„A pléhjézuskánál fordulj el….!” - sokszor hangzott el efféle útbaigazítás, ha valaki a Heves és Jászszentandrás közötti dűlőutak között kereste az irányt Boconád, Heves vagy Jászszentandrás felé.

A „pléhjézuska” több, mint száz éve áll itt a „hármashatár” útkereszteződésében, mely nemcsak a három település, hanem két megye (Heves és Jász-Nagykun-Szolnok) határa is.

Hajdanán nagy volt itt a forgalom, hiszen népes tanyacsoportok voltak a közelben (Sárgapuszta, a Tadra, Juhásztanya, Perespuszta, Járási tanyák, Fogacs, stb.). A munkások a szőlőtelepre, a gyerekek a tanyai iskolába, a gazdák a földjeikre jártak, számukra is fontos tájékozódási pontot jelentett a tadrai pléhjézuska.

Mi az a Tadra? Tanyacsoport, lényegében egy dűlőút, mely Heves és Jászszentandrás között húzódik barátságos, otthonos házsorral, gazdálkodó, szorgalmas családokkal. Nevét talán az egykor itt elterülő nagy szőlőtelep egyik birtokosáról kaphatta. Az 1900-as évek elején fokozatosan népesült be. Mivel messze volt ide a templom, az itt élők számára a kereszt összetartó erőt jelentett.

2010. április 24. Tadra - keresztszentelés, búzaszentelés

A feszületet a hagyomány szerint a jászszentandrási Félix Gábor állíttatta. Hogy miért? Pontos története nem ismert, de talán hálából, fogadalomból, ahogyan ez igen gyakorinak számított. Akácfából, pléh lemezzel készült, típusa alapján a 19. században igen elterjedt formában. Akkoriban ilyet a helyi bádogosok készítettek, az ügyes kezű piktorok pedig kifestették. A feszület védelmét szolgálta, hogy az útkereszteződés mellett álló ház előkertjében állt. Az ott lakó Urbán Tamás megőrizte az erősen korrodált feszületet.
Amikor 2010-ben az addigra igen rossz állapotba került keresztet kiemelték a helyéből, felfigyeltem valamire. A kereszt szárának alsó részét egy kb. 10 cm-es sávban vöröses-pirosra festették, mely akkorra erősen megkopott. Ez véleményem szerint a feszület bajelhárító funkciójával magyarázható. A néphit szerint az útkereszteződésekhez babonás félelmek kötődtek, melyeket a kereszttel és a piros színnel is igyekeztek elhárítani.

A renoválás előtt

A korhadó, megdőlt és hiányos feszület megmentésére 2010-ben Lányi Józseffel, a Hevesi Római Katolikus Egyházközség gondnokával szerveztünk közös akciót.

A következő lépések nyomán sikerült megújítani ezt a fontos szakrális emléket:

• - Fodor Endre mérnök-tanár szakmai javaslatai alapján indult a munka.
• - A faanyagot Balázs István ajánlotta fel, melyből Kalbantner Géza készítette el a keresztet.
• - Szuromi Rita, a Heves Megyei Hírlap újságírója vállalta a pléh Krisztus elkészítésének költségét.
• - Barna József a pléhlemez kivágását, megmunkálását végezte.
• - Szabari Zoltán művésztanár eredeti minta alapján kifestette a pléh lemezt.
• - A szervező munkát id. Balázs Ferenc és Rab Béla egyháztanácsi tagok, és Lányi József gondnok látták el.

A széles körű összefogás eredményeként teljes egészében megújult a feszület.

2010. április 24-én, Szent György napján ünnepélyes keretek közt szentelte fel Nagy István hevesi esperes-plébános. Az ünnepségen egyben megáldották az új búzát, jó termést és a természeti csapások elkerülését kérve.

Lásd még:

- Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok, falifülkék Hevesen és határában. Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve- Annales Musei Agriensis, 2000).

- https://library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_2010_02/?pg=20&layout=s

- https://www.heol.hu/heves/kultura-heves/ujraszenteltek-a-tadrai-pleh-jezuskat-301599/

- http://heves.plebania.hu/szol1005.html

Heves északi és nyugati határának helynevei

 A legrégebbi időkben a dombok, kiemelkedések számítottak határnak a települések között. Heves határában három nagy domb van: a Vesszős, a Góbishalom és a Vezekényi nagyhalom.

 A Vesszőshalom hajdanán Heves és Jászság határvonalát jelentette. A mellette lévő, Tarnaőrsre vezető utat már kb. 800 évvel ezelőtt hadi útként tartották számon. A halmon egy csárda állt. A 19. század közepén itt volt az agarászok gyülekezőhelye. A Vesszős közelében nagy erdők, később óriási szőlőültetvények terültek el. Ilyen volt a Makra, az Anna-telep, a Rigó-telep. Legnagyobb, 500 holdas szőlőbirtok a Polgár-telep, ahol a Bankpince, a Juhász-tanya és a Sárgapuszta sokaknak adott megélhetést és otthont. A Bankpincétől indult a „kutyavasút”, melyen a szőlőt és a bort lóvontatással szállították a 8 km-re lévő vasútállomásra. A Juhász-tanyától délre, a jászapátira vezető út mentén komlóültetvények voltak, a Beöthy-tanyán komlószárító.

Határtérkép 1771-ből. Jobb oldalon a Vesszőshalom. Mellette fontos csomópont, két megye, több település határának találkozása. A térkép forrása: Magyar Országos Levéltár.

A főútvonaltól (a mai 31-es út) délre eső részeken a táj egészen más arculata bontakozik ki. Fő csomópontja a Vezekényi nagyhalom. A szájhagyomány szerint a halom közelében, Vercel-en a tatárjárás idején nagy csata volt, melynek halottait a halomba temették el. A Hanyi-ér közelében van Fácános, mely sok titkot rejthet, ugyanis már a honfoglalás előtt lakott helyként ismert, de nem kizárt, hogy az Árpád-korban itt állt az ispáni vár. Hat-nyolc évtizede tanyaközpont volt. A határnak e része füves, szikes, helyenként nádas, helyenként szántó.  A Közlegelő a gazdák közös legelője volt a Radics család birtokában. Ide hajtották ki a csordát. A Káka nádas, gyepes rész. Szintén füves legelő a Paskom. A Cseplye – mely cserjés helyet jelent – jó termőképességű talaj Csász közelében. Nem messze tőle nevezetes út a Császár útja, mely Jászkisérre vezet. A hagyomány szerint ezen a széles úton vonult a török császár. Bútelek neve - mint Bőtelek, a „bő” rangra utalva – elpusztult faluhely nevét őrzi.

Áttérve Heves északi határába, újra más táj tárul elénk. A homokos, dombos terület legmagasabb pontja a  Góbis-halom, melyet a régiek kerek formájáról Golyóbisnak mondtak. Környékén erdők álltak – talán a Mátráig is összefüggően – az erdőirtások helyén pedig kiválóan termett a dinnye. A Nagy-herceg-tag és a Kis-herceg-tag a Szász-Coburg Gothai hercegség emlékét őrzi, akik 1835-től a 20. század elejéig Heves legnagyobb birtokosai voltak. Az uradalmi tanyán mintegy 30 hevesi család élt, akik minden munkát elláttak. Jelentős mennyiségű dohányt is termeltek. A Hevesi Szőlők – mely külön vasúti megállóhely is volt – több mint száz hevesi szőlőtermelő kisebb-nagyobb birtokát jelentette, a telkekre épült jellegzetes kis házakkal, kutakkal, a földek között tisztán tartott dűlőutakkal. Alatka irányából Rózsahegyen, Bernáthegyen, Kapitányhegyen át a Halbik-kereszthez érünk. A ma is fontos útkereszteződésben régen a Halbik-csárda állt. Az úton átérve, az Ötödrészen folytatódik a dombos, jó szőlőtermő terület. Neve Heves 18. századi felosztására utal, amikor Heves határát újraosztva, ez a rész öt református „kurtanemes” családé lett.  Nem véletlen, hogy erre a hangulatos homokdombos területre építette kastélyát a 19. században Heves megye alispánja, Majzik Viktor. Ez a Zöldkastély, mely Újfalussy-Básty-kastély néven vált ismertté.

E rövid, nagy lépésekben megtett határkerülés végén visszaértünk kiindulópontunkhoz, a Vesszőshöz.
Mit látnánk, ha ma indulnánk egy határszemlére? Nem találnánk meg a régen rendezett, határjelekkel ellátott földterületeket, alig lelnénk tiszta, járható dűlőutat. Csak itt-ott bukkannánk szőlőültetvényre, dinnyeföldre. A déli határban sem legelnek már állatok. Gyökeresen megváltozott minden, ezzel együtt az ember és a táj viszonya is.

A régi határjárások alkalmával az elöljárók és a gazdák fiatalokat is vittek magukkal. Szokás volt, hogy a fontos dombokon, községhatárnál a gyermekeket alaposan megverték, hogy azok ne felejtsék el, jól megjegyezzék a helyet. Ez a „verés” generációk óta elmaradt. Talán ennek is következménye, hogy nem becsüljük az elődeink által ránk hagyott határt, annak évszázadok során kialakított rendjét.

Ki volt ez a bátor tekintetű, erős vonásokkal és tekintélyes termettel megáldott férfiember? Katona, művelt szónok és az országgyűlés tréfamestere egy személyben?

Mi, hevesiek minden évben megkoszorúzzuk síremlékét a heves-pusztacsászi temetőben az 1848-49-es megemlékezések alkalmával. De mennyire ismerjük mint embert?

Kétszáz éve született, 1820. március 22-én, Vas vármegyéből származó nemesi családban. Apja, sőt nagyapja is jelentős katonai és politikai pályát futott be.

Albert már 20 évesen bekapcsolódott a Heves vármegye kormányellenes mozgalmaiba. Jogot tanult, 24 évesen jegyző, 28 évesen országgyűlési képviselő lett, majd a szabadságharcban nemzetőr őrnagy. A szabadságharc bukása után pusztacsászi birtokán gazdálkodott, majd 1861-től élete végéig szinte folyamatosan helye volt az országgyűlésben. Kortársai feljegyezték róla, hogy európai műveltségű, kiváló szónoka a "T.Háznak", ugyanakkor zseniális humorú, anekdotázó tréfamester. Határtalan tisztelője volt Kossuth Lajosnak, akit adomáival évente felkeresett Turin melletti száműzetésében. Németh Albert rendkívüli egyéniségét Mikszáth Kálmán is megörökítette.

A Vasárnapi Újság jellemzésében így írt róla halála előtt hét évvel (1880): „A kik sokáig voltak Németh Albert közelében: emlékét és anekdotáit még unokáiknak is át fogják adni, és ő már, noha még erőteljes férfiú, régen el lesz temetve, a mikor még országgyűlési hagyományok sokáig megemlékeznek róla.”

1887. március 28-án Pusztacsászon, a családi kúriában hunyt el.

Németh Albert egyéniségéről bővebben itt.

1849 után két évtized telt el, mire a hatalom engedélyezte emlékhelyek létrehozását. Előtte, az önkényuralom időszakában a forradalom és szabadságharc emlékének ápolása felért a rendszer elleni lázadással. Még 1861-ben sem tudták elérni megyénkben, hogy a kápolnai elesettekért halotti istentiszteletet tarthassanak Egerben. Csak a kiegyezés után kerülhetett szóba az emlékhely ügye. A tervet a Heves Megyei Honvéd Egylet karolta fel a valósította meg.  A honvédemlékmű leleplezésére 1869. december 19-én került sor.
Ettől kezdve évente kegyelettel vonult az emlékműhöz „Hevesvármegye hazafias közönsége”, hogy megkoszorúzza a hősök sírját, és „dicsőségöket fenkölt szavakban” hirdesse. Különösen impozáns ünnepséget rendeztek 1893-ban a Heves Megyei Honvéd Egylet és az Egri Kaszinó összefogásával, melyről az Eger c. hetilap is tudósított.  

Az ünnepség napján, 1893. május 31-én „mintha az ég is kedvezni akart volna az ünneplőknek, várakozott bőségesen megtelt csatornái kinyitásával, elhalasztva azt a közönség teljes szétoszlásáig, az esteli órákig”.
A távolabbról érkezőket nemzeti zászlók irányították útba: „Balzsamos üde szellő lengeté a kápolnai csatatéren a gabonaföldek zöld bársonya közé kitűzdelt nemzeti zászlócskákat.”
A reggeli órákban egymásután érkeztek a fogatok a kápolnai templomhoz Egerből és a vármegye sok más településéről. Testületileg jelent meg az Egri Dalkör és a Hevesi Dalegylet képviselete. Délelőtt 10 órakor Klampaczky Alajos szihalmi plébános tartott gyászmisét az elesett hősökért, aki arról volt nevezetes, hogy hazafias hitszónoklatai miatt 1849 után Kufsteinben volt politikai fogoly.  Az istentisztelet alatt az Egri Dalkör „zengette hatalmas erővel a gyászénekeket”.

                       Képeslap.  A felvétel készítésének ideje nem ismert.

A gyászmise után elindult a menet zászlók alatt és zeneszó kísérettel az emlékszoborhoz. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, melyet az Egri Dalkör énekelt. Utána egy joghallgató emlékezett a kápolnai csatáról és a nap jelentőségéről, „buzdítván a jelenlevőket a hősök honfiúi erényeinek követésére.” Beszédét a közönség többször éljenzéseivel és helyeslésével szakította félbe. A „Marseillaise” eléneklése és egy joghallgató szavalata után került sor a koszorúzásra. Az Egri Kaszinó nevében Kapácsy Dezső, a Hevesi Olvasókör nevében pedig Máder Miksa hevesi földbirtokos és gyógyszerész helyezték el koszorúikat az emlékszoborra, „melyet a közönség dörgő éljenzése kísért”. Befejezésül az Egri Dalkör a Szózatot énekelte, melynek elhangzása után „a közönség lelkesült hangulatban szerteoszlott.”
Délben nagy társas-ebédet tartottak a Járó Vendéglőben, melyen kb. 150 ember vett részt, köztük Grónay Sándor Eger polgármestere, Klampaczky Alajos szihalmi plébános, Maczky Emil hevesi főszolgabíró, Okolicsányi László országgyűlési képviselő, az Egri Dalkör, az Egri Kaszinó, a Hevesi Olvasókör és a Dalegylet, Kápolna elöljárósága, és „a környék intelligentiájából igen sokan”.

