Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

Száz éve született Dr. Laboda Zsigmond – az építész, aki Hevesről került a tudományos várostervezés élvonalába

2025. január 05. - Gömöri Ilona

Dr. Laboda Zsigmond (1925. január 1. - 1982. augusztus 3.) neve jól ismert nemcsak az építész szakmában, hanem a hevesi városképet alakító szakemberek és helytörténet-kutatók előtt is. 
Neki köszönhetjük, hogy 1981-ben elkészült Heves városépítési koncepciója, mely megalapozta a nagyközség 1984-ben történt várossá válását.

Miért számíthat egy településrendezési terv kiemelkedő fontosságúnak? Azért, mert a tervezés kiindulópontját Heves történetének alapos kutatása jelentette, amely mindaddig nem ismert adatok sokaságát hozta felszínre. Így az új városépítési koncepció megalapozottan épült a település történetére és a helyi hagyományokra.

Dr. Laboda Zsigmond a Budapesti Műszaki Egyetemen történész munkatársaival – Major Jenővel és Palovics Lajossal olyan jelentős feltáró munkát végeztek, mely máig helytálló és példamutató.
dr_laboda_zsigmond_1.jpg

                                         Dr. Laboda Zsigmond

Az 1980-as években Heves története iránt érdeklődve ismertem meg Laboda Zsigmond nevét. Mintegy két évtizeddel később, 2006-ban a Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény muzeológusaként találkoztam feleségével, Dr. Gulyás Évával, akivel interjút készítettem a Hevesi Műhely folyóirat számára. Így ismertem meg részletesen férje munkásságát és a család Heveshez fűződő kapcsolatait.

beolvasas0004.jpgA szülői ház. Heves, Álmos u. 13.

 A továbbiakban az interjú rövidített változata következik.

- Hogyan tudná bemutatni férje családját?

Dr. Laboda Zsigmond Hevesen született 1925. január elsején. A szülői ház számára az apai nagyszülei házát jelentette, az Álmos u. 13. sz. alatt. Nagyapja, Laboda Gyula az első világháborúban meghalt, felesége egyedül nevelte fiát, így később a nagyszülői házban laktak. Édesapja gazdálkodó, édesanyja varrónő volt. Négyen voltak testvérek, mindnyájan nagyon jó tanulók. A legidősebb, Laboda Mihály a középiskola után precíziós-műszerész képesítést szerzett, eközben több sportágban is jeleskedett. Vitorlázó repülősként, kenusként és motorosként is ismert volt. Katonai behívás után, mint vadászrepülő teljesített szolgálatot. Fiatalon, 24 éves korában hősi halált halt. Nővére, Laboda Margit főkönyvelő lett. A legfiatalabb testvére, Dr. Laboda Sándor 1928-ban született. Kohómérnöki diplomát szerzett. A Nemzeti Bankban, főmérnöki beosztásban dolgozott a nemesfémek elismert szakértőjeként.

- Hol végezte el iskoláit, hogyan jutott el az építészmérnöki diplomáig?

Az elemi iskolát Hevesen végezte. Ahogy a gyermekek nőttek, a szülők Budapestre költöztek, hogy a gyermekek továbbtanulását biztosítani tudják. Zsigmond a középiskolát a Mester utcai községi polgári fiúiskolában kezdte, és 1942-ben jeles eredménnyel végezte el. Ez év őszén kezdte meg tanulmányait a Budapesti M. Kir. Állami Felső Építő-Ipari technikumban, ahol 1944-ben végzett jeles eredménnyel. Eközben nyaranként kötelezően építkezésen dolgozott. 1944. július 1-jén a kőműves segédlevelet is megszerezte. Ezután az Állami Fáy András gimnáziumban humán tárgyakból leérettségizett. 1946-ban beiratkozott a József Nádor Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol 1950-ben szerezte meg az építészmérnöki oklevelet.

- Úgy tudom, kiválóan sportolt. A Sportlexikon szerint 1950-ben országos atlétikai bajnok lett kalapácsvetésben a Vasas SC csapatával.

A tanulmányai évei során rendszeresen sportolt. Versenyszerűen atletizált, a kalapácsvetést magas szinten művelte, főiskolai díjakat és bajnokságot is nyert. A sportolást később a tanulmányai, és a mérnöki sok rajzolás miatt fokozatosan hagyta abba.

- Ha Budapesten laktak, hogyan ismerkedtek meg? Tartott-e kapcsolatot a hevesiekkel?

A nyarakat – ha volt szabad ideje a tanulás mellett – Hevesen, a nagymamánál töltötte, így jutott idő a strandolásra is. Abban az időben én még középiskolás, gimnazista voltam. A strandon ismerkedtünk meg. A strand abban az időben nagyon népszerű hely volt, a tanuló fiatalok egyik találkozóhelye. Ő akkor egyetemista volt, erős, sportos, szép atlétatermettel rendelkezett.
1951-ben házasodtunk össze, akkor már én is egyetemre jártam. Hevesre ezután is hazajártunk, természetesen már ritkábban. A Budapestre került hevesiekkel továbbra is baráti kapcsolatot tartottunk.

- Hogyan teltek a következő évtizedek?

Férjemet, Zsigmondot az egyetem elvégezése után Dr. Korompay György professzor meghívta a tanszékére (Budapesti Műszaki Egyetem) tanársegédnek. Ezután ki is nevezték a Városépítési Tanszékre előbb tanársegédnek, majd 1958-ban adjunktusnak.
Két gyermekünk született: 1952-ben István, 1956-ban Zsigmond. Férjem rengeteget dolgozott, szépen haladt előre a tudományos pályán. Szakterülete a városrendezés és a falurendezés volt. Nagyon fontosnak tartotta a kis falvak építészeti hagyományainak megőrzését. Foglalkozott Uszód és Átány falusi házaival, a táji jellegzetességek építészeti felhasználásával is. Sok előadást tartott ebben a témában, pl. Kaposváron is. Doktori disszertációját is ebből a témából készítette. Címe: „A magyar falu lakóterületének és beépítésének fejlesztése”. A Városépítési Tanszéken igen sokrétű munkát végezett. Előadója volt a „Városépítés” című tantárgynak. Rendszeresen részt vett diplomamunkák konzultálásában, a tervek előkészítésében. Eredményes tervpályázatok és mintegy 50 városterv és épületterv, tanulmányok, szakértői vélemények jelzik eredményes munkáját. Szívesen foglalkozott a fiatalokkal, szerette az oktatói munkáját. 1965-ben megkapta az egyetemi doktori címet. Tagja volt a Budapest Építőmesterek Ipartestületének, majd az Építőművészek Szövetségének is. 1975-ben megkapta a Budapesti Műszaki Egyetem I. fokozatú „aranygyűrűs” törzsgárda elismerését is.

- A szakmabeliek Heves városépítési koncepcióját, annak kidolgozását példaértékűnek nevezik. Kollégái így jellemezték: „Ezt a munkát különös, fokozott gondossággal, szívóssággal és lelkiismeretes körültekintéssel végezte el olyan minőségben, mely például szolgálhat a hasonló tervek készítőinek és szakmai szempontból megalapozza Heves nagyközség várossá válását.” (Városépítés 1982/6)
Hogyan emlékszik erre a munkájára?

Heves megyéhez, ezen belül Heveshez érzelmileg kötődött, hiszen a szülőföldet jelentette. Mivel természetes, hogy itt helyi ismerettel is rendelkezett, elvállalta több község, pl. Hort, Verpelét rendezési tervének elkészítését. Óriási szeretettel és türelemmel, valamint hozzáértéssel dolgozott Heves és Heves településcsoport rendezési tervén.
Az alaposság minden munkáján érződött. Mind oktatóként, mind építészként egyik legfőbb jellemzője a gyakorlatiasság, a részletek alapos átgondolása. Teljes egészében, elejétől a végéig átlátta az építési folyamatot. Talán szerepe volt ebben annak is, hogy végigjárta a ranglétra szinte minden fokát. A tervezés mellett szívesen vett részt a gyakorlati munkában is.

- Ereje teljében, szakmai pályájának csúcsán hunyt el. Mi történt?

Nem volt beteg, hirtelen ment el. 1982. augusztus 3-án szívinfarktus végzett vele. Korai és váratlan halála nagyon megviselt, még ma is nehéz elővenni a hozzá kötődő emlékeket.

A Városépítés című szaklapban (1982) pályatársai így búcsúztak tőle: „… Távozását azért is tragikusnak érezzük, mert az elmúlt évek éppen élete munkájának beérett, sikeres korszakát jelentették. Még hirtelen halálában is hű maradt önmagához, nagy feladatait éppen befejezte.”

img_5940.JPG

Major Jenő – Palovics Lajos: Heves településcsoport általános rendezési terve. Részlet. (Szerkesztette: Dr. Laboda Zsigmond). Budapest, 1981.

Emlékét egy becsülettel lezárt, dolgos élet hátrahagyott tanulságaival őrzik meg munkatársai és tanítványai. Életútja és tudományos munkái példamutatóak mindannyiunk számára.”

A teljes interjú: Arcképcsarnok, életutak. Műhely 3. 1991-2007. (Alapító szerkesztők: Bencsik József – Kerek László) Heves, 2007. 126-129.

 Gy. Gömöri Ilona 2025. január 5. 

 

 

 

 

 

80 éve történt … Heves teljes lakosságának katonai kilakoltatása

Jeges, igen kemény volt 1944 tele. A Hevesen élő emberek számára ezen az adventen a dermesztő hideg jelentette a legkisebb bajt…


rodion_malinovsky_1.jpg
Malinovszkij marsall

A felszabadító-megszálló hadműveletek során 1944. november 14-én a szovjet csapatok birtokba vették a községet. Egy hónap múlva, december közepén a szovjet hadvezetésben az a döntés született, hogy Heves lesz a Budapest ellen induló csapatok bázisa, így itt építik ki a II. Ukrán Front parancsnokának, Malinovszkij marsallnak a főhadiszállását.

A központ biztonsága érdekében elrendelték Heves község teljes lakosságának kötelező kilakoltatását. A katonai kiürítési parancs december 15-én jelent meg. A lakosságnak három nap állt rendelkezésre, hogy elhagyja a települést. Mindenki maga szervezte meg, hová és hogyan tud költözni. Kétségbeesve pakolták szekerekre, lovaskocsikra  legszükségesebb ruhaneműiket és annyi élelmiszert, amennyit el tudtak vinni. A többit – munkaeszközöket és egyéb értékeket, tartós élelmiszert – elásták annak reményében, hogy biztonságban lesznek, míg visszatérhetnek. A kocsira felültették a gyerekeket, a betegeket, a többiek gyalog indultak a környező tanyákra és falvakba rokonokhoz, ismerősökhöz, akik befogadták őket. A parancs szigorú volt, mindenkinek mennie kellett! Az egynapos csecsemőnek, a kilencvenéves magatehetetlen aggastyánnak egyaránt. Több, mint tízezer ember kelt útra.
A kétségbeesettséget fokozta, hogy senki sem tudta, mikor térhetnek vissza elhagyott házaikba, megtalálják-e majd hátrahagyott értékeiket. Nem sejtették, hogy három hónap bizonytalanság, félelem és nélkülözés vár rájuk. Ez idő alatt senki sem jöhetett vissza a településre, mert a szovjet katonaság őrizte a bevezető utakat, a parancs szerint figyelmeztetés nélkül lőttek arra, aki átlépte a tilos zónát. Sok hevesi család vészelte át ezt az időszakot Átányban, Kömlőn, Pélyen, Tarnaszentmiklóson, Boconádon, Hevesvezekényen, Jászszentandráson. Sokan kényszerültek nyomorúságos körülmények közé, egy beszámoló szerint volt olyan istálló, ahol 90 ember zsúfolódott össze az állatokkal együtt.

0123357_a_heves.jpg

Heves főutcája az 1940-es években

Heves 1945 márciusának közepén népesülhetett be újra. Siralmas látvány fogadta a visszatérőket. A katonák sok értéket elégettek, az itt maradt állatállományt felélték. A templomot kifosztották, sok értékes régi dokumentumot megsemmisítettek, mivel fűtésre használták fel őket. Az elrejtett értékek többségét megtalálták és elvitték, a házakat feldúlták.

malinovszkij_emlekhaz-70-80-ban.jpgA Malinovszkij emlékház az 1980-as évek végén 

Mindez 80 éve történt. A kitelepítés hónapjainak emlékezetét máig őrzik a hevesi családok, sok-sok szomorú történet idézi fel az eseményeket.

A KILAKOLTATÁS olyan esemény volt városunk történetében, mely érintette a település egész lakosságát.

EMLÉKEZZÜNK elődeinkre, akik átélték a kilakoltatás viszontagságait, majd visszatérve házaikba szinte a semmiből kellett új életet kezdeniük!

Gy. Gömöri Ilona 
2024. december 16. 

 

………………………..

A kilakoltatás időszakának kutatása, az események feltárása folyamatban van.

Szívesen ajánlom mindenki figyelmébe Dr. Tősér Márton: Malinovszkij marsall “vendégei” című írását a Honismeret című folyóirat 2024. novemberi számában (online még nem elérhető). 

Ki nyerte az “ostordíjat” a hevesi ügetőn?

Lódíjazás és terménykiállítás Hevesen a boldog békeidők korában

Heves hagyományos mezővárosi kultúrájának fontos része volt, hogy a megtermelt gabonát, zöldséget és gyümölcsöt, a helyben tenyésztett állatokat időnként közszemlére tették, kiemelve a legszebbeket, legjobbakat, legeredményesebbeket. Nyáron dinnyeversenyek, ősszel pedig termény- és lókiállítások adtak alkalmat a tapasztalatcserére és a tartalmas szórakozásra.

komlo_gazdalkodas_lovak_barczay_tanya_1961_2_masolata.jpg                  Kömlő. Lovak a Bárczay-tanyán 1961-ben. Fotó: Bakó Ferenc. 
                             Dobó István Vármúzeum fotógyűjteménye 

Magyarországon az első mezőgazdasági kiállításokat a reformkorban rendezték. A bemutatók és vásárok célja a termelők tapasztalatcseréje, a kapcsolatok bővítése, a piaci információk terjesztése volt. A kiállítások fokozatosan bővültek. A kiegyezés utáni időszakban új lendületet kapva nagyszabású bemutatókat rendeztek, melyeket a politika is támogatott.
Az egyik leglátványosabb népünnepélyt Hevesen 1877-ben rendezték. A Heves Megyei Gazdasági Egyesület vezetőségének, főképpen visontai Kovách Lászlónak köszönhető, hogy a megyei szintű ünnepséget éppen Hevesre tervezték

Mit tudunk az egyesületről és visontai Kovách Lászlóról?
A Heves Megyei Gazdasági Egyesületet 1858-ban visontai Kovách László vámosgyörki földbirtokos alapította 148 megyebeli birtokos társával. Céljuk a különböző versenyek és kiállítások rendezése volt. Tevékenységükkel jelentősen serkentették a megye gazdasági életét, nemcsak bemutatókat, hanem gépversenyeket, gazdasági és háziipari tanfolyamokat is szerveztek.

Visontai Kovách László 1827-ben Gyöngyösön született. Budapesten jogot tanult. Részt vett a szabadságharcban, majd az 1850-es évektől saját birtokán, Vámosgyörkön gazdálkodott. Az 1860-as évektől haláláig aktív politikai szerepet vállalt. Részt vett a kiegyezési tárgyalásokban, Deák Ferenc feltétlen támogatójának számított. Így vezetett pályája az 1875-ben létrejött Szabadelvű Párthoz. Magánéletének érdekes elemét jelentette házasságkötése, mely azért keltett figyelmet, mert az egyik legaktívabb ellenzéki képviselő, a Függetlenségi Párt tagjaként közismert Mocsáry Lajos húgát vette feleségül.

Visontai Kovách László kitűnően értett a nagyszabású, többszáz kiállító részvételével zajló rendezvények megszervezéséhez.

kovach_laszlo.jpg

Visontai Kovách László

Szervezés, előkészületek

A hevesi mezőgazdasági népünnepély megtartásának napját 1877. szeptember 16-ra tűzték ki. Az előkészületek első lépéseként létrehoztak egy bizottságot, akik a megrendezésért felelősséget vállaltak: elnöke Ivády Rudolf plébános volt, alelnöke Gosztonyi Kálmán birtokos, jegyzője ifj. Dobóczky Ignác, tagok Nagy András, Fülöp István, Orosz Gábor, Remenyik József, Braun Gábor, Spitzer Ignác, Szerelem Alfréd birtokosok.
A földművelésügyi minisztérium a jutalmazásokra, díjakra küldött 30 db aranyat és 25 db oklevelet.

A nap története – kiállítás, terménybemutató, bankett és ügetőverseny

A sokat ígérő látványosságokra Heves ünnepi díszben várta a versenyzőket és a vendégeket. Miután megérkezett a megye “értelmességi rétege”, valamint a helyi birtokosok is, 10 órakor megnyitották a rendezvények sorát. Ekkorra a község főtere megtelt a nézőkkel, a közönséggel

A lókiállítás

Először a lókiállítást nyitották meg. 21 kiállító jelentkezett, mely kevesebb volt, mint az előző években. A zsűri kategóriánként a következő díjakat osztotta ki:

- Csikóval kiállított anyakancákért: Remenyik János Hevesről 12, Bohács Kálmán Hevesről 10, Pári József Tarnaméráról , Mlinkó Zsigmond Besenyő(telek)ről 6, Gyürky Pál (Jász)Apátiról és báró Beust Ödön Fogacsról 5-5 darab magyar aranyat kapott.

- A három éves kanca-csikókból csupán egyetlen egyet értékeltek, Mondok Sándor pélyi gazda csikóját, aki 6 db aranyat nyert

A zsűri a többi bemutatott kancacsikót nem értékelte, mivel azokat láthatóan hámban használták, így nem feleleltek meg a feltételeknek. Egyben felhívták a lótenyésztők figyelmét arra, hogy a tenyésztésre alkalmas kancacsikókat kellően kímélni és gondozni kell, csak úgy válhatnak jutalomképessé. A ki nem osztott díjakból a bemutatott mén-csikók közül 5-5 db arannyal kettőt tüntettek ki, az átányi Vajda Sándor és a Bessenyői Szabó István két éves méncsikóit.
A tervek szerint a kiállítással együtt lófuttatást is szerettek volna tartani. A versenyt idomítatlan lovakon 2 angol mérföldön (ez kb. 3,3 km-nek felel meg) tervezték, azonban kellő számú jelenkező nem volt, így ez a verseny elmaradt.

652721e3-6cb7-4af2-bf8d-06497f629e02.jpgA korabeli lótenyésztésre utaló hirdetés a Pesti Hírlapban 1847-ből.
Fáy Sámuelné birtoka az Erdőtelekhez tartozó Felsőtelek pusztán volt. 

A lótenyésztés korábban, a 19. század elején még jelentősebb volt Heves megye déli részén, főként Kömlőn, Dormándon, Tarnabodon és Tiszanánán. A lovak tartása az 1800-as évek végére alábbhagyott ugyan, de a birtokos urak gazdaságában még jelentős volt. 1909-ben a hevesi birtokosok tulajdonában lévő lovakról a következő összegzés készült:

- Pajzs Gyula – 50 db, köztük muraközi, de van pecheron is
- Spitzer-testvérek – 50 db
- Coburg Fülöp herceg – 30 db félvér
- Dobóczky Dezső – 22 db
- Németh Lajos – 16 db
- Remenyik István – 16 db, angol félvér. 1905-ben saját tenyésztésű félvér lovaiért arany oklevelet kapott.


A terménykiállítás

Megrendezésével az volt a cél, hogy az itt kiállítandó terményekből kiszemeljék azokat, melyeket együttes csoportban 1878-ban a párizsi nagy kiállításra küldenének.
A kiállításra a következőkkel lehetett nevezni: búza, rozs, árpa, zab, repce, köles, gomborka, lucerna, muhar, stb. A versenykiírás szerint a terményekből legkevesebb 8 litert kellett beküldeni “Heves város közházához”.

Az ünnepélyes megnyitást a nagyteremben tartották. Több, mint ötven környékbeli birtokos mutatta be kerti és szántóföldi növényeit. A bíráló bizottságot az Egylet jelölte ki. A zsűri komoly vizsgálatok és mérlegelés után a következőket tartotta jutalomra méltónak:

- Adler László 82 kg-os búzája Tarnaszentmiklósról,
- gr. Károlyi György 81 kg-os búzája Kompoltról,
- az egri érsekség gyöngyöspüspöki uradalma, visontai Kovách László (Vámosgyörk), Ivády Rudoldf (Heves), Szentkirályi Ödön (Verpelét, Karpeles Albert és Vilmos (Telek), Engel Jakab (Kömlő) gabonaféléi,
- Kempelen Béla (Eger) több fajtájú kiváló szép burgonyája.

Adler László 82 kg-os búzája a legkiválóbb minőségnek számított.

Mit jelent az, hogy 82 kg-os a búza? A szám a hektoliter-tömegét, vagyis a térfogatsűrűségét jelezte. A térfogat és a súly adatainak összevetésével nyert szám jelezte a gabonaszemek minőségét: nedvességtartalmát, alakját és méretét, a fajlagos szemcseméretet, felületének állapotát, szennyeződéseit. Jó lisztet magas hektoliter tömegű búzából lehetett sütni. A mérés eredményei átlagosan 65 – 85 kg/hl között mozogtak. A 80 hektolitertömegen felüli eredmény már minőségi búzát jelzett.

Bankett a Parti vendéglőben

Az értékelés után a Parti vendéglőhöz vonultak, mely feltehetően a mai Nyitrai-tó partján állt. Az ünnepi ebéd hangulatát érzékelteti a róla szóló leírás:

A megnyitást a “Parti vendéglőben” rendezett közebéd követte, melynek főleg gyakorlatlanság szülte hiányát feledteté a baráti harmónia, a vidám fesztelen kedélyű társalgás, a szívélyes magyar barátság élénk hangulata, mely a megyei intelligentia jelen volt tagjait e helyütt valóban díszes és kedves koszorúba fűzte össze.

A jó hangulatot méginkább emelte a hevesi népzenekar eléggé élvezhető játéka.
Feltűnt előttünk, hogy a megyei parlamenti élet hírneves veterán-szónokai, s az ezek iskolájában haladó, tüzes vérű fiatal nemzedék köréből ez úttal – megfoghatlanul – csak két szónoklat merült fel. Az egyiket hevesi és jász kerületi gazdasági egyesület elnöke v. Kovách László mondotta. Szokott élénk szónoki routinjával üdvözölte a hevesi kiállítókat, kik a béke mezején tesznek szolgálatot nemzeti fejlődésünknek akkor, midőn hazánk határain gyilkos háborúk dúlnak, a testvér-török nemzet a szabadságrabló muszkahordák ellen élethalálharcot vív, s hazánk és nemzetünk veszélyeztetett érdekei bennünket is sürgetőleg hívnak föl e harcban való részvételre, melynek mezején diadallal küzdeni, ma oly lelkesülten látná honiainkat! - A beszédet kitűnő lelkesedés követte, Lackovich N. János azonnal felállt, s a lelkesedéstől áthatott jelenlévől közt pár perc alatt 130 frtot gyűjtött a sebesült és hajléktalan törökök fölsegéllésére.
A gazdasági egylet s a hevesi kiállítás elnökét, v. Kovách Lászlót a rendező bizottság elnöke, Ivády Rudolf esperes-lelkész köszöntötte föl talpra esett beszéddel.

A banquett végeztével a közönség fölkerekedett s a verseny megtekintésére a hevesi gyepre rándult.”

Az ügetőverseny

Az ügetőversenyt a rendezvény színvonalának emelésére rendezték. A feltételeket így határozták meg:

Az ügetőverseny kétlovas fogatokkal négykerekű kocsikon, úri kocsisokkal, két angol mérföld távolságra történik. (a két angol mérföld kb. 3,3 km)

A versenyző kocsiján a lovat hajtó és egy bíráló ül. Ha egyik ló felvág, azonnal visszatartandó, s ügető lépésbe vezetendő, ami ha 10 másodperc alatt meg nem történik, vagy ha mindkét ló felvág, a versenyző kocsijával egyet fordulni köteles. Ha azt nem teszi, a versenytől elesik.

Tiszteletdíj az “ostordíj”, egy kétlovas ostor a verseny monogramjával, melyet a legrövidebb idő alatt beérkezőnek ítél oda a lótenyésztési bizottság. Tétel 10 forint.” (kétlovas ostor: rövid csapószárú ostor kb. másfél méteres nyéllel)

A délutáni órákra - annak ellenére, hogy az időjárás elromlott – szép közönség “sereglett egybe, s élénk érdeklődéssel várta a versenyt.”

Az ügetőversenyben kettes fogataikkal részt vettek:
Fáy József Ecsédről, Petheő László, ifj. Dobóczky Ignác Hevesről, Laczkovich N. János Erdőtelekről, és egy hevesi földműves.
A versenydíjat – egy díszostort – az ügető versenyek felülmúlhatatlan mestere, Fáy József nyerte el. Fáy Józsefnek híres, mintegy száz lóból álló ménese volt Ecséden.

Politikai utóhangok

Az ünnepséget követő híradások arról nem szóltak, eldöntötték-e, mi kerül a hevesi termények közül a párizsi világkiállításra. Arról viszont annál inkább, milyen politikai villongásokra adott alkalmat a hevesi esemény.
A cikkírók nem kis irónivával ecsetelték, valójában a politikai helyzetfelmérés, a lehetőségek számbavételének szándéka vezette a résztvevők egy részét abban, hogy részt vettek a kiállításon. Kíváncsiak voltak, kik lehetnek a közelgő megyeválasztás esélyes jelöltjei.

“… a tájékozatlanság vitt bennünket a hevesi gazdasági kiállításra, nem pedig a három zeller és két burgundi répa megbámulása, sem a tavalyi búza qalificatiójának megbírálása, hanem valójában a jelöltek iránti tájékozás, és a jelöltekbeni megállapodás.”

Mondhatom, hogy a Hevesen összegyűlt értelmiség imposans látványt nyújtott. Voltak ott megyei matadorok, képviselők, s a matadorok kiadták a jelszót….”

...”a hevesi gazdasági kiállítás és lódíjazás alkalmával egybegyűlt publikum egy része nem lódíjazni, sem gazd. egyleti kiállítást bírálni jött, hanem jött azért, mert híre terjedett annak, hogy K.L. barátom, az a cselszövő, ez alkalommal sem többet sem kevesebbet nem akar, mint azt, hogy bemutassa és korteskedék Kegl György részére, aki a fellépendő és iszonyú pénzével kiütendő lesz nagyon tiszteletre méltó Almássy Sándor urat követi székéből, és azután pártot üssön a megyei választások alkalmára barátai és uszályhordói részére, kivesse a nyeregből a veterán erőket, s tegyen helyükbe olyanokat, kik az eő titkos céljait fogják majdan szolgálni. Ki ne tudná K. L. még most is létező céljait? Ama bűnös célokat, hogy legyen a megye székhelye az a piszkos kis Gyöngyös, és hogy a szabadságszeretö hős magyar szélbal kiirtassék a föld színéről!”

A véleménynyilvánító szerint az egylet elnöke, visontai Kovách László (K.L.) a hevesi ünnepség alkalmával a saját politikai szövetségese, Kégl György mellett korteskedett, hogy a megyei választások során esélye legyen pozíciót nyerni. Kégl György Fejér megye országgyűlési követe volt, de Heves megyében, Tarnamérán is rendelkezett birtokkal. Az óriási pénzügyi háttérrel rendelkező politikus feltehetően Heves megyében is érvényesíteni akarta befolyását a közügyek irányításában.

A cikk sorai lényegében a kor két legnagyobb pártja, a Szabadelvű Párt és a Függetlenségi Párt ellentétére utalnak. Visontai Kovách László a Szabadelvű Párthoz tartozott, ezzel szemben Almásy Sándor a Függetlenségi Párt képviselője volt. A pártot azok a balközép politikusok hozták létre Mocsáry Lajos vezetésével, akik ellenezték a Deák-párttal való egyesülést.

A forrongó politikai légkör kiélezettségéhez hozzájárulhatott, hogy az előző, 1876-os esztendő korszakos jelentőségű fordulatot hozott a megye életébe a “megyerendezés” kapcsán. Ekkor szakadt ketté Heves- és Külső-Szolnok vármegye. A kiszakított tiszai részeket a Jászsággal egyesítették, székhelyül pedig Szolnokot jelölték ki számukra.
A megmaradó hevesi részeken viszálykodás támadt a megyeszékhelyi rangért Gyöngyös és Eger között. Gyöngyös érdekében emelte fel szavát visontai Kovách László is, melyet ellenfelei utólag is felróttak neki.

A rövid újságcikkből azt is megtudhatjuk, hogy mennyit tudtak a vidéki Magyarországon az emberek a külpolitika aktuális eseményeiről. A hevesi ünnepségen a szónok szót ejtett az orosz-török háborúról és arról, hogy a török testvérnépünk. Ezért indult azonnal gyűjtés a hajléktalanná vált és sebesült törökök részére.
Az orosz-török háború eseményeit a vármegye gyűlésein is nyomon követték, rokonszenvezve a törökök irányában. Hangoztatták meggyőződésüket, hogy “a keleti kérdés csak úgy oldható meg a magyar érdekeknek megfelelően, ha birodalmunk Törökországgal szövetkezve szabna határt a czári fegyvereknek s czivilizátori igényeivel saját valódi hazájára szorítani az oroszt. A sanstefanoi békeszerződés után az orosz szövetség, továbbá Bosznia és Herczegovina okkupácziója ellen, viszont az angol szövetség és Románia integritása mellett tört lándzsát a vármegye bizottsága.”

 

A mezőgazdasági kiállítások utóéletéről

A terménykiállításoknak később is nagy hagyománya volt Hevesen, melynek formája, típusa időről-időre változott, több vonatkozásban alkalmazkodott a fennálló politikai rendszerhez. Még az 1980-as években is rendeztek bemutatót, melynek házigazdája a Kertbarát Kör volt.

Sokáig tartottak lódíjazásokat is. Az egyik nagy hírű vármegyei lódíjazást – melynek helyszínéül Hevest választották – 1940-ben rendezték meg. A földművelésügyi miniszter is képviseltette magát, támogatásával 500 pengőt osztottak ki a versenyzők között. A közös ebédet akkor az újonnan megépült uszoda és strandfürdő vendéglőjében fogyasztották el.

Napjainkra specializálódott a mezőgazdasági bemutatók tartalma, legnagyobbrészt a szakmára és a termelőkre koncentrálva, háttérbe szorítva a régi látványossági elemeket.

                                               Gy. Gömöri Ilona, 2024 október

Források és szakirodalom:

- Eger című hetilap 1877. évi számai
- Nagy Ádám: Visontai Kovách László tevékenysége is emlékezete. Eger, Historia Nostra III. 85-116.
- báró Podmaniczky Gyula: Magyarország állami és magánménesei lótenyésztésének kézikönyve. Budapest, 1903.
- Pesti Hírlap 1847. 

Milyenek voltak a régi szüreti mulatságok Hevesen?

Látványos utcai felvonulás, lovasok, csőszlányok és csőszfiúk, maskarába öltözött fiatalok játéka, tréfák, vidám esti bál… Néhány szóban így lehet jellemezni a régi hevesi szüreti mulatságokat, melyek az ősz legkedveltebb helyi rendezvényeit – egyben fontos társadalmi eseményeit – jelentették egy évszázadon át.

Heves ugyan nem tartozott soha a híres borvidékek közé, de az 1880-as évektől – amikor máshol a filoxéra pusztított – felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége. A két világháború közötti évtizedekben a Polgár-telepen (Heves és Jászszentandrás között) ötszáz holdas gazdaságban folyt a termelés. Sok családnak volt kisebb-nagyobb szőlőskertje a település északi-északnyugati határában.
A szüret mindig többet jelentett, mint egyszerű munka. Közösségi esemény volt, melynek befejezéseként vidám ünnepséget tartottak.

szureti_kep_x.JPG
Szüreti mulatság résztvevői. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény)

Hogyan zajlottak a szüreti mulatságok?

A szüreti felvonulások és bálok hangulatáról, színes kavalkádjáról korabeli fotók, újságcikkek, visszaemlékezések adnak ízelítőt.
Az 1900-as évek legelején már régi hagyományként tartották számon a szüret végének megünneplését. A mulatságot teljes egészében az iparosok legénylete szervezte. A bál helyszíne a Polgári Olvasókör kertje volt, amely a Szerelem Alfréd útról nyílt. (A kert ma a HEVA telephelye).

Az eseményről így tudósított 1907 őszén a Heves és Vidéke hetilap:

az ünnepi felvonuláson igen jól festettek az ifjak és lányok a dísz-magyar öltözékben. Volt is sok bámulójuk. Mindenütt, hol elvonultak, megnépesedett az utcza. Este pedig a polgári olvasókör kertjében tánczra perdült a fiatalság. Táncz közben érdekes epizódok merültek fel. Szőlőlugas volt felállítva, s aki arról lopni merészkedett, a hegy-bíró szigorúan megbüntette. Egy ily büntetésszabás, mindig vidám hangulatot keltett. Közben-közben folyt a táncz, mely csak a hajnali órákban ért véget.”

A leglátványosabb szüreti felvonulásokat és bálokat az 1930-as években tartották. A mulatságok teljes előkészítését az Önálló Gazdasági népiskola igazgatója, Igonda János és felesége vállalta. Tíz fiút és tíz lányt választottak, akik magyar táncokat tanultak be. A szükséges öltözékeket az iskolában megvarrták. A bőgatyába és zsinóros dolmányba öltözött csőszfiúk fából faragott fokost szereztek be, nemzeti színű szalaggal. Kalapjukra árvalányhajat tűztek, derekukra kendőt kötöttek. A csőszlányok „magyar ruhát” öltöttek, csípőjüknél lógott a kürt, melyet a vállukon átvetett nemzeti színű szalagra fűztek. A kürt a szőlőcsősz egyik legfontosabb eszközét szimbolizálta. Sokan különféle maskarába öltöztek. Jellegzetes, kedvelt alakok voltak: öreg csősz subában, puskával, esetleg szamárháton lovagolva, táncoló medve, bekormozott arcú cigányzenészek hegedűvel.
szureti_foto_1_89_7_261.jpg                           Szüreti pár. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény) 

A felvonulók a Gyöngyösi úton gyülekeztek (a mai Vízmű helyén). A menet élén a cigánybanda húzta a talpalávalót, utána a táncos párok következtek sorban. Két magyar ruhás legény vitte a botra függesztett hatalmas fürt szőlőt vállon, mely majdnem a földig ért. A sokadalom végigvonult a Gyöngyösi úton, a Brieger vendéglő előtt a Gazdakör udvaráig (ma Erkel Ferenc út). Itt a nagyteremben először a magyar táncot járták el, majd a két cigánynak öltözött lány cigánytáncot adott elő zenekísérettel. Hajukba piros rózsát tűztek, blúzuk aljára pénzt varrtak, szitából dobot készítettek, mellyel az ütemet verték.
ciganylanynak_oltozott_maskasarok_a_szureti_felvonulason_1935.jpgCigánylánynak öltözött hevesi lányok: Lajer Etelka és barátnője. 1937. 


A bált tréfa, vidámság kísérte végig. A termet szőlőfürtökkel díszítették fel, melyeket a mennyezetre helyezett dróthálóra kötöttek olyan magasságban, hogy nehezen elérhető legyen. A szőlőre a csőszlányok és a csőszfiúk vigyáztak. Ha valaki lopott belőle, a csőszlányok belefújtak a kürtbe. A csőszlegények elkapták a zsiványt és vitték a hegybíró elé, aki a színpadon ült, neki kellett fizetni a bírságot. A bálon fehér karszalagos legények árulták a tombolát. A tét a nagy fürt szőlő volt, melyet éjfélkor sorsoltak ki.
Az ünnepi mulatságon jelen voltak Heves vezetői: a főszolgabíró és felesége, a főjegyző, a városi bíró.

1939-től a Hevesi Katolikus Agrárifjúsági Legénylet vállalta magára a szüreti mulatságok szervezését. Ebben az évben a díszítéshez való szőlőt – összesen 125 kg-ot – a Polgár-telep, Dr. Szőke Ernő és Dr. Gerő Gyula szőlőbirtokosok adományozták az egyesületnek. A látványos felvonulás – amelyben elől a csikósok lovascsapata haladt, majd a szüretelő lányok és legények csoportja, a mókázó bohócok, a cigánynak öltözöttek, végül pedig a szamarasok – nagy tömeget vonzott az ünnepség színhelyére.
A fiatalok szívesen fényképezkedtek Dobi Julinál szüreti párként magyar ruhában kezükben szőlőfürtöt tartva, fokossal és kürttel felszerelkezve.
szureti_par_ferenc_marianal.jpg                             Hevesi szüreti pár az 1940-es években. Fotó: F. A. (Magángyűjtemény) 

Az 1945 utáni változások – az államosítás, a mezőgazdaság átszervezése, az egyesületek ellehetetlenítése – következtében sem szűntek meg a szüreti ünnepségek, csak egyes elemei változtak. A bálokat a Polgár-telep szőlőterületét átvevő Hevesi Állami Gazdaság szervezte meg a gazdaság kulturális központjának számító Semjén-kastélyban (mai neve Szepessy-Spitzer kúria). A hatalmas szőlőfürt, a játék és a tánc továbbra is hozzátartoztak az ünnephez, csak az öltözék változott.
Később, az 1980-as évekre a mulatság már elszakadt a szüreti munkáktól. Népszerűek voltak az Akác étterem szüreti báljai, ahol meghívott együttesek és diszkó szórakoztatta a fiatalságot. A mulatság korábbi jellemzői (karakterfigurák, szőlőfürt) már nem szerepeltek az eseményen, csak az elnevezés őrizte az egykori hagyományt.

A híradásokat és a korabeli  fényképek hangulatát látva úgy gondolom, mára szegényebbek lettünk egy örömünneppel. 

Az egykori szüreti ünnepségek élményeinek felelevenítéséért nagy köszönettel tartozom Sinkovics Istvánné Lajer Etelkának és Balogh Sándornak, akikkel az 1990-es években ebben a témában több riportot készítettem. 

                                                                                                                                                  Gy. Gömöri Ilona 
                                                                                                                                                  2024. szeptember 29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heves régi vásár-napja

Fontos dátumnak számított régen a hevesiek életében április 18-a. 
A kis mezőváros ilyenkor megtelt élettel, hiszen ide sereglettek közelről s távolról a vásározók, felállították sátraikat a helyi árusok, kocsma nyitott, hangok, ízek és illatok jelezték, hogy ez a nap más, mint a többi. 

Közel kétszáz éve annak, hogy Heves vásártartási privilégiumot kapott. 1832-ben
I. Ferenc császár a helyi birtokosok kérésére adta ki adománylevelét, melyben megerősítette a mezőváros jogát országos vásárok tartására.

Természetesen már korábban, a török idők előtt is voltak vásárok Hevesen, hiszen mezővárosként ez alapvető jogai közé tartozott. A hódoltság kora után az új birtokos osztály szintén ragaszkodott a privilégiumhoz. Az 1832. évi adománylevél évi négy országos vásárra adott engedélyt: január 25-én, április 18-án, július 18-án és október 24-én. A vásár ideje soha nem eshetett vasárnapra van ünnepnapra.

A vásárok szervezése, rendjének kialakítása az egész 19. század folyamán a helyi birtokosok hatáskörében volt. Hevesnek nem egy, hanem sok földesura volt, akik gazdasági társaságot, közbirtokosságot alakítottak arra, hogy a fel nem osztható javakat (legelők, erdők) és a „regálékat” (vásár, kocsma, mészárszék) közösen működtessék. A vásárjövedelmeket a közbirtokosság árendásnak adta bérbe, akivel háromévenként szerződést kötöttek.
vasarter_vazrajza.jpg

Mit láthatott a nézelődő a hevesi vásárban 150 évvel ezelőtt?

Először is ki kellett mennie a város északi szélére. Itt egy háromszög alakú terület (ma: Vásártér u. – Vértanú u. – Gyöngyösi u.) volt a vásár helyszíne, melyet a közlegelőből választottak le. Már korán reggel megindult a nyüzsgés, a szomszédos utcákban szekerek, lovas fogatok álltak. Az árusítás jól áttekinthető rend szerint zajlott. A vásártér középrészén állt a Cédulaház, mely az egész vásár központjának számított. Itt intézték az állatok céduláit, passzusait (járlatleveleit), itt tartózkodott a vásárbíró, a pandúr, a helypénzszedő. Vitás kérdésekben ide, a vásárbíróhoz vezetett az árus és a vevő útja. Itt helyezték el a vízipuskát tűz esetére. Az épület mellett állt a gémeskút itatóval. Közelében aklokat is építettek, a beteg állatok elkülönítése céljából, akikre az aklos gazda vigyázott.

A terület középrészén két sorban álltak a kirakodók fabódéi és sátrai: kovácsok, szíjasok, asztalosok, csizmadiák, szűcsök, mézeskalácsosok, fazekasok, stb. Az országos vásárokra nagy távolságokról is jöttek árusok. A hordókat, dézsákat és más faedényeket Rimaszombat és Fülek környékéről hozták. Felvidékiek hozták a vastermékeket is: ekevasat, csoroszlyákat, kapákat. Innen jöttek a drótostótok is, akik javították az elrepedt cserépedényeket. Az egész környéken híresek voltak a jászberényi szűcsök, akik hímzett subát, ködmönt, kucsmát hoztak. Aki jó csizmát akart venni, az egri vagy gyöngyösi csizmadiák sátrát kereste. Fából készült szerszámot, fakanalat a mátrai falvak árusai hoztak. A rőföseknél lehetett selymet, vásznat, kendőt kapni. Híresek voltak a mezőkövesdi takácsszőttesek és a jászapátiak kékfestő anyagai. Bútorokat, ládát, asztalt, szekrényt a jászjákóhalmi asztalosok árultak. Látványosságnak is beillettek a fazekasok portékái. Messziről tudni lehetett, melyik honnan érkezett. A mázatlan, alig-alig díszített cserépfazekakat, tejesköcsögöket, korsókat a felvidéki fazekasok szállították Rimaszombat, Lévárd, Lice környékéről. Sokszor nem is pénzt kértek érte, hanem gabonáért cserélték el. A mázas, díszes tálakat, tányérokat, kantákat, szilkéket és korsókat a mezőtúri és a tiszafüredi fazekasoktól hozták. A hatalmas cseréptálakra azért volt szükség, mert akkoriban még a családok közös tálból étkeztek. Az idegen árusok mellett a hevesi mesterek is árultak. Ekkoriban több mint 30 iparos dolgozott itt 12 féle szakmában: legnagyobb arányban szűcsök, takácsok kovácsok és szabók.

Az állatvásárok helyszínéül körben a tér peremrészét jelölték ki. Külön hely volt a sertéseknek, külön az idegen és a helyi szarvasmarháknak. Az Erdő-dűlő felőli részen tartották a lóvásárokat, melyet egy árokkal választottak el a vásár többi részétől.

A vásárok jellegzetes alakjai voltak a „bosnyákok”, akik piros nyelű késeket, nők számára csecsebecséket, tükröt kínáltak. A „gyűszűs zsidónál” tűt, cérnát, ollót, üvegárut lehetett venni.

A csapszéknél sorba álltak egy-egy kupica pálinkáért vagy egy meszely borért, hogy megigyák az áldomást. A gyerekeknek törökmézet, perecet, mézesbábut, cukrot vettek. A lacikonyhások sátrából sült pecsenyék illata terjengett. A bámészkodó találkozhatott a kikiáltóval, esetleg jóssal, kézbe vehette a kor irodalmát ponyvanyomtatványokon.

A vásár végeztével az árendás dolga volt a terület takarítása. A befolyt pénzzel elszámolt a közbirtokosság kasszájában. A jövedelmek nagy részét a közös utak, épületek, vízelvezető árkok karbantartására fordították.

A közbirtokosság 1911-ben vásárteret eladta a községnek, így 1912-től a vásárok megszervezése a helyi önkormányzat feladatává vált.

Napjainkban Hevesen már nem tartanak országos vásárokat. De az egykori vásártér területe – melynek egy része a Bermuda-sportpark – megmaradt a közösségi események helyszínének, így az ünnepi események forgataga valamicskét felidézhet az egykori vásári sokadalmak hangulatából.

Tréfás történet egy 130 éve történt hevesi vásárból:

A falu bolondja

A Hevesen tartott legutóbbi országos vásárból kifolyólag, mint megtörtént dolgot írja nekünk a következőket hevesi levelezőnk:

Két Mátra-járásbeli palócz kalapot akarván vásárolni egy kalapos sátorban, sorra próbálgatták a kalapos összes kalapkészletét, míg végre is imigyen szólalt meg az egyik, az, aki a kalapot megvenni akarta:

- Ugyan sógor, mit szakértődzik kend hozzá, melyik vón illősebb?

- Mán tuggya sógor – felel rá a másik – e csak mégis jobban áll a kend fején, mint ez a régi la.. Az igaz, hogy ebbe fél bolondnak tartotta kendet mindenki a faluban, de ebben már egész bolondnak is beillik.

- No, atyus – vágott közbe hirtelen a kalapos – hát akkor ezt vegye meg kend, legalább bolond is lesz a kendtek falujában.

- Hát mond maga valamit – bizonygatá az öreg palócz és kifizetvén a kalap árát, örömmel távozott el a sátortól, hogy hát .. mán ő lesz az első egész bolond a faluban!”

(forrás: Egri Újság 1894. május)

Gy. Gömöri Ilona 2024.04.18. 

 

 

Az egykori hevesi Kálvária

Nem csoda, ha nincsenek emlékeink arról, milyen volt egykor a hevesi templomkert Kálváriája. 1945 után szakaszonként, de fokozatosan átalakult a templom közvetlen környezete. A kerítést lebontották, a Kálváriát megszüntették, a sűrű fák helyét átláthatóbb park vette át. A stációkövek közül egyetlenegy maradt fenn napjainkra a Hevesi Helytörténeti Gyűjteményben hiányos állapotban.

Milyen lehetett a hevesi Kálvária? Nem maradt fenn róla teljes ábrázolás. Hogyan lehetne legalább gondolatban rekonstruálni? Erre teszek kísérletet a rendelkezésre álló csekély történelmi forrásanyag alapján.

A középkor századaiban – amikor általános volt, hogy az elhunytakat igyekeztek a templom mellé temetni – Hevesen is temető vette körül a templomot. Mivel ez a terület igen szűk, a 18. századtól a település szélein létesítettek temetőket, így kb. az 1740-es évektől már nem temetkeztek a templom mellett. A temető helyét befásították. Védelmül kerítéssel vették körbe, így a templomkerten nem lehetett átjárni.

A templomot körülvevő kálváriát 1856-ban létesítették. A 14 stációkövet egy-egy tehetős hevesi személy állíttatta.
A Kálvária területét és a stációkat először az 1885-ben készült kataszteri térkép jelzi, majd egy 1912-ben készült térképen is pontosan azonosítható a helye.
img_masolata_1.jpg
Két stációkő látható azokon a hevesi képeslapokon is, melyek az 1910-1920-as években a templomról készültek.
A szóbeli adatgyűjtések során a visszaemlékezők elmondták, hogy 1945 előtt a templomkert árnyat adó fái alatt szép díszcserjék között kis ösvények vezettek a stációkhoz és Nepomuki Szent János szobrához.

heves_templom_lelkeszlak_1.jpg

5001066881_1.jpg

Milyenek voltak a Kálvária stációi?

A keresztút stációi hagyományosan Jézus szenvedéseinek jeleneteit örökítik meg. Általában kőoszlopok vagy fülkék, tetőrészükön kis kereszttel.

A hevesi stációk síremlékhez hasonlítottak. Feltehetően az építmény egyharmad részét a több részből álló talapzat foglalta el, felső része pedig magas kőtábla volt, tetején kereszttel. Anyaguk homokkő. Stílusuk hasonló az Alsó-temető 19. század közepén készült síremlékeihez, de azoknál magasabb.

A stációk közül egyetlen darab maradt fenn, sérült, hiányos állapotban. Ezen olvasható az 1856-os évszám és az állíttató, a nemesi családból származó Szalatnay Mária neve. Megmentését Hegedűs Béla múzeumalapítónak köszönhetjük.
278404691_169323205441974_2740679458011367459_n.jpg

Milyen vallásos szokás kötődött a Kálváriához?

A Kálváriák elterjedése, látogatása azzal a gondolattal függ össze, hogy a keresztény ember szeretné jelképesen végigjárni Krisztus szenvedéseinek útját a pilátusi ítélettől a sírbatételig. Mivel az emberek többsége nem jut el Jeruzsálembe a Via Dolorosára, ezért a pápák szorgalmazták a Kálváriák felállítását, ahol a hívők megnyerhetik a keresztúti ájtatosság elvégzéséért járó búcsút. Európában már a 15. század elejétől állítottak Kálváriákat, de a 18. században a legnagyobb mértékben. A húsvét előtti Nagyhéten kapnak legnagyobb jelentőséget a Kálváriák.

Hevesen elődeink megközelítően 90 éven át látogathatták a Kálváriát, végezhették a stációknál a keresztúti ájtatosságot.
Az egyedüliként fennmaradt stációkő Heves történetének egy fontos szeletét őrzi.

Források:
- Térképek 1885, 1912
https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral/?layers=3%2C4&bbox=2257836.766352205%2C6039502.410250188%2C2258888.3719831794%2C6039974.541906917
- Sinkovics Istvánné szóbeli adatközlése 1996.
- Szedlák György szóbeli adatközlése 2020. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Fájdalmas Anya szobrának jelentősége Heves hagyományaiban

 Közel 150 éve, 1877 óta áll Hevesen egy különleges szobor, mely a hívő emberek számára több, mint egy műalkotás. Ez a Pieta, a Fájdalmas Anya szobra a mai Vértanú és Mária utcák sarkán, jelenleg egy lakóház előkertjében. A helyet korábban “Aranyhegyi dűlőút”- nak nevezték, majd a szoborról kapta a Mária utca elnevezést. Régen a hevesi katolikusok ehhez a szoborhoz járultak körmenettel nagyszombat éjjelén és Mária neve napján, de hozzá fordultak imáikkal a testi-lelki bajokban szenvedők is.kep_048.jpg

A Sasvári Pieta prototípusa mintájára készült szobor feltehetően a 18. században készült. A sasvári templom kegyszobrának képe az 1730-as évektől kezdve kis szentképeken vagy ponyvafüzetek metszetein óriási példányban terjedt el az országban. A tartóoszlop évszáma – mely 1877 – jelentheti az állíttatás idejét, ugyanakkor az esetleges felújítás évének megjelölését is.
A szobornak fontos szerepe volt a hevesi katolikusok vallásos szokásaiban. Nagyszombat éjjelén a hívek a templomtól indulva körmenettel keresték fel az út menti kereszteket és a Fájdalmas Anya szobrát. A vallásos népszokás neve a “Jézuskeresés”, mely a halott Jézus sírját felkereső asszonyok hagyományát őrzi, résztvevői jelképesen az ő nyomukban járnak. Az imák és énekek során a már “megtalált Jézussal”, a feltámadás örömhírét énekelve érkeztek vissza a templomhoz.

A Jézuskeresés szokása már Eszterházy Károly (1725-1799) püspöksége idején is szokásban volt Hevesen. Ebben az időszakban jegyezték fel, hogy évente öt körmenetet tartanak, melyek közül az egyik Nagyszombat éjjelén történt. Elképzelhető, hogy már ekkor része volt a vallásos szertartásnak a Fájdalmas Anya szobrának felkeresése. A Jézuskeresés hagyományát napjainkban többfelé őrzik Magyarországon, húsvétvasárnap hajnalán bejárva a településeket a feltámadás örömhírével.
31.jpg

A szobor gondozása, fenntartása a Lengyel-családhoz kötődik, akiknek földjük, házuk volt azon a területen. 1916-ban özv. Lengyel Józsefné 50 korona alapítványt tett a szobor fenntartására. Ugyanebben az évben a családhoz tartozó, hevesi születésű katolikus pap, Lengyel László végezte a szobor újraszentelését. 1957-ben feldöntötte egy jármű, ekkor helyezték át jelenlegi helyére az utca túloldaláról.

A szobrot 2004-ben Heves város kérésére restaurálta Oláh Szilveszter Szilveszter szobrászművész-restaurátor. Költségeit – mely 500.000 Ft-ot jelentett – a Heves Városért Alapítvány vállalta magára. Az avató ünnepségre 2004. augusztus 15-én került sor. A szobor felszentelését Koltavári Attila káplán végezte.

Kontra Gyula, Heves Város Polgármesterének ünnepi avató beszéde: 

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

A PIETA szobor avatására, szentelésére jelentünk meg, kértük meg, hívtuk meg Önöket.

Sokan kérdezték, hol található e szobor, pedig mi, hevesiek nap, mint nap elhaladtunk itt, és észre sem vettük, nem láttuk meg leromlott állapotát.

Jelentőségére ill. erősen romló állapotára, hogy hogyan emészti az idő és megy tönkre szemünk láttára e keresztény szimbólum, pár hónapja hívta fel figyelmünket Kő Pál Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművészünk, Heves Város Díszpolgára.

Éreztük, hogy tenni kellene valamit, meg kellene menteni.

 A Heves Városért Alapítvány Kuratóriuma egyhangúlag úgy határozott, hogy felvállalja a PIETA szobor restaurálásának költségét, és felkéri Oláh Szilveszter Szilveszter Urat, szobrászművész-restaurátort, hogy szakmai hozzáértésével tegyen meg mindent azért, hogy e szobor maradjon meg nekünk, gyermekeinknek, a városnak még hosszú ideig.

Mit is üzen, milyen gondolatokat is hordoz kőbe zárva e kompozíció, melynek neve PIETA?

A latinban gyökerező olasz szó jelentése: szánalom, sajnálkozás, könyörületesség, gyöngédség. A művészetben – az irodalomban, zenében, képzőművészetben – azt az ábrázolástípust értjük rajta, mely a keresztfán meghalt Krisztust ölében tartó Mária ábrázolása, melyen Mária a halott fiát siratja.

Mária anyai fájdalmát – melyet megfeszített fia halálát látván érzett – mutatja be. Nagyon régi kultusz, egyike első nyelvemlékeinknek, az Ómagyar Mária siralom is erre utal, mint az egyetemes emberi szenvedés szimbóluma vonult be a művelődéstörténetbe.

 Az irodalomban is szívesen használták e szimbólumot.

Móra Ferenc PIETA dc. Versében (1918) így ír:

 A tanyaszélben szombat – hajnalon
Jelenést látott Papdi Kis Veron.
Ott ült a lócán a Szűz Mária,
Ölében fölfeszített egy-fia.”

 A versben többször is megjelenő Szűz Mária lassan teljesen azonos Papdi Kis Veronnal, a Krisztus, aki ölében tart, pedig, egyetlen katonafia, akinek a távolban ért halálát érzi meg a jelenésekben. Megrázóan hatásos jelkép!

 A PIETA az emberi fájdalom megfoghatatlan szimbóluma!

Hordozza azt az érzést, amelyet anyai szeretetnek, a feltétel nélküli odaadásnak és a minden körülmények közötti elfogadásnak, legszorosabb emberi köteléknek nevezünk. A féltést, az anyai gyöngédséget, a mérhetetlen bánatot és könyörületességet egyszerre fejezi ki, kőbe zártan e szobor.

A posztamensen lévő évszám 1877-ben jelöli meg a szobor emelésének időpontját, alkotóját nem ismerjük.

A helybéliek elbeszélése szerint a szobor eredetileg a mellette elvezető út másik oldalán állt. Egy jármű nekihajtva feldöntötte, és ekkor helyezték védett helyre, a telek kerítéssel határolt belső területére.

Az egész építmény vulkáni kőből, riolittufából készült, mely puha kőzet, sajnos mállásra hajlamos.

Kb. 2,8 m magas lehetett eredetileg, de vélhetően az áthelyezés idején az oszlopból két elemet kihagytak, s így ma az eredeti méretnél nagyjából 1 m-rel alacsonyabb.

A hasáb alakú posztamensre nyolcszögletű oszlopot helyeztek, s ezt tartja a kis baldachinos építményt.

A felül íves, boltozatos záródású baldachinban helyezték el a kisméretű, kb. 40 cm magas, népies megformálású Pietát. Mária leomló köpenyben, ölében fekve tartja a halott Krisztust. Mindkettejük fején zárt korona, tetején kereszttel. Az alakok kidolgozása nagyon egyszerű, színezésük úgyszintén.

 A restaurálás során a mállott részek eltávolításával, minőségi kőpótlással a műemlék visszakapta eredeti állapotát, különleges konzerváló szer segítségével pedig biztosított lesz a kő, a teljes szobor védelme.

 Köszönetet mondok ezért a szobrászművész Úrnak, Oláh Szilveszter Szilveszternek, akiről tudnunk kell, hogy Pátzay Pál tanítványa volt, s aki a klasszikus köztéri szobrászfeladatok mellett számtalan kisplasztikát is készített, melyek témáját főleg a mítoszok világából merítette, s aki alapítója és elnöke az Olajág Keresztény Művészeti Társaságnak, a Szent Kristóf Art Alapítványnak, a Reneé Művészeti Társaságnak.

 Örülök, hogy a városlakók számára sikerült egy műalkotást megmentenünk!

Remélem ismét hosszú időre meg is tudjuk őrizni.

 Heves, 2004. augusztus 15.

 Kontra Gyula
Heves Város Polgármestere

 A Fájdalmas Anya szobra 2019 óta a Hevesi Értéktár részét képezi.

Bővebb információk:
Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. In.: Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, Eger, 2000.)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HEVE_agria36/?pg=365&layout=s&query=f%C3%A1jdalmas%20anya

Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

- Újraszentelt Piéta. Heves Megyei Hírlap 2004. augusztus 27.

Fotók: Kiss Katalin 2010.

 

 

Halifax hevesi hívei

A hevesi korcsolyázás múltjából

A századforduló világa a társadalom felső rétege számára új életérzést és új igényeket hozott. A polgári, úri kultúra részévé vált nemcsak a művészetek és az olvasás iránti érdeklődés, hanem a sportolás kedvelése is. Divattá vált a sport, mint a társasági élet része. Ennek köszönhető, hogy az első egyesületek, civil szervezetek között létrejöttek a sportegyesületek is.

A korcsolyázás az 1870-es évekből jelent meg a magyar társasági életben, és néhány évtized alatt népszerűvé vált. Bár eleinte rossz szemmel nézték a nők korcsolyázását, de rövid idő alatt elfogadottá vált még vidéken is.

Hevesen a millennium évében, 1896-ban kezdődött a korcsolyázás mint a társasági alkalmak egyik formája. 1897-ben megalakult a Hevesi Korcsolyázók Egyesülete elfogadott alapszabállyal és nyilvántartott tagsággal. Létrejöttét a Kaszinó Egyesület segítette. Az egylet célját így jelölték meg: “A korcsolyázásnak, mint üdítő és mulattató testgyakorlásnak művelése és terjesztése”.

Tagjai a“hevesi intelligentia és az aranyifjúság színe-java”, tehát lényegében a polgárság felső rétege, főként a fiatalság.

A korcsolyapályát a befagyott Nyitrai-tó jelentette. Az itt lévő gödröket és kis tavat két-három évtizeddel korábban vályogvető helyként használták. Ám amikor 1884-ben úgy nyitották meg az új utcát (melyet Szerelem Alfrédről neveztek el), hogy az a központból éppen a tóhoz vezetett, a tavacska is új funkciót kapott a hevesiek életében.
A nagy körültekintéssel kialakított új utca minden ízében a polgári fejlődést tükrözte, melynek így a télen-nyáron kellemes felüdülést kínáló tó is részévé vált. Partján szívesen sétáltak, csónakáztak, fürödtek vagy korcsolyáztak.

heves_nyitrai-to_reszlet_1.jpg

1902 novemberében a Heves és Vidéke hetilap így tudósított a korcsolyaszezon megkezdéséről:

A hevesi korcsolyapálya jégtükrén már zajos és élénk az élet, a kacagó párok, az ifjúság mindkét neme a legnagyobb boldogsággal hódol Halifaxnak. (…) A hölgyvilág egyes “korcsolyahabitüéi” igazán mesterien keringőznek a sima jégtükrön, graciózusan és utánozhatatlan elengantiával. Itt-ott cigányzene is élénkíti az amúgy is emelkedett hangulatot és vidám életet.”

(korcsolyahabitüé = törzsvendég a jégpályán, graciózusan = bájosan, kecsesen)

Az Egylet gondoskodott a szabályok betartásáról, a jég gondozásáról, tisztán tartásáról, a mulatságok megszervezéséről. Mindezeket a befizetett tagdíjakból fedezték.

Figyelemre méltó általános jelenség, hogy különösen a fiatal lányok körében vált népszerűvé ez a sport. Ebben szerepet játszhatott a korábbi tiltás és a korcsolyázás általános divatja. Fontos szempont, hogy a jégpálya a fiatalok számára kiváló ismerkedési alkalmat jelentett. A korcsolyázás – főként ha zene is társult mellé – a tánc, a bálok hangulatát hozta el a jégre. A gavallérok úgy suhanhattak kiválasztottjukkal, mintha épp keringőznének. A korcsolyapálya társasági alkalmai a helyi “divatbemutató” egyik színterét is jelentették, amelyre a lányok és polgárfeleségek még külön toilettet is csináltattak.

Milyen volt a korabeli korcsolya?

A korcsolyák – amelyeket az úri réteg használt – teljes egészében fémből készültek.
A legismertebb modelleknek számítottak a Halifax-típusúak, melyeket egy rugalmas kengyel benyomásával erősítettek a cipő talpához és sarkához.

kepernyofoto_2024-01-20_16_46_10.pngA Halifax-korcsolya bemutatása a Vasárnapi Újságban 1887.
 

A márka egyik fajtája volt az “Excelsior Halifax”, melyet úgy emlegettek: “mindenki korcsolyája”. Népszerűségét annak köszönhette, hogy a korábbi változatoknál alacsonyabb és szélesebb volt a pengéje, így nagy stabilitást adott, öt éves kortól hatvan éves korig ajánlották használatát. A korcsolyákat fokozatosan tökéletesítették. Nagy könnyebbséget adott viselőinek, amikor a Halifax-rendszerű fémkorcsolyákat felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya.

A századfordulón kedvelt típusnak számított a “Columbus” - korcsolya is, melyet szíjjal erősítettek a cipőhöz. A cipőméret nagyságának megfelelően vásárolták meg.

02_1890_korcsolya_talalmany.jpgHirdetés a Vasárnapi Újságban 

Az alsóbb társadalmi rétegek ifjai, gyermekei is kedvelték a jeget, de nem törekedtek arra, hogy a Korcsolyázók Egyletének eseményein részt vegyenek, más alkalmakkor vagy más helyen kerestek maguknak szórakozást.

Fémkorcsolyájuk feltehetően nem volt, így az évszázados hagyomány szerint  csontkorcsolyát (irongát), vagy egy élesre faragott, éllel ellátott fadarabot kötöttek a cipőjükre és egy szöges végű bottal lökték magukat lendületbe. Ezzel a módszerrel csak egyenesen tudtak haladni, nem lehetett irányt változtatni. Így gyakoribb volt, hogy egyszerűen csak csúszkáltak, “sinkóztak” a jégen. 

2-673f.jpg

A Hevesi Korcsolyázók Egyesülete alig több, mint tíz évig működött, az 1910-es évekből már nincsenek adatok a szervezet létezéséről. Ám e rövid idő alatt is a helyi társasági élet fontos tényezőivé váltak.

Gy. Gömöri Ilona

2024.01.22. 

Források:

- Heves és Vidéke hetilap cikkei 1902-1911

- Vasárnapi Újság 1887; 1890.

- Heves Megyei Levéltár Alispáni iratok IV-404. 

Juhfark és Kadarka a hevesi homokon

Ki gondolna ma arra, hogy városunkban három-négy emberöltővel ezelőtt, nagyjából a századforduló idején milyen jelentős volt a szőlőtermesztés?
Hol létesültek az első szőlőskertek, mikor és mi okból értékelődtek fel a többnyire silány minőségűnek tartott homokbuckás területek? Miért négyszereződött meg a szőlővel beültetett területek nagysága húsz év alatt? Milyen szőlőfajtákat termeltek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ írásom.

Szőlőtermesztés céljára Heves északi és nyugati dombos határa a legalkalmasabb, mert földje itt bőven termő barna homok és laza, szerkezet nélküli futóhomok. Évszázadokon át nagy tölgyeserdő állt itt, melynek fokozatos irtása a 19. században erősödött fel. Az erdő déli szélén, a Hevesről Tarnaörsre vezető út mellett a 18. században már folyt szőlőművelés. Körülkerített szőlőskertet jelez itt egy 1762-ben keletkezett térkép. Helye megközelítőleg a későbbi Bankpince és a körülötte elterülő szőlőtelep területével azonos. A 19. század közepén már csaknem összefüggő szőlőskertek foglalták el a Vesszőstől Alatkáig, illetve az Ötödrésztől a Jászapáti útig terjedő területet. A szőlőföldek között kisebb-nagyobb akácerdők álltak, hogy valamelyest megkössék a homokot.
terkep_2.jpg
Szőlőtelepek Heves nyugati és északi határában. (Heves és környéke térképe. Cartographia 2006.)

A hevesi szőlőtermelés felívelő nagy korszaka az 1880-as években kezdődött. A fellendülés szoros összefüggésben volt a filoxéravész elterjedésével, mely 1883-ban érte el Heves megyét. A betegséget az okozta, hogy a szőlőgyökértetű a szőlő gyökerét megszúrva a nedvet kiszívta, ennek következtében a gyökér elrothadt. A fertőzés olyan gyorsan terjedt, hogy 1889-re a megyében szinte teljesen megszűnt a szőlőművelés. A hevesi homokfölJuhfark és bakator a hevesi homokondön nem pusztított a kártevő, így rájöttek, hogy a laza, szerkezet nélküli, nagy kvarctartalommal rendelkező futóhomok immunis a filoxérával szemben. Egy csapásra felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége.

Jöttek a befektetők, óriási szőlőtelepítések indultak az addig silány minőségűnek tartott hevesi határban, melynek eredményeként két évtized alatt (1895-1914) megnégyszereződött a szőlővel beültetett terület nagysága. A legnagyobb befektető Pajzs Gyula zsidó birtokos és ügyvéd volt, aki a hevesi Bischitz Anna férjeként került Hevesre. A feleségről elnevezett Anna-telep és környéke került először kezére, majd Boconád és Tarnaméra határában közel 3000 magyar hold. Borpincét, présházat, szeszfőzdét épített. Pincéjének befogadóképességét 8000 hl-ben jelölték meg. Később a területet a Gyöngyösi Forgalmi Bank vásárolta meg, neve Polgár Sándor telep Fajszőlő uradalom lett. Az 500 holdas birtokot tervszerűen kiépítve, szőlész-borász intéző alkalmazásával tették virágzóvá. A telepről lóvontatású kisvasúttal szállították a szőlőt és a bort a 8 km-re lévő hevesi vasútállomásra. Az uradalomnak kb. 30 állandó alkalmazottja volt, de szőlőmunkák és szüret idején 100-300 hevesi napszámosnak és summásnak adott munkát, akik a Sárgapusztán és a Juhásztanyán laktak.

