„…hála a jó Istennek, nincs semmi bajunk, egészségesek vagyunk…”- írták haza a Don partjáról hevesi honvédeink 1942 novemberének közepén. Nem telt el két hónap sem, amikor a levélírók többsége elesett a pokoli harcokban.
Emlékezzünk ma, a 76. évfordulón rájuk és a Donnál elvérzett kétszázezer fős 2. magyar hadseregre! Mi történt 1943. január 12-én?

A Don-kanyar fogalom lett, jelképe nemzeti tragédiánknak. A folyó Magyarországtól kétezer kilométerre található, Oroszországban. A Közép- orosz-hátságon alföldies részeken ered, majd sok kisebb-nagyobb kanyart alkotva, lassan éri el az Azovi-tengert. Jobb oldali partfala magasabb, a bal part sík, lapos. A nevezetes kanyar Sztorozsevoje falunál kezdődik „U” alakban, melynek Urivnál van a másik vége. A kettő közötti erősen tagolt felszínű területért folytak a legvéresebb harcok.

A Don-kanyar Uriv és Sztorozsevoje között, ahonnan január 12-én megindult az orosz támadás (Google)

 A 2. magyar hadsereget 1942-ben állították fel azzal a céllal, hogy a keleti hadszíntéren teljesítsen szolgálatot. 1942 áprilisától megindultak a katonavonatok a frontra, ahol a magyar egységek csatlakoztak a német hadtestekhez. Az orosz csapatok a Don keleti oldalán építették ki védelmi vonalukat, ahonnan megindították az ellentámadást. A nevezetes három hídfő – Uriv, Korotoljak és Scsucsje – felszámolására a magyar és német egységek nagy erőfeszítéseket tettek, de azok kudarccal végződtek. A sikertelen hídfőcsaták után a katonai vezetés szinte lehetetlen feladat elé állította a 2. magyar hadsereget azzal, hogy a Don 208 kilométeres hosszán a folyóvédelmi feladatokat magára vállalta. Az egység létszámban kevésnek bizonyult ilyen hosszú frontszakasz védelmére. Fegyverzetük elavult volt. A hadsereg élelemmel, téli ruházattal, hadianyaggal való ellátását nem tudták folyamatosan biztosítani. Mindezt tetézte a mínusz 25-30 fokos hideg. A kialakult állóháborúban a katonák dideregve, elfagyott kezekkel vártak a sorsukra.
Így jött el 1943. január 12-e, amikor 9 óra 45 perckor igen heves aknavető és tüzérségi előkészítés után megindult az urivi hídfőből háromszoros túlerejű orosz csapattámadás. A következő két napon az orosz csapatok a korotoljaki és scsucsjei hídfőből 3 km szélességben újabb támadást intéztek, mely következtében átkaroló hadműveleti állapot alakult ki.

A Don a rosztovi területen (Google)

Az S-kanyar 300 méter magasból (Google)

Sztorozsevoje mellett (Google)

Az áttörési csaták során több tízezer magyar hunyt el, vagy lett hadifogoly. Rájuk, hősi halottainkra emlékezünk.
A Don mellett harcoló hevesi katonák többségét név szerint ismerjük a forrásokból. A Heves és Vidéke c. újság többször közölte a honvédek leveleit, mint pl. 1942 novemberében:

„A havas Don partja, 1942. november 15.
Mi, honvédek Istenben bízunk, hogy nemsoká hazasegít bennünket győzelmesen és dicsőséggel szép Magyarországra, kedves családi körünkbe. Heves községből Keleten harcoló honvédek üdvözletüket küldik hozzátartozóiknak és havas Don partjáról és kérjük őket, legyenek nyugodtan, mert hála a jó Istennek, nincs semmi bajunk, egészségesen vagyunk, sokat gondolunk rájuk.”

Heves és Vidéke. 1942. november 15.

A levél aláírói, Pintér Zsigmond és bajtársainak többsége két hónap múlva, 1943. január közepén elesett a Don melletti harcokban. A helységnevek, ahol a legtöbb hevesi életét vesztette: Sztorozsevoje, Osztrogovszk, Sztarij Oszkol,  Uriv, Harkov, Novo Uszpenka.
A veszteséglistákon a következő halálokokat jelölték meg: „aknarobbanás, fejlövés, gépét lelőtték, légnyomás, bénulás, repesz, szívlövés, légitámadás, aknaszilánk”.
200 hevesi születésű katona halt hősi halált vagy tűnt el a harcok és a visszavonulás forgatagában. Volt olyan édesanya – Malinóczki Erzsébet és Meiszter Etel - aki mindkét fiát elveszítette.
A háború után évtizedekig szinte szó sem eshetett az eltűnt és hadifogságban maradt hozzátartozókról. Otthon, családi körben gondoltak a távolban maradt szeretteikre.
A rendszerváltás idején minden település igyekezett emlékművet állítani.
Hevesen 1993-ban avatták fel a 2. világháború áldozatainak emlékművét.  A márványtáblák őrzik a doni áldozatok neveit is.

 „Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg.
Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák,
Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó,
S nyugtasson a Donnak zúgása, mint a Tisza folyó.”

 (Dr. Zempléni Miklós: A boldog szunnyadókhoz)