Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

Halász Viktor esete a „kasszás tolvajokkal”

Heves, 1933. augusztus

2020. február 22. - Gömöri Ilona

Halász Viktor szén- és bornagykereskedő az 1910-es években költözött Hevesre. Földeket vásárolt és bérelt, gazdálkodásba kezdett és a jó hevesi földeken megtermett dinnyével, szőlővel és egyéb terményekkel is sikeresen kereskedett. Az 1930-as évek elejére a helyi üzleti élet fő irányítójává vált. Elismertségét jelzi, hogy a községi képviselő-testületnek is tagjává választották.halasz-villa.jpg

Házat, „villát” épített a község egyik frekventált utcájában (ma Deák F.u.), a központhoz közel.

1933 augusztusában betörők jártak a házában.  Nagy fogást remélhettek a jómódúnak vélt kereskedőnél.
A villa impozáns, kör alakú irodahelyiségébe jutva megkeresték a kasszát, mely egy Wertheim-szekrény volt. Talapzatáról leemelték és kocsira tették.  Nem mentek vele messzire, a vásártéren a tetejét összetörték, hogy a „kincshez” jussanak. Nem volt szerencséjük. Csak egy kevés pénzt találtak benne és néhány tárgyat, amit magukkal vittek. A nyomozást megindították, de eredménye homályba veszett.

A bűntényről az országos sajtó is hírt adott, kiemelve, hogy a kasszával együtt vitték el a pénzt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hevesihistoriak.blog.hu/api/trackback/id/tr115487220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása