1969-ben nyílt meg Heves városában a Helytörténeti Gyűjtemény (akkor Kiállítóhely), november 9-én kapott működési engedélyt. A Hunyadi u. 2. sz. alatti épületben egy magángyűjtő gyűjteményéből létesült az első kiállítás az egri Dobó István Vármúzeum szakmai hátterével. 

A gyűjtő Hegedűs Béla, aki a kiállítóhely megnyitásakor hatvannegyedik évében járt. Egész életében szenvedélyesen gyűjtött mindent, ami a múlt emléke: régészeti leleteket, történeti és néprajzi tárgyakat, festményeket, könyveket, stb. 
Öt hónaposan árva gyerekként került Hevesre Balassagyarmatról. Járó Lőrincéknél nevelkedett, és mivel ők kosárfonók voltak, ő is ezt a mesterséget tanulta ki. 
Már gyermekkorában odafigyelt mindarra, amit talán más észre sem vett. Eltette a földből előkerült cserépdarabokat, csontokat,  köveket, sőt fel is jegyezte, hol kerültek elő, térképet készített. Ha valahol ástak, egész napon át ott állt és figyelt. Összegyűjtötte Heves és környéke jellemző paraszti bútorait, a gazdálkodás tárgyait. Bejárta a nemesi kúriákat, ahonnan sok értékes történeti tárgyat  mentett meg az államosítás idején.  Ismerte az egész település. Szívesen vittek neki régi tárgyat. Amit nem kapott meg ajándékba, megvásárolta. Nagyon sokan még napjainkban is emlékeznek rá, hogy inkább nem evett, hogy összegyűljön a szükséges pénz egy-egy számára fontos tárgy megszerzésére. Ebben támogatta felesége is. Lakásuk "múzeummá" vált, gyakran fogadtak látogatókat is. Béla bácsi szívesen és színesen "mesélt" kincseiről.  
A gyűjtemény felkeltette az egri Dobó István Vármúzeum figyelmét is. Bakó Ferenc igazgató egyengette a múzeumi intézménnyé válás, a működési engedély megszerzésének útját. Így nyílhatott meg az első kiállítás 1969-ben.

                   
1981-ben, amikor Hegedűs Béla meghalt, végrendeletében Hevesre hagyta 8400 db tárgyból álló gyűjteményét. 

Az általa összegyűjtött tárgyak képezik a mai Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény törzsanyagát. Halála után folytatódott a gyűjtőmunka, az  utóbbi mintegy harminc év alatt jelentős mértékben sikerült  gyarapítani a gyűjteményt, és megkezdődött annak tudományos feldolgozása is. 

Az intézmény 2005-ben - Hegedűs Béla születésének 100.  évfordulóján - kapott helyet a város központjában álló klasszicista épületben, ahol jelenleg is működik. 

Az ötvenedik évfordulón tisztelet és köszönet illeti az "árva gyermeket", Hegedűs Bélát, aki igazi kincset, maradandó értéket adott Heves városának!

1517-ben, amikor Luther Márton kiszögezte híres tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, Magyarországon is jelen volt már az egyház megújításának igénye. Nemcsak a mélyben forrongott, intenzíven megjelent a Dózsa-parasztháború ideológiájában is.
Heves ez időben virágzó mezővárosként még őrizte korábbi közigazgatási és egyházi rangját. Főesperességi székhelyként a vármegye tekintélyes településének számított.  
Néhány évtized alatt minden megváltozott. Jött a török hódítás és egy új eszme: a REFORMÁCIÓ!

A korszakhatárt, fordulópontot 1526, Mohács jelentette. Az ország három részre szakadt, megkezdődött a török megszállás. Ebben a mély, történelmi válságban az ország a reformáció eszméi felé fordult, melyekben feleletet talált  alapvető sorskérdéseire.

Luther  és (feltehetően Zwingli) "tűzet prédikálnak" a pápai koronát viselő sárkányra.
Luther tanítása szerint a pápa maga volt az Antikrisztus. Illusztráció Luther Bibliájából 1534.

Az 1540-es évektől kezdve  Heves vármegye lakossága is (mint Abaúj, Borsod, Gömör, Hont, Torna, Zemplén és Ung vármegyék) szinte teljesen a kálvini irányzat követője lett. Az új eszmék gyors terjedésében nagy szerepük volt a Wittenbergben tanuló diákoknak is, akik hazatérve iskolákat szerveztek, tanítottak vagy prédikátorok lettek. Heves vármegyéből tíz peregrinus (egyetemlátogató vándordiák) nevét jegyezték fel a források, akik Wittenbergben tanultak, majd itthon kamatoztatták tudásukat. 

Annak ellenére, hogy a vármegye többsége protestáns volt, az együttélés nem volt zökkenőmentes, több helyen már ekkor üldözték a lelkészeket. 
Gyöngyösön a budai pasának kellett 1553-ban beavatkozni a helyiek kérésére a reformáció-párti és a régi egyházi keretekhez ragaszkodó csoportok vitájának rendezéséhez.
Egerben Dobó István főkapitány 1550-ben elfogatta a várban és környékén működő protestáns prédikátorokat. Verancsics Antal egri püspök is elűzette őket. Figyelemreméltó, hogy az egyik Egerből elűzött prédikátor Noszvajra költözött, ottani pártfogójához, ahhoz a Figedy Jánoshoz, az egri vár tisztjéhez, aki Eger 1552-es ostromát követően Noszvajt újjáépítette. (Noszvaj reformátussága később is számottevő a vármegyében) 
Az új hit terjedését semmilyen módon nem tudták megállítani.

Amikor a török elfoglalta Egert, a püspökség elmenekült és az 1597. évi országgyűlés Kassát jelölte ki a püspök és a káptalan székhelyéül. Hevesen, a hevesi főesperességi székhelyen csak egy helyettest bíztak meg felügyeleti joggal.

A következő mintegy száz év forrásai arról szólnak, hogy a törökök Hevesről elűzték a lakosságot, a környék falvai is többször elnéptelenedtek. A folyamatos vallásgyakorlás létét nem lehet bizonyítani. Majd csak a törökök elvonulása után, az 1690-es évektől kezdődik az a nagy migrációs folyamat, melynek során  benépesülnek a dél-hevesi települések is. Ekkor Heves leányegyházként az Átányi Református Eklézsiához tartozik, de ez már egy új fejezetet jelent a hevesi reformátusok életében...

https://www.youtube.com/watch?v=xlthWsgCYJU

Felhasznált irodalom:
Dienes Dénes: A történelmi Tiszáninneni Református Egyházkerület a 16. században. I.II. Historia Ecclesiastica. Sárospatak, 2011.

Gy. Gömöri Ilona: A Hevesi Református Egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. AGRIA (Egri  Dobó István Vármúzeum) évkönyve XXXIII. kötet. Eger, 1997.

1956. október 27-én Hevesen a Járási Pártbizottság vezérkara felkereste Guba Dezsőt, hogy álljon az események élére. Érezték, hogy valaminek történnie kell..

Hogy mi történt, idézzük fel Guba Dezső szavaival!

                                                 Guba Dezső 1956-ban a hevesi Kultúrház udvarán 
                                                 Fotó: Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény

Guba Dezső élete, tevékenysége az ellenállás, a csendes, de bátor áldozatvállalás jelképe. Sorsának alakulása egy korszak, a kommunista és szocialista rendszer lenyomata is egyben.

Guba Dezső Hevesen született 1924. január 7-én többgenerációs iparos családban. Apja kovácsmester volt. A gimnáziumot Miskolcon és Jászapátin végezte. A Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar, történelem  és filozófia szakos diplomát
12 évet ült börtönben, 1950-1955 között, majd 1957-63 között.
Amikor 21 évesen Hevesről Budapestre került a Pázmány Péter Tudományegyetemre bölcsészhallgatóként, néhány hónap múlva a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének tagja lett. A Párt kollégiumi szervezetében, a DOKOSZ-ban tevékenykedett, a szervezésben Kéthly Anna munkatársa volt.
1950-ben letartóztatták pártszervezői munkája miatt és az Andrássy u. 60.-ba hurcolták. 10 évi börtönt kapott, melyből 5 évet töltött le. Mint büntetett előéletű személyt, a tanári pályától eltiltották.
Így került haza Hevesre, ahol a hevesi Kultúrház művészeti előadója lett. Irodája a helyi értelmiség találkozóhelyévé vált.
Itt érte az 56-os forradalom. A Járási Munkástanács elnökévé választották.  A forradalom ideje alatt nem hagyta el Hevest. A Miskolci Népbíróság Vida-tanácsa életfogytiglanira ítélte. Az 1963-as amnesztiával szabadult.  Ezután Hevesen saját földjén és napszámosként dolgozott, valamint magántanárként nyelvoktatást vállalt.
Rehabilitációja a rendszerváltással valósult meg. A Szociáldemokrata Párt örökös tiszteletbeli elnökévé választotta.

 Guba Dezső beszél a Szociáldemokrata Párt ülésén a rendszerváltás utáni években

Guba Dezsőre mindenki tisztelettel nézett fel. Hiteles ember volt, akinek a szavai és tettei között nem volt különbség. Hiteles ellenálló, aki mindenben ellenállt a zsarnokoknak.
2006-ban, a forradalom ötvenedik évfordulójának évében hunyt el Hevesen.

Publikálva:
Gy. Gömöri Ilona: A megélt történelem. 1956, Heves. Heves, 2016.

Hevesről Egerbe menet rendszerint elhaladunk Andornaktályán az egykori Mocsáry-kastély előtt. Magas fák és kerítés takarják szem elől, az épület ma a Heves Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézetének része.

Ha legalább száztíz évet visszapillantunk az időben, a kastély falai között találjuk a saját korában országosan ismert politikus Mocsáry Lajost, „az andornaki remetét”.
Az utókor szinte elfeledte, méltatlanul.

Mindketten függetlenségi pártiak, Kossuth Lajos hívei voltak. Mocsáry Lajos 30 évvel idősebb Maczky Emilnél, így politikusi pályája szinte leáldozott, mire fiatalabb társa a Parlamentbe jutott. A családi környezet, az iskolák, tapasztalatok, a mentalitás és a néhány évtized alatt lezajlott történelmi változás mind-mind meghatározta, melyikük miként vett részt a politika küzdőterein.

Mocsáry Lajos Nógrád dombjai között született Fülekkovácsi-Kurtánypusztán 1826. október 26-án. Apja, Mocsáry Imre vármegyei aljegyző volt Nógrádban. A középbirtokos nemes családnak Andornakon is nagy birtokrésze volt, ahol az 1830-as években kezdtek kastélyuk megépítésébe. Főként Lajos édesanyjának, a kivételes gazdasági érzékkel rendelkező Sréter Franciskának köszönhető, hogy családi birtokközponttá tette Andornakot. Szőlőtermesztéssel, gabona-feldolgozással, valamint kő bányászatával foglalkoztak, munkát adva a helyi lakosoknak.
Lajos a gimnáziumot Eperjesen végezte, az egyetemet Pesten, ahol már fiatalon figyelemmel kísérte a politikai események alakulását.
Pályáját egy későn felismert súlyos betegség, lábdaganat hátráltatta, melynek gyógyítására édesanyja Grafenbergbe, a híres morvaországi fürdőhelyre (ma Jesenik település Csehországban) küldte.   Itt ismerkedett meg a szintén ott időző Wesselényi Miklóssal, az „árvízi hajóssal” és feleségével. A báró megkérte, hogy legyen felesége, Lux Anna franciatanára. Rövid idő múlva elhunyt Wesselényi, özvegyét pedig „franciatanára” vette feleségül. Mocsáry saját fiaiként szerette Wesselényi gróf árváit, akiket Andornakon, majd Kurtányban neveltek.

Mocsáry Lajos politikai és közéleti véleményeit az 1850-es évek közepétől többnyire röpiratokban tette közzé. Írásaiban kiválóan elemezte a közállapotokat, kifejezve azt, hogy a magyar polgárosodás csak jogilag jött létre, a polgári társadalom megvalósulásáig még hosszú út vezet.
Feltehetően a röpiratok hatására került be 1860-ban Borsod vármegye közgyűlésébe, majd egy év múlva az országgyűlésbe is, Mezőkövesd képviselőjeként.

Miben különbözött politikus kortársaitól? Leginkább abban, hogy szinte látnokként ismerte fel a nemzetiségi kérdés megoldásának fontosságát. Az akkori, „történelmi Magyarország” népei között 1880-ban 46,6 % a magyarok aránya, a németek, szlovákok, kárpát-ukránok, szerbek és horvátok mellett. (a magyarok aránya 1900-ban 51 %, 1910-ben 54 %).

1874-ben elvbarátaival létrehozták a Függetlenségi Pártot, melyet tíz évig vezetett folyamatos ellentétek közepette. Hiába számított óriási eredménynek, hogy hat év alatt a függetlenségiek 30-ról 90-re növelték mandátumaik számát, a pártban nem volt egyetértés sem a függetlenségi, sem a nemzetiségpolitika irányait illetően. A különféle csoportok egymással és a taktikázásra képtelen Mocsáryval is szembekerültek. A nézetkülönbségek miatt párttársai eltávolodtak tőle. 1884-től, amikor Irányi Dániel lett a párt vezetője, még inkább háttérbe szorult, a parlamentben is egyre ritkábban szólalt fel.  Egyre magányosabb és mellőzöttebb lett. Hiába emelt szót rendszeresen az 1868-as nemzetiségi törvény betartását követelve, kigúnyolták, még saját pártja is elhatárolódott tőle ezzel az indokkal: „mert szándéka ellenére egyetért azokkal, akik a magyar fajt üldözik.” Mocsáry kilépett pártjából.
1888 tavaszán a Román Nemzeti Párt küldöttsége jelent meg andornaki kastélyában, és arra kérték, legyen a képviselőjük. Mocsáry elvállalta, így jutott be a Képviselőházba, a karánsebesi választókörzet képviselőjeként, bár ő maga sosem járt Karánsebesen.  A helyzetet kifigurázva ellenfelei gúnyosan Mocsárilulu-nak nevezték.  
Az 1890-es évektől egyre inkább eltávolodott az országos politikától és magányába zárkózott andornaki kastélyában. Testi fájdalmai is elhatalmasodtak. 1896-ban választási kudarca után végképp befejezte politikai pályáját.  A közéletből szinte teljesen eltűnt, az egyik román újság halottnak hitte, és a nemzetiségek védelmezőjeként búcsúzott tőle. Élete utolsó éveiben csak Eötvös Károllyal, Hermann Ottóval és néhány függetlenségi nézeteket valló politikussal tartotta a kapcsolatot.
1916. január 8-án hunyt el. Andornakon temették el 1916. január 11-én, a kastély parkjában lévő családi sírboltba.

Temetésén a Függetlenségi Pártot a hevesi Maczky Emil képviselte, pártja nevében ő helyezte el a koszorút politikus elődje sírján. 

Maczky Emil is függetlenségi politikus volt Mocsáry Lajoshoz hasonlóan, de ő nagyjából egy emberöltővel később, 1908-ban lépett be az országos politikai életbe.
Nézeteikben sok a hasonlóság, de mindketten más utat jártak be, más körülmények adta helyzetekben és más személyes adottságokkal.

Maczky Emil 1856. január 16-án született Egerben. Apja Matzke Ignác orvos, anyja a nemesi famíliából származó dadai Nagy Anna. Egyik testvére Eger büszkesége, Maczky Valér, másik Erdőtelek és Zaránk jegyzője, Maczky Gyula.
Maczky Emil jogot és államigazgatást tanult, majd a közigazgatási pályára lépett: 1883-ban a Hevesi Járás segédszolgabírói állását kapta meg. Feleségül vette fáji Fáy Rózát, akivel Hevesen telepedett le. Öt gyermekük született – György, Ilona, Béla, Emil és Malvina, akik közül a három fiú érte meg a felnőttkort.
Maczky Emil már első hivatali éveiben élénk közéleti tevékenységet folytatott. Újságot alapított, részt vett sok helyi egyesület létrehozásában, megszervezte a hevesi önkéntes tűzoltóságot, melynek parancsnoka lett.
A hivatali ranglétrán is gyorsan haladt előre, 1887-ben járási főszolgabíróvá, majd fél évvel később az Egri Járás főszolgabírójává választották. A tisztséget az ellenzéki körök támogatásával nyerte el, így nyilvánvaló volt, hogy hivatali karrierje mellett politikai szerep is vár rá. Tagja lett a megyegyűlésnek, majd bekerült Eger város képviselőtestületébe is.
Fokozatosan egyre nagyobb tekintélyt szerzett, mely alapjául szolgált a politikai pozíció eléréséhez is.
Nem volt idegen számára a politikai véleménynyilvánítás, a 48-as függetlenségi törekvések hangos szószólójaként, Kossuth Lajos kultuszának lelkes híveként ismerte a helyi közélet.
Megnyilvánulásait áthatotta a ’48-as öntudat. Ünnepi beszédeiből a magyarságért és a függetlenségért érzett elkötelezettség áradt. Ő, mint főjegyző kezdeményezte Hevesen azt a hazafias ünnepségsorozatot, melynek során Kossuth Lajos születésének századik évfordulójára megfestették arcképét a városháza tanácsterme számára. Látványos és nagyszabású megemlékezéseket szervezett minden március 15-re, ahol harsány hangján tüzes, buzdító beszédeket mondott.
1908-ban került be az országgyűlésbe a Függetlenségi és 48-as párt képviselőjeként. Két év múlva Justh-párti (lényegében továbbra is független 48-as) programmal választották meg a nagyfügedi kerület képviselőjének. Helyi népszerűségét jelzik a korabeli újságcikkek, mely óriási mértékű ünnepléséről szólnak: felvirágozott hintóval várták, fehér ajándékzászlóval, 30-40 fehér ruhás lány pedig óriási csokrokkal.
Képviselőként nagyon aktív munkát végzett. Sok hozzászólását rögzítették a jegyzőkönyvek, mely szerint közigazgatási és adóreformot sürgetett, a tűzrendészet államosítását, a „gyászos czigánykérdés” megoldását. Felszólalásait mindig nagy figyelem kísérte. Ellenzéki képviselőtársaival többször igyekeztek túlharsogni a másik oldalt. Egyszer az is előfordult, hogy 15 napra kizárták az ülés munkájából.
1911-ben kilépett Justh Gyula (függetlenségi) pártjából. Újságcikkben értesítette  választóit döntésének okáról. . Indoklása: “Meg kellett volna alkudnom a nemzetiségekkel és el kellett volna ejtenem azokat a feltételeket, a melyek az általános, egyenlő, titkos választói jog megalkotásánál a magyar fajta felsőbbségét és uralmát megóvja.”
Kilépése ellenére a Függetlenségi Párt képviseletében ő vesz részt Mocsáry Lajos temetésén 1916. január 11-én, elhelyezve a párt koszorúját az elhunyt sírján.
1918-tól már nem volt sem országos, sem megyei pozíciója, de Hevesen továbbra is nagy megbecsülésben volt része. A tűzoltóegylet “olajba  festtette arcképét” , melyet ünnepélyesen avattak fel.
1924. október 17-én hunyt el, 68 éves korában. Egerben, a Kisasszony-temetőben helyezték nyugalomba.

A Mocsáry-kastély 1947-ben állami tulajdonba került. A politikus és családja emlékezetét a kastélyban emlékszoba, az épület külső falán emléktábla őrzi. Szülőhelyén, Fülekkovácsi-Kurtányban 2016-ban, születésének 190., halálának 100. évfordulóján emléknapot tartottak.
Füleken nevét viseli egy magyar tannyelvű iskola. Andornaktályán, Egerben, Füleken és Losoncon utcát neveztek el róla.

Ha Andornaktálya felé utazunk, a kastély előtt húzódó út másik oldalán egy szép Gloriettet látunk, mely egykor a kastélypark részét képező tó szigetén állt.

Amennyiben sikerül bejutni a kastély kerítésén belülre, közelről is megfigyelhetjük homlokzatának szép domborműveit. Az ismert velencei szobrász, Marco Casagrande faragta őket, aki a kastély építésének idején Egerben lakott, mivel az épülő főszékesegyház szobordíszein dolgozott.

                                            https://www.kozterkep.hu/32656/Baratsag_vendegszeretet_beke_Andornaktalya                         

A három allegorikus dombormű – Barátság, Vendégszeretet, Béke – a Mocsáry család által vallott alapértékeket fejezik ki.
Mocsáry Lajos életében és politikai munkásságában A BÉKE, a minden nemzettel békére való törekvés számított a legfontosabb eszmének.

Kért hivatkozási forma:
Gy. Gömöri Ilona: Ketten a Képviselőházból… az „andornaki remete” és a „hevesi ’48-as”. Mocsáry Lajos és Maczky Emil.  https://hevesihistoriak.blog.hu  (megtekintés ideje)

Áll egy kis kápolna a pusztában Tenk és Dormánd között, mely számomra már szinte jelképpé vált.
Egyedül dacol a pusztai szelekkel, viharokkal, de nemcsak a természet erejének áll ellen, kibírja a történelem viharait is. Hanyi-puszta többször elnéptelenedett, mégsem tűnt el nyomtalanul. 
Ha a kápolnára nézek, arra gondolok: ami igazán fontos, nem pusztulhat el, mindig jön valamilyen erő – odafigyelés, segítség formájában - mely megóvja az enyészettől. Addig létezik, amíg fontos lesz az itt élők számára. Nekem az emlékezet jelképe, mely még van annyira erős, hogy ma is megőrzi a kis kápolnát, a régmúlt pusztai élet megszentelt helyszínét.  Ebben az évben ünnepeljük építésének 300 éves évfordulóját.

Móricz Lajos felvétele 2019.

1974. Molnár István Géza felvétele

Kinek a nevéhez kötődik a kápolna felépítése?
Buttler János Lajos gróf építtette 1719-ben. A Buttlerek 1691 óta voltak jelen Erdőtelek és környéke történetében, ekkor vásárolt itt először birtokrészt Buttler János egri várparancsnok. Erdőtelket a nógrádi-hevesi birtokaik központjának tartották, de az ország más területein, Erdélyben és Zemplénben is kiterjedt földbirtokaik voltak.
Buttler Jánosnak nem született gyermeke, így 1701-ben örökbe fogadta unokaöccsét, Buttler János Lajost, aki 1714-ben grófi rangot nyert.
A következő években építkezésekbe kezdett. 1715-ben kezdte építeni a kastélyt Erdőtelken (Fő u. 129.), mely a mai formáját később nyerte el. A kápolnán kívül majorságot is létesített, ahol kétnyomásos gazdálkodást folytattak.

A szemöldökkő felirata

A kápolna építésének tényét az épület szemöldökkövének latin betűs feliratában is megörökítették.
Az épület teljes hossza 30,6 méter, teljes szélessége 13,2 méter. A szentély hossza a diadalív küszöbétől 8,4 méter.

Milyen volt Hanyi-puszta és környéke a kápolna építésének idején?
A puszta nem volt népes, mindössze 29 jobbágy-, ill. zsellércsalád élt itt. De a tágabb környék is alig volt lakott még ezekben az években, hiszen a török időkben – főként Eger 1596-ban történt elfoglalása után - többször vált néptelenné. A jól termő földek élelmiszer-bázisként szolgáltak az itt átvonuló hadaknak, mely a lakosság számára veszélyt és félelmet jelentett.  A török uralom alól 1687-ben szabadult fel a térség, de néhány évtized múltán, az 1700-as évek elején sem adatott meg a békés építkezés, mert vagy a rácok pusztították végig, ami útjukba akadt, vagy pestisjárvány tizedelte a lakosságot. Nehezen indult újra az élet.
A kápolna építésének idején Erdőtelek és Hanyi-puszta környékén még alig volt templom. Legközelebb Dormándon, Hevesen és Átányon lehetett még a török idők előtt épített "Isten házát" találni,  azok is romokban álltak. Az átányi templom a reformátusoké volt.
(Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Erdőtelek stb. templomai később épültek.)
Ez az időszak, a 18. század eleje  egy új korszak kezdetét jelentette. Megindult az a több hullámból álló migrációs folyamat, melynek során majd benépesültek Dél-Heves települései.

Miért éppen ezt a helyet választotta a gróf a kápolna helyéül?
Elképzelhető, hogy a régi Hanyi település maradványaira, esetleg templomának alapjára építették a kápolnát.
Az Árpád-korban itt létező „Honi” vagy,„Honc” falut – melynek temploma is volt - 1278-ban említi először oklevél. Sőt nemcsak okleveles forrásban szerepel a település, létezésének régészeti bizonyítékai is vannak. 1977-től kezdődően több alkalommal végeztek régészeti feltárásokat a kápolnában és közvetlen környékén, melynek során településmaradványokra leltek. 2015-ben az egri Dobó István Vármúzeum régészei tágabb körben, a kápolnától a Szent Vendel-szoborig vizsgálódtak, melynek során valószínűleg az egykori település maradványait találták meg: házgödröket, kerámiát, kemencét, állatcsontokat, valamint nagyobb kiterjedésű temető részletét.
(Az erről szóló tanulmányok elérhetőek a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában: https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/67533)

Ugyanakkor minden bizonnyal a korábbi, középkori település temploma sem véletlenül épülhetett itt.  Az ősi tudás szerint energia-csomópontokban jelölték ki a templomok helyét, úgy, hogy az oltár kerüljön a legfőbb pontra. Hogyan állapíthatták meg a Föld energiavonalait, a pozitív energiákat? A feltörő tiszta víz, az egészséges növények, állatok, egészséges és nyugodt emberek, esetlegesen a természetfeletti jelenségek, gyógyulások alapján.

Hogyan vált búcsújáró hellyé?
A búcsúkiváltságokat a kápolna építése után 72 évvel, 1791-ben adományozta VI. Pius pápa Szent Anna napjára. Eszterházy Károly egri püspök 1794-ben hirdette ki. A 18. században még könnyebben lehetett búcsús kiváltságot szerezni, mint később. A hivatalos egyház kivizsgálta a csodás események hírét, de gyakran csak adminisztratív intézkedést jelentett az engedély megadása. A zarándokok számára a kinyilvánítás azt jelentette, hogy ezen a szent helyen teljes búcsút nyerhetnek.
A búcsúkiváltság Hanyi-pusztára ekkoriban különösen előnyös lehetett a katolikus egyház számára. Ugyanis erre az időre, a 18. század végére a szomszédos pusztákon, Szárazbőn és Tenken számottevően megerősödött a reformátusság a Felvidékről betelepülő református nemes családok által, akik uradalmaik népét leányegyházként az átányi anyagegyházhoz csatolták.
A Buttlerek uradalmának népe a keresztjáró napoktól kezdve Szent Anna ünnepéig minden kedden – lényegében kilenc kedden – körmenetben zarándokolt ide és misét hallgatott.
Ez a jámbor szokás fokozatosan továbbterjedt, messze vidékekről is jöttek zarándokok.
A Szent Anna-napi búcsúkat egészen az 1950-es évek elejéig itt tartották. Az új politikai rendszer viszont ezt megakadályozta, így a kultusz beköltözött Erdőtelek templomába.

A régi Szent Vendel szobor - fotó  a Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből

Hogyan vált a kultusz részévé Szent Vendel tisztelete?
Szent Vendel a pásztorok védőszentje, akihez beteg állatok gyógyulásáért vagy egészségük megőrzéséért fohászkodtak. A pusztai emberek életét abban az időben meghatározta az állattartás sikere. A betegségek, járványok ellen nem volt elérhető orvosság. Saját tapasztalataikon, tudásukon kívül az ima erejében és Szent Vendelben bízhattak. Kömlő népe egy nagy állatvész után kezdte el zarándoklatait a közeli Hanyi kápolnához.
A kápolna közelében, az út mellé 1809-ben állítatták fel Szent Vendel szobrát. A kultusz részévé vált, hogy a búcsúk alkalmával az állatokra is áldást kértek a szent szobránál fohászkodva.
(Az eredeti szobor keze imára kulcsolt, lábánál nagy, térdéig érő állatokkal. Sérülése miatt 2016-ban új szobor került helyére, mely nagy pásztorbotot tart baljában és áldásra emeli jobbját, lábánál kisméretű állatok fekszenek.)

Az imákon kívül a segítségkérésnek volt egy olyan módja is, mely lényegében a mágián alapul. Ennek eszközeit jelentették a fogadalmi tárgyak, offerek. Viaszból öntött, halványsárga figurák voltak ezek, melyeket a búcsúkban a mézeskalácsosok vagy gyertyások árultak.  A helyiek ezeket „tetem”-nek vagy „bárány”-nak nevezték. Így beteg állat gyógyulásáért bárány, disznó, marha, baromfi alakokat kerestek, de pl. választhattak gyermekáldásért pólyás babát, vagy beteg láb gyógyulásáért lábformát is. A vásárolt „tetemet” imádkozva az oltárhoz vitték, ahol egy kosárba helyezték, így remélve kérésük megvalósulását.

  fogadalmi tárgyak, offerek viaszból

Milyen volt a kápolna berendezése? Hogyan változott állapota?
A kápolna állapotáról felépülése után közel ötven évvel, 1767 nyarán készült feljegyzés, Eszterházy Károly egri püspök egyházlátogatása alkalmával. Ebből megtudjuk, hogy az épület jó állapotban volt. Berendezéséről a következőket rögzítették:
„Van benne egy hordozható oltár, újszerű és sértetlen állapotban, nemkülönben a ráhelyezett oltárszekrény. Ebben a templomban a védőszent ünnepén ünnepélyes körmenetet tartanak, és mise előtt nyilvános imádságra helyezik ki a Legszentebbet. A templom északi oldalán sekrestye is van, kőből építve, eléggé megfelelő, de üres. A templomban található padok és kórus fából készült, van egy 50 kilós harang, Szent Donát tiszteletére megáldva” A templomhoz „aranyozott ezüstkehely tartozik, 1 miseruha tartozékokkal, amelyek a plébániatemplom sekrestyéjének szekrényében őriztetnek”. Azt is feljegyzik ekkor, hogy a kulcsokat Buttler gróf őrzi, aki a templom gondozásában is részt vesz, „a hívek szokásos adományait, valamit a pénzes zacskót kezdettől fogva mindezidáig minden esetben számon tartja és kezeli.” A püspök kérte, hogy a kápolna egyik kulcsa kerüljön a plébániára, míg a másik maradhat a grófnál.

A kápolna restaurálására 1814-ben került sor, melyet szintén megörökítettek a szemöldökkőben.

Milyen lehetett kegyképe? Erről nem maradt fenn adat, Bálint Sándornak az 1940-es évek elején végzett gyűjtése alapján „valami jámbor falusi piktor alkotása” volt, akiről a következő szóbeszéd járta: „amikor a képen dolgozott, mindig más szentet festett rá. Reggelre kelvén azonban a festék a vászonról eltűnt, csak Szent Anna képe maradt meg rajta.”  Fodor László régész közlése szerint vizsgálatuk idején kék égboltot és csillagokat ábrázoló festést figyeltek meg.

