Áll egy kis kápolna a pusztában Tenk és Dormánd között, mely számomra már szinte jelképpé vált.
Egyedül dacol a pusztai szelekkel, viharokkal, de nemcsak a természet erejének áll ellen, kibírja a történelem viharait is. Hanyi-puszta többször elnéptelenedett, mégsem tűnt el nyomtalanul.
Ha a kápolnára nézek, arra gondolok: ami igazán fontos, nem pusztulhat el, mindig jön valamilyen erő – odafigyelés, segítség formájában - mely megóvja az enyészettől. Addig létezik, amíg fontos lesz az itt élők számára. Nekem az emlékezet jelképe, mely még van annyira erős, hogy ma is megőrzi a kis kápolnát, a régmúlt pusztai élet megszentelt helyszínét. Ebben az évben ünnepeljük építésének 300 éves évfordulóját.
Móricz Lajos felvétele 2019.
„ A kápolna megható magányosságban áll és őrködik a vidék csöndjében, a puszta fenséges kietlenségében. Alig látszik valami. Szemünk a látóhatár végtelenségébe vész, nincs ami elfoglaljon, lekössön: magunkra és Istenre kell gondolnunk. Ennek a lelki fölemelkedésnek eszköze a kápolna. Házak nem melengetik, fák nem szegélyezik, csak egy erecske húzódik mellette, amely a legenda szerint úgy fakadt, hogy Szent Vendel járt erre. Megsajnálta a tikkadt juhokat, leszúrta botját és forrás csörgedezett a helyén” – írta Bálint Sándor néprajzkutató a kápolnát látva 75 évvel ezelőtt.
1974. Molnár István Géza felvétele
Kinek a nevéhez kötődik a kápolna felépítése?
Buttler János Lajos gróf építtette 1719-ben. A Buttlerek 1691 óta voltak jelen Erdőtelek és környéke történetében, ekkor vásárolt itt először birtokrészt Buttler János egri várparancsnok. Erdőtelket a nógrádi-hevesi birtokaik központjának tartották, de az ország más területein, Erdélyben és Zemplénben is kiterjedt földbirtokaik voltak.
Buttler Jánosnak nem született gyermeke, így 1701-ben örökbe fogadta unokaöccsét, Buttler János Lajost, aki 1714-ben grófi rangot nyert.
A következő években építkezésekbe kezdett. 1715-ben kezdte építeni a kastélyt Erdőtelken (Fő u. 129.), mely a mai formáját később nyerte el. A kápolnán kívül majorságot is létesített, ahol kétnyomásos gazdálkodást folytattak.
A szemöldökkő felirata
A kápolna építésének tényét az épület szemöldökkövének latin betűs feliratában is megörökítették.
Az épület teljes hossza 30,6 méter, teljes szélessége 13,2 méter. A szentély hossza a diadalív küszöbétől 8,4 méter.
Milyen volt Hanyi-puszta és környéke a kápolna építésének idején?
A puszta nem volt népes, mindössze 29 jobbágy-, ill. zsellércsalád élt itt. De a tágabb környék is alig volt lakott még ezekben az években, hiszen a török időkben – főként Eger 1596-ban történt elfoglalása után - többször vált néptelenné. A jól termő földek élelmiszer-bázisként szolgáltak az itt átvonuló hadaknak, mely a lakosság számára veszélyt és félelmet jelentett. A török uralom alól 1687-ben szabadult fel a térség, de néhány évtized múltán, az 1700-as évek elején sem adatott meg a békés építkezés, mert vagy a rácok pusztították végig, ami útjukba akadt, vagy pestisjárvány tizedelte a lakosságot. Nehezen indult újra az élet.
A kápolna építésének idején Erdőtelek és Hanyi-puszta környékén még alig volt templom. Legközelebb Dormándon, Hevesen és Átányon lehetett még a török idők előtt épített "Isten házát" találni, azok is romokban álltak. Az átányi templom a reformátusoké volt.
(Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Erdőtelek stb. templomai később épültek.)
Ez az időszak, a 18. század eleje egy új korszak kezdetét jelentette. Megindult az a több hullámból álló migrációs folyamat, melynek során majd benépesültek Dél-Heves települései.
Miért éppen ezt a helyet választotta a gróf a kápolna helyéül?
Elképzelhető, hogy a régi Hanyi település maradványaira, esetleg templomának alapjára építették a kápolnát.
Az Árpád-korban itt létező „Honi” vagy,„Honc” falut – melynek temploma is volt - 1278-ban említi először oklevél. Sőt nemcsak okleveles forrásban szerepel a település, létezésének régészeti bizonyítékai is vannak. 1977-től kezdődően több alkalommal végeztek régészeti feltárásokat a kápolnában és közvetlen környékén, melynek során településmaradványokra leltek. 2015-ben az egri Dobó István Vármúzeum régészei tágabb körben, a kápolnától a Szent Vendel-szoborig vizsgálódtak, melynek során valószínűleg az egykori település maradványait találták meg: házgödröket, kerámiát, kemencét, állatcsontokat, valamint nagyobb kiterjedésű temető részletét.
(Az erről szóló tanulmányok elérhetőek a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában: https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/67533)
Ugyanakkor minden bizonnyal a korábbi, középkori település temploma sem véletlenül épülhetett itt. Az ősi tudás szerint energia-csomópontokban jelölték ki a templomok helyét, úgy, hogy az oltár kerüljön a legfőbb pontra. Hogyan állapíthatták meg a Föld energiavonalait, a pozitív energiákat? A feltörő tiszta víz, az egészséges növények, állatok, egészséges és nyugodt emberek, esetlegesen a természetfeletti jelenségek, gyógyulások alapján.
A kápolna alapításához feltehetően több csodás történet fűződött, melyek közül egy változatot hallott itteni gyűjtőútján Bálint Sándor a híres árokszállási énekes koldustól, Vak Émántól, rendes nevén Szabó Emánueltől. Az eredetmonda szerint: „egy gazdag embernek, nyilvánvalóan Buttler grófnak, minden jószága elpusztult, de más csapások is érték. Hét gyermekével nagy szegénységre jutott. A puszta szélé fölsóhajtott: Uram, ha már én olyan bűnös vagyok, legalább családomat tartsd el. Két fiából pap, egy lányából pedig apáca lett. Legvégül Jézus öreganyjának tiszteletére kápolnát fogadott”
Egy másik, a helyhez kötődő eredetmondának tekinthető a Bálint Sándor által ismertetett Szent Vendel legendája, amint forrást fakasztott.
Hogyan vált búcsújáró hellyé?
A búcsúkiváltságokat a kápolna építése után 72 évvel, 1791-ben adományozta VI. Pius pápa Szent Anna napjára. Eszterházy Károly egri püspök 1794-ben hirdette ki. A 18. században még könnyebben lehetett búcsús kiváltságot szerezni, mint később. A hivatalos egyház kivizsgálta a csodás események hírét, de gyakran csak adminisztratív intézkedést jelentett az engedély megadása. A zarándokok számára a kinyilvánítás azt jelentette, hogy ezen a szent helyen teljes búcsút nyerhetnek.
A búcsúkiváltság Hanyi-pusztára ekkoriban különösen előnyös lehetett a katolikus egyház számára. Ugyanis erre az időre, a 18. század végére a szomszédos pusztákon, Szárazbőn és Tenken számottevően megerősödött a reformátusság a Felvidékről betelepülő református nemes családok által, akik uradalmaik népét leányegyházként az átányi anyagegyházhoz csatolták.
A Buttlerek uradalmának népe a keresztjáró napoktól kezdve Szent Anna ünnepéig minden kedden – lényegében kilenc kedden – körmenetben zarándokolt ide és misét hallgatott.
Ez a jámbor szokás fokozatosan továbbterjedt, messze vidékekről is jöttek zarándokok.
A Szent Anna-napi búcsúkat egészen az 1950-es évek elejéig itt tartották. Az új politikai rendszer viszont ezt megakadályozta, így a kultusz beköltözött Erdőtelek templomába.
A régi Szent Vendel szobor - fotó a Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből
Hogyan vált a kultusz részévé Szent Vendel tisztelete?
Szent Vendel a pásztorok védőszentje, akihez beteg állatok gyógyulásáért vagy egészségük megőrzéséért fohászkodtak. A pusztai emberek életét abban az időben meghatározta az állattartás sikere. A betegségek, járványok ellen nem volt elérhető orvosság. Saját tapasztalataikon, tudásukon kívül az ima erejében és Szent Vendelben bízhattak. Kömlő népe egy nagy állatvész után kezdte el zarándoklatait a közeli Hanyi kápolnához.
A kápolna közelében, az út mellé 1809-ben állítatták fel Szent Vendel szobrát. A kultusz részévé vált, hogy a búcsúk alkalmával az állatokra is áldást kértek a szent szobránál fohászkodva.
(Az eredeti szobor keze imára kulcsolt, lábánál nagy, térdéig érő állatokkal. Sérülése miatt 2016-ban új szobor került helyére, mely nagy pásztorbotot tart baljában és áldásra emeli jobbját, lábánál kisméretű állatok fekszenek.)
Az imákon kívül a segítségkérésnek volt egy olyan módja is, mely lényegében a mágián alapul. Ennek eszközeit jelentették a fogadalmi tárgyak, offerek. Viaszból öntött, halványsárga figurák voltak ezek, melyeket a búcsúkban a mézeskalácsosok vagy gyertyások árultak. A helyiek ezeket „tetem”-nek vagy „bárány”-nak nevezték. Így beteg állat gyógyulásáért bárány, disznó, marha, baromfi alakokat kerestek, de pl. választhattak gyermekáldásért pólyás babát, vagy beteg láb gyógyulásáért lábformát is. A vásárolt „tetemet” imádkozva az oltárhoz vitték, ahol egy kosárba helyezték, így remélve kérésük megvalósulását.
fogadalmi tárgyak, offerek viaszból
Milyen volt a kápolna berendezése? Hogyan változott állapota?
A kápolna állapotáról felépülése után közel ötven évvel, 1767 nyarán készült feljegyzés, Eszterházy Károly egri püspök egyházlátogatása alkalmával. Ebből megtudjuk, hogy az épület jó állapotban volt. Berendezéséről a következőket rögzítették:
„Van benne egy hordozható oltár, újszerű és sértetlen állapotban, nemkülönben a ráhelyezett oltárszekrény. Ebben a templomban a védőszent ünnepén ünnepélyes körmenetet tartanak, és mise előtt nyilvános imádságra helyezik ki a Legszentebbet. A templom északi oldalán sekrestye is van, kőből építve, eléggé megfelelő, de üres. A templomban található padok és kórus fából készült, van egy 50 kilós harang, Szent Donát tiszteletére megáldva” A templomhoz „aranyozott ezüstkehely tartozik, 1 miseruha tartozékokkal, amelyek a plébániatemplom sekrestyéjének szekrényében őriztetnek”. Azt is feljegyzik ekkor, hogy a kulcsokat Buttler gróf őrzi, aki a templom gondozásában is részt vesz, „a hívek szokásos adományait, valamit a pénzes zacskót kezdettől fogva mindezidáig minden esetben számon tartja és kezeli.” A püspök kérte, hogy a kápolna egyik kulcsa kerüljön a plébániára, míg a másik maradhat a grófnál.
A kápolna restaurálására 1814-ben került sor, melyet szintén megörökítettek a szemöldökkőben.
Milyen lehetett kegyképe? Erről nem maradt fenn adat, Bálint Sándornak az 1940-es évek elején végzett gyűjtése alapján „valami jámbor falusi piktor alkotása” volt, akiről a következő szóbeszéd járta: „amikor a képen dolgozott, mindig más szentet festett rá. Reggelre kelvén azonban a festék a vászonról eltűnt, csak Szent Anna képe maradt meg rajta.” Fodor László régész közlése szerint vizsgálatuk idején kék égboltot és csillagokat ábrázoló festést figyeltek meg.
Az 1950-es évektől – amikor megszüntették a zarándoklatokat – a kápolna és berendezési tárgyai pusztulásnak indultak. A szocializmus évtizedei alatt látványosan romlott a kápolna állapota.
A búcsújárás hagyománya csak 1990 után éledt újjá. Ekkor sor került a kápolna restaurálására. Napjainkra újra zarándokhellyé vált. Július utolsó vasárnapján újra megtelik élettel, amikor a kápolnánál újra Szent Annához imádkoznak.
Kovács József hevesi plébános az 1990-es években hevesiek csoportját vezeti a Hanyi búcsúban
Milyen lehetett egy búcsú a Hanyi kápolnánál az 1800-as évek végén?
Már az ünnep előtti nap gyülekezett a környék: Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Dormánd, Mezőkövesd, Tard, Kál, Heves, Tarnabod, Kerecsend, Tomajmonostora, Abádszalók, Kunhegyes és más falvak, valamint Erdőtelek népe e pusztai kápolnánál.
A Hanyi Szent Anna búcsúját látogató települések a 20. század közepén. (Barna Gábor nyomán)
Nemcsak a zarándokok, az árusok is ide sereglettek szekereikkel, hiszen a búcsúk vásárlási alkalmat is kínáltak.
A búcsús csapatok településenként „kereszteket” alkotva, beköszöntő énekszóval érkeztek meg. A csapatok vezetői az előénekesek, „szentemberek”, akik szervezték is a menetet, egyben az egész út során vezetették az énekek sorát, melyet a tömeg ismételt. Az egyik leghíresebb előénekes a jászladányi Orosz István volt, aki az általa írt szövegeket meg is jelentette, terjesztette.
Orosz István jászladányi énekvezérnek a Hanyi búcsúra írt szövegkönyve
Jászárokszállásról Varga Lajos, Jászkisérről Körtély István énekvezetőket ismerjük, akik Hanyi-pusztára vezettek zarándokokat. Kömlőről Szécsi Ignác vezetésével érkeztek, aki saját maga által faragott sárga kereszttel, felszentelt csengővel, hátán csíkos kenyeres tarisznyával érkezett a búcsúba.
A „keresztek” érkezését a kápolna harangjának zúgása fogadta. Azok ünnepélyesen beköszöntek, megkerülték a kápolnát, majd belül az oltár előtt térdre ereszkedtek, imádkoztak.
Az Orosz István által a Hanyi búcsúra írt oltárköszöntő szövegének egy részlete:
„ Hanyi pusztának csillaga, megköszöntünk Tégedet.
Nem felejtjük jóságodat, áldásodat vehetjük.
Könnyeidnek zápora hull kegyképednek elébe
leányoddal Máriával vigasztalj meg bennünket.
Hanyi pusztának Csillaga! te látod fájó szívünk.
Fájdalmainkat gyermekeink okozzák most minékünk.
Ó szent Anna terád bízzuk gyermekeink életét,
Csodatévő kezeiddel vonzd őket Képed elé.
Befejeztük köszöntőnket, Szent Anna áldott legyél,
Nem felejtjük szívjóságod, éltünk végéig kísérj.
Hanyi puszta ékessége! Nem feledünk tégedet,
Amíg élünk, hordozzuk a szívünkben kegyképedet.”
Az Erdőtelekről búcsús menettel kivonuló miséző pap 1889-ben feljegyezte és az Egri Egyházmegyei Közlönyben folytatásokban megjelentette a hanyi búcsú leírását. Szavai kiválóan elénk idézik a korabeli esemény hangulatát (eredeti helyesírással) :
„Reggel öt órakor indultunk az anyaszentegyházból a pusztai kápolnához. A nap még az éjjel leverődött harmatot csókolgatta fel a mezők, rétek, utak virágairól és füvéről, küzdött kelet párájával is, alig tudva átlövelni enyhe sugarát rajta. A tegnap beköszöntött eső elverte az út porát, lemosta a fák, bokrok levelét, megtisztította, balzsamossá tette az Alföld különben tikkasztó nyári levegőjét. Karinget, stólát és palástot öltve, kezemben a féke szymbollumával, a feszülettel, gyalogoltam én is, hogy vezessem az anyaegyház ünneplőt öltött híveit. Alig léptem ki a sekrestyéből, rögtön elkezdték a hívek az esdeklés egyszerű, de magasztos imáját a Mindenszentek Litániáját.
A menet élén három lobogó, kettő, jó távol egymástól, a férfiak – egy, középen, a tanulók kalauza volt. A férfiak kettős fala után ismét két lobogó a nők sorfalának kezdetét jelezte.
