1517-ben, amikor Luther Márton kiszögezte híres tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, Magyarországon is jelen volt már az egyház megújításának igénye. Nemcsak a mélyben forrongott, intenzíven megjelent a Dózsa-parasztháború ideológiájában is.
Heves ez időben virágzó mezővárosként még őrizte korábbi közigazgatási és egyházi rangját. Főesperességi székhelyként a vármegye tekintélyes településének számított.
Néhány évtized alatt minden megváltozott. Jött a török hódítás és egy új eszme: a REFORMÁCIÓ!
A korszakhatárt, fordulópontot 1526, Mohács jelentette. Az ország három részre szakadt, megkezdődött a török megszállás. Ebben a mély, történelmi válságban az ország a reformáció eszméi felé fordult, melyekben feleletet talált alapvető sorskérdéseire.
Luther Márton, 1517. október 31. Wittenberg. Ezek a Reformáció napjának címszavai. Sokan hajlamosak úgy képzelni, hogy a reformáció elindítása ehhez az egy naphoz kötődött. Történelmi pillanat volt, de nem előzmény nélküli. Az emberek már régóta beszéltek arról, hogy változtatni, reformálni kellene az egyházat. Luther Márton az egyházon belül képzelte el a reformokat, nem forradalmat, nem egyházszakadást akart elindítani. Azonban szavai – nevezetes 95 tétele – kedvező időben hangzottak el, egy olyan történelmi tendenciában, mely megérett a változásra, és a folyamatot már semmi sem állíthatta meg.
Amikor tételei visszavonását kérték tőle, a worms-i birodalmi gyűlésen a császár és a pápa képviselői előtt kijelentette:
„Lelkiismeretemhez és Isten igéjéhez vagyok kötve. Nem tanácsos az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.”
Mondatai korszakalkotónak számítottak, mert az egyén autonóm döntésének, lelkiismeretének szabadságát hangsúlyozzák. Az emberi gondolkodás szabadságának, az egyén méltóságának és felelősségének hirdetése egy új kor kezdetét jelentette, melynek súlyát feltehetően még maga Luther Márton sem mérte fel.
Az egész 16. századi Európa hitviták tüzében égett, a nagy protestáns teológusok (Luther Márton, Kálvin János, Ulrich Zwingli) tanításai nyomán létrejött az evangélikus, református, majd az unitárius felekezet.
Hazánkban kezdetben Luther tanai, majd rövidesen a svájci irányzat, a kálvinizmus terjedt el. Az 1500-as évek végére az ország kétharmada az új vallás követője lett. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy az erőszakos katolicizmust hirdető bécsi udvarral szemben a reformáció a magyar nemzeti függetlenség megtestesítője is volt.
Luther és (feltehetően Zwingli) "tűzet prédikálnak" a pápai koronát viselő sárkányra.
Luther tanítása szerint a pápa maga volt az Antikrisztus. Illusztráció Luther Bibliájából 1534.
Az 1540-es évektől kezdve Heves vármegye lakossága is (mint Abaúj, Borsod, Gömör, Hont, Torna, Zemplén és Ung vármegyék) szinte teljesen a kálvini irányzat követője lett. Az új eszmék gyors terjedésében nagy szerepük volt a Wittenbergben tanuló diákoknak is, akik hazatérve iskolákat szerveztek, tanítottak vagy prédikátorok lettek. Heves vármegyéből tíz peregrinus (egyetemlátogató vándordiák) nevét jegyezték fel a források, akik Wittenbergben tanultak, majd itthon kamatoztatták tudásukat.
Az első hevesi prédikátor, akik név szerint ismerünk, Varsányi Boldizsár. Neve az 1576-ban készített decimális összeírásokban maradt fenn, mint az őt követő lelkészek nevei is. Az egyházi tizedet összeíró decimátorok Heves vármegye területén a hatvani vagy a szolnoki bégtől szabadalmi levelet, pátenst kértek, s ők utalták ki mindjárt a parókusok számára a lelkészi illetéket. Ugyanebből az időszakból a következő hevesi lelkészek neveit ismerjük: Batizi József (1579-1580), Jászberényi Orbán (1583), Jászapáti Bálint (1583-)
Annak ellenére, hogy a vármegye többsége protestáns volt, az együttélés nem volt zökkenőmentes, több helyen már ekkor üldözték a lelkészeket.
Gyöngyösön a budai pasának kellett 1553-ban beavatkozni a helyiek kérésére a reformáció-párti és a régi egyházi keretekhez ragaszkodó csoportok vitájának rendezéséhez.
Egerben Dobó István főkapitány 1550-ben elfogatta a várban és környékén működő protestáns prédikátorokat. Verancsics Antal egri püspök is elűzette őket. Figyelemreméltó, hogy az egyik Egerből elűzött prédikátor Noszvajra költözött, ottani pártfogójához, ahhoz a Figedy Jánoshoz, az egri vár tisztjéhez, aki Eger 1552-es ostromát követően Noszvajt újjáépítette. (Noszvaj reformátussága később is számottevő a vármegyében)
Az új hit terjedését semmilyen módon nem tudták megállítani.
Amikor a török elfoglalta Egert, a püspökség elmenekült és az 1597. évi országgyűlés Kassát jelölte ki a püspök és a káptalan székhelyéül. Hevesen, a hevesi főesperességi székhelyen csak egy helyettest bíztak meg felügyeleti joggal.
A következő mintegy száz év forrásai arról szólnak, hogy a törökök Hevesről elűzték a lakosságot, a környék falvai is többször elnéptelenedtek. A folyamatos vallásgyakorlás létét nem lehet bizonyítani. Majd csak a törökök elvonulása után, az 1690-es évektől kezdődik az a nagy migrációs folyamat, melynek során benépesülnek a dél-hevesi települések is. Ekkor Heves leányegyházként az Átányi Református Eklézsiához tartozik, de ez már egy új fejezetet jelent a hevesi reformátusok életében...
https://www.youtube.com/watch?v=xlthWsgCYJU
Felhasznált irodalom:
Dienes Dénes: A történelmi Tiszáninneni Református Egyházkerület a 16. században. I.II. Historia Ecclesiastica. Sárospatak, 2011.
Gy. Gömöri Ilona: A Hevesi Református Egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. AGRIA (Egri Dobó István Vármúzeum) évkönyve XXXIII. kötet. Eger, 1997.
