekben a Polgár-telepen (Heves és Jászszentandrás között) ötszáz holdas gazdaságban folyt a termelés. Sok családnak volt kisebb-nagyobb szőlőskertje a település északi-északnyugati határában.
A szüret mindig többet jelentett, mint egyszerű munka. Közösségi esemény volt, melynek befejezéseként vidám ünnepséget tartottak.

Szüreti mulatság résztvevői. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény)

Hogyan zajlottak a szüreti mulatságok?

A szüreti felvonulások és bálok hangulatáról, színes kavalkádjáról korabeli fotók, újságcikkek, visszaemlékezések adnak ízelítőt.
Az 1900-as évek legelején már régi hagyományként tartották számon a szüret végének megünneplését. A mulatságot teljes egészében az iparosok legénylete szervezte. A bál helyszíne a Polgári Olvasókör kertje volt, amely a Szerelem Alfréd útról nyílt. (A kert ma a HEVA telephelye).

A leglátványosabb szüreti felvonulásokat és bálokat az 1930-as években tartották. A mulatságok teljes előkészítését az Önálló Gazdasági népiskola igazgatója, Igonda János és felesége vállalta. Tíz fiút és tíz lányt választottak, akik magyar táncokat tanultak be. A szükséges öltözékeket az iskolában megvarrták. A bőgatyába és zsinóros dolmányba öltözött csőszfiúk fából faragott fokost szereztek be, nemzeti színű szalaggal. Kalapjukra árvalányhajat tűztek, derekukra kendőt kötöttek. A csőszlányok „magyar ruhát” öltöttek, csípőjüknél lógott a kürt, melyet a vállukon átvetett nemzeti színű szalagra fűztek. A kürt a szőlőcsősz egyik legfontosabb eszközét szimbolizálta. Sokan különféle maskarába öltöztek. Jellegzetes, kedvelt alakok voltak: öreg csősz subában, puskával, esetleg szamárháton lovagolva, táncoló medve, bekormozott arcú cigányzenészek hegedűvel.
                           Szüreti pár. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény) 

A felvonulók a Gyöngyösi úton gyülekeztek (a mai Vízmű helyén). A menet élén a cigánybanda húzta a talpalávalót, utána a táncos párok következtek sorban. Két magyar ruhás legény vitte a botra függesztett hatalmas fürt szőlőt vállon, mely majdnem a földig ért. A sokadalom végigvonult a Gyöngyösi úton, a Brieger vendéglő előtt a Gazdakör udvaráig (ma Erkel Ferenc út). Itt a nagyteremben először a magyar táncot járták el, majd a két cigánynak öltözött lány cigánytáncot adott elő zenekísérettel. Hajukba piros rózsát tűztek, blúzuk aljára pénzt varrtak, szitából dobot készítettek, mellyel az ütemet verték.
Cigánylánynak öltözött hevesi lányok: Lajer Etelka és barátnője. 1937. 

A bált tréfa, vidámság kísérte végig. A termet szőlőfürtökkel díszítették fel, melyeket a mennyezetre helyezett dróthálóra kötöttek olyan magasságban, hogy nehezen elérhető legyen. A szőlőre a csőszlányok és a csőszfiúk vigyáztak. Ha valaki lopott belőle, a csőszlányok belefújtak a kürtbe. A csőszlegények elkapták a zsiványt és vitték a hegybíró elé, aki a színpadon ült, neki kellett fizetni a bírságot. A bálon fehér karszalagos legények árulták a tombolát. A tét a nagy fürt szőlő volt, melyet éjfélkor sorsoltak ki.
Az ünnepi mulatságon jelen voltak Heves vezetői: a főszolgabíró és felesége, a főjegyző, a városi bíró.

1939-től a Hevesi Katolikus Agrárifjúsági Legénylet vállalta magára a szüreti mulatságok szervezését. Ebben az évben a díszítéshez való szőlőt – összesen 125 kg-ot – a Polgár-telep, Dr. Szőke Ernő és Dr. Gerő Gyula szőlőbirtokosok adományozták az egyesületnek. A látványos felvonulás – amelyben elől a csikósok lovascsapata haladt, majd a szüretelő lányok és legények csoportja, a mókázó bohócok, a cigánynak öltözöttek, végül pedig a szamarasok – nagy tömeget vonzott az ünnepség színhelyére.
A fiatalok szívesen fényképezkedtek Dobi Julinál szüreti párként magyar ruhában kezükben szőlőfürtöt tartva, fokossal és kürttel felszerelkezve.
                             Hevesi szüreti pár az 1940-es években. Fotó: F. A. (Magángyűjtemény) 

Az 1945 utáni változások – az államosítás, a mezőgazdaság átszervezése, az egyesületek ellehetetlenítése – következtében sem szűntek meg a szüreti ünnepségek, csak egyes elemei változtak. A bálokat a Polgár-telep szőlőterületét átvevő Hevesi Állami Gazdaság szervezte meg a gazdaság kulturális központjának számító Semjén-kastélyban (mai neve Szepessy-Spitzer kúria). A hatalmas szőlőfürt, a játék és a tánc továbbra is hozzátartoztak az ünnephez, csak az öltözék változott.
Később, az 1980-as évekre a mulatság már elszakadt a szüreti munkáktól. Népszerűek voltak az Akác étterem szüreti báljai, ahol meghívott együttesek és diszkó szórakoztatta a fiatalságot. A mulatság korábbi jellemzői (karakterfigurák, szőlőfürt) már nem szerepeltek az eseményen, csak az elnevezés őrizte az egykori hagyományt.

A híradásokat és a korabeli  fényképek hangulatát látva úgy gondolom, mára szegényebbek lettünk egy örömünneppel. 

Az egykori szüreti ünnepségek élményeinek felelevenítéséért nagy köszönettel tartozom Sinkovics Istvánné Lajer Etelkának és Balogh Sándornak, akikkel az 1990-es években ebben a témában több riportot készítettem. 

                                                                                                                                                  Gy. Gömöri Ilona 
                                                                                                                                                  2024. szeptember 29.

Fontos dátumnak számított régen a hevesiek életében április 18-a. 
A kis mezőváros ilyenkor megtelt élettel, hiszen ide sereglettek közelről s távolról a vásározók, felállították sátraikat a helyi árusok, kocsma nyitott, hangok, ízek és illatok jelezték, hogy ez a nap más, mint a többi. 

Közel kétszáz éve annak, hogy Heves vásártartási privilégiumot kapott. 1832-ben
I. Ferenc császár a helyi birtokosok kérésére adta ki adománylevelét, melyben megerősítette a mezőváros jogát országos vásárok tartására.

Természetesen már korábban, a török idők előtt is voltak vásárok Hevesen, hiszen mezővárosként ez alapvető jogai közé tartozott. A hódoltság kora után az új birtokos osztály szintén ragaszkodott a privilégiumhoz. Az 1832. évi adománylevél évi négy országos vásárra adott engedélyt: január 25-én, április 18-án, július 18-án és október 24-én. A vásár ideje soha nem eshetett vasárnapra van ünnepnapra.

A vásárok szervezése, rendjének kialakítása az egész 19. század folyamán a helyi birtokosok hatáskörében volt. Hevesnek nem egy, hanem sok földesura volt, akik gazdasági társaságot, közbirtokosságot alakítottak arra, hogy a fel nem osztható javakat (legelők, erdők) és a „regálékat” (vásár, kocsma, mészárszék) közösen működtessék. A vásárjövedelmeket a közbirtokosság árendásnak adta bérbe, akivel háromévenként szerződést kötöttek.

Mit láthatott a nézelődő a hevesi vásárban 150 évvel ezelőtt?

Először is ki kellett mennie a város északi szélére. Itt egy háromszög alakú terület (ma: Vásártér u. – Vértanú u. – Gyöngyösi u.) volt a vásár helyszíne, melyet a közlegelőből választottak le. Már korán reggel megindult a nyüzsgés, a szomszédos utcákban szekerek, lovas fogatok álltak. Az árusítás jól áttekinthető rend szerint zajlott. A vásártér középrészén állt a Cédulaház, mely az egész vásár központjának számított. Itt intézték az állatok céduláit, passzusait (járlatleveleit), itt tartózkodott a vásárbíró, a pandúr, a helypénzszedő. Vitás kérdésekben ide, a vásárbíróhoz vezetett az árus és a vevő útja. Itt helyezték el a vízipuskát tűz esetére. Az épület mellett állt a gémeskút itatóval. Közelében aklokat is építettek, a beteg állatok elkülönítése céljából, akikre az aklos gazda vigyázott.

A terület középrészén két sorban álltak a kirakodók fabódéi és sátrai: kovácsok, szíjasok, asztalosok, csizmadiák, szűcsök, mézeskalácsosok, fazekasok, stb. Az országos vásárokra nagy távolságokról is jöttek árusok. A hordókat, dézsákat és más faedényeket Rimaszombat és Fülek környékéről hozták. Felvidékiek hozták a vastermékeket is: ekevasat, csoroszlyákat, kapákat. Innen jöttek a drótostótok is, akik javították az elrepedt cserépedényeket. Az egész környéken híresek voltak a jászberényi szűcsök, akik hímzett subát, ködmönt, kucsmát hoztak. Aki jó csizmát akart venni, az egri vagy gyöngyösi csizmadiák sátrát kereste. Fából készült szerszámot, fakanalat a mátrai falvak árusai hoztak. A rőföseknél lehetett selymet, vásznat, kendőt kapni. Híresek voltak a mezőkövesdi takácsszőttesek és a jászapátiak kékfestő anyagai. Bútorokat, ládát, asztalt, szekrényt a jászjákóhalmi asztalosok árultak. Látványosságnak is beillettek a fazekasok portékái. Messziről tudni lehetett, melyik honnan érkezett. A mázatlan, alig-alig díszített cserépfazekakat, tejesköcsögöket, korsókat a felvidéki fazekasok szállították Rimaszombat, Lévárd, Lice környékéről. Sokszor nem is pénzt kértek érte, hanem gabonáért cserélték el. A mázas, díszes tálakat, tányérokat, kantákat, szilkéket és korsókat a mezőtúri és a tiszafüredi fazekasoktól hozták. A hatalmas cseréptálakra azért volt szükség, mert akkoriban még a családok közös tálból étkeztek. Az idegen árusok mellett a hevesi mesterek is árultak. Ekkoriban több mint 30 iparos dolgozott itt 12 féle szakmában: legnagyobb arányban szűcsök, takácsok kovácsok és szabók.

Az állatvásárok helyszínéül körben a tér peremrészét jelölték ki. Külön hely volt a sertéseknek, külön az idegen és a helyi szarvasmarháknak. Az Erdő-dűlő felőli részen tartották a lóvásárokat, melyet egy árokkal választottak el a vásár többi részétől.

A vásárok jellegzetes alakjai voltak a „bosnyákok”, akik piros nyelű késeket, nők számára csecsebecséket, tükröt kínáltak. A „gyűszűs zsidónál” tűt, cérnát, ollót, üvegárut lehetett venni.

A csapszéknél sorba álltak egy-egy kupica pálinkáért vagy egy meszely borért, hogy megigyák az áldomást. A gyerekeknek törökmézet, perecet, mézesbábut, cukrot vettek. A lacikonyhások sátrából sült pecsenyék illata terjengett. A bámészkodó találkozhatott a kikiáltóval, esetleg jóssal, kézbe vehette a kor irodalmát ponyvanyomtatványokon.

A vásár végeztével az árendás dolga volt a terület takarítása. A befolyt pénzzel elszámolt a közbirtokosság kasszájában. A jövedelmek nagy részét a közös utak, épületek, vízelvezető árkok karbantartására fordították.

A közbirtokosság 1911-ben vásárteret eladta a községnek, így 1912-től a vásárok megszervezése a helyi önkormányzat feladatává vált.

Napjainkban Hevesen már nem tartanak országos vásárokat. De az egykori vásártér területe – melynek egy része a Bermuda-sportpark – megmaradt a közösségi események helyszínének, így az ünnepi események forgataga valamicskét felidézhet az egykori vásári sokadalmak hangulatából.

Tréfás történet egy 130 éve történt hevesi vásárból:

A falu bolondja

A Hevesen tartott legutóbbi országos vásárból kifolyólag, mint megtörtént dolgot írja nekünk a következőket hevesi levelezőnk:

Két Mátra-járásbeli palócz kalapot akarván vásárolni egy kalapos sátorban, sorra próbálgatták a kalapos összes kalapkészletét, míg végre is imigyen szólalt meg az egyik, az, aki a kalapot megvenni akarta:

- Ugyan sógor, mit szakértődzik kend hozzá, melyik vón illősebb?

- Mán tuggya sógor – felel rá a másik – e csak mégis jobban áll a kend fején, mint ez a régi la.. Az igaz, hogy ebbe fél bolondnak tartotta kendet mindenki a faluban, de ebben már egész bolondnak is beillik.

- No, atyus – vágott közbe hirtelen a kalapos – hát akkor ezt vegye meg kend, legalább bolond is lesz a kendtek falujában.

- Hát mond maga valamit – bizonygatá az öreg palócz és kifizetvén a kalap árát, örömmel távozott el a sátortól, hogy hát .. mán ő lesz az első egész bolond a faluban!”

(forrás: Egri Újság 1894. május)

Gy. Gömöri Ilona 2024.04.18. 

Nem csoda, ha nincsenek emlékeink arról, milyen volt egykor a hevesi templomkert Kálváriája. 1945 után szakaszonként, de fokozatosan átalakult a templom közvetlen környezete. A kerítést lebontották, a Kálváriát megszüntették, a sűrű fák helyét átláthatóbb park vette át. A stációkövek közül egyetlenegy maradt fenn napjainkra a Hevesi Helytörténeti Gyűjteményben hiányos állapotban.

Milyen lehetett a hevesi Kálvária? Nem maradt fenn róla teljes ábrázolás. Hogyan lehetne legalább gondolatban rekonstruálni? Erre teszek kísérletet a rendelkezésre álló csekély történelmi forrásanyag alapján.

A középkor századaiban – amikor általános volt, hogy az elhunytakat igyekeztek a templom mellé temetni – Hevesen is temető vette körül a templomot. Mivel ez a terület igen szűk, a 18. századtól a település szélein létesítettek temetőket, így kb. az 1740-es évektől már nem temetkeztek a templom mellett. A temető helyét befásították. Védelmül kerítéssel vették körbe, így a templomkerten nem lehetett átjárni.

A templomot körülvevő kálváriát 1856-ban létesítették. A 14 stációkövet egy-egy tehetős hevesi személy állíttatta.
A Kálvária területét és a stációkat először az 1885-ben készült kataszteri térkép jelzi, majd egy 1912-ben készült térképen is pontosan azonosítható a helye.

Két stációkő látható azokon a hevesi képeslapokon is, melyek az 1910-1920-as években a templomról készültek.
A szóbeli adatgyűjtések során a visszaemlékezők elmondták, hogy 1945 előtt a templomkert árnyat adó fái alatt szép díszcserjék között kis ösvények vezettek a stációkhoz és Nepomuki Szent János szobrához.

Milyenek voltak a Kálvária stációi?

A keresztút stációi hagyományosan Jézus szenvedéseinek jeleneteit örökítik meg. Általában kőoszlopok vagy fülkék, tetőrészükön kis kereszttel.

A hevesi stációk síremlékhez hasonlítottak. Feltehetően az építmény egyharmad részét a több részből álló talapzat foglalta el, felső része pedig magas kőtábla volt, tetején kereszttel. Anyaguk homokkő. Stílusuk hasonló az Alsó-temető 19. század közepén készült síremlékeihez, de azoknál magasabb.

A stációk közül egyetlen darab maradt fenn, sérült, hiányos állapotban. Ezen olvasható az 1856-os évszám és az állíttató, a nemesi családból származó Szalatnay Mária neve. Megmentését Hegedűs Béla múzeumalapítónak köszönhetjük.

Milyen vallásos szokás kötődött a Kálváriához?

A Kálváriák elterjedése, látogatása azzal a gondolattal függ össze, hogy a keresztény ember szeretné jelképesen végigjárni Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírbatételig. Mivel az emberek többsége nem jut el Jeruzsálembe a Via Dolorosára, ezért a pápák szorgalmazták a Kálváriák felállítását, ahol a hívők megnyerhetik a keresztúti ájtatosság elvégzéséért járó búcsút. Európában már a 15. század elejétől állítottak Kálváriákat, de a 18. században a legnagyobb mértékben. A húsvét előtti Nagyhéten kapnak legnagyobb jelentőséget a Kálváriák.

Hevesen elődeink megközelítően 90 éven át látogathatták a Kálváriát, végezhették a stációknál a keresztúti ájtatosságot.
Az egyedüliként fennmaradt stációkő Heves történetének egy fontos szeletét őrzi.

Források:
- Térképek 1885, 1912
https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral/?layers=3%2C4&bbox=2257836.766352205%2C6039502.410250188%2C2258888.3719831794%2C6039974.541906917
- Sinkovics Istvánné szóbeli adatközlése 1996.
- Szedlák György szóbeli adatközlése 2020. 

 Közel 150 éve, 1877 óta áll Hevesen egy különleges szobor, mely a hívő emberek számára több, mint egy műalkotás. Ez a Pieta, a Fájdalmas Anya szobra a mai Vértanú és Mária utcák sarkán, jelenleg egy lakóház előkertjében. A helyet korábban “Aranyhegyi dűlőút”- nak nevezték, majd a szoborról kapta a Mária utca elnevezést. Régen a hevesi katolikusok ehhez a szoborhoz járultak körmenettel nagyszombat éjjelén és Mária neve napján, de hozzá fordultak imáikkal a testi-lelki bajokban szenvedők is.

A Sasvári Pieta prototípusa mintájára készült szobor feltehetően a 18. században készült. A sasvári templom kegyszobrának képe az 1730-as évektől kezdve kis szentképeken vagy ponyvafüzetek metszetein óriási példányban terjedt el az országban. A tartóoszlop évszáma – mely 1877 – jelentheti az állíttatás idejét, ugyanakkor az esetleges felújítás évének megjelölését is.
A szobornak fontos szerepe volt a hevesi katolikusok vallásos szokásaiban. Nagyszombat éjjelén a hívek a templomtól indulva körmenettel keresték fel az út menti kereszteket és a Fájdalmas Anya szobrát. A vallásos népszokás neve a “Jézuskeresés”, mely a halott Jézus sírját felkereső asszonyok hagyományát őrzi, résztvevői jelképesen az ő nyomukban járnak. Az imák és énekek során a már “megtalált Jézussal”, a feltámadás örömhírét énekelve érkeztek vissza a templomhoz.

A Jézuskeresés szokása már Eszterházy Károly (1725-1799) püspöksége idején is szokásban volt Hevesen. Ebben az időszakban jegyezték fel, hogy évente öt körmenetet tartanak, melyek közül az egyik Nagyszombat éjjelén történt. Elképzelhető, hogy már ekkor része volt a vallásos szertartásnak a Fájdalmas Anya szobrának felkeresése. A Jézuskeresés hagyományát napjainkban többfelé őrzik Magyarországon, húsvétvasárnap hajnalán bejárva a településeket a feltámadás örömhírével.

A szobor gondozása, fenntartása a Lengyel-családhoz kötődik, akiknek földjük, házuk volt azon a területen. 1916-ban özv. Lengyel Józsefné 50 korona alapítványt tett a szobor fenntartására. Ugyanebben az évben a családhoz tartozó, hevesi születésű katolikus pap, Lengyel László végezte a szobor újraszentelését. 1957-ben feldöntötte egy jármű, ekkor helyezték át jelenlegi helyére az utca túloldaláról.

A szobrot 2004-ben Heves város kérésére restaurálta Oláh Szilveszter Szilveszter szobrászművész-restaurátor. Költségeit – mely 500.000 Ft-ot jelentett – a Heves Városért Alapítvány vállalta magára. Az avató ünnepségre 2004. augusztus 15-én került sor. A szobor felszentelését Koltavári Attila káplán végezte.

Kontra Gyula, Heves Város Polgármesterének ünnepi avató beszéde: 

 A Fájdalmas Anya szobra 2019 óta a Hevesi Értéktár részét képezi.

Bővebb információk:
Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. In.: Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, Eger, 2000.)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria36/?pg=365&layout=s&query=f%C3%A1jdalmas%20anya

Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

- Újraszentelt Piéta. Heves Megyei Hírlap 2004. augusztus 27.

Fotók: Kiss Katalin 2010.

A századforduló világa a társadalom felső rétege számára új életérzést és új igényeket hozott. A polgári, úri kultúra részévé vált nemcsak a művészetek és az olvasás iránti érdeklődés, hanem a sportolás kedvelése is. Divattá vált a sport, mint a társasági élet része. Ennek köszönhető, hogy az első egyesületek, civil szervezetek között létrejöttek a sportegyesületek is.

A korcsolyázás az 1870-es évekből jelent meg a magyar társasági életben, és néhány évtized alatt népszerűvé vált. Bár eleinte rossz szemmel nézték a nők korcsolyázását, de rövid idő alatt elfogadottá vált még vidéken is.

Hevesen a millennium évében, 1896-ban kezdődött a korcsolyázás mint a társasági alkalmak egyik formája. 1897-ben megalakult a Hevesi Korcsolyázók Egyesülete elfogadott alapszabállyal és nyilvántartott tagsággal. Létrejöttét a Kaszinó Egyesület segítette. Az egylet célját így jelölték meg: “A korcsolyázásnak, mint üdítő és mulattató testgyakorlásnak művelése és terjesztése”.

Tagjai a“hevesi intelligentia és az aranyifjúság színe-java”, tehát lényegében a polgárság felső rétege, főként a fiatalság.

A korcsolyapályát a befagyott Nyitrai-tó jelentette. Az itt lévő gödröket és kis tavat két-három évtizeddel korábban vályogvető helyként használták. Ám amikor 1884-ben úgy nyitották meg az új utcát (melyet Szerelem Alfrédről neveztek el), hogy az a központból éppen a tóhoz vezetett, a tavacska is új funkciót kapott a hevesiek életében.
A nagy körültekintéssel kialakított új utca minden ízében a polgári fejlődést tükrözte, melynek így a télen-nyáron kellemes felüdülést kínáló tó is részévé vált. Partján szívesen sétáltak, csónakáztak, fürödtek vagy korcsolyáztak.

Az Egylet gondoskodott a szabályok betartásáról, a jég gondozásáról, tisztán tartásáról, a mulatságok megszervezéséről. Mindezeket a befizetett tagdíjakból fedezték.

Figyelemre méltó általános jelenség, hogy különösen a fiatal lányok körében vált népszerűvé ez a sport. Ebben szerepet játszhatott a korábbi tiltás és a korcsolyázás általános divatja. Fontos szempont, hogy a jégpálya a fiatalok számára kiváló ismerkedési alkalmat jelentett. A korcsolyázás – főként ha zene is társult mellé – a tánc, a bálok hangulatát hozta el a jégre. A gavallérok úgy suhanhattak kiválasztottjukkal, mintha épp keringőznének. A korcsolyapálya társasági alkalmai a helyi “divatbemutató” egyik színterét is jelentették, amelyre a lányok és polgárfeleségek még külön toilettet is csináltattak.

Milyen volt a korabeli korcsolya?

A korcsolyák – amelyeket az úri réteg használt – teljes egészében fémből készültek.
A legismertebb modelleknek számítottak a Halifax-típusúak, melyeket egy rugalmas kengyel benyomásával erősítettek a cipő talpához és sarkához.

A Halifax-korcsolya bemutatása a Vasárnapi Újságban 1887.

A márka egyik fajtája volt az “Excelsior Halifax”, melyet úgy emlegettek: “mindenki korcsolyája”. Népszerűségét annak köszönhette, hogy a korábbi változatoknál alacsonyabb és szélesebb volt a pengéje, így nagy stabilitást adott, öt éves kortól hatvan éves korig ajánlották használatát. A korcsolyákat fokozatosan tökéletesítették. Nagy könnyebbséget adott viselőinek, amikor a Halifax-rendszerű fémkorcsolyákat felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya.

A századfordulón kedvelt típusnak számított a “Columbus” - korcsolya is, melyet szíjjal erősítettek a cipőhöz. A cipőméret nagyságának megfelelően vásárolták meg.

Hirdetés a Vasárnapi Újságban 

A Hevesi Korcsolyázók Egyesülete alig több, mint tíz évig működött, az 1910-es évekből már nincsenek adatok a szervezet létezéséről. Ám e rövid idő alatt is a helyi társasági élet fontos tényezőivé váltak.

Gy. Gömöri Ilona

2024.01.22. 

Források:

- Heves és Vidéke hetilap cikkei 1902-1911

- Vasárnapi Újság 1887; 1890.

- Heves Megyei Levéltár Alispáni iratok IV-404. 

Ki gondolna ma arra, hogy városunkban három-négy emberöltővel ezelőtt, nagyjából a századforduló idején milyen jelentős volt a szőlőtermesztés?
Hol létesültek az első szőlőskertek, mikor és mi okból értékelődtek fel a többnyire silány minőségűnek tartott homokbuckás területek? Miért négyszereződött meg a szőlővel beültetett területek nagysága húsz év alatt? Milyen szőlőfajtákat termeltek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ írásom.

Szőlőtermesztés céljára Heves északi és nyugati dombos határa a legalkalmasabb, mert földje itt bőven termő barna homok és laza, szerkezet nélküli futóhomok. Évszázadokon át nagy tölgyeserdő állt itt, melynek fokozatos irtása a 19. században erősödött fel. Az erdő déli szélén, a Hevesről Tarnaörsre vezető út mellett a 18. században már folyt szőlőművelés. Körülkerített szőlőskertet jelez itt egy 1762-ben keletkezett térkép. Helye megközelítőleg a későbbi Bankpince és a körülötte elterülő szőlőtelep területével azonos. A 19. század közepén már csaknem összefüggő szőlőskertek foglalták el a Vesszőstől Alatkáig, illetve az Ötödrésztől a Jászapáti útig terjedő területet. A szőlőföldek között kisebb-nagyobb akácerdők álltak, hogy valamelyest megkössék a homokot.
Szőlőtelepek Heves nyugati és északi határában. (Heves és környéke térképe. Cartographia 2006.)

A hevesi szőlőtermelés felívelő nagy korszaka az 1880-as években kezdődött. A fellendülés szoros összefüggésben volt a filoxéravész elterjedésével, mely 1883-ban érte el Heves megyét. A betegséget az okozta, hogy a szőlőgyökértetű a szőlő gyökerét megszúrva a nedvet kiszívta, ennek következtében a gyökér elrothadt. A fertőzés olyan gyorsan terjedt, hogy 1889-re a megyében szinte teljesen megszűnt a szőlőművelés. A hevesi homokfölJuhfark és bakator a hevesi homokondön nem pusztított a kártevő, így rájöttek, hogy a laza, szerkezet nélküli, nagy kvarctartalommal rendelkező futóhomok immunis a filoxérával szemben. Egy csapásra felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége.

Jöttek a befektetők, óriási szőlőtelepítések indultak az addig silány minőségűnek tartott hevesi határban, melynek eredményeként két évtized alatt (1895-1914) megnégyszereződött a szőlővel beültetett terület nagysága. A legnagyobb befektető Pajzs Gyula zsidó birtokos és ügyvéd volt, aki a hevesi Bischitz Anna férjeként került Hevesre. A feleségről elnevezett Anna-telep és környéke került először kezére, majd Boconád és Tarnaméra határában közel 3000 magyar hold. Borpincét, présházat, szeszfőzdét épített. Pincéjének befogadóképességét 8000 hl-ben jelölték meg. Később a területet a Gyöngyösi Forgalmi Bank vásárolta meg, neve Polgár Sándor telep Fajszőlő uradalom lett. Az 500 holdas birtokot tervszerűen kiépítve, szőlész-borász intéző alkalmazásával tették virágzóvá. A telepről lóvontatású kisvasúttal szállították a szőlőt és a bort a 8 km-re lévő hevesi vasútállomásra. Az uradalomnak kb. 30 állandó alkalmazottja volt, de szőlőmunkák és szüret idején 100-300 hevesi napszámosnak és summásnak adott munkát, akik a Sárgapusztán és a Juhásztanyán laktak.

Az uradalmon kívül több szőlőtelep is létesült. Jászszentandrás felé a Rigó-telep, a Makra, a Tadra, Boconád irányában a Bazsó-major, a Gergely-telep, Alatka mellett a Bánom-szőlő.

Jelentős (20 kat.holdon felüli) szőlőbirtokai voltak Schwartz Lajosnénak, Wáhl Rudolfnak, Spitzer Vilmosnénak, Balázs Gábornak (Ballai-tagban), Halász Viktornénak, Székely Lászlónak, Ádler Ferencnének, Dr. Mezei Aladárnak, Szőke Ernőnek, Fehér Henriknek.

A filoxéravészt követően állami rendeletek szabályozták a szőlőültetvények újratelepítését. Meghatározták a felhasználandó fajtákat, az oltványkészítési módszereket és a telepítés módját. A szőlőtelepítést felújítási hitel segítette. A kölcsön a telepítéshez használt oltványok és karók teljes költségét, valamint a nem termő évek ápolási költségének felét fedezte. Óriási mértékben fellendült a szőlőoltványok termelése és értékesítése. Volt olyan település – pl. Abasár – ahol a lakosság fő foglalkozásává vált. A hevesi termelőktől ezres kötegekben szállították a vasútállomásra az oltványokat, ahonnan eljutott a megrendelőkhöz. A Heves és Vidéke folyóirat nagy terjedelemben közölt hirdetéseket arról, hogy a különbőző szőlőoltványokat hol lehet beszerezni. Hevesről Pajzs Gyula szőlőtelepéről és a Geiger-telepről értékesítettek oltványokat nagy mennyiségben.

Milyen szőlőfajtákat termesztettek? A filoxéravész előtt a legkedveltebb fajták a Juhfark, a Rakszőlő, a Kadarka és a Bakator, melyek a legrégibb borszőlő-fajták közé tartoznak. A Juhfark szőlőnek - mely nevét a juh farkára emlékeztető, hosszú, hengeres fürtje miatt kapta – előnyét a megbízható állandó savtartalom jelentette, mert a belőle készült bor akár 6-8 éven át is megőrizte frissességét. A Rakszőlő – melyet a tömött fürtök, fehér, vékony héjú, sokmagvú szemek jellemeztek – ellenálló volt a betegségekkel szemben, ezért nagyon elterjedt. A Kadarkát – mely tömött, közepes nagyságú fürtjeiről volt ismert – azért szerették, mert szőlőjének tőkéje a száraz homokon is könnyen megélt. Fűszeres zamatú vörösbort adott. A Bakator is igen kedvelt szőlőfajtának számított, melynek bogyója kékespiros, bora zamatos, savanykás pecsenyebor.

Az ősi szőlőfajták mellett vagy helyett a filoxéravészt követő telepítések során terjedt el Hevesen is az Olaszrizling, az Ezerjó, a Szlankamenka, a Passatutti, Chasselas-félék és a Mézesfehér.

A szőlő termesztése igen nagy hatással volt a hevesiek életére. A szőlőtelepek több száz embernek adtak munkát. A hevesi „szőlőhegy” a „Hegyközségi szabályrendelet” szerint működött, amelyben meghatározták a tisztségviselők feladatkörét, a tagok kötelességeit, a közös feladatokat. A telepek közül a legnagyobb hírnév a Bankpincét illette. Heves elöljárói is büszkén mutatták az impozáns pincét és birtokot minisztereknek, külföldieknek, üzletembereknek. 1934 körül gyakran vendégeskedett a pincénél Aba Novák Vilmos és Chiovini Ferenc festőművészek, akik a jászszentandrási templom freskóinak megfestéséhez a telepről vitték az oltott meszet. Sokszor részt vettek a kuglipartikon és megkóstolták a telep kitűnő borait.
Hevesi szüret az 1950-es években

Szüretelők a Vesszősön

A szőlőtelepek sorsát elsődlegesen a politikai fejlemények, a zsidóüldözés pecsételte meg, melynek következtében 1942-ben nagy részüket át kellett engedni az állam tulajdonába.

A Bankpince és környéke 1950-1994-ig a Hevesi Állami Gazdaságé lett, majd annak felszámolása után a területet magánszemélyek vásárolták meg. Napjainkra az egykori szőlőtelepeken megszűnt a termelés. A vonat sem áll már meg az egykor élettel teli Hevesi Szőlők vasúti megállónál Heves és Erdőtelek között.

Pedig a régi szőlőfajták közül több, pl. a Juhfark-szőlő ma is életképes, újra divatba hozott fajta, mely feltehetően megteremne a hevesi homokon is.

A témáról bővebben megjelent írásom:

Gy. Gömöri Ilona:„Polgár-telep”, „Bankpince”. Szőlőuradalom a hevesi homokon.
Agria XXXVII. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve) Eger, 2001. 337-385.

Szőlőskunyhó permetezőkáddal az Ötödrészen. 2012. Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Száz évvel ezelőtt, 1923 tavaszán veszélyes betegség ütötte fel a fejét Hevesben: a kiütéses tífusz. A járvány országos figyelmet kapott. Kimutatták, hogy terjedésének iránya megegyezik a Szolnok megyéből Hevesbe vándorló cigánykaraván útvonalával. A fertőzés majdnem minden települést elért, de főként Tarnazsadányt, Tarnamérát, Nagyfügedet.

A kiütéses tífusz nem a tífusz egyik fajtája, hanem egészen más betegség, mely régen a háborúkban, munkatáborokban okozott nagy járványokat. Leginkább télen, összezsúfolt helyeken terjedt a tisztálkodás hiánya miatt, hiszen a piszkos ruházatban lévő ruhatetű hordozta a fertőzést. A közvetlen megfertőződést egy sejtparazita okozta, amelyet a ruhatetvek vittek át emberről emberre. A betegség viszketéssel, verejtékezéssel, kiütésekkel és magas lázzal járt. Lefolyása átlagosan három hétig tartott. Súlyos esetben előfordult a keringés, a vese, az idegrendszer összeomlása is, mely a beteg halálával járt.
A hatóság megtette az óvintézkedéseket. A cigánytelepeket csendőrkordonnal vették körül, a minisztérium pedig fertőtlenítő különítményeket rendelt ki gőzfertőtlenítővel. A Hevesi Járásban Maczky György főszolgabíró azonnal elrendelte a cigánytanyák lezárását. Megszervezte, hogy a karanténban lévőket élelemmel, gyógyszerrel, fűtőanyaggal lássák el.

A cigányok kezelőorvosa Dr. Retteghy Imre volt, a fiatal tarnamérai körorvos. 1890-ben született Geszten, és miután egyetemi tanulmányai után 1915-ben orvosdoktorrá avatták, Nyugat-Magyarországon kezdte meg gyógyító munkáját. Itt nősült meg, itt szeretett volna családot alapítani, azonban ezt hazafias gondolkodása és a korabeli politikai viszonyok, azok ütközése lehetetlenné tették. A trianoni döntés után részt vett azokban a harcokban, melyek a magyar földet védték, és a lakosságot is az ősi földhöz való ragaszkodásra buzdította. Emiatt összetűzésbe került községe osztrák érzelmű jegyzőjével, akit felakasztottak. Az orvos ellen körözést adtak ki, menekülnie kellett, így került 1921-ben Tarnamérára.
A fiatal, mindössze 31 éves orvos hamar nagy megbecsülést vívott ki magának nemcsak képzettsége, hanem lelkiismeretessége miatt is. Felesége Ausztriában a grazi rokonoknál maradt arra várva, hogy jobbra forduljon a helyzet vagy legalább alkalmas lakást találjanak Tarnamérán.
Dr. Retteghy Imre készségesen ápolta és kezelte a tífuszos cigányokat mindaddig, amíg maga is meg nem kapta a betegséget. Az orvos megbetegedése a hivatali vezetőket és a lakosságot is nagy aggodalommal töltötte el.  Maczky György főszolgabíró egyetemi orvostanárt hívatott hozzá, majd táviratozott feleségének. Hiába érkezett a segítség, nem tudták megmenteni, nyolc nap betegség után, 1923. március 7-én elhunyt. A visszaemlékezés szerint betegágyán is a magyarság sorsa miatt tépelődött. Utolsó pillanataiban a Himnusz dallamát dúdolgatta.
Felesége amint megkapta a táviratot, kétségbeesetten igyekezett útlevélhez jutni. Azonban a felületes ügyintézés miatt nem volt rendben az okmány, így az osztrák határállomáson nagy pénzbírságot kellett fizetnie. Temetésére március 8-án a Tarnamérán került sor.

A járványos betegség csak áprilisra húzódott vissza.
Március 10-én a megye déli részén és Nagyfüged – Karácsond térségében 72 esetet regisztráltak, még 40 beteg szorult ápolásra.
A járvány Tarnazsadányban volt a legsúlyosabb, ahol 44 beteg közül három személy halt meg. Tarnamérán 27 beteg volt, közülük két fő hunyt el. Karácsondon 13 beteg közül egy, Nagyfügeden két fő hunyt el. Erken három, Átányban 6, Hevesen 6 beteg szerepel a nyilvántartásban.

A hivatásának áldozatává vált orvos emlékét a tarnamérai Orvosi Rendelő falán emléktáblán örökítették meg.

Gy. Gömöri Ilona
2023.szeptember 16.

Források:
Egri Népújság, Friss Újság, Nemzeti Újság, Magyarság, Szózat című folyóiratok számai (1923.márc.8.-márc.14.)
OSZK gyászjelentés-gyűjteménye

Mikor lehetett először eljutni vasúton Budapesttől Kál-Kápolnáig? A vonattal való utazás lehetősége a két állomás között 1870. január 9-én jött el a közönség számára. Ekkor nyitották meg az új, Hatvan és Miskolc közötti, 115 km hosszú pályaszakaszt. A Budapesttől Hatvanig tartó szakasz már előzőleg, 1867-ben elkészült. A két útvonal teljes kiépítése után létrejött az a gerinc, melyhez a mellékvonalak csatlakozhattak. Ilyen például a Hevesen átvezető és Kisújszállásig tartó rész, mely 1886-ra épült meg. Bár a megye vasúthálózata az országos ütemtől kissé lemaradt, hamarosan a helyi infrastruktúra egyik legfontosabb elemét jelentette.
Az új közlekedési eszköz egy csapásra népszerűvé vált. Sokan igénybe vették, hiszen Kál-Kápolnáról már 2 óra 15 perc alatt Budapestre lehetett érni, a menetjegy ára pedig mindenki számára megfizethető volt.

  Kál, Vasútállomás. forrás: www.vasutallomasok.hu

Természetesen kényelmetlenségek, szokatlan helyzetek mindig akadtak. Mégis a vonatozás népszerűségét jelzi, hogy beszédtémává vált, megjelent a sajtóban is. Egy korabeli elképzelt utazás viszontagságait örökítette meg humoros-szatirikus írásában Pásztor József gyöngyösi gimnáziumi tanár és újságíró. Cikke 1905 májusában jelent meg a Heves és Vidéke folyóiratban.

Írását változtatás nélkül, betűhíven idézem:

Gy. Gömöri Ilona  2023.04.29. 

Forrás és szakirodalom: 

Heves és Vidéke. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi folyóirat 1905. május 18. 
Kriston Pál: Heves megye iparosítása a dualizmus korában. Eger, 1992. Studia Agriensia 

Bagólyuk. Így említette mindenki, hangjában mély szomorúsággal. Amint kiejtették a nevet, minden alkalommal elhalkult a beszéd, elbizonytalanodva, szabad-e emlegetni a környékbeli zsidóság ott elszenvedett fájdalmait. 
Később, kutatásaim során megtudtam, hogy valójában Bagoly-lyuk a hely neve, mely a szóhasználatban rövidült. Szúcs település része, Egertől északnyugatra kb. 20 km-re. Ez a mintegy 50 házból álló bányásztelep jelentette 1944-ben a hevesi zsidóság számára szenvedéseik első állomását.

Szúcs - Bagoly-lyuk képeslapon 1927

Megemlékezésül idézzük fel a 79 évvel ezelőtti eseményeket a történeti források alapján, lássuk, hogyan érkeztek meg a kitelepítettek a gyűjtőtáborba és milyen körülmények várták ott őket!

