Vannak pillanatok, amikor a történelem kereke hirtelen felgyorsul, és a sorsfordító események sűrűjében ott találjuk Heves szülötteit is. 1848 márciusában, amikor Európa-szerte megremegtek a trónok, egy hevesi nemesifjú nemcsak szemtanúja, de aktív alakítója is volt a magyar szabadság megszületésének.
Radics Miklós ott állt a pozsonyi diéta felfokozott vitáiban, és ott volt azon a híres gőzhajón is, amely Kossuth Lajos történelmi "feliratát" vitte a bécsi udvarba.
De hogyan vált egy vármegyei követ a száz fős „válogatott” küldöttség tagjává, és mit jelentett Heves megyét képviselni az utolsó rendi országgyűlésen? Járjunk utána egy elfeledett reformkori hősünk elfeledett történetének! 

Radics Miklós Heves vármegye követe (középen)  a pozsonyi országgyűlés száz tagú küldöttségében 

A Radics család az 1700-as évek közepétől Heves jelentős kisnemesi-középnemesi famíliájának számított. A 19. században rólunk nevezték el a Pélyre vezető utcát, mivel telkeik, kúriáik ezen a területen álltak. (Ma Kossuth Lajos utca)  A Radicsok generációkon át fontos hivatali pozíciókat töltöttek be a vármegyei közigazgatásban. 1821-ben született meg Radics Miklós, aki a családból a legkiemelkedőbb közjogi tisztséget érte el. 

A hivatali ranglétra
Radics Miklós pályafutása a klasszikus reformkori nemesi utat követte. 1845-ben alszolgabírói állásra jelölték. Két évvel később,  1847. október 18-án már a vármegye egyik országos követének választották meg reformpárti programmal. Az országgyűlések helyszíne ekkor Pozsonyban volt, ahol az alsótáblán minden vármegye két követtel képviseltette magát. A másik Heves vármegyei követ a Gyöngyösön élő Schneé László.  Reformpárti programjuk egyértelmű volt: haladás, polgárosodás és nemzeti önrendelkezés. 

A Magyar Királyi Kamara épülete Pozsonyban. Ez volt 1802 és 1848 között a rendi országgyűlés (diéta) színhelye.

Pozsony történelmi napjai - az utolsó rendi országgyűlés 
Az alsóház a Mihály-kapu utcában, Magyar Királyi Kamara palotájában ülésezett. Az épület ma Egyetemi Könyvtárként működik. A felsőtábla a Prímási Palota Tükörtermében ülésezett. 
A rendi országgyűlést 1847. november 7-én nyitotta meg V. Ferndinánd király. Itt zajlottak le a reformkort lezáró, gyökeres változásokat hozó történelmi események. 
Az alsóház meghatározó alakja Kossuth Lajos volt, a liberális ellenzék vezére. Szónoklataival, személyes beszélgetésekkel a nemesség elé tárta, hogy a tervezett reformok összekapcsolásával (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, felelős magyar kormány) lehet csak eredmény elérni.  A felsőtáblán a konzervatívok voltak túlsulyban, bár az ellenzéknek ott is jelentős tábora volt Batthyány Lajos vezetésével. 
A korabeli beszámolók szerint Kossuth a reformellenzék képviselőjeként március 3-án “roppant számú hallgatóság, fulladásig tömött karzatok előtt, remegő várakozás” közepette emelt szót a reformokért. Az alsótábla ülésén egy olyan felirati javaslatot (a királynak jóváhagyásra elküldendő törvénytervezet) terjesztett elő, mely egyértelműen a törvényes forradalom kezdetét jelenti

 „Emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára… És most minden további motiváció nélkül felírást indítványozok Őfelségéhez, melynek tartalma az eszmékre nézve a következő: Elhatároztuk, hogy a közös teherviselés alapján a nép közterheiben…osztozni fogunk. Elhatároztuk, hogy az úrbéri viszonyokbóli kibontakozást kármentesítéssel összekötve eszközöljük… A királyi városok és szabad kerületek közigazgatási és politikai rendezését halaszthatatlan tárgynak tekintjük, s a népnek politikai jogokban illő részesítésére az időt elérkezettnek véljük. De arról is meg vagyunk győződve, hogy alkotmányos életünk kifejtésére s nemzetünk szellemi és anyagi javára hozandó törvényeink csak azáltal nyerhetnek életet és valóságot, hogy végrehajtásukkal minden idegen avatkozástól független nemzeti kormány leszen megbízva, mely a többség alkotmányos elvének legyen felelős kifolyása.”

A felirati javaslatot az alsótábla elfogadta, a felsőtábla azonban még halogatott. A Bécsben kitört forradalom azonban felgyorsította az eseményeket. Március 14-én a felsőtábla is elfogadta Kossuth felirati javaslatát és határoztak arról, hogy azt a két tábla száz tagú küldöttsége vigye Bécsbe a királynak.

A pozsonyi országgyűlés bécsi küldöttsége hajóra száll. Pozsony, 1848. március 15. 

Kossuthtal a Dunán - a száz tagú küldöttség
Március 15-én két gőzös várta Pozsonyban a díszmagyarba öltözött nemeseket és az őket kísérő országgyűlési ifjakat, majd megindult a száz tagú küldöttség ünnepélyes menete a császárvárosba. 
Az esemény rendkívüliségét jelzi, hogy az emlékezet szerint az éppen elállt eső nyomán Dévény felé feltűnt egy szivárvány, ami új reményekkel töltötte el a magyar küldötteket és az őket búcsúztató pozsonyi népet. 
A hajón utazott Kossuth Lajos és Batthyány Lajos is.
A küldöttek neveit megőrizték a dokumentumok: 

A száztagú küldöttség az 1848-ban kiadott emléklapon. Piros körrel jelölve Radics Miklós. 

Bécsben a  hajóállomáson ünneplő tömeg fogadta őket. Javaslatukat a pesti forradalom hírét hallva az udvar jóváhagyta.

A Pozsonyba 17-én visszaérkező küldöttséget szintén lelkesen üdvözölte a Pozsonyban összegyűlt tömeg.
A törvényes forradalom helyszíne az elkövetkező  napokban újból az Országháznak nevezett alsótábla ülésterme lett. Március 18-a és április 7-e között az országgyűlés megalkotta és elfogadta az új, polgári demokratikus Magyarországot létrehozó törvényeket.
A választások után nyáron összeülő népképviseleti országgyűlés már Pesten nyílt meg.

A követjelentések - Hogyan értesült a vármegye az országgyűlés eseményeiről? 
Radics Miklós és Schneé László követek írásos jelentéseit a 1848. március 20-án a megyei kisgyűlésen ismertették. Ez tartalmazta az alsótáblai határozatokat (közteherviselés törvényjavaslata, az egyházi tized eltörlésére és az úrbéri viszonyok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslat, stb.). A követek jelentését a jelenlévők "zajos éljenzéssel fogadták". 
Március 25-én a megyei közgyűlésen Radics Miklós és Schneé László személyesen olvasták fel hivatalos jelentéseiket, amely „zajló örömmel és többszöri éljen kiáltásokra kitörő lelkesedéssel fogadtatott”. A követek érdemeit, hogy „a bennek helyhezett bizodalomnak tökélletesen megfeleltek, és a Megye várakozásának mindenekben eleget tettek” jegyzőkönyvben is megörökíteni határozták el, s elrendelték a követi jelentés több példányban való kinyomtatását és terjesztését. 
A követek tisztüket az országgyűlés berekesztéség, 1848. április 11-ig viselték. 

Önkéntes nemzetőrként a Délvidéken
Radics Miklós 1848. április 11-e után hazatért Hevesre. 
Hamarosan kezdődött a nemzetőrség toborzása, melynek munkálataiba a vármegye Tarnai Járásában bekapcsolódott. Heves településen 276 nemzetőr szerepel az összeírásokban. Közülük 53 fő, akik önként jelentkeztek a nemzetőrségbe. Közéjük tartozott Radics Miklós is. 

„Radics Miklós 27 éves, közbirtokos, beosztása: Kulára önként ajánlkozott”.

Csapatuk július 22-én indult a Délvidékre a szerbek ellen. Kula település mellett volt a táboruk, ahová a hevesiek többsége augusztus első napjaiban érkezett meg. Az I. zászlóalj tagjaként elsősorban Temerin és Járek védelmében vett részt. 

Radics Miklós nemcsak a megyei hivatali pozíciókban állta meg a helyét. Ott volt az országos politika sorsfordító pillanatában is, az utolsó rendi országgyűlésen. Haladó nézeteivel támogatta a reformokat, az ország fejlődését, a vívmányok megvédéséért pedig kardot is ragadott. Tevékenysége fontos része Heves 1848-49-es történetének. 

A cikk hivatkozásai a szerzőnél:

Gy. Gömöri Ilona 
2026.március 15. 

 Az országgyűlés épülete Pozsonyban. 2026. Gy. G. I. felvétele

Amikor 1866 januárjában a tenki tanító először állt tanítványai elé, egy elszigetelt világba érkezett. Akkoriban a puszta nem csupán földrajzi helyszín, hanem egy zárt életforma volt. A cselédsorsba született gyermekek számára az írástudás jelentette a világra való rálátás és a társadalmi felemelkedés egyetlen esélyét.
Ez az esély Tenken 160 éve született meg a tanítványok számára azzal, hogy – megelőzve az 1868. évi országos reformokat – létrehozták Dél-Heves legkorábbi pusztai iskoláját!

Magyar Királyság – Második katonai felmérés térképe 1819-1869. - Arcanum

 Milyen volt Tenkpuszta a 19. század közepén?

Tenk a 19. század közepén népes pusztának számított, mely Erdőtelekhez tartozott. Határát több nemes família birtokolta: a Csoma, a Fáy, a Szerelem, a Gyulay, a Liptay, a Soldos, a Papszász, a Bárczy, Okolicsányi és Végh családok. Kúriáik, udvarházaik szigetszerűen, saját birtokrészeiken helyezkedtek el, mely meghatározta a település szerkezetét. Földjeiket saját cselédségükkel, részes munkásokkal, zsellérekkel, napszámosokkal műveltették. 
A település lakosainak száma mintegy 450 fő volt ekkor. Ez a lélekszám indokolta azt, hogy gondoskodjanak a gyermekek oktatásáról, de törvény ekkor még nem kötelezte erre sem a helyi birtokosokat, sem a közigazgatásilag illetékes Erdőtelek községet.

 Milyen oktatás folyt a térségben az iskola létesítése előtt?

A Hevesi Járás településeinek többségében már korábban, a 19. század elején is volt iskola. Ha önálló tanítót nem is, legalább papot tudtak tartani, akik a „plébániai iskolákban” foglalkoztak a gyermekekkel.
1819-ben, amikor Fischer István érsek egyházlátogatást tartott Dél-Hevesben, utasította az erdőtelki iskolamestert, hogy legalább hetente egyszer keresse fel a környező pusztákat – Felsőtelket, Hanyit és Tenket, – a gyermekeket gyűjtse össze és oktassa őket katolikus hitre és erkölcstanra.
Így feltehetően Tenken is folyt oktatás a 19. század első felében, ha nem is rendszeres és ellenőrizhető formában.
1852-ben felmérték a Heves Járás iskoláit. Összesen 20 iskola működött a Járásban. Egy-egy iskolára 190 tanuló jutott, mely sürgetően indokolta a népoktatás rendszerének kiépítését.
1868-ban megszületett a népiskolai törvény, amelyben kimondták, hogy minden község köteles a közigazgatásilag hozzá tartozó külterületeken iskolát fenntartani. A tenki iskola létesítése három évvel előzte meg a népiskolai törvényt.

Hogyan történt az új iskola létesítése Pusztatenken?

Az iskola felállítása alapvetően a településen élő Szerelem család adományának köszönhető, mely lehetővé tette a telekvásárlást és az egri érsekséget is ösztönözte az iskola alapításának támogatására.
Az egyháztanács 1865 májusában döntött a „nyilvános népiskola felállításáról” és „egy rendes tanító behozataláról”.  Az adományból az érsekség megvásárolt egy négy holdas szép belső telket 1300 forintért. Ugyancsak 1300 forintot adott az érsekség a telken lévő régi, omladozó ház renoválására. Ezt az épületet használták korábban is oktatásra, amikor még saját tanítójuk nem volt. A házat 1865-ben felújították, alkalmassá tették a tanoda és a tanítói  lakás céljára, de teljesen 1870-re készült el.
További érseki adományból, 2190 forinttal hozták létre azt az alapítványt, melyből a leendő tanító fizetését biztosítani tudják.
            Bartakovics Béla. Vasárnapi Újság 1868. 34. szám. Pollák Zsigmond illusztrátor

Bartakovics Béla egri érsek (aki 1850-től haláláig, 1873-ig volt érseki tisztségben) köztudottan az oktatás, a tudomány és a kultúra elkötelezett híve volt. Felsorolni is nehéz, mi mindent tett Eger városáért, a megyéért, az egyházért. Iskolákat alapított, támogatta a tehetséges tanulókat, az árvákat. A tenki iskolaalapítást is az általa hozott „jótékony áldozatok” sorába sorolták hívei:„Megszoktuk már kegyelmes főpásztorunk áldásos kezét működni látni, hol azt a haza és egyház java, különösen híveinek lelki szükségei kívánják, azért P. Tenknek hozott nagylelkű áldozatát csak hozzáteszszük azon számtalan jótékony áldozatok sorához, melyek nagy nevét az egész magyar hazában dicsőítik.”

 A tanítói állás

1865-ben meghirdették a tanítói állást. Az álláshirdetésben szerepelt a tanítói illetmény is.

A tanító illetménye évente
120. o.é. forint,
szabad és kényelmes lakás,
négy hold jó minőségű, dohánytermelésre alkalmas belső föld használata,
tandíj fejében minden gyermektől 40 kr. o. é. és félvéka szemesélet.
Az állással együtt járt a harangozói állás is. Ezen a címen a tanító minden pár után félvéka párbér-illetményben részesült.”

A végzettséget és erkölcsi életüket igazoló dokumentumokat Vosics Frigyes erdőtelki plébános címére kellett benyújtani.

1866 januárjára minden együtt állt ahhoz, hogy megindulhasson a tanítás.

Az új iskola átadása, felszentelése

Az iskola ünnepélyes felszentelését 1866. január 7-én tartották. A szertartást a térségben nagy népszerűségnek örvendő Harsányi József kerületi alesperes végezte. Beszédében lelkesítette a szülőket, hogy gyermekeiket a „haza buzgó polgáraivá” s az egyház hű fiaivá neveljék, amiben nagy segítséget jelent majd számukra az iskola.

„Örömkönyűket láttunk rezegni a magasztos szertartás által meghatott pusztai hivek szemeiben, s még jobban fokozódott lelki örömük, midőn az első litániát elénekelhették a már megáldott s fölszentelt iskolateremben, melynek végeztével egyetemesen s könyes szemekkel fejezték ki lelkipásztoruk előtt kegyeletes hálájok szívből fakadt érzelmeit, égi áldást kérve a jóltevő főpásztorra, ki őket ily lelki örömben részesíteni, s egy állandó néptanodával megajándékozni kegyeskedett” – írja a korabeli híradás.