Az uradalmon kívül több szőlőtelep is létesült. Jászszentandrás felé a Rigó-telep, a Makra, a Tadra, Boconád irányában a Bazsó-major, a Gergely-telep, Alatka mellett a Bánom-szőlő.

Jelentős (20 kat.holdon felüli) szőlőbirtokai voltak Schwartz Lajosnénak, Wáhl Rudolfnak, Spitzer Vilmosnénak, Balázs Gábornak (Ballai-tagban), Halász Viktornénak, Székely Lászlónak, Ádler Ferencnének, Dr. Mezei Aladárnak, Szőke Ernőnek, Fehér Henriknek.

A filoxéravészt követően állami rendeletek szabályozták a szőlőültetvények újratelepítését. Meghatározták a felhasználandó fajtákat, az oltványkészítési módszereket és a telepítés módját. A szőlőtelepítést felújítási hitel segítette. A kölcsön a telepítéshez használt oltványok és karók teljes költségét, valamint a nem termő évek ápolási költségének felét fedezte. Óriási mértékben fellendült a szőlőoltványok termelése és értékesítése. Volt olyan település – pl. Abasár – ahol a lakosság fő foglalkozásává vált. A hevesi termelőktől ezres kötegekben szállították a vasútállomásra az oltványokat, ahonnan eljutott a megrendelőkhöz. A Heves és Vidéke folyóirat nagy terjedelemben közölt hirdetéseket arról, hogy a különbőző szőlőoltványokat hol lehet beszerezni. Hevesről Pajzs Gyula szőlőtelepéről és a Geiger-telepről értékesítettek oltványokat nagy mennyiségben.

Milyen szőlőfajtákat termesztettek? A filoxéravész előtt a legkedveltebb fajták a Juhfark, a Rakszőlő, a Kadarka és a Bakator, melyek a legrégibb borszőlő-fajták közé tartoznak. A Juhfark szőlőnek - mely nevét a juh farkára emlékeztető, hosszú, hengeres fürtje miatt kapta – előnyét a megbízható állandó savtartalom jelentette, mert a belőle készült bor akár 6-8 éven át is megőrizte frissességét. A Rakszőlő – melyet a tömött fürtök, fehér, vékony héjú, sokmagvú szemek jellemeztek – ellenálló volt a betegségekkel szemben, ezért nagyon elterjedt. A Kadarkát – mely tömött, közepes nagyságú fürtjeiről volt ismert – azért szerették, mert szőlőjének tőkéje a száraz homokon is könnyen megélt. Fűszeres zamatú vörösbort adott. A Bakator is igen kedvelt szőlőfajtának számított, melynek bogyója kékespiros, bora zamatos, savanykás pecsenyebor.

Az ősi szőlőfajták mellett vagy helyett a filoxéravészt követő telepítések során terjedt el Hevesen is az Olaszrizling, az Ezerjó, a Szlankamenka, a Passatutti, Chasselas-félék és a Mézesfehér.

A szőlő termesztése igen nagy hatással volt a hevesiek életére. A szőlőtelepek több száz embernek adtak munkát. A hevesi „szőlőhegy” a „Hegyközségi szabályrendelet” szerint működött, amelyben meghatározták a tisztségviselők feladatkörét, a tagok kötelességeit, a közös feladatokat. A telepek közül a legnagyobb hírnév a Bankpincét illette. Heves elöljárói is büszkén mutatták az impozáns pincét és birtokot minisztereknek, külföldieknek, üzletembereknek. 1934 körül gyakran vendégeskedett a pincénél Aba Novák Vilmos és Chiovini Ferenc festőművészek, akik a jászszentandrási templom freskóinak megfestéséhez a telepről vitték az oltott meszet. Sokszor részt vettek a kuglipartikon és megkóstolták a telep kitűnő borait.
beolvasas0049.jpg
Hevesi szüret az 1950-es években

szolomunkasok_a_vesszoshalomnal.jpgSzüretelők a Vesszősön

A szőlőtelepek sorsát elsődlegesen a politikai fejlemények, a zsidóüldözés pecsételte meg, melynek következtében 1942-ben nagy részüket át kellett engedni az állam tulajdonába.

A Bankpince és környéke 1950-1994-ig a Hevesi Állami Gazdaságé lett, majd annak felszámolása után a területet magánszemélyek vásárolták meg. Napjainkra az egykori szőlőtelepeken megszűnt a termelés. A vonat sem áll már meg az egykor élettel teli Hevesi Szőlők vasúti megállónál Heves és Erdőtelek között.

Pedig a régi szőlőfajták közül több, pl. a Juhfark-szőlő ma is életképes, újra divatba hozott fajta, mely feltehetően megteremne a hevesi homokon is.

A témáról bővebben megjelent írásom:

Gy. Gömöri Ilona:„Polgár-telep”, „Bankpince”. Szőlőuradalom a hevesi homokon.
Agria XXXVII. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve) Eger, 2001. 337-385.

szoloskunyho_permetezo_kaddal_masolata.jpgSzőlőskunyhó permetezőkáddal az Ötödrészen. 2012. Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Hogyan vált hivatásának áldozatává Dr. Retteghy Imre, a fiatal tarnamérai orvos?

Száz éve történt.... Harc a kiütéses tífusz ellen

Száz évvel ezelőtt, 1923 tavaszán veszélyes betegség ütötte fel a fejét Hevesben: a kiütéses tífusz. A járvány országos figyelmet kapott. Kimutatták, hogy terjedésének iránya megegyezik a Szolnok megyéből Hevesbe vándorló cigánykaraván útvonalával. A fertőzés majdnem minden települést elért, de főként Tarnazsadányt, Tarnamérát, Nagyfügedet.

96459_2.jpgA kiütéses tífusz nem a tífusz egyik fajtája, hanem egészen más betegség, mely régen a háborúkban, munkatáborokban okozott nagy járványokat. Leginkább télen, összezsúfolt helyeken terjedt a tisztálkodás hiánya miatt, hiszen a piszkos ruházatban lévő ruhatetű hordozta a fertőzést. A közvetlen megfertőződést egy sejtparazita okozta, amelyet a ruhatetvek vittek át emberről emberre. A betegség viszketéssel, verejtékezéssel, kiütésekkel és magas lázzal járt. Lefolyása átlagosan három hétig tartott. Súlyos esetben előfordult a keringés, a vese, az idegrendszer összeomlása is, mely a beteg halálával járt.
A hatóság megtette az óvintézkedéseket. A cigánytelepeket csendőrkordonnal vették körül, a minisztérium pedig fertőtlenítő különítményeket rendelt ki gőzfertőtlenítővel. A Hevesi Járásban Maczky György főszolgabíró azonnal elrendelte a cigánytanyák lezárását. Megszervezte, hogy a karanténban lévőket élelemmel, gyógyszerrel, fűtőanyaggal lássák el.

04_1vh_2.jpg

A cigányok kezelőorvosa Dr. Retteghy Imre volt, a fiatal tarnamérai körorvos. 1890-ben született Geszten, és miután egyetemi tanulmányai után 1915-ben orvosdoktorrá avatták, Nyugat-Magyarországon kezdte meg gyógyító munkáját. Itt nősült meg, itt szeretett volna családot alapítani, azonban ezt hazafias gondolkodása és a korabeli politikai viszonyok, azok ütközése lehetetlenné tették. A trianoni döntés után részt vett azokban a harcokban, melyek a magyar földet védték, és a lakosságot is az ősi földhöz való ragaszkodásra buzdította. Emiatt összetűzésbe került községe osztrák érzelmű jegyzőjével, akit felakasztottak. Az orvos ellen körözést adtak ki, menekülnie kellett, így került 1921-ben Tarnamérára.
A fiatal, mindössze 31 éves orvos hamar nagy megbecsülést vívott ki magának nemcsak képzettsége, hanem lelkiismeretessége miatt is. Felesége Ausztriában a grazi rokonoknál maradt arra várva, hogy jobbra forduljon a helyzet vagy legalább alkalmas lakást találjanak Tarnamérán.
Dr. Retteghy Imre készségesen ápolta és kezelte a tífuszos cigányokat mindaddig, amíg maga is meg nem kapta a betegséget. Az orvos megbetegedése a hivatali vezetőket és a lakosságot is nagy aggodalommal töltötte el.  Maczky György főszolgabíró egyetemi orvostanárt hívatott hozzá, majd táviratozott feleségének. Hiába érkezett a segítség, nem tudták megmenteni, nyolc nap betegség után, 1923. március 7-én elhunyt. A visszaemlékezés szerint betegágyán is a magyarság sorsa miatt tépelődött. Utolsó pillanataiban a Himnusz dallamát dúdolgatta.
Felesége amint megkapta a táviratot, kétségbeesetten igyekezett útlevélhez jutni. Azonban a felületes ügyintézés miatt nem volt rendben az okmány, így az osztrák határállomáson nagy pénzbírságot kellett fizetnie. Temetésére március 8-án a Tarnamérán került sor.
4325889_00829_mormon.jpg

A járványos betegség csak áprilisra húzódott vissza.
Március 10-én a megye déli részén és Nagyfüged – Karácsond térségében 72 esetet regisztráltak, még 40 beteg szorult ápolásra.
A járvány Tarnazsadányban volt a legsúlyosabb, ahol 44 beteg közül három személy halt meg. Tarnamérán 27 beteg volt, közülük két fő hunyt el. Karácsondon 13 beteg közül egy, Nagyfügeden két fő hunyt el. Erken három, Átányban 6, Hevesen 6 beteg szerepel a nyilvántartásban.

A hivatásának áldozatává vált orvos emlékét a tarnamérai Orvosi Rendelő falán emléktáblán örökítették meg.

Gy. Gömöri Ilona
2023.szeptember 16.

Források:
Egri Népújság, Friss Újság, Nemzeti Újság, Magyarság, Szózat című folyóiratok számai (1923.márc.8.-márc.14.)
OSZK gyászjelentés-gyűjteménye

süti beállítások módosítása