A gettók létrehozása
1944 áprilisára felerősödtek a korábbi zsidóellenes intézkedések, lépésről lépésre folyt a zsidók elhurcolásának törvényi előkészítése. Április 7-én belügyminisztériumi rendelet született arról, hogy a zsidó lakosságot korra és nemre való tekintet nélkül gyűjtőtáborokba kell szállítani, ahová pénzt és értéket nem, csak élelmet és 50 kg poggyászt vihetnek magukkal. Április 29-én hirdették ki a gettósítási törvényt, másnap a Belügyminisztériumba rendelték Heves vármegye főispánját, alispánját, Eger és Gyöngyös rendőrkapitányait, ahol utasítást kaptak, jelöljék ki a gettók helyét. Május 4-én megszületett az alispáni határozat a kényszerlakhelyek kijelöléséről, melyet másnap részletes cikkben ismertetett az Eger című újság.

Az alispáni határozat szerint Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden helyben jelölték ki azokat a városrészeket, ahová a helyi zsidó lakosoknak költözniük kellett. A szabályzat szerint Hevesen is kellett volna gettót létesíteni, mivel lélekszáma meghaladta a tízezer főt. Ez mégsem történt meg, mivel egyik településrészt sem tartották erre alkalmasnak. A vármegyei vezetés úgy döntött, hogy a Szúcs község határában lévő bányásztelepen létesít gettót, ezért az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár munkásházait lefoglalták erre a célra.

Milyen volt ekkor Bagoly-lyuk, a bányásztelep?
Bár Szúcs községhez tartozott Bagoly-lyuk, de a bányatársaság a munkásai számára a falutól 2,5 km-re, a két akna közelében építette fel a bányászlakásokat. A Szúcs központtól elkülönült házsorokat a régi dűlőnevéről nevezték el “Bagoly-lyuknak”. A telep épületei nagyságukat és formájukat tekintve nagyjából egységesek voltak. A házakban több család élt közös konyhát használva.

Az alispán rendelete szerint május 10-ig az addigi lakóknak el kellett hagyniuk a házakat, hogy ne érintkezhessenek a betelepített zsidókkal. Így 27 házból 49 családnak kellett elköltöznie.

Megérkezés és elhelyezés
Május 9-én Hevesről és a Hevesi Járás településeiről több, mint hatszázan indultak el családonként, csendőri felvigyázás mellett, hogy a hosszú gyaloglás után megérkezzenek Bagoly-lyukra. A visszaemlékezések szerint Hevesen a menet a Szerelem Alfréd utcán vonult végig az Egri út irányába.
A parancs szerint legkésőbb május 10-én délután 15 óráig kellett megérkezniük. Amikor odaértek a telepre, a Hevesi Járásból érkezőket a 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 21., 22. és 26. számú házakban helyezték el.
A bányatelepi gettóba a Hevesi Járásból 625 fő érkezett, az egriből 352 fő, a pétervásáraiból 184 fő, a gyöngyösiből 174 fő.
Megérkezéskor fejenként 100 pengőt kellett fizetni a lakásokért, ahová bezsúfolták őket. Egy főre átlagosan 2,24 négyzetméter terület jutott.
A táborlakók a területet nem hagyhatták el, nem telefonálhatak, csomagot nem kaphattak. Levelet küldhettek, melyet Egercsehi közjegyzője cenzúrázott. Élelmezésükről maguknak kellett gondoskodni az otthonról hozott csomagból, illetve a községektől külön bekért élelmiszerekből lakóegységenként kellett főzniük a szintén előre bekért eszközökkel.

Az átélt megpróbáltatásokat tetézte az őrök kegyetlensége. A források három őr nevét említik, akik rendszeres veréssel és más kínzásokkal akarták rávenni a tehetősnek tartott személyeket, árulják el, hová rejtették értékeiket.

Június első hetében a bagoly-lyuki tábor lakóit a kerecsendi téglagyárba szállították, csakúgy, mint az egri és tiszafüredi gettók lakóit. Innen június 9-én gyalogmenetben, csendőri kísérettel, a szántóföldeken át vitték őket Maklárra, a vasútállomásra. Itt – miután név szerint átvették őket a német tisztek – bezsúfolták őket a vagonokba, melyek hamarosan megindultak Kassán át Auschwitz felé.

A maklári vasútállomáson emléktábla, Bagoly-lyukon emlékmű őrzi a zsidó áldozatok emlékét, ahol minden évben megemlékezéseket tartanak az eseményekről.

 A holokauszt emlékmű Bagoly-lyukon. forrás: Bagoly-lyuk facebook oldal

Heves megye zsidóságáról több információ elérhető: HEVES MEMORIAL  https://www.hevesmemorial.hu/

A bejegyzés szerzője: Gy. Gömöri Ilona 
2023. április 16. 

Felhasznált forrás és irodalom: 

- Gy. Gömöri Ilona: Az egyházak szerepe a település életében. In.: Tanulmányok Hevesről (szerkesztette Petercsák Tivadar – Szabó J. József) Heves, 2001.

- Bagoly-lyuk facebook oldal https://www.facebook.com/profile.php?id=100077918961177

- Csiffáry Gergely: Dokumentumok a Heves megyei zsidó lakosok kitelepítéséhez. HEVM_Arc_19__pages241-262 Heves megyei zsidó kitelepítés.pdf

- Molnár Dávid: Bagoly-lyuk 1944. Heves Megyei Levéltár https://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/bagoly_lyuk_1944 2021. 12.17.

- Orbánné Szegő Ágnes: Heves memorial. https://www.hevesmemorial.hu/v-a-holocaust/

- Orbánné Szegő Ágnes – Fülöp Ágnes: A holokauszt Heves vármegyében. https://hevesholokauszt.hu/

- Szúcs község honlapja. www.szucs.hu