Halász Viktor szén- és bornagykereskedő az 1910-es években költözött Hevesre. Földeket vásárolt és bérelt, gazdálkodásba kezdett és a jó hevesi földeken megtermett dinnyével, szőlővel és egyéb terményekkel is sikeresen kereskedett. Az 1930-as évek elejére a helyi üzleti élet fő irányítójává vált. Elismertségét jelzi, hogy a községi képviselő-testületnek is tagjává választották.

Házat, „villát” épített a község egyik frekventált utcájában (ma Deák F.u.), a központhoz közel.

1933 augusztusában betörők jártak a házában.  Nagy fogást remélhettek a jómódúnak vélt kereskedőnél.
A villa impozáns, kör alakú irodahelyiségébe jutva megkeresték a kasszát, mely egy Wertheim-szekrény volt. Talapzatáról leemelték és kocsira tették.  Nem mentek vele messzire, a vásártéren a tetejét összetörték, hogy a „kincshez” jussanak. Nem volt szerencséjük. Csak egy kevés pénzt találtak benne és néhány tárgyat, amit magukkal vittek. A nyomozást megindították, de eredménye homályba veszett.

A bűntényről az országos sajtó is hírt adott, kiemelve, hogy a kasszával együtt vitték el a pénzt.

Heves városa tisztelettel őrzi a régész-professzor, akadémikus emlékét, aki 1930. február 10-én itt látta meg a napvilágot.

Tíz éve, a 80. évforduló évében avattuk fel emléktábláját a Helytörténeti Múzeum falán. A kezdeményező Dr. Gömöri János, a szintén hevesi születésű régész (Soproni Múzeum főmuzeológusa) volt, közreműködésével emlék-konferenciát rendeztünk, majd pályatársai, tanítványai, családtagjai, hevesi tisztelői közösen idézték fel Bóna István tudományos munkásságát és hevesi kötődéseit.

Szülei Hevesen ismerték meg egymást.
Édesapja, Dr. Bóna Aladár ügyvéd felvidéki, gömöri származású volt, de az első világháború után Kiskörére került. Mivel jogot tanult, Kisköréről Hevesre járt „gyakorlatra”, hiszen Hevesen ekkor mint járási központban Járásbíróság és több ügyvédi iroda működött. Albérletben lakott a gyógyszerész Máder-Czingell családnál. Itt ismerkedett meg Czingell Ilonával, akit 1929-ben feleségül vett.

A ház, ahol éltek, a mai Zrínyi – Bethlen Gábor utcák sarkán állt, helyén ma üzlethelyiség működik.
A család igazi polgári életet élt, sok közéleti feladatot vállaltak. Az elsők között rendelték meg az új könyveket, díszalbumokat. Nem csoda, ha a gyermek Bóna István is érdeklődni kezdett a könyvek után.

Egy interjúban, melyet tanítványai, Csányi Marietta és Tárnoki Judit készítettek vele, így vall gyermekkoráról:

14 éves volt, amikor 1944 áprilisában – miközben légvédelmi bunkert ástak házuk kertjében – aranypénzt talált, Nagy Lajos király aranyforintját.
A jászapáti gimnáziumban töltött évek megerősítették történelmi érdeklődését, előrevetítették pályáját. Érettségi után Budapesten folytatta tanulmányait, az ELTE bölcsészkarán ős- és népvándorlás kori régészet-muzeológia szakon végzett.  1957-től az egyetem (ELTE BTK) Régészeti Tanszékének tanára, majd professzora lett. Megszervezte a Régészettudományi Intézetet.  Kapcsolata nem szakadt meg szülőhelyével, de munkája a fővároshoz, Dunaújvároshoz és különböző ásatási helyszínekhez kötötte.

Egyetemi oktatóként 45 évfolyam került ki kezei alól. Tanítványainak jelentős része napjainkban is az általa kijelölt úton jár, s a hazai régészet meghatározó személyisége. Több mint 300 tanulmányt és 16 könyvet írt.
Széles körű érdeklődésének megfelelően kutatási területe a korai bronzkortól a középkorig terjedt. Az ország több körzetében folytatott ásatásokat, de legnagyobbrészt Fejér megyében.

1998-ban a Heves Megyei Múzeumi Szervezet felkérte, hogy írjon a készülő Tanulmányok Hevesről c. tanulmánykötetbe a város korai történetét bemutató tanulmányt. 1999-ben feleségével, Horváth Jolán régésszel együtt felkereste a Helytörténeti Gyűjteményt (mely akkor a Fő u. 10. sz. alatt működött), ahol megtekintette a leleteket és azokról rajzot készített. Lenyűgözött rendkívüli alapossága, mellyel a tanulmány megírására készült, valamint a hevesi ispáni várról formált, tanulságos egyedi véleménye.  A könyv – és benne írása: Heves város településtörténete az újkőkortól az Árpád-korig – 2001. augusztus 20-án jelent meg. Bóna István ezt sajnos nem érhette meg.
A nemzetközileg elismert tudós Dunaújvárosban hunyt el 2001. június 4-én. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

 A hevesi Múzeum bejáratánál elhelyezett emléktábla hűen felidézi a tudós akadémikus alakját.

Az idézett interjú megjelenésének helye:
Csányi Marietta – Tárnoki Judit: „Imádom az archeológiát!”  Interjú Bóna István régészprofesszorral. Jászkunság 45/1. (1999.) 1-23.

Farsang beköszöntével a fiókokból előkerülnek a legyezők, ékszerek, brossok, elkészülnek az új báli ruhák, a díszes kis meghívók. Megkezdődik a báli szezon…    

Mit jelentettek Heves társasági életében a bálok? Kik szervezték, hogyan készültek, mit táncoltak, hogyan folyt a mulatság? 
Pillantsunk bele a helyi bálok világába a boldog békeidők két évében, 1867-ben és 1890-ben! 
(A fotókon hevesi bálozó hölgyek a 19. sz. végéről Dluhopolszky tanító fényképalbumából)

1867 a politikában a kiegyezést jelentette, a mindennapokban azt is, hogy a levert szabadságharc után lassan megindult a társasági élet. Ennek kiváló alkalmai voltak a bálok, melyek főként farsang időszakához kötődtek.Ezek a táncos mulatságok Hevesen társadalmi rétegek vagy foglalkozási ágak szerint szerveződtek. Külön szerveztek népbált (földművesek, iparosok számára), polgárbált (hivatalnokok, kereskedők, értelmiség számára) és külön bált tartott a nemesi réteg. Ezekre a „nobel-bálokra”„nemcsak Heves városának, hanem az egész megyének minden művelt egyénisége, nő úgy mint férfi hivatalos” volt.
A táncmulatságot jótékonykodással kötötték össze, így segítve a város gyarapodását. 1867-ben iskola építése, 1890-ben a templom környékének parkosítása volt a cél. 

Kik szervezték a bálokat, hogyan segítették sikerét?

A teljes szervező munkát az erre az alkalomra létrehozott bál-bizottság végezte. 1890-ben, amikor a férfiakból álló  Kaszinó Egyesület vállalta ezt,  tréfásan „decemvir”-eknek nevezték magukat, az ókori római tíz tagú patrícius testület mintájára. Az előkészületek és a lebonyolítás mozgatórugóját Nemcsik Kálmán járásbíró lelkes személyisége jelentette.
A bálok talán legfőbb tisztségviselői voltak a „lady patroness”-ek, a bálanyák. Mindig köztiszteletben álló nemes asszonyok voltak, akik példát mutattak az adományozásban. Alkalmasnak kellett lenniük a figyelmes és művelt társalgásra, a vendégek és az első bálozók bemutatására, a sorsjáték lefolytatására. Az 1860-as évek közepén az országgyűlési képviselő feleségének, Dobóczky Ignáczné Orosz Zsófiának oly nagy volt a népszerűsége, hogy őt kérték fel  több bál, köztük az egri jogászbál „lady patroness”-eként is.  

 1867 – Tánczmulatság iskolaépítés javára

Óriási szükség volt Hevesen a felépítendő új iskolaépületre, mivel az addigi, a tanító háza mellett lévő helyiségben olyan szorosan voltak a gyerekek, "mint a szegény ember malaczai."  Az ügyhöz megnyerték az egri érsek támogatását is. Nagy részvételre, sok előkelőségre számítottak, még a távoli vendégek elszállásolásáról is gondoskodtak előre. Sőt - tréfásan - arról is, mi legyen, ha valaki nem tud megjelenni :„kik el akarnak jőni, de valami ok miatt nem jöhetnek, küldjenek maguk helyett képviselőt, egyforintos bankó képében, bizony mi nem utasítjuk vissza, sőt nagyon szívesen látjuk”. .
A bált a városháza (ma Helytörténeti Gyűjtemény) termeiben rendezték meg: "Heves népes város, a városház termei szépek és tágasak — négyszáz pár eljárhatja bennök a csárdást ; enni- és innivalóról, mely nélkül a mulatság keveset ér, a városiak gondoskodnak, s igy remélhető , hogy nagy néptömeg lesz jelen, a kit az iskola nem vonz, azt majd vonzza a zene, kalács és a sült tyúk."
A lady patroness szerepét a város legtekintélyesebb asszonya, Dobóczky Ignácz országgyűlési képviselő és hevesi földbirtokos felesége, Orosz Zsófia töltötte be.A bálra több mint kétszáz tárgyat ajánlottak fel, mint pl.:

• “khinai ezüst theaforrázó, mely a mellett, hogy igen becses, azon tulajdonsággal bír, hogy a rósz theát is jóvá teszi
• van óratartó kettő, melyen a rósz óra is jól jár, s mindig tudja az ember, hányat ütött az óra
• van egy pár szép harisnyakötő, a ki azt viseli, az élet útján soha el nem botlik
• van egy pár papucs, ha nő nyeri meg, minden férfit papucs alá vehet, ha férfi nyeri meg, soha sem jut papucskormány alá,
• van egy szép erszény, melyből a pénz soha ki nem fogy,
• van szivartárcza, melyben a dragaderos is regaliává [rossz, drága szivar élvezhetővé – szerző] lesz, 
• van sipka, mely a gondot maga alatt meg nem tűri”

Vezekényről özv. Lukácsné 3 ezüst húszast ajánlott fel, de azt nem sorsolták ki, hanem mint ritkaságot az iskola alapkövéhez tették.
A nyeremények között voltak olyanok is, melyek már több bálon is szerepeltek. Például egy „hárásztoilú canárimadár Egerből Tenkre szállott, onnét Hevesre, Hevesről Boczonádra. A nyerő örömében földhöz vágta az üvegszemű madarat, mely…[még] sok jótékony bálban fog még szerepelni.”
A bál bevételével – mely 700 forint volt – elégedettek voltak, de az iskolaépítéshez még további gyűjtésekre volt szükség. 
Az iskola az egri érsek támogatásával még 1867-ben felépült, a tanítás 1868-ban kezdődött meg. Az épület helyén áll ma a Plébániahivatal a Baross G. u. - Hősök tere sarkán. Az alábbi kép az épületről ismert legrégebbi fotó egy századfordulós üdvözlőlapról.

1890 – „Tánczmulatság a templom-tér parkozása költségeinek fedezése czéljából”

A bált Puchlin Kázmér hevesi esperes-plébános kezdeményezésére a Kaszinó Egyesület tíz tagja rendezte Nemcsik Kálmán elnöklete alatt. Nemcsik Kálmán a királyi járásbíró volt, Heves társadalmi életének, a helyi „intelligentiának” vezetője.
„Legelőbb is Lipovniczky Kálmánné őnagyságát kérte föl a bálanya tisztére, ki azt készséggel el is fogadta, aztán szép hölgyeinket nyerte meg ügyének. S mi kell több? Lettek virágok – jöttek a méhek.”
Január 29-én megnyíltak a Kaszinó termei, hogy helyet adjanak a hevesi „intelligentia” fényes báljának. Az eseményről tudósító újságíró a következőképpen írta le élményét:
„Midőn este 8 órakor a tánczterembe léptem: „álltam, mintha gyökeret vert volna lábam” – a terem vakító fényben úszott, a hölgyek, mint megdicsőült angyalok tűntek fel a csillárok pazar fényétől… Csakhamar rezgésbe hozattak a hegedűk húrjai, s aztán folyt Hevesen hevesen a táncz, mint mondani szokás kivilágos kiviradtig.”
A bálanya, Lipovniczkyné tisztét „annyi bájjal és szeretetre méltósággal oldotta meg, valahányszor egy-egy hölgyet bemutattak neki, mindannyiszor az igaz anyai szeretettől volt áthatva arcza, s mindenkihez volt egy nyájas szava.”
„A négyeseket 36 pár tánczolta. A tánczoló tündérek között láttuk, és pedig a lányok közül Dobos Etelkát és Jolánkát (Hidvégh), Dósa Mariskát (J.Apáthi), Gecseő Lidikét, Göndör Margitkát (Eger), Hevesi Rózsikát és Mariskát, Heyduk Irénkét (Tokaj), Horkay Etelkát, Kozseluk Mariskát, Lipovniczky Lenkét és Jolánkát, Lakrovics Izabellát, Máder Gizellát és Matildkát, Örley Paulát (Szolnok), Wranyczány Lujzát.
Az úrnők között: Dr. Bazsóné, Dr. Blauné, Czingelné, Cservenyné, Dobóczky Dezsőné, Dobos Józsefné (Hidvég), Egyed Istvánné, Engel Hermanne, Göndör Ignáczné (Eger), Grónayné, Hoicsy Pálné, Kőmíves Antalné, Kerényiné, Lipovniczky Kálmánné, Máder Miksáné, Marsóné, Meiszter Dávidné (P.Csász), Nemcsik Kálmánné, Örley Béláné (Szolnok), Remenyik Józsefné, Vrataricsné (Vezekény), Veisz Jónásné úrnőket.”

                        Bal oldalon a Kaszinó épülete, jobb oldalon a Királyi Járásbíróság századfordulós képeslapon

A bál  sikerében óriási szerepe volt Nemcsik Kálmánnak, akit írásában így jellemez Puchlin Kázmér: „… kiváló szellemével, szeretetteljes, páratlanul vonzó modorával a közjó érdekében összeteremti (a társadalmi életet), s a czél elérésére vezeti, - most is mint a bálbizottság elnöke úgy a termet minden igényeknek megfelelő műízléssel  ékíté, mint magát a mulatságot tapintatos vezetésével élvezetessé és széles körben emlékezetessé tette.”

A bálokon a nemesi és polgári elit erkölcsi kötelességnek érezte a jótékonyságot, a kitűzött cél támogatását. A mulatságok, jótékonysági estek később is a helyi társasági élet meghatározó eseményét jelentették.  

 Forrás: Eger c. újság cikkei

Kéményseprővel találkozni szerencsét jelent, különösen szilveszterkor vagy újév reggelén. Mivel manapság nem sok esélyünk van erre, így most egy régi hevesi mesterrel kívánok boldog új évet!

Tudta, hogy miért éppen a kéményseprő hoz szerencsét?
Mert kisöpri az óév kormát-piszkát, elviszi a rossz szellemeket a kéményből, megszabadít a betegségektől, a rontástól és minden bajtól. Miután ezektől megszabadultunk, az újév tisztánlátást és jó irányú fejlődést hoz majd számunkra.
A kéményseprő személyét régen kiemelt tisztelet övezte. A mesterség a középkorban jött létre, Magyarországon az 1590-ből ismerjük név szerint az első „füstfaragót”. A taliánok (olaszok) tanították meg a magyarokkal e foglalkozás tudományát. Gyorsan megbecsült szakmává vált, hiszen mindenkinek fontos volt, hogy rendben legyen a kéménye, megelőzzék a tűzeseteket. A kéményseprőt a régi világban szívesen fogadták, hiszen hozta-vitte a híreket, beszélgetett, sokszor derültséget keltett.

Heves egyik elismert kéménytisztító mestere volt mintegy száz éve Bleier Ernő. A fennmaradt számla szerint - melyet 1917. december 31-én állítottak ki - a hevesi „Nagyságos Plébános úr”-tól az évi munkájáért 3 korona 60 fillér járt neki.
A mesterség eszközei igen szép grafikával megjelennek a számlán, valamint Bleier Ernő bélyegzőjén is.
Könnyen kitalálhatjuk, ki lehet a kéményseprő alatti ovális mezőben lévő alak. Szent Flórián ő, akit nemcsak a tűzoltók, hanem a kéményseprők is védőszentjükként tisztelnek.

 Bleier Ernő mesterrel együtt kívánok én is az újévre tisztánlátást, megnyíló távlatokat  (kéményeket) és sok-sok szerencsét!

Nehogy azt gondoljuk, száz évvel ezelőtt gondot okozott Hevesen az ünnepi finomságok beszerzése. Jobbnál jobb üzletek sorakoztak a főtéren, melyek kínálatáról hű képet adnak a kereskedők korabeli hirdetései. Vásárlóerőben sem volt hiány, hiszen a századfordulón Hevesnek tehetős polgársága volt: hivatalnokok, ügyvédek, orvosok, tanítók, nemes asszonyságok. Ünnepre készülve az iparosok és a gazdák többsége is  megengedhette magának, hogy különleges csemegéket vásároljon. 

Minden igényt kielégítő választékkal és "kitűnő tisztelettel" várta a vásárlókat a hevesi főtéren álló üzletébe Fábián Viktor is, aki fűszereket, csemegéket és bőröket is árult. 

A téli idényben, decemberben különösen igyekezhetett bő árukészlettel várni a vásárlókat. Pillantsunk be, mit választanánk!
Gyümölcsök, magvak és zöldségek:  ananász, Barber-datolya, malagaszőlő, cukrozott gyümölcsök, szultánfüge, nápolyi mogyoró, tiroli gesztenye, boszniai szilva, stokeroi, zöld és sárga borsó, lencse.

Sajtok. olmützi kvargli, többféle magyar és francia gyártmányú sajt.

Húsok: prágai sódar, füstölt marhanyelv, marha oldalas.

Halak: koronaszardínia, oroszhal, csemegehering, pisztráng, rák, "tunhal", szardínia, ajókagyűrű, kaviár.

Italok: cuba és brazíliai rumok, francia likőrök, magyar és francia konyak, "kínai thea fajok". 

Sütemények, csokoládék: Gabos-féle teasütemények, francia Shuhard csokoládé, Heller-cukorkák, karácsonyi cukorkák. 

A felsoroltakon kívül Fábián Viktor nagy választékot ígér üzletében. Minden bizonnyal szakmailag kiváló, hozzáértő kereskedő lehetett. Üzletét  a nagy választékon kívül  a pontos kiszolgálás miatt is ajánlotta vásárlói "becses pártfogásába". 

Főtéri üzletsor az 1900-as évek elején. Fábián Viktor üzlete ezzel szemben volt, mely később leégett. 

Forrás: Heves és Vidéke c. hetilap 1901

Jeles alkalom, hogy Dobroviczy Ferenc, a város sakkmúzeumának megalapítója, 96 éves lett.
Őt köszöntjük, ünnepeljük, nemcsak mint múzeumalapítót, hanem mint a köztiszteletben álló embert, aki a sorstól nagyon szép életkort kapott.
Szép kort, de küzdelmekkel teli életet.

1923. november 16-án született. Keményen dolgozó munkáscsalád volt az övék, ahol már gyermekkorban megkövetelték a fizikai munkát. 9 évesen már marokszedőként dolgozott aratáskor a nagybirtokon.  Erős helytállásra nevelték.
Ezt még inkább felerősítette, amikor tíz éves korától, 1933-tól elkezdett bokszolni a Miskolci Munkás Amatőr Club ökölvívójaként. Innentől kezdve a tanulásnak és a sportnak élt.
Ahogy magáról vallott egy riportban: „Nem akartam szegény és gyenge ember maradni, ezért minden nap futottam, és hittem abban, hogy eredményt tudok elérni. Két év múlva már korosztályom magyar bajnoka voltam, 18 éves koromban pedig Berlinben legyőztem a németek Európa bajnokát, Joseph Peppert.”
Mindig kitűnő tanuló volt, ezért sporteredményei és a református egyház segítségével Marosvásárhelyre került, ahol felvették a Bolyai János Egyetem Katonatisztképző Főiskolájára. Tervező, berepülő mérnök akart lenni. Azonban épp csak befejeződött az iskola, azonnal a frontra küldték repülő hadnagyként.  A 217-es lövészezredhez osztották be, mindenkor az első ütközetekben kellett részt vennie.  Részt vett az Odera-híd védelmében, túlélte Drezda bombázását, majd szovjet fogságba esett. Megismerte Auschwitz-ot és a legszörnyűbb szenvedéseket.
1945 szeptemberében esett fogságba és négy év múlva érkezett haza teljesen leromlott állapotban, 31 és fél kilósan. A szibériai mínusz 87 fokos hideget kevesen élték túl. Neki is elfagyott keze-lába, egy német sebész segítette vissza az életbe. A rabságból való szabadulás kalandos, regénybe illő külön történet.
Erős szervezetének köszönhetően hamar talpra állt, de komoly látási zavarai keletkeztek, 1970-től kezdve gyakorlatilag nem lát.
Sosem tudott tétlenül ülni. Bányamérnöki diplomát szerzett, és a sportot sem felejtette el. Diósgyőrben 3 magyar ifjúság bajnokot nevelt ki és mesteredzői oklevelet is szerzett.
Amikor Heves megyébe került, rábízták a megyei Sakkszövetség elnöki tisztét. A megbízatást komolyan vette. Gyöngyösön 116 versenyzővel az ország akkori legnagyobb szakosztályát hozta létre. 10 éven át szerkesztette a megyei sakkhíradót. Megtanult vakon, normál írógépen dolgozni, és hat lapot tudósított a megyében történt sakkeseményekről. 1983-ban megkapta Gyöngyös város díszpolgári oklevelt, 1992-ben pedig a gróf Eszterházy Miklós életműdíjat.
Több nemzetközi sakkversenyt rendezett, és ezekre nagyméretű, színes Évkönyveket készített, melyek napra pontosan mutatták az országban zajló mérkőzések eredményeit. Egy ilyennel találkozott Kádár János, akivel később baráti kapcsolat alakult ki.
Nemcsak a játszmák eredményeit gyűjtötte, hanem minden olyan relikviát, melyek kapcsolódnak a sakk történetéhez. Ennek eredményeként gyűlt össze a múzeum anyaga.

Hevesen 1987-ben nyílt meg a Sakkmúzeum, mely ma is a város egyik fő látnivalóját, kuriózumát jelenti.  Feri bácsi azóta is Hevesen él, és jelentősen gyarapította a múzeum anyagát. A kiállítás lényegében az ő személyes munkáját tükrözi, melyen látszik a tárgyaihoz kötődő személyes viszony. A hevesi emberek büszkén hozzák el ide vendégeiket messze földről is. Több mint százezer látogató megfordult már falai között.

 Kívánom, éljen köztünk még sokáig békességben. Boldog születésnapot kívánok, Isten éltesse sokáig!