Az 1950-es évektől – amikor megszüntették a zarándoklatokat – a kápolna és berendezési tárgyai pusztulásnak indultak. A szocializmus évtizedei alatt látványosan romlott a kápolna állapota.
A búcsújárás hagyománya csak 1990 után éledt újjá. Ekkor sor került a kápolna restaurálására. Napjainkra újra zarándokhellyé vált. Július utolsó vasárnapján újra megtelik élettel, amikor a kápolnánál újra Szent Annához imádkoznak.

Kovács József hevesi plébános az 1990-es  években hevesiek csoportját vezeti a Hanyi búcsúban

Milyen lehetett egy búcsú a Hanyi kápolnánál az 1800-as évek végén?
Már az ünnep előtti nap gyülekezett a környék: Besenyőtelek, Kömlő, Füzesabony, Dormánd, Mezőkövesd, Tard, Kál, Heves, Tarnabod, Kerecsend, Tomajmonostora, Abádszalók, Kunhegyes és más falvak, valamint Erdőtelek népe e pusztai kápolnánál.

A Hanyi Szent Anna búcsúját látogató települések a 20. század közepén. (Barna Gábor nyomán)

Nemcsak a zarándokok, az árusok is ide sereglettek szekereikkel, hiszen a búcsúk vásárlási alkalmat is kínáltak.
A búcsús csapatok településenként „kereszteket” alkotva, beköszöntő énekszóval érkeztek meg. A csapatok vezetői az előénekesek, „szentemberek”, akik szervezték is a menetet, egyben az egész út során vezetették az énekek sorát, melyet a tömeg ismételt. Az egyik leghíresebb előénekes a jászladányi Orosz István volt, aki az általa írt szövegeket meg is jelentette, terjesztette.

                       Orosz István jászladányi énekvezérnek a Hanyi búcsúra írt szövegkönyve

Jászárokszállásról Varga Lajos, Jászkisérről Körtély István énekvezetőket ismerjük, akik Hanyi-pusztára vezettek zarándokokat. Kömlőről Szécsi Ignác vezetésével érkeztek, aki saját maga által faragott sárga kereszttel, felszentelt csengővel, hátán csíkos kenyeres tarisznyával érkezett a búcsúba.
A „keresztek” érkezését a kápolna harangjának zúgása fogadta. Azok ünnepélyesen beköszöntek, megkerülték a kápolnát, majd belül az oltár előtt térdre ereszkedtek, imádkoztak.
Az Orosz István által a Hanyi búcsúra írt oltárköszöntő szövegének egy részlete:

 Az Erdőtelekről búcsús menettel kivonuló miséző pap 1889-ben feljegyezte és az Egri Egyházmegyei Közlönyben folytatásokban megjelentette a hanyi búcsú leírását. Szavai kiválóan elénk idézik a korabeli esemény hangulatát (eredeti helyesírással) :

A leírás további részeiből kitűnnek a búcsú további mozzanatai is.
A kápolna fala mellett erre az alkalomra több mobil, lécekből összerakott gyóntatószéket állítottak, ahol sorban álltak az emberek gyónásra, megtisztulásra.
A legbuzgóbb hívek térden állva járták körül a templomot.
A kápolnától kicsit távolabb félkör alakban álltak az árus asztalok vagy sátrak, ahol szentolvasót, imakönyvet, de kalárist, brosstűt, csatokat is vásárolhattak.  Még távolabb dinnyére alkudoztak, fokhagymát vettek, étkeztek, beszélgettek. Távolabb álltak a szekerek, ahol más háztartási kellékeket is lehetett kapni. Rendszeresen megjelentek kiabáló, kéregető koldusok, testi fogyatékosok. Kiváló alkalom volt a búcsú az ismeretszerzésre, a mindennapi környezetből való kimozdulás, így a lelki tartalom mellett ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a puszta embere a búcsút az év legnagyobb eseményének érezze.

A búcsúsok a Hanyi kápolnától hagyományosan Szent Anna füvét, vagyis vasfüvet (verbena officinalis) vittek haza szentelményként.

Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében. Bp. 1944.
Barna Gábor: Fogadalmi tárgyak, offerek... AgriaXXIII. Eger, 1987. 
Bárth János: A katolikus magyarság vallásos életének néprajza. In. Magyar Néprajz VII. Népszokás - Néphit- Népi vallásosság Bp. 1990.
Egri Egyházmegyei Közlöny XXI. 1889.
Gy. Gömöri Ilona: A Hevesi Református Egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. AGRIA XXXIII. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve Eger, 1997. 291-317.
Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Szent