E tájon gyalogoltam én is két más lobogó között: előttem a miniszterek, s még előbb a hivatása magaslatán álló, derék énekvezető, mögöttem nyolcz fehérbe öltözött leány, kik a búcsúi körmenetről elmaradhatatlan Mária-szobrot emelték felváltva, a mellettök rendezgető Mária-dajkáknak utasításai szerint. Mint a folyam a patakokat, úgy szedte föl a menet a z útczából elözönlő búcsús rajokat, mikorára a falu végére értünk, egész tömeggé nőtte ki magát azon alig kétszázra menő csapat, mellyel kiindultam… A menet általában rendes, épületes módon haladt.
Jó óra múlva feltetszett kelet ragyogó ködéből Szent Anna asszony kápolnája, zarándoklásunk czélja. Köröskörül a falvak, ákácz-árnyalta majorok, egy-egy kastélytető hiába intett vendégszerető körébe.
Kiértünk az országútra: a pornak híre sincs, csupa élvezet szívni az üde levegőt. Minden szem a kápolnára esett, mely egy hatalmas puszta közepén emelkedett. Körötte máskor a vetéseken és réteken kívül semmi, még egy ákáczfa sem volt, de ma különös élénkség, színtarkaság koszorúzza. Mik azok a fehérlő pontok körülötte, melyek a nap sugarai alatt tündökölnek? Felvont sátrak vásznai. Hát az a sok ragyogás, mely úgy tűnik fel, mintha üvegdarabokkal volna behintve a kegyhely pázsitja? Csatok, klárisok, melltűk, botok, csengők, áruk, melyekben egy-egy kaczér napsugár játszadozik. Hát az a füst, a mi innen is, amonnan is a magasan az égboltra száll, talán a jó illatú oltár áhítatjelképző füstje, mely Jehovát a nap kezdetén köszönti? Aligha. Hát az a nyüzsgő, mozgó, tarka raj, a mely a szentek szentjét körülhullámozza, nem az ótemplom pitvarában ácsorgó nép, mely az áldozati barmokra alkudozik? ..
Közeledtükre néhány hullám bontakozott ki a népáradatból, s lobogókkal, szobrokkal felszerelve közeledett felénk. Mikor egy-egy raj hozzánk ért, a lobogókat meghajtogatták, a mi annyit jelentett: „Isten hozott”! A mieink feleltek reá saját lobogóikkal:”Legyetek üdvözölve”! Azután összeolvadtak s az előénekes után együttesen zengették a menyboltját megnyitó éneküket.”
A leírás további részeiből kitűnnek a búcsú további mozzanatai is.
A kápolna fala mellett erre az alkalomra több mobil, lécekből összerakott gyóntatószéket állítottak, ahol sorban álltak az emberek gyónásra, megtisztulásra.
A legbuzgóbb hívek térden állva járták körül a templomot.
A kápolnától kicsit távolabb félkör alakban álltak az árus asztalok vagy sátrak, ahol szentolvasót, imakönyvet, de kalárist, brosstűt, csatokat is vásárolhattak. Még távolabb dinnyére alkudoztak, fokhagymát vettek, étkeztek, beszélgettek. Távolabb álltak a szekerek, ahol más háztartási kellékeket is lehetett kapni. Rendszeresen megjelentek kiabáló, kéregető koldusok, testi fogyatékosok. Kiváló alkalom volt a búcsú az ismeretszerzésre, a mindennapi környezetből való kimozdulás, így a lelki tartalom mellett ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a puszta embere a búcsút az év legnagyobb eseményének érezze.
A búcsúsok a Hanyi kápolnától hagyományosan Szent Anna füvét, vagyis vasfüvet (verbena officinalis) vittek haza szentelményként.
Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében. Bp. 1944.
Barna Gábor: Fogadalmi tárgyak, offerek... AgriaXXIII. Eger, 1987.
Bárth János: A katolikus magyarság vallásos életének néprajza. In. Magyar Néprajz VII. Népszokás - Néphit- Népi vallásosság Bp. 1990.
Egri Egyházmegyei Közlöny XXI. 1889.
Gy. Gömöri Ilona: A Hevesi Református Egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. AGRIA XXXIII. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve Eger, 1997. 291-317.
Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Szent Anna asszony énekeinek gyűjteménye... Balassagyarmat, 1991.
Kósa Károly: Szent Anna - kápolna Hanyipusztán. www.bucsujaras.hu
Szuromi Rita: Tenk. Tenk, 2000.
Új énekek Szent Annához Orosz Istvántól. én.