Az új tanító ünnepélyes beiktatása után következett az erdőtelki dalárda előadása. A 15 tagú együttest Lövenbach Miklós erdőtelki kántortanító tanította be a dalokra, melyeket négy szólamban énekeltek.
A „zsenge intézetnek” áldást és sikert kívánva tértek haza az ünnepség résztvevői az esti órákban.

 A Szerelem család – mint „nemeskeblű pártfogók”

A Szerelem család pártfogó tevékenysége 1865 után sem ért véget: „A nagyrabecsült család tagjai folyvást versenyeznek egymással a nevezett iskola fölvirágoztatása érdekében…”
Szerelem Hermina (Radics Miklósné) 1870-ben „Magyarország nagy térképével” ajándékozta meg az iskolát.
Bár testvére, Szerelem Géza nem Tenken, hanem Alatkapusztán lakott, minden vizsgakor ellátogatott az iskolába adományaival: 

„a kis tanonczokat megjelenésével szokta szerencséltetni, most is f. hó 5-én tartott próbatétel után 50. o.é. forintot adott át az iskolaigazgató úrnak, azon meghagyással, hogy ennek árán a szegényebb sorsú tanonczok iskolakönyvekkel, a jelesebbek pedig különféle jutamakkal láttassanak el.
Adjon az ég sok ily nemeskeblű pártfogókat a népnevelés szent ügyének! „- írta az Egri Újság  1870-ben.

(o.é. forint = osztrák értékű forint. 1858-tól ez volt a törvényes fizetőeszköz, felváltva konvenciós – más néven rajnai – forintot. 1 osztrák értékű forint = 100 krajcár)1880-ban a tenki iskolások létszáma 76 fő, tanítójuk Papp Flórián.

 Miből állt az iskola felszerelése?
1886-ban, amikor Benkovics Béla tanító vette át az iskola irányítását, készült egy iskola leltár:

 „Leltár a puszta-tenki rom.kath. népiskola és tanodaszerekről

Az első szobában egy vaskályha
Az iskolában jászoly és padlépcsőzet
Kút, gémmel és vederrel
2 drb. stóla, 1 drb. superpelicium, 1 drb. oltárterítő, pluriak, tömjéntartó, füstölő és szentelő,
Egy íróasztal, két drb. szék
Egy új Magyarország fali térképe és Heves megye kézi térképe
Egy liter, deciliter, centiliter folyadékmérték
Egy kilogramos és egy dekagramos sulymérték, egy méterrud
1 földgömb, Magyarország fali abrosz és osztrák-magyar monarchia térképe
Heves-Külső Szolnok megye térképe
Bárány Ignácz fali olvasó tábla 24 drb.
Rásch féle természetrajzi táblák
1 fekete tábla, 11 drb. betű és gazdasági tábla.
1 drb. vaskályha, 2 drb. gyertyatartó, 1 drb. temetői kereszt és egy gyászlobogó, egy feszület és alleluja.
- hogy a fent nevezett tárgyakat átvettem elismerem kivétel vödör nincsen.”

Tenk második iskolája

Az első iskolaépület az 1910-es évekre szinte teljesen hasznavehetetlenné vált, pedig a létszám gyarapodása miatt nagy szükség lett volna új épületre, több tanteremre. 1910-ben 122 gyermeket oktatott egy tanító.
1926-ban két tantermes iskolát létesítettek két tanítói állással és lakással.

Hol létesültek még pusztai iskolák Dél-Hevesben?

Az 1880-1890-es években pusztai iskolák létesültek Tiszanána-Dinnyésháton, Sarud-Pusztahídvégen, Heves-Sárgapusztán, Tiszafüred-Kócspusztán, Sarud-Jánosi-tanyán, Átány-Szárazbőpusztán, Erdőtelek-Hanyin, majd Boconád-Alatkapusztán, Kisköre-Hatházpusztán és Akolhátpusztán, Tarnaméra-Pusztafogacson, Heves- Hercegtagban és Fácános tanyán.

Forrásmegjelölések a szerzőnél.
Gy. Gömöri Ilona 2026.02.15.

"Mindent elvehettek tőlünk, de kultúránkat, nemzeti megújhodásunk legerősebb biztosítékát senki sem rabolhatja el! - jelentette ki Heves főszolgabírója, Vitéz Tömösváry János az ujonnan felépült hevesi Kultúrház átadó ünnepségén 1926. január 10-én. Szavai nemcsak a Trianont követő gyász-időszak kulturális ellenállását, hanem a polgárosodó Heves valós igényeit fejezték ki. 

A Kultúrház a Hevesi Polgári Olvasókör kezdeményezésére épült a Szerelem Alfréd utcáról nyíló népkertben.
Az olvasókör megalakulása negyven évvel korábban történt, 1885-ben. A tagság szinte kizárólag iparosokból állt, akik saját könyvtárat hoztak létre, műkedvelő előadásokat tartottak, hazafias ünnepeket, bálokat szerveztek, igényük volt önálló közösségi alkalmakra. Amikor 1889-ben megnyílt a Szerelem Alfréd út, majd az onnan nyíló népkert, azon igyekeztek, hogy ott az Olvasókörnek saját épülete legyen, ami fel is épült.
A következő években kezdeményezték a kultúrház megépítését, amivel méltó helyet lehet biztosítani a színházi és mozielőadásoknak. Az 1920-as évek gazdasági válsága idején nagyon nehéz volt ehhez a feltételeket megteremteni. 1925 végére mégis felépült az emeletes, íves tetőszerkezettel ellátott "kultúrpalota", melyet Szentessy József építész tervezett. 
1926. január 10-én, vasárnap délelőtt nagy ünnepség keretében Buczkó János esperes plébános szentelte fel és áldotta meg az új épületet. Megtartották a Polgári Olvasókör fennállásának 40 éves jubileumát, melyen a kör elnöke, Tömösváry János szolgabíró mondta az első beszédet, majd Ferencz Lajos gondnok a kör történetét ismertette. Este műsoros estet tartottak, ahol a műkedvelő előadás mellett fellépett a Hevesi Dalegylet is. 

Az új épület beépített színpada, a modern fénytechnika kiváló helyszínét jelentette a színházi- és mozielőadásoknak, a műkedvelő csoportok fellépéseinek. 
Az épület előtt a népkert közepét lebetonozták, így nyári délutánokon táncparkettként szolgált. A közösségi szórakozást szolgálta egy fából épített kuglipálya is. 
A Kultúrpalota alig több, mint harminc évig állt, az 1950-es évek végén egy színházi előadás során kigyulladt és leégett. Az emlékezet azonban máig őrzi az iparosbálok, a társasebédek, a mozivetítések, a kuglizások, vidám műsoros estek hangulatát. 

Nagy szárazság idején az emberek esőért fohászkodnak. Imákat mondanak vagy rítusokat végeznek, “varázsolnak”. A folklórban általánosan ismert, hogy az eső előidézése céljából vízzel öntenek le erre a célra kiválasztott személyeket, tárgyakat, eszközöket. Esőért való könyörgéseket mind katolikus szertartáskönyvekben, mind protestáns énekeskönyvekben találunk.

Kuriózumnak számító énekszövegek maradtak fenn a hevesi kántortanító, Hevesi József hagyatékában. Egyházi dallamokra írt olyan szövegeket, melyeket a templomi liturgiák során esőért fohászkodva énekeltek az 1930-as években. A témában való kutatásaim során hat olyan szöveget találtam, melyeknek ő a szerzője.

A pedagógusokkal szemben mindig is társadalmi elvárás volt, hogy a gyermekeket illedelmes viselkedésre neveljék az intézmény falain kívül is. 
Mit vártak el egy hevesi tanítótól 120 évvel ezelőtt? Hogyan kellett viselkedni egy gyereknek az utcán? Erről szól a Heves és Vidéke folyóirat 1905 májusában megjelent cikke. 

„A jó tanítót és olyannak képzelem, a ki nemcsak írni-olvasni tanítja a gyereket, hanem illedelemre és helyes magaviseletre is, még pedig nemcsak az iskola épületében, de az utcán, otthon és mindenütt, sőt – a templomban is. A jó tanítót én olyannak képzelem, a ki nem tekinti kötelességét befejezettnek azzal, ha lemorzsolta azt a pár órát, a mit a tanterv reákényszerít, hanem a társadalommal, a közjóval szemben is kiveszi azt a részt magának, mely a kötelességekből egy község minden polgárát, de különösen a tanítót megilleti…. Ezzel szemben a hevesi iskolás gyermekek az utcán illetlenek, helytelen magaviseletűek. Az egy irányban lakók nem a megszokott rendben páronként mennek haza, hanem alig hogy kiérnek az iskola kapuján szanaszét futkároznak, dobálnak, leállanak gombozni, sőt pénzezni is és a szülők beáztatott kötéllel kénytelenek hazavárni drága csemetéiket. Azt hiszem ennek egyik eredendő hibája azt, hogy nincsenek hozzászokva, mikép a tanító iskolán kívül felügyeletet gyakorolna rájuk…. A társadalomban és a közérdekkel szemben legyen a tanító mozgató és nem mozgatott erő! Vagy talán Hevesen egyik sem? !”

                                    Dluhopolszky Bertalan és felesége, Énekes Kornélia hevesi tanítók 1905. 

Mi az, ami változott? Többek között az, hogy mi számít illetlen viselkedésnek. A gyerekcsínyek fajtái is korhoz kötöttek. Amiért százhúsz évvel ezelőtt korholták a szülők és a tanítók a gyermekeket, szinte ismeretlenné váltak. Gombozás? Pénzezés? Ha nem érnek haza időben beáztatott kötéllel fenyegetik őket? Milyen ártatlannak tűnik az az illetlenség, hogy az egy irányban lakók nem együtt, páronként mennek haza!
A gyerekcsínyek a korral együtt változnak. Az 1930-1940-as években azt tiltotta egy helyi iskola házirendje, hogy a gyerekek hazamenetelkor felkapaszkodjanak a szekerek hátuljára. Később pedig a járdán való kerékpározást, a gyalogosok veszélyeztetését. 
Napjainkban már nem játszanak az utcán a gyerekek, nem maradoznak el otthonról, és a szülők sem fenyegetnek áztatott kötéllel. Ennek lehet örülni, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy valami íz elveszett a gyermekkor világából. 
               A Központi Római katolikus iskola a 20. század elején 

Dr. Laboda Zsigmond (1925. január 1. - 1982. augusztus 3.) neve jól ismert nemcsak az építész szakmában, hanem a hevesi városképet alakító szakemberek és helytörténet-kutatók előtt is. 
Neki köszönhetjük, hogy 1981-ben elkészült Heves városépítési koncepciója, mely megalapozta a nagyközség 1984-ben történt várossá válását.

Miért számíthat egy településrendezési terv kiemelkedő fontosságúnak? Azért, mert a tervezés kiindulópontját Heves történetének alapos kutatása jelentette, amely mindaddig nem ismert adatok sokaságát hozta felszínre. Így az új városépítési koncepció megalapozottan épült a település történetére és a helyi hagyományokra.

Dr. Laboda Zsigmond a Budapesti Műszaki Egyetemen történész munkatársaival – Major Jenővel és Palovics Lajossal olyan jelentős feltáró munkát végeztek, mely máig helytálló és példamutató.

                                         Dr. Laboda Zsigmond

Az 1980-as években Heves története iránt érdeklődve ismertem meg Laboda Zsigmond nevét. Mintegy két évtizeddel később, 2006-ban a Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény muzeológusaként találkoztam feleségével, Dr. Gulyás Évával, akivel interjút készítettem a Hevesi Műhely folyóirat számára. Így ismertem meg részletesen férje munkásságát és a család Heveshez fűződő kapcsolatait.

A szülői ház. Heves, Álmos u. 13.

 A továbbiakban az interjú rövidített változata következik.

A Városépítés című szaklapban (1982) pályatársai így búcsúztak tőle: „… Távozását azért is tragikusnak érezzük, mert az elmúlt évek éppen élete munkájának beérett, sikeres korszakát jelentették. Még hirtelen halálában is hű maradt önmagához, nagy feladatait éppen befejezte.”

Major Jenő – Palovics Lajos: Heves településcsoport általános rendezési terve. Részlet. (Szerkesztette: Dr. Laboda Zsigmond). Budapest, 1981.

„Emlékét egy becsülettel lezárt, dolgos élet hátrahagyott tanulságaival őrzik meg munkatársai és tanítványai. Életútja és tudományos munkái példamutatóak mindannyiunk számára.”

A teljes interjú: Arcképcsarnok, életutak. Műhely 3. 1991-2007. (Alapító szerkesztők: Bencsik József – Kerek László) Heves, 2007. 126-129.

 Gy. Gömöri Ilona 2025. január 5. 

Jeges, igen kemény volt 1944 tele. A Hevesen élő emberek számára ezen az adventen a dermesztő hideg jelentette a legkisebb bajt…

Malinovszkij marsall

A felszabadító-megszálló hadműveletek során 1944. november 14-én a szovjet csapatok birtokba vették a községet. Egy hónap múlva, december közepén a szovjet hadvezetésben az a döntés született, hogy Heves lesz a Budapest ellen induló csapatok bázisa, így itt építik ki a II. Ukrán Front parancsnokának, Malinovszkij marsallnak a főhadiszállását.

A központ biztonsága érdekében elrendelték Heves község teljes lakosságának kötelező kilakoltatását. A katonai kiürítési parancs december 15-én jelent meg. A lakosságnak három nap állt rendelkezésre, hogy elhagyja a települést. Mindenki maga szervezte meg, hová és hogyan tud költözni. Kétségbeesve pakolták szekerekre, lovaskocsikra  legszükségesebb ruhaneműiket és annyi élelmiszert, amennyit el tudtak vinni. A többit – munkaeszközöket és egyéb értékeket, tartós élelmiszert – elásták annak reményében, hogy biztonságban lesznek, míg visszatérhetnek. A kocsira felültették a gyerekeket, a betegeket, a többiek gyalog indultak a környező tanyákra és falvakba rokonokhoz, ismerősökhöz, akik befogadták őket. A parancs szigorú volt, mindenkinek mennie kellett! Az egynapos csecsemőnek, a kilencvenéves magatehetetlen aggastyánnak egyaránt. Több, mint tízezer ember kelt útra.
A kétségbeesettséget fokozta, hogy senki sem tudta, mikor térhetnek vissza elhagyott házaikba, megtalálják-e majd hátrahagyott értékeiket. Nem sejtették, hogy három hónap bizonytalanság, félelem és nélkülözés vár rájuk. Ez idő alatt senki sem jöhetett vissza a településre, mert a szovjet katonaság őrizte a bevezető utakat, a parancs szerint figyelmeztetés nélkül lőttek arra, aki átlépte a tilos zónát. Sok hevesi család vészelte át ezt az időszakot Átányban, Kömlőn, Pélyen, Tarnaszentmiklóson, Boconádon, Hevesvezekényen, Jászszentandráson. Sokan kényszerültek nyomorúságos körülmények közé, egy beszámoló szerint volt olyan istálló, ahol 90 ember zsúfolódott össze az állatokkal együtt.

Heves főutcája az 1940-es években

Heves 1945 márciusának közepén népesülhetett be újra. Siralmas látvány fogadta a visszatérőket. A katonák sok értéket elégettek, az itt maradt állatállományt felélték. A templomot kifosztották, sok értékes régi dokumentumot megsemmisítettek, mivel fűtésre használták fel őket. Az elrejtett értékek többségét megtalálták és elvitték, a házakat feldúlták.

A Malinovszkij emlékház az 1980-as évek végén 

Mindez 80 éve történt. A kitelepítés hónapjainak emlékezetét máig őrzik a hevesi családok, sok-sok szomorú történet idézi fel az eseményeket.

A KILAKOLTATÁS olyan esemény volt városunk történetében, mely érintette a település egész lakosságát.

EMLÉKEZZÜNK elődeinkre, akik átélték a kilakoltatás viszontagságait, majd visszatérve házaikba szinte a semmiből kellett új életet kezdeniük!

Gy. Gömöri Ilona 
2024. december 16. 

………………………..

A kilakoltatás időszakának kutatása, az események feltárása folyamatban van.

Szívesen ajánlom mindenki figyelmébe Dr. Tősér Márton: Malinovszkij marsall “vendégei” című írását a Honismeret című folyóirat 2024. novemberi számában (online még nem elérhető). 

Heves hagyományos mezővárosi kultúrájának fontos része volt, hogy a megtermelt gabonát, zöldséget és gyümölcsöt, a helyben tenyésztett állatokat időnként közszemlére tették, kiemelve a legszebbeket, legjobbakat, legeredményesebbeket. Nyáron dinnyeversenyek, ősszel pedig termény- és lókiállítások adtak alkalmat a tapasztalatcserére és a tartalmas szórakozásra.

                  Kömlő. Lovak a Bárczay-tanyán 1961-ben. Fotó: Bakó Ferenc. 
                             Dobó István Vármúzeum fotógyűjteménye 

Magyarországon az első mezőgazdasági kiállításokat a reformkorban rendezték. A bemutatók és vásárok célja a termelők tapasztalatcseréje, a kapcsolatok bővítése, a piaci információk terjesztése volt. A kiállítások fokozatosan bővültek. A kiegyezés utáni időszakban új lendületet kapva nagyszabású bemutatókat rendeztek, melyeket a politika is támogatott.
Az egyik leglátványosabb népünnepélyt Hevesen 1877-ben rendezték. A Heves Megyei Gazdasági Egyesület vezetőségének, főképpen visontai Kovách Lászlónak köszönhető, hogy a megyei szintű ünnepséget éppen Hevesre tervezték

Visontai Kovách László

Szervezés, előkészületek

A hevesi mezőgazdasági népünnepély megtartásának napját 1877. szeptember 16-ra tűzték ki. Az előkészületek első lépéseként létrehoztak egy bizottságot, akik a megrendezésért felelősséget vállaltak: elnöke Ivády Rudolf plébános volt, alelnöke Gosztonyi Kálmán birtokos, jegyzője ifj. Dobóczky Ignác, tagok Nagy András, Fülöp István, Orosz Gábor, Remenyik József, Braun Gábor, Spitzer Ignác, Szerelem Alfréd birtokosok.
A földművelésügyi minisztérium a jutalmazásokra, díjakra küldött 30 db aranyat és 25 db oklevelet.

A nap története – lókiállítás, terménybemutató, bankett és ügetőverseny

A sokat ígérő látványosságokra Heves ünnepi díszben várta a versenyzőket és a vendégeket. Miután megérkezett a megye “értelmességi rétege”, valamint a helyi birtokosok is, 10 órakor megnyitották a rendezvények sorát. Ekkorra a község főtere megtelt a nézőkkel, a közönséggel

A lókiállítás

Először a lókiállítást nyitották meg. 21 kiállító jelentkezett, mely kevesebb volt, mint az előző években. A zsűri kategóriánként a következő díjakat osztotta ki:

- Csikóval kiállított anyakancákért: Remenyik János Hevesről 12, Bohács Kálmán Hevesről 10, Pári József Tarnaméráról , Mlinkó Zsigmond Besenyő(telek)ről 6, Gyürky Pál (Jász)Apátiról és báró Beust Ödön Fogacsról 5-5 darab magyar aranyat kapott.

- A három éves kanca-csikókból csupán egyetlen egyet értékeltek, Mondok Sándor pélyi gazda csikóját, aki 6 db aranyat nyert

A zsűri a többi bemutatott kancacsikót nem értékelte, mivel azokat láthatóan hámban használták, így nem feleleltek meg a feltételeknek. Egyben felhívták a lótenyésztők figyelmét arra, hogy a tenyésztésre alkalmas kancacsikókat kellően kímélni és gondozni kell, csak úgy válhatnak jutalomképessé. A ki nem osztott díjakból a bemutatott mén-csikók közül 5-5 db arannyal kettőt tüntettek ki, az átányi Vajda Sándor és a Bessenyői Szabó István két éves méncsikóit.
A tervek szerint a kiállítással együtt lófuttatást is szerettek volna tartani. A versenyt idomítatlan lovakon 2 angol mérföldön (ez kb. 3,3 km-nek felel meg) tervezték, azonban kellő számú jelenkező nem volt, így ez a verseny elmaradt.

A korabeli lótenyésztésre utaló hirdetés a Pesti Hírlapban 1847-ből.
Fáy Sámuelné birtoka az Erdőtelekhez tartozó Felsőtelek pusztán volt. 

A lótenyésztés korábban, a 19. század elején még jelentősebb volt Heves megye déli részén, főként Kömlőn, Dormándon, Tarnabodon és Tiszanánán. A lovak tartása az 1800-as évek végére alábbhagyott ugyan, de a birtokos urak gazdaságában még jelentős volt. 1909-ben a hevesi birtokosok tulajdonában lévő lovakról a következő összegzés készült:

- Pajzs Gyula – 50 db, köztük muraközi, de van pecheron is
- Spitzer-testvérek – 50 db
- Coburg Fülöp herceg – 30 db félvér
- Dobóczky Dezső – 22 db
- Németh Lajos – 16 db
- Remenyik István – 16 db, angol félvér. 1905-ben saját tenyésztésű félvér lovaiért arany oklevelet kapott.

A terménykiállítás

Megrendezésével az volt a cél, hogy az itt kiállítandó terményekből kiszemeljék azokat, melyeket együttes csoportban 1878-ban a párizsi nagy kiállításra küldenének.
A kiállításra a következőkkel lehetett nevezni: búza, rozs, árpa, zab, repce, köles, gomborka, lucerna, muhar, stb. A versenykiírás szerint a terményekből legkevesebb 8 litert kellett beküldeni “Heves város közházához”.

Az ünnepélyes megnyitást a nagyteremben tartották. Több, mint ötven környékbeli birtokos mutatta be kerti és szántóföldi növényeit. A bíráló bizottságot az Egylet jelölte ki. A zsűri komoly vizsgálatok és mérlegelés után a következőket tartotta jutalomra méltónak:

- Adler László 82 kg-os búzája Tarnaszentmiklósról,
- gr. Károlyi György 81 kg-os búzája Kompoltról,
- az egri érsekség gyöngyöspüspöki uradalma, visontai Kovách László (Vámosgyörk), Ivády Rudoldf (Heves), Szentkirályi Ödön (Verpelét, Karpeles Albert és Vilmos (Telek), Engel Jakab (Kömlő) gabonaféléi,
- Kempelen Béla (Eger) több fajtájú kiváló szép burgonyája.

Bankett a Parti vendéglőben

Az értékelés után a Parti vendéglőhöz vonultak, mely feltehetően a mai Nyitrai-tó partján állt. Az ünnepi ebéd hangulatát érzékelteti a róla szóló leírás:

“A megnyitást a “Parti vendéglőben” rendezett közebéd követte, melynek főleg gyakorlatlanság szülte hiányát feledteté a baráti harmónia, a vidám fesztelen kedélyű társalgás, a szívélyes magyar barátság élénk hangulata, mely a megyei intelligentia jelen volt tagjait e helyütt valóban díszes és kedves koszorúba fűzte össze.

A jó hangulatot méginkább emelte a hevesi népzenekar eléggé élvezhető játéka.
Feltűnt előttünk, hogy a megyei parlamenti élet hírneves veterán-szónokai, s az ezek iskolájában haladó, tüzes vérű fiatal nemzedék köréből ez úttal – megfoghatlanul – csak két szónoklat merült fel. Az egyiket hevesi és jász kerületi gazdasági egyesület elnöke v. Kovách László mondotta. Szokott élénk szónoki routinjával üdvözölte a hevesi kiállítókat, kik a béke mezején tesznek szolgálatot nemzeti fejlődésünknek akkor, midőn hazánk határain gyilkos háborúk dúlnak, a testvér-török nemzet a szabadságrabló muszkahordák ellen élethalálharcot vív, s hazánk és nemzetünk veszélyeztetett érdekei bennünket is sürgetőleg hívnak föl e harcban való részvételre, melynek mezején diadallal küzdeni, ma oly lelkesülten látná honiainkat! - A beszédet kitűnő lelkesedés követte, Lackovich N. János azonnal felállt, s a lelkesedéstől áthatott jelenlévől közt pár perc alatt 130 frtot gyűjtött a sebesült és hajléktalan törökök fölsegéllésére.
A gazdasági egylet s a hevesi kiállítás elnökét, v. Kovách Lászlót a rendező bizottság elnöke, Ivády Rudolf esperes-lelkész köszöntötte föl talpra esett beszéddel.

A banquett végeztével a közönség fölkerekedett s a verseny megtekintésére a hevesi gyepre rándult.”

Az ügetőverseny

Az ügetőversenyt a rendezvény színvonalának emelésére rendezték. A feltételeket így határozták meg:

“Az ügetőverseny kétlovas fogatokkal négykerekű kocsikon, úri kocsisokkal, két angol mérföld távolságra történik. (a két angol mérföld kb. 3,3 km)

A versenyző kocsiján a lovat hajtó és egy bíráló ül. Ha egyik ló felvág, azonnal visszatartandó, s ügető lépésbe vezetendő, ami ha 10 másodperc alatt meg nem történik, vagy ha mindkét ló felvág, a versenyző kocsijával egyet fordulni köteles. Ha azt nem teszi, a versenytől elesik.

Tiszteletdíj az “ostordíj”, egy kétlovas ostor a verseny monogramjával, melyet a legrövidebb idő alatt beérkezőnek ítél oda a lótenyésztési bizottság. Tétel 10 forint.” (kétlovas ostor: rövid csapószárú ostor kb. másfél méteres nyéllel)

A délutáni órákra - annak ellenére, hogy az időjárás elromlott – szép közönség “sereglett egybe, s élénk érdeklődéssel várta a versenyt.”

Az ügetőversenyben kettes fogataikkal részt vettek:
Fáy József Ecsédről, Petheő László, ifj. Dobóczky Ignác Hevesről, Laczkovich N. János Erdőtelekről, és egy hevesi földműves.
A versenydíjat – egy díszostort – az ügető versenyek felülmúlhatatlan mestere, Fáy József nyerte el. Fáy Józsefnek híres, mintegy száz lóból álló ménese volt Ecséden.

Politikai utóhangok

Az ünnepséget követő híradások arról nem szóltak, eldöntötték-e, mi kerül a hevesi termények közül a párizsi világkiállításra. Arról viszont annál inkább, milyen politikai villongásokra adott alkalmat a hevesi esemény.
A cikkírók nem kis irónivával ecsetelték, valójában a politikai helyzetfelmérés, a lehetőségek számbavételének szándéka vezette a résztvevők egy részét abban, hogy részt vettek a kiállításon. Kíváncsiak voltak, kik lehetnek a közelgő megyeválasztás esélyes jelöltjei.

“… a tájékozatlanság vitt bennünket a hevesi gazdasági kiállításra, nem pedig a három zeller és két burgundi répa megbámulása, sem a tavalyi búza qalificatiójának megbírálása, hanem valójában a jelöltek iránti tájékozás, és a jelöltekbeni megállapodás.”

“Mondhatom, hogy a Hevesen összegyűlt értelmiség imposans látványt nyújtott. Voltak ott megyei matadorok, képviselők, s a matadorok kiadták a jelszót….”

...”a hevesi gazdasági kiállítás és lódíjazás alkalmával egybegyűlt publikum egy része nem lódíjazni, sem gazd. egyleti kiállítást bírálni jött, hanem jött azért, mert híre terjedett annak, hogy K.L. barátom, az a cselszövő, ez alkalommal sem többet sem kevesebbet nem akar, mint azt, hogy bemutassa és korteskedék Kegl György részére, aki a fellépendő és iszonyú pénzével kiütendő lesz nagyon tiszteletre méltó Almássy Sándor urat követi székéből, és azután pártot üssön a megyei választások alkalmára barátai és uszályhordói részére, kivesse a nyeregből a veterán erőket, s tegyen helyükbe olyanokat, kik az eő titkos céljait fogják majdan szolgálni. Ki ne tudná K. L. még most is létező céljait? Ama bűnös célokat, hogy legyen a megye székhelye az a piszkos kis Gyöngyös, és hogy a szabadságszeretö hős magyar szélbal kiirtassék a föld színéről!”

A véleménynyilvánító szerint az egylet elnöke, visontai Kovách László (K.L.) a hevesi ünnepség alkalmával a saját politikai szövetségese, Kégl György mellett korteskedett, hogy a megyei választások során esélye legyen pozíciót nyerni. Kégl György Fejér megye országgyűlési követe volt, de Heves megyében, Tarnamérán is rendelkezett birtokkal. Az óriási pénzügyi háttérrel rendelkező politikus feltehetően Heves megyében is érvényesíteni akarta befolyását a közügyek irányításában.

A cikk sorai lényegében a kor két legnagyobb pártja, a Szabadelvű Párt és a Függetlenségi Párt ellentétére utalnak. Visontai Kovách László a Szabadelvű Párthoz tartozott, ezzel szemben Almásy Sándor a Függetlenségi Párt képviselője volt. A pártot azok a balközép politikusok hozták létre Mocsáry Lajos vezetésével, akik ellenezték a Deák-párttal való egyesülést.

A forrongó politikai légkör kiélezettségéhez hozzájárulhatott, hogy az előző, 1876-os esztendő korszakos jelentőségű fordulatot hozott a megye életébe a “megyerendezés” kapcsán. Ekkor szakadt ketté Heves- és Külső-Szolnok vármegye. A kiszakított tiszai részeket a Jászsággal egyesítették, székhelyül pedig Szolnokot jelölték ki számukra.
A megmaradó hevesi részeken viszálykodás támadt a megyeszékhelyi rangért Gyöngyös és Eger között. Gyöngyös érdekében emelte fel szavát visontai Kovách László is, melyet ellenfelei utólag is felróttak neki.

A rövid újságcikkből azt is megtudhatjuk, hogy mennyit tudtak a vidéki Magyarországon az emberek a külpolitika aktuális eseményeiről. A hevesi ünnepségen a szónok szót ejtett az orosz-török háborúról és arról, hogy a török testvérnépünk. Ezért indult azonnal gyűjtés a hajléktalanná vált és sebesült törökök részére.
Az orosz-török háború eseményeit a vármegye gyűlésein is nyomon követték, rokonszenvezve a törökök irányában. Hangoztatták meggyőződésüket, hogy “a keleti kérdés csak úgy oldható meg a magyar érdekeknek megfelelően, ha birodalmunk Törökországgal szövetkezve szabna határt a czári fegyvereknek s czivilizátori igényeivel saját valódi hazájára szorítani az oroszt. A sanstefanoi békeszerződés után az orosz szövetség, továbbá Bosznia és Herczegovina okkupácziója ellen, viszont az angol szövetség és Románia integritása mellett tört lándzsát a vármegye bizottsága.”

A mezőgazdasági kiállítások utóéletéről

A terménykiállításoknak később is nagy hagyománya volt Hevesen, melynek formája, típusa időről-időre változott, több vonatkozásban alkalmazkodott a fennálló politikai rendszerhez. Még az 1980-as években is rendeztek bemutatót, melynek házigazdája a Kertbarát Kör volt.

Sokáig tartottak lódíjazásokat is. Az egyik nagy hírű vármegyei lódíjazást – melynek helyszínéül Hevest választották – 1940-ben rendezték meg. A földművelésügyi miniszter is képviseltette magát, támogatásával 500 pengőt osztottak ki a versenyzők között. A közös ebédet akkor az újonnan megépült uszoda és strandfürdő vendéglőjében fogyasztották el.

Napjainkra specializálódott a mezőgazdasági bemutatók tartalma, legnagyobbrészt a szakmára és a termelőkre koncentrálva, háttérbe szorítva a régi látványossági elemeket.

                                               Gy. Gömöri Ilona, 2024 október

Források és szakirodalom:

- Eger című hetilap 1877. évi számai
- Nagy Ádám: Visontai Kovách László tevékenysége is emlékezete. Eger, Historia Nostra III. 85-116.
- báró Podmaniczky Gyula: Magyarország állami és magánménesei lótenyésztésének kézikönyve. Budapest, 1903.
- Pesti Hírlap 1847. 

Látványos utcai felvonulás, lovasok, csőszlányok és csőszfiúk, maskarába öltözött fiatalok játéka, tréfák, vidám esti bál… Néhány szóban így lehet jellemezni a régi hevesi szüreti mulatságokat, melyek az ősz legkedveltebb helyi rendezvényeit – egyben fontos társadalmi eseményeit – jelentették egy évszázadon át.

Heves ugyan nem tartozott soha a híres borvidékek közé, de az 1880-as évektől – amikor máshol a filoxéra pusztított – felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége. A két világháború közötti évtizedekben a Polgár-telepen (Heves és Jászszentandrás között) ötszáz holdas gazdaságban folyt a termelés. Sok családnak volt kisebb-nagyobb szőlőskertje a település északi-északnyugati határában.
A szüret mindig többet jelentett, mint egyszerű munka. Közösségi esemény volt, melynek befejezéseként vidám ünnepséget tartottak.

Szüreti mulatság résztvevői. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény)

Hogyan zajlottak a szüreti mulatságok?

A szüreti felvonulások és bálok hangulatáról, színes kavalkádjáról korabeli fotók, újságcikkek, visszaemlékezések adnak ízelítőt.
Az 1900-as évek legelején már régi hagyományként tartották számon a szüret végének megünneplését. A mulatságot teljes egészében az iparosok legénylete szervezte. A bál helyszíne a Polgári Olvasókör kertje volt, amely a Szerelem Alfréd útról nyílt. (A kert ma a HEVA telephelye).

A leglátványosabb szüreti felvonulásokat és bálokat az 1930-as években tartották. A mulatságok teljes előkészítését az Önálló Gazdasági népiskola igazgatója, Igonda János és felesége vállalta. Tíz fiút és tíz lányt választottak, akik magyar táncokat tanultak be. A szükséges öltözékeket az iskolában megvarrták. A bőgatyába és zsinóros dolmányba öltözött csőszfiúk fából faragott fokost szereztek be, nemzeti színű szalaggal. Kalapjukra árvalányhajat tűztek, derekukra kendőt kötöttek. A csőszlányok „magyar ruhát” öltöttek, csípőjüknél lógott a kürt, melyet a vállukon átvetett nemzeti színű szalagra fűztek. A kürt a szőlőcsősz egyik legfontosabb eszközét szimbolizálta. Sokan különféle maskarába öltöztek. Jellegzetes, kedvelt alakok voltak: öreg csősz subában, puskával, esetleg szamárháton lovagolva, táncoló medve, bekormozott arcú cigányzenészek hegedűvel.
                           Szüreti pár. 1930-as évek. Fotó: S.Gy. (Magángyűjtemény) 

A felvonulók a Gyöngyösi úton gyülekeztek (a mai Vízmű helyén). A menet élén a cigánybanda húzta a talpalávalót, utána a táncos párok következtek sorban. Két magyar ruhás legény vitte a botra függesztett hatalmas fürt szőlőt vállon, mely majdnem a földig ért. A sokadalom végigvonult a Gyöngyösi úton, a Brieger vendéglő előtt a Gazdakör udvaráig (ma Erkel Ferenc út). Itt a nagyteremben először a magyar táncot járták el, majd a két cigánynak öltözött lány cigánytáncot adott elő zenekísérettel. Hajukba piros rózsát tűztek, blúzuk aljára pénzt varrtak, szitából dobot készítettek, mellyel az ütemet verték.
Cigánylánynak öltözött hevesi lányok: Lajer Etelka és barátnője. 1937. 

A bált tréfa, vidámság kísérte végig. A termet szőlőfürtökkel díszítették fel, melyeket a mennyezetre helyezett dróthálóra kötöttek olyan magasságban, hogy nehezen elérhető legyen. A szőlőre a csőszlányok és a csőszfiúk vigyáztak. Ha valaki lopott belőle, a csőszlányok belefújtak a kürtbe. A csőszlegények elkapták a zsiványt és vitték a hegybíró elé, aki a színpadon ült, neki kellett fizetni a bírságot. A bálon fehér karszalagos legények árulták a tombolát. A tét a nagy fürt szőlő volt, melyet éjfélkor sorsoltak ki.
Az ünnepi mulatságon jelen voltak Heves vezetői: a főszolgabíró és felesége, a főjegyző, a városi bíró.

1939-től a Hevesi Katolikus Agrárifjúsági Legénylet vállalta magára a szüreti mulatságok szervezését. Ebben az évben a díszítéshez való szőlőt – összesen 125 kg-ot – a Polgár-telep, Dr. Szőke Ernő és Dr. Gerő Gyula szőlőbirtokosok adományozták az egyesületnek. A látványos felvonulás – amelyben elől a csikósok lovascsapata haladt, majd a szüretelő lányok és legények csoportja, a mókázó bohócok, a cigánynak öltözöttek, végül pedig a szamarasok – nagy tömeget vonzott az ünnepség színhelyére.
A fiatalok szívesen fényképezkedtek Dobi Julinál szüreti párként magyar ruhában kezükben szőlőfürtöt tartva, fokossal és kürttel felszerelkezve.
                             Hevesi szüreti pár az 1940-es években. Fotó: F. A. (Magángyűjtemény) 

Az 1945 utáni változások – az államosítás, a mezőgazdaság átszervezése, az egyesületek ellehetetlenítése – következtében sem szűntek meg a szüreti ünnepségek, csak egyes elemei változtak. A bálokat a Polgár-telep szőlőterületét átvevő Hevesi Állami Gazdaság szervezte meg a gazdaság kulturális központjának számító Semjén-kastélyban (mai neve Szepessy-Spitzer kúria). A hatalmas szőlőfürt, a játék és a tánc továbbra is hozzátartoztak az ünnephez, csak az öltözék változott.
Később, az 1980-as évekre a mulatság már elszakadt a szüreti munkáktól. Népszerűek voltak az Akác étterem szüreti báljai, ahol meghívott együttesek és diszkó szórakoztatta a fiatalságot. A mulatság korábbi jellemzői (karakterfigurák, szőlőfürt) már nem szerepeltek az eseményen, csak az elnevezés őrizte az egykori hagyományt.

A híradásokat és a korabeli  fényképek hangulatát látva úgy gondolom, mára szegényebbek lettünk egy örömünneppel. 

