A karácsony és újév közötti időszak általánosan a pihenés ideje, iskolaszünettel, munkaszünettel, csábító wellness-ajánlatok tömegével. Pihenünk és talán eszünkbe sem jut, hogy a „két ünnep köze” egy naptárreformnak köszönhető, melyet 436 évvel ezelőtt vezettek be.
Régen ezt a nyugalmi időszakot „két karácsony közének” nevezték, mely december 25-től január 1-ig tartott, nagykarácsonytól kiskarácsonyig.
Miért a két karácsony elnevezés? Mert az év december 25-én kezdődött egészen a 16. századig. A téli napfordulóhoz kötődően ez a nap volt a legyőzhetetlen nap ünnepe, majd az egyház Jézus Krisztus földi születésének napját jelölte meg ebben az időpontban. A január elsejei évkezdet 1582-től terjedt el, amikor Gergely-pápa megreformálta a naptárt. Az áttérés nagyon lassan ment végbe, ezért újévi szokásaink sokáig a karácsony napjához kapcsolódtak. A néphagyományban nagykarácsonynak nevezték ezt a napot, szemben az újévvel, amelynek kevésbé fontos szerepét jelzi kiskarácsony elnevezése.
(forrás: sokszinuvidek.24.hu)
December hava – főként a téli napfordulóhoz kötődően – tele volt, és ha figyelünk rá, ma is tele lehet mágikus, varázsló szokásokkal, melynek eredetét alig tudjuk.
Gondolnánk-e, hogy a nap-arcú vagy a szarvas alakú díszeink, a feldíszített fa mind a kereszténység előtti korba vezetnek? Fényeket gyújtunk, fát díszítünk, ajándékozunk. A gonoszt fokhagymával űzzük el, almát eszünk, hogy egészségesek maradjunk. Mákot, babot fogyasztunk, hogy mindenből sok legyen. Praktikákat végzünk, mágikus cselekedeteket, mellyel a család szerencséjét, esetleg az állatok termékenységét kívánjuk előidézni.
„Varázslásaink” többnyire nem tudatos tevékenységek, inkább olyan szokáselemek, melyeknek ugyan nem keressük eredetét, mégis évezredek alatt belénk rögződtek.
A téli napforduló és jelentősége az emberek életében
Vizsgáljuk meg csillagászati szempontból, mi történik karácsony idején! Az őszi napéjegyenlőség, szeptember 21. után az északi féltekén a nappalok rövidülni kezdenek. A folyamat – melyben eluralkodik a sötétség – az őskori embert iszonyatos félelemmel tölthette el. Képzeletük szerint a szörnyűséges Sötétség (Seth, Taifun, Sátán) megtámadja az éltető napot (Osiris, Tammuz, stb.) és széttépi. A széttépett testű istenek azonban csodálatos erővel újjászületnek, és ezzel megmentik az emberiséget, amely nélkülük, a Nap melege és termékenyítő ereje nélkül elpusztult volna.
A római pogányok hite szerint december 20-án a Nap elalszik és csak 40 óra után, december 22-én kel új életre. Mindezt három nap múlva, december 25-én szabad szemmel is lehet látni.
A kereszténység előtt Rómában ilyenkor tartották a saturnáliákat (Saturnust, a földművelés istenét ünnepelve) mulatozással, tánccal, játékkal. Később szintén ehhez a naphoz kapcsolódott a Napisten (Mithras) kultusza. Így ez a nap a Győzhetetlen Napisten (Dies Natalis Dei Invicti Solis) napja lett, örömünnep, melyet vendégeskedéssel és ajándékozással kötöttek egybe.
A kereszténység elterjedése után ezt a pogány ünnepet meg akarták szüntetni. Ezért II. Gyula pápa 350-ben a Győzhetetlen Napisten napját Jézus születése napjává nyilvánította.
Ez a nap más pogány népnél is ünnepnapnak számított. A keltáknál a téli napforduló a Fény újjászületésének ünnepe, neve a Yule, melynek jelentése – az élet örök körforgására utalva – kerék. Yule idején a kelták örökzöld ágakkal és nap-szimbólumokkal ékesítették környezetüket, mint ahogy napjainkban szokás. A fenyő feldíszítésének tehát semmi köze a kereszténységhez, pogány hagyomány, mely az élet fáját jelképezi. A germánoknál és a vikingeknél is Napünnep volt ez a nap, a svédeknél ma is Jul a neve.
Mit jelentett a téli napforduló az ősmagyarok életében?
Az ősmagyarok ünnepei között a legnagyobb ünnep a téli napforduló ideje volt. A Nap születését a Csodaszarvas történetében örökítették meg, aki ezen az éjszakán a csillagösvényen indul útjára az új élet ígéretével. Agancsain hordozza a Napot, a holdat és a csillagokat. Regősénekeink gyönyörűen megőrizték ezt:
„Amott keletkezik egy fekete felhő,
abban legelészen Csodafiúszarvas”
„Homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap,
Oldalamon vagyon árdeli fényes Hold,
Jobb vesémen vannak az égi csillagok”
„Csodafiúszarvasnak ezer ága-boga,
ezer ága bogán ezer fénylő gyertya
Gyújtatlan gyulladjék, ótatlan aludjék
Haj regü rejtem, haj regü rejtem”
A csillagdíszes agancs a fény és az élet jelképe. Azt jelképezi, hogy az élet diadalmaskodik a halál felett, a fény a sötétség felett. Rá kell eszmélnünk, hogy ő Isten küldötte, a Világmindenség megszemélyesítője. Az Istenfiúság gondolata ennek a világképnek szerves része. A szarvast a keresztény vallásban a karácsonykor megszülető Krisztussal azonosították. A magyarság a Csodafiúszarvasban Jézust látta, aki az égi hazát nyitotta meg számára.
A szarvas mellett a téli napforduló másik szimbóluma a sólyom, melynek ünnepélyes röptetése a megújuló Naphoz kötődik. A sámánok áldást mondó szavai kíséretében röptették a kerecsensólymokat a fény felé. Röptükkel összekapcsolódott, ami emberi, és ami szakrális. Feltehetően karácsony szavunk is a kerecsen (karasun) madár nevét jelenti. A sólyomröptetés szokását a kereszténység nem tudta saját képére átformálni, ezért tiltotta.
Nagykarácsonytól Kiskarácsonyig Dél-Hevesben
A mágikus cselekmények folytatódtak december 26. után is. A karácsonyi asztal morzsáját összegyűjtötték, a tyúkoknak adták egy abroncsba szórva, hogy bőven tojjanak a következő évben. Az ünnepi asztalt nem szedték szét – fenntartva a szent időszak folytonosságát – csak újév után.
Mivel a téli éjszakák nagyon hosszúak voltak, úgy gondolták, nagy erejük van az ártó, gonosz hatalmaknak, mely ellen védekezni kell. Veszélyes időszak, melyben a rosszak árthatnak, a halottak visszajárhatnak. A rontástól különösen óvakodni kell. Több tilalom volt ezekre a napokra, mint pl. nem szabad mosni.
Az év utolsó napján, szilveszterkor a gonoszt hangoskodással, zajjal igyekeztek elűzni. Hevesen több bált is tartottak. A hevesi földes gazdák a Gazdakörben, az iparosok a Polgári Olvasókörben jöttek össze. A Kaszinóban a hivatalnokok, ügyvédek, orvosok találkoztak, megfogadták a hevesi cigányzenekart, úgy mulattak.
Újév napján – kiskarácsonykor – újra nagyobb hangsúlyt kapnak a varázslások. A kimondott szó mágikus hatásában bízva régen ezen a napon felkeresték a rokonok egymást jókívánságokkal. A következő köszöntőt Hevesen jegyezték fel:
„Eldöcögött már az óév szekere
Az elmúlt szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát, nyikorogjon zörögve,
Búját-baját felejtse el örökre.
Ezt kívánom ezen újév reggelén
Ez az újév legyen boldog és mesés
Kis házunkat kerülje el a bánat,
Adjon Isten minden jót a családnak!”
Tarnamérán a kondás és a csordás ezen a napon elment azokhoz a házakhoz, ahonnan marha vagy disznó járt ki a legelőre. Hátukon szűr volt, egyik kezükben vesszőnyaláb, másikban egy korsó. A köszöntő elmondása után koccintottak a gazdával, aki megjutalmazta őket. A vesszőt hátrahagyták, a kapott bort beleöntötték a korsóba, az ennivalót tarisznyába tették. Így hangzott a köszöntő:
„Legyen hála Jézusnak
Hogy meghagyta érni ezt a szent napot.
Tartsa meg Jézus a gazdát
Családjával, jószágaival.
Adjon az isten bort, búzát és békességet,
Országunkban megmaradást
Kismalacot nyolcat, tízet
A gazdasszonynak csirkét, tyúkot, ötvenet, százat
Jó hízókat, sok apróságot!”
A köszöntővers jól érzékelteti a karácsony és az újév szoros kapcsolatát, kettősségét, a keresztény és az ősi pogány évkezdő hagyományok egymásra rétegződését.
Az újévkor elkészített ételek is az év bőségét, szerencséjét kívánták biztosítani. Lencselevest, kukoricát főztek, hogy sok pénzük legyen. Rétest nyújtottak és sütöttek, hogy hosszú legyen az életük. Disznóhúsból főztek, mert az "befelé túrja" a szerencsét.
Amikor boldog újévet, sok szerencsét, áldást, békességet kívánunk egymásnak, a szómágia eszközével élünk, hiszen a kimondott szó erejével a jövőt igyekszünk pozitív irányba befolyásolni.
A „két ünnep köze” mágikus időszak, amikor minden energiát igyekszünk pozitív irányba mozdítani. Testünket pihenéssel – akár wellnessel – lelkünket szeretettel, nyugalommal töltjük fel. Igyekszünk a rosszat távol tartani, a jövőt pedig minden eszközzel jó irányba terelni. Örülünk a Fény, a Nap, Jézus Krisztus megszületésének, mert az örökké újnak induló új életet látjuk bennük.
Publikáció: Gy. Gömöri Ilona: Karácsony a Győzhetetlen Nap, a Csodafiúszarvas, avagy Jézus Krisztus ünnepe. Hevesi Tükör 2011. december
Marci, a lusta nemesifjú (Illusztráció: Szabari Zoltán)
