A pedagógusokkal szemben mindig is társadalmi elvárás volt, hogy a gyermekeket illedelmes viselkedésre neveljék az intézmény falain kívül is.
Mit vártak el egy hevesi tanítótól 120 évvel ezelőtt? Hogyan kellett viselkedni egy gyereknek az utcán? Erről szól a Heves és Vidéke folyóirat 1905 májusában megjelent cikke.
„A jó tanítót és olyannak képzelem, a ki nemcsak írni-olvasni tanítja a gyereket, hanem illedelemre és helyes magaviseletre is, még pedig nemcsak az iskola épületében, de az utcán, otthon és mindenütt, sőt – a templomban is. A jó tanítót én olyannak képzelem, a ki nem tekinti kötelességét befejezettnek azzal, ha lemorzsolta azt a pár órát, a mit a tanterv reákényszerít, hanem a társadalommal, a közjóval szemben is kiveszi azt a részt magának, mely a kötelességekből egy község minden polgárát, de különösen a tanítót megilleti…. Ezzel szemben a hevesi iskolás gyermekek az utcán illetlenek, helytelen magaviseletűek. Az egy irányban lakók nem a megszokott rendben páronként mennek haza, hanem alig hogy kiérnek az iskola kapuján szanaszét futkároznak, dobálnak, leállanak gombozni, sőt pénzezni is és a szülők beáztatott kötéllel kénytelenek hazavárni drága csemetéiket. Azt hiszem ennek egyik eredendő hibája azt, hogy nincsenek hozzászokva, mikép a tanító iskolán kívül felügyeletet gyakorolna rájuk…. A társadalomban és a közérdekkel szemben legyen a tanító mozgató és nem mozgatott erő! Vagy talán Hevesen egyik sem? !”
Mi az, ami változott? Többek között az, hogy mi számít illetlen viselkedésnek. A gyerekcsínyek fajtái is korhoz kötöttek. Amiért százhúsz évvel ezelőtt korholták a szülők és a tanítók a gyermekeket, szinte ismeretlenné váltak. Gombozás? Pénzezés? Ha nem érnek haza időben beáztatott kötéllel fenyegetik őket? Milyen ártatlannak tűnik az az illetlenség, hogy az egy irányban lakók nem együtt, páronként mennek haza!
A gyerekcsínyek a korral együtt változnak. Az 1930-1940-as években azt tiltotta egy helyi iskola házirendje, hogy a gyerekek hazamenetelkor felkapaszkodjanak a szekerek hátuljára. Később pedig a járdán való kerékpározást, a gyalogosok veszélyeztetését.
Napjainkban már nem játszanak az utcán a gyerekek, nem maradoznak el otthonról, és a szülők sem fenyegetnek áztatott kötéllel. Ennek lehet örülni, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy valami íz elveszett a gyermekkor világából. 
