Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

Egy pár ölelő kar és egy pár ólmosbot felé... - Petőfi útjai a hevesi rónán

2021. március 13. - Gömöri Ilona

Petőfi Sándor, az országutak vándora utazásai közben többször is átszelte a hevesi rónát Szatmárba menet. A pesti - debreceni országút Kápolnán és Füzesabonyon át vezetett, ez a térség jelentette a költő számára a "hevesi rónát".
A hevesi síkon át vezető útjaira két helyen is utalt műveiben. Az egyik “A hevesi rónán” című verse 1846-ból, a másik pedig egy "Úti levél" 1847-ből, melyben konkrétan Füzesabonyt is megnevezte.
Mi köti össze ezeket az utakat?  Ki az, akinek személyéhez mindkét utazás kapcsolódik? Az összekötő szál a szerelem, Szendrey Júlia személye!
Petőfi az 1846-os utazása során bár még nem tudott róla, de a szerelme felé közeledett, akkor ismerte meg Júliát. Másodjára, 1847-ben pedig már tudatosan indult útnak, hogy megkérje a kezét.

 

gelej_fogado_epult_kb_1790-_1820.jpg

A Gelej fogadó Füzesabonyban, ahol Petőfi Sándor megszállt. Épült 1790 és 1820 között.
A fotó adományozója Kárpáti Lászlóné, gyűjtötte Bocsi János (Füzesabony)

Az 1846. évi út emléke

1846-ban Petőfi Sándor azzal a céllal indult útnak, hogy eljusson Erdélybe, a kolozsvári országgyűlésre. Mivel az utazás költségét napi tiszteletdíjaiból nem tudta fedezni, meg kellett várnia, hogy Emich Gusztáv kifizesse összes költeményei honoráriumának első felét. A 250 pengő forintot augusztus 28-án kapta meg. A következő napon indult el,  feltételezhetően a menetrend szerinti pest-debreceni gyorskocsival. Vele tartott író barátja, Obernyik Károly is, aki jól ismerhette Szatmárt, hiszen Kölcsey Ferenc unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak volt a nevelője Pestre költözése előtt. Az indulás napján, augusztus 29-én haladtak át a hevesi síkon, estére Füzesabonyba érkeztek. Ezen az útszakaszon született „A hevesi rónán” című vers. Bár a költő a pontos helyet nem nevezte meg, de életrajzírója (Kerényi Ferenc) szerint minden bizonnyal útközben vagy este a szálláson jegyezte fel. A versben megjelenik  a “néma, zajtalan róna” és a napnyugtában pirosló Mátra vonulata.  (A naplemente ábrázolásának előzményét a János vitéz XXII. fejezetében találjuk: „A nap lehanyatlott/ Hagyva maga után piros alkonyatot/ A piros alkony is eltűnt a világról/ Követve fogyó hold sárga világától”) 
Füzesabonyból hajnalban indultak tovább, este megérkeztek Debrecenbe. Másnap folytatták útjukat Szatmárba Petőfi költő barátjához, Pap Endréhez. Náluk vendégeskedtek néhány nap, majd a baráti négyes együtt indult tovább Nagykárolyba, a megyegyűlés megnyitójára.  A következő napon, szeptember 8-án ismerte meg Szendrey Júliát. Aznap el is készült az első hozzá írott verse: “Piros orca, piros ajkak/ Barna fürtök, barna szem/ És ez arcon, és e szemben/ Mennyi lélek, istenem!” Úgy döntött, hogy eredeti útitervét feladva nem utazik tovább Kolozsvárra, hanem marad Szatmárban, hogy Júlia közelében lehessen.

A HEVESI RÓNÁN

Hátrább vonúl mindegyre
és halványúl a Mátra.
Az esti nap piros fényt
Lövel kék homlokára.

Olyan ez a piros fény,
Mely a kék Mátrán lángol,
Mint kékszemű lyány arcán
A rózsaszínű fátyol.

Zörg a szekér, az ostor
Koronként egyet pattan...
Ezenkivűl a róna
Oly néma, oly zajatlan.

Leszálla a nap; vége
A piros alkonyatnak.
A messze látkör szélén
Pásztortüzek pislognak.

De pásztortűz-e az, vagy
Tán csillag, mely lelépett
Egy síró furulyának
Meghallgatása végett?

Emelkedik föl a hold;
Olyan szép s olyan halvány,
Mint a meghalt menyasszony
Bús vőlegénye karján.

S talán a hold valóban
Egy holt menyasszony árnya,
Kit a koporsóból visz
Az égbe szellemszárnya.

Oly szomorú ez a hold,
És mégis rája nézek,
Nem nézhetek le róla,
Sugári megigéztek.

Oly mondhatatlanul bús
Ez a hold, hogy láttára
Eszembe jut éltemnek
Legkínosabb órája.

Magam sem tudom én, hogy
Mi történt ekkor rajtam?
De sírnom kell, zokognom,
Miként akkor zokogtam!

(Füzesabony?), 1846. (aug.29.)

 

Az 1847. évi út emléke 

Az 1847-es utazásáról az Úti levelek...-ben ír konkrét helyszínekkel és időponttal.
Az út célja Erdőd, a lánykérés:A napokban indulok Szatmár felé, hol egy pár ölelő kar s talán egy pár ólmosbot vár... Amint hallom dühödnek az illetők Nagy Károlyban című versemért, nagyon sajnálom, de kimondhatatlanul örülök rajta, mert hisz épen az volt szándékom, hogy oldalba verjem őket, amint érdemlik..." (Az ólmosbot egy korábbi, Károlyi-kortesekkel való konfliktusára utal.)
Menetrend szerinti gyorskocsijuk, melyen többen is utaztak, május 13-án ért Füzes-Abonyba, ahol megszálltak a Gelej fogadóban.
Itt, a fogadóban írta meg a nap történéseit, mely szerint reggel a pesti Fehérhajó fogadóból indult, majd Rákoson és Gödöllőn, Gyöngyösön és Kápolnán át vitt útjuk, mire Füzesabonyba érkeztek. Útitársai: egy borkereskedő zsidó, egy erdélyi szász kalmár, egy lengyel katonatiszt, egy tót születésű pápista pap és annak a húga. Csak a pappal tudott magyarul beszélni. Ennek a papnak mondta a  sík vidék védelmében a következő híressé vált mondatát: "Szeretőmet és a franciákat és a túróstésztát és a rónaságot a fülem hallatára ne gyalázza senki!"
A hevesi róna megnevezést a Kápolna és Füzesabony közötti útszakaszon említi: “kiértünk a hevesi rónára”.
A gyorskocsi – nevével ellentétben – nem haladt gyorsan, hiszen az utak nagyon rossz minőségűek voltak. Főként sík vidéken, ahol hiányzott a megfelelő építőanyag.
Füzesabonyból másnap hajnalban indultak tovább Poroszlóra, hogy átkeljenek a Tiszán. A Poroszló és Tiszafüred közötti híd 1834-ben, még a Tisza szabályozása előtt épült tölgyfából.1845-ben egy jégzajlás kétharmad részét elvitte, de 1846-ban újjáépítették, így Petőfiék már az új hídon kelhettek át. Ekkoriban kezdődtek a Tisza szabályozásának munkálatai, a gátak építése, melyet a leírásból Petőfi és az utazók szemével láthatunk.

Úti levelek Kerényi Frigyeshez. 1847.

Füzes-Abony, május 13. 1847.

Már elhagytuk Gyöngyöst, elhagytuk Kápolnát, midőn egyik-másik útitársammal beszédbe kezdtem ereszkedni. Addig hallgattam, mint Szluha az országgyűlésen. Most sem szóltam volna, de amint kiértünk a hevesi rónára, tisztelendő úr elkezdte gyalázni a síkot, mire kötelességemnek tartottam védő szót emelni, mégpedig amúgy Petőfi modorában, az az egész illendő gorombasággal. Nem tehetek róla. Szeretőmet és a franciákat és a turóstésztát és a rónaságot a fülem hallatára ne gyalázza senki. Ettől kezdve folyvást disputálunk tisztelendő urammal, kit csakhamar kiismertem, hogy primó roppant magyargyűlölő, szekundó roppant arisztokrata, terció roppant szamár. Egyéb szép tulajdonsága nincs. Késő este értünk ide Abonyba, hol az éjet töltjük. A fogadóban csak két szoba van; az egyiket én, a szász és a lengyel foglaltuk el, a másikat pedig tisztelendő úr, szeretetre méltó hugával. Jó éjszakát, jó mulatást kivánok!
Füzes-Abonyból, hol a múlt éjet töltém, egy nap alatt értünk ide Debrecenbe. Napkeltekor már Poroszlón voltunk, melyet a Tisza különösen kedvel, mert gyakran kilátogat hozzá, nem resteli a nagy utat. Most is ott tisztelkedik. A fogadótól jobbra-balra tengert látunk, melyben nyakig úsznak a fák, mint valami szerencsétlen hajótörést szenvedők. A víz közepén nyúlik végig, mint a magyar nadrágon a zsinór, az a nevezetes töltés, melynek oly sok ló köszönheti már, hogy e siralom völgyéből Ábrahám kebelébe jutott. Hosszasága egész félórányi ugyan, de jó időben négy lovas kocsi – nyolc ökör segítségével – egy nap alatt is megjárja. Száraz időben az a szép tulajdonsága van, hogy oda varázsolja az alföldre a Kárpátok táját, olyan hegyek és völgyek keletkeznek rajta. E tekintetből jónak láttam leszállni a gyorsszekérről, s gyalog zarándokolni át a töltésen, hogy a feldőlés ellen biztosítsam magamat, mert én fejemmel szerzem ugyan kenyeremet, de azért nyakam sem imádom kevésbé, mint a fejemet.. A gyorsszekérnél egy óranegyeddel elébb értem a Tisza hídjához, s ez alatt gyönyörködve néztem jobbra-balra a tájat, mely a kiöntés által hasonlíthat Amerika őserdeihez regényességében. És az az átkozott szabályozás majd e regényességnek véget fog vetni; lesz rend és prózaiság. Bizony nem szeretnék mostanában a Tiszának lenni. Szegény Tisza! Eddig kénye-kedve szerint kalandozta be a világot, mint valami féktelen szilaj csikó; most pedig zablát vetnek szájába, hámba fogják, s ballaghat majd szépen a kerékvágásban. Így teszi az élet a lángészt filiszterré!

Füzesabonyban az egykori Gelej fogadó helyén álló épület falán 1973 óta  emléktábla őrzi Petőfi  utazásának és fogadóbeli megszállásának tényét. (Hunyadi u. 35.) 

dsc_1510.jpg

Az emléktábla felirata:

E HELYEN ÁLLT A GELEJ FOGADÓ
AHOL 1847. MÁJUS 13-ÁN
DEBRECENBE UTAZTÁBAN MEGSZÁLLT
PETŐFI SÁNDOR
ÁLLÍTTATTA A KÖLTŐ SZÜLETÉSÉNEK
150. ÉVFORDULÓJÁRA
FÜZESABONY NAGYKÖZSÉG LAKOSSÁGA

Források:

- Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. Budapest, 2008. Osiris kiadó.

- Petőfi Sándor összes művei 4. 1845-1846. Kritikai kiadás. Szerkesztő: Kerényi Ferenc. Sajtó alá rendezte: Kerényi Ferenc. Budapest, 2003. Akadémiai Kiadó.

- Úti levelek Kerényi Frigyeshez. 1847. II. levél

 

Tisztelettel köszönöm Bocsi János helytörténésznek  (Füzesabony) a Gelej fogadóról készült archív fotó közlésének  engedélyezését.

 

A bejegyzés szerzője. Gy. Gömöri Ilona 

2021. március 

A bejegyzés trackback címe:

https://hevesihistoriak.blog.hu/api/trackback/id/tr5216453282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.03.13. 17:43:40

Az idei kokárda fesztivál arra tökéletes lesz, hogy egyedül lehessek a hobbimmal, házimunkával és így se Petőfi, se kokárda nem lesz és hálával gondolok azokra, akik szép hétvégét kívántak nekem, szóval remélem hétfőn nem fog esni az eső. Erre jó Petőfi meg a márc. 15.
süti beállítások módosítása