Az egykori szüreti ünnepségek élményeinek felelevenítéséért nagy köszönettel tartozom Sinkovics Istvánné Lajer Etelkának és Balogh Sándornak, akikkel az 1990-es években ebben a témában több riportot készítettem. 

                                                                                                                                                  Gy. Gömöri Ilona 
                                                                                                                                                  2024. szeptember 29.

Fontos dátumnak számított régen a hevesiek életében április 18-a. 
A kis mezőváros ilyenkor megtelt élettel, hiszen ide sereglettek közelről s távolról a vásározók, felállították sátraikat a helyi árusok, kocsma nyitott, hangok, ízek és illatok jelezték, hogy ez a nap más, mint a többi. 

Közel kétszáz éve annak, hogy Heves vásártartási privilégiumot kapott. 1832-ben
I. Ferenc császár a helyi birtokosok kérésére adta ki adománylevelét, melyben megerősítette a mezőváros jogát országos vásárok tartására.

Természetesen már korábban, a török idők előtt is voltak vásárok Hevesen, hiszen mezővárosként ez alapvető jogai közé tartozott. A hódoltság kora után az új birtokos osztály szintén ragaszkodott a privilégiumhoz. Az 1832. évi adománylevél évi négy országos vásárra adott engedélyt: január 25-én, április 18-án, július 18-án és október 24-én. A vásár ideje soha nem eshetett vasárnapra van ünnepnapra.

A vásárok szervezése, rendjének kialakítása az egész 19. század folyamán a helyi birtokosok hatáskörében volt. Hevesnek nem egy, hanem sok földesura volt, akik gazdasági társaságot, közbirtokosságot alakítottak arra, hogy a fel nem osztható javakat (legelők, erdők) és a „regálékat” (vásár, kocsma, mészárszék) közösen működtessék. A vásárjövedelmeket a közbirtokosság árendásnak adta bérbe, akivel háromévenként szerződést kötöttek.

Mit láthatott a nézelődő a hevesi vásárban 150 évvel ezelőtt?

Először is ki kellett mennie a város északi szélére. Itt egy háromszög alakú terület (ma: Vásártér u. – Vértanú u. – Gyöngyösi u.) volt a vásár helyszíne, melyet a közlegelőből választottak le. Már korán reggel megindult a nyüzsgés, a szomszédos utcákban szekerek, lovas fogatok álltak. Az árusítás jól áttekinthető rend szerint zajlott. A vásártér középrészén állt a Cédulaház, mely az egész vásár központjának számított. Itt intézték az állatok céduláit, passzusait (járlatleveleit), itt tartózkodott a vásárbíró, a pandúr, a helypénzszedő. Vitás kérdésekben ide, a vásárbíróhoz vezetett az árus és a vevő útja. Itt helyezték el a vízipuskát tűz esetére. Az épület mellett állt a gémeskút itatóval. Közelében aklokat is építettek, a beteg állatok elkülönítése céljából, akikre az aklos gazda vigyázott.

A terület középrészén két sorban álltak a kirakodók fabódéi és sátrai: kovácsok, szíjasok, asztalosok, csizmadiák, szűcsök, mézeskalácsosok, fazekasok, stb. Az országos vásárokra nagy távolságokról is jöttek árusok. A hordókat, dézsákat és más faedényeket Rimaszombat és Fülek környékéről hozták. Felvidékiek hozták a vastermékeket is: ekevasat, csoroszlyákat, kapákat. Innen jöttek a drótostótok is, akik javították az elrepedt cserépedényeket. Az egész környéken híresek voltak a jászberényi szűcsök, akik hímzett subát, ködmönt, kucsmát hoztak. Aki jó csizmát akart venni, az egri vagy gyöngyösi csizmadiák sátrát kereste. Fából készült szerszámot, fakanalat a mátrai falvak árusai hoztak. A rőföseknél lehetett selymet, vásznat, kendőt kapni. Híresek voltak a mezőkövesdi takácsszőttesek és a jászapátiak kékfestő anyagai. Bútorokat, ládát, asztalt, szekrényt a jászjákóhalmi asztalosok árultak. Látványosságnak is beillettek a fazekasok portékái. Messziről tudni lehetett, melyik honnan érkezett. A mázatlan, alig-alig díszített cserépfazekakat, tejesköcsögöket, korsókat a felvidéki fazekasok szállították Rimaszombat, Lévárd, Lice környékéről. Sokszor nem is pénzt kértek érte, hanem gabonáért cserélték el. A mázas, díszes tálakat, tányérokat, kantákat, szilkéket és korsókat a mezőtúri és a tiszafüredi fazekasoktól hozták. A hatalmas cseréptálakra azért volt szükség, mert akkoriban még a családok közös tálból étkeztek. Az idegen árusok mellett a hevesi mesterek is árultak. Ekkoriban több mint 30 iparos dolgozott itt 12 féle szakmában: legnagyobb arányban szűcsök, takácsok kovácsok és szabók.

Az állatvásárok helyszínéül körben a tér peremrészét jelölték ki. Külön hely volt a sertéseknek, külön az idegen és a helyi szarvasmarháknak. Az Erdő-dűlő felőli részen tartották a lóvásárokat, melyet egy árokkal választottak el a vásár többi részétől.

A vásárok jellegzetes alakjai voltak a „bosnyákok”, akik piros nyelű késeket, nők számára csecsebecséket, tükröt kínáltak. A „gyűszűs zsidónál” tűt, cérnát, ollót, üvegárut lehetett venni.

A csapszéknél sorba álltak egy-egy kupica pálinkáért vagy egy meszely borért, hogy megigyák az áldomást. A gyerekeknek törökmézet, perecet, mézesbábut, cukrot vettek. A lacikonyhások sátrából sült pecsenyék illata terjengett. A bámészkodó találkozhatott a kikiáltóval, esetleg jóssal, kézbe vehette a kor irodalmát ponyvanyomtatványokon.

A vásár végeztével az árendás dolga volt a terület takarítása. A befolyt pénzzel elszámolt a közbirtokosság kasszájában. A jövedelmek nagy részét a közös utak, épületek, vízelvezető árkok karbantartására fordították.

A közbirtokosság 1911-ben vásárteret eladta a községnek, így 1912-től a vásárok megszervezése a helyi önkormányzat feladatává vált.

Napjainkban Hevesen már nem tartanak országos vásárokat. De az egykori vásártér területe – melynek egy része a Bermuda-sportpark – megmaradt a közösségi események helyszínének, így az ünnepi események forgataga valamicskét felidézhet az egykori vásári sokadalmak hangulatából.

Tréfás történet egy 130 éve történt hevesi vásárból:

A falu bolondja

A Hevesen tartott legutóbbi országos vásárból kifolyólag, mint megtörtént dolgot írja nekünk a következőket hevesi levelezőnk:

Két Mátra-járásbeli palócz kalapot akarván vásárolni egy kalapos sátorban, sorra próbálgatták a kalapos összes kalapkészletét, míg végre is imigyen szólalt meg az egyik, az, aki a kalapot megvenni akarta:

- Ugyan sógor, mit szakértődzik kend hozzá, melyik vón illősebb?

- Mán tuggya sógor – felel rá a másik – e csak mégis jobban áll a kend fején, mint ez a régi la.. Az igaz, hogy ebbe fél bolondnak tartotta kendet mindenki a faluban, de ebben már egész bolondnak is beillik.

- No, atyus – vágott közbe hirtelen a kalapos – hát akkor ezt vegye meg kend, legalább bolond is lesz a kendtek falujában.

- Hát mond maga valamit – bizonygatá az öreg palócz és kifizetvén a kalap árát, örömmel távozott el a sátortól, hogy hát .. mán ő lesz az első egész bolond a faluban!”

(forrás: Egri Újság 1894. május)

Gy. Gömöri Ilona 2024.04.18.