Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

A leányoktatás hevesi mecénása, Deák János főjegyző

HIT - ERKÖLCS - HIVATÁS

2022. február 20. - Gömöri Ilona

Éppen száz éve, 1922 - ben foglalta el hevesi hivatalát Deák János főjegyző.
Egyéniségét és tetteit a hevesiek ma is nagy szeretettel őrzik emlékezetükben. Megbecsültsége elsősorban nem is a betöltött hivatalának szólt, hanem nemes szellemiségének és nagylelkű adományainak.
A Szent Orsolya Zárda egyik tanítványa, Varga Gizella közel húsz éve hívta fel a figyelmemet és ismertette meg velem Deák János mecénási tevékenységét.

1_10.jpg                                            Deák János főjegyző 1928. Forrás: Varga Gizella 

Deák János hivatalba lépése egybeesett a „Zárda” első iskolai évének indulásával. A Szent Orsolya Rend 1921-ben telepedett le Hevesen, létrehozva a „zárdai” elemi iskolát, később a polgári leányiskolát. Első tanévük 1922-ben kezdődött.
A főjegyző nemcsak hivatalnokként segítette az iskola megnyitását, hanem magánemberként is. Felismerte annak fontosságát, hogy a leányok is tanulhassanak, szűnjön meg körükben az analfabetizmus.
Végrendeletében teljes ingatlanvagyonát (36 kat. hold 640 négyszögöl ingatlan, 2 szobás lakóház, gazdasági épületek) a Szent Orsolya Rendre hagyományozta, melynek jövedelméből árva leánygyermekeket nevelhettek. Ezen kívül ötszáz pengős alapítványt is tett a szegény sorsú iskolás gyermekek részére.

2_2.JPG                            Deák János síremléke a Felső - temetőben. Fotó. Gy. Gömöri Ilona 2005.

Deák János síremléke a Felső-temetőben található. Márvány talapzatán háromalakos szobor áll: Szent Angéla az orsolyiták szerzetesi ruhájában és két leánygyermek. A vallásos hagyomány szerint Szent Angéla vetette meg 1535-ben a Szent Orsolya Társaság alapjait, célul tűzve ki, hogy a fiatal leányokat Isten szolgálatára segítse. 

A síremlék kifejezi az Orsolya rendi apácák és a tanulók háláját a főjegyző mecénási, pártoló tevékenységéért:

"SZENT ANGELA HÁLÁS LEÁNYAINAK

BUZGÓ IMÁJA ŐRKÖDIK FÖLÖTTED"

A síremlék felújítását Varga Gizella hevesi lakos kezdeményezésére Heves Város Önkormányzata vállalta.
Emlékezzünk a kilencven éve elhunyt főjegyző példamutató életére sírversének utolsó két sorával:

"ADJ, URAM ÖRÖK JUTALMAT MINDAZOKNAK,

KIK A TE NEVEDBEN VELÜNK JÓT TETTEK. AMEN"

 3_4.jpg                                                   A síremlék 2020 áprilisában. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 

Forrás: Gy. Gömöri Ilona: A leányoktatás mecénása. Arcképcsarnok, életutak. Műhely 1. (Szerkesztette Bencsik József – Kerek László) Heves, 2005. 41.p.

A bejegyzés trackback címe:

https://hevesihistoriak.blog.hu/api/trackback/id/tr4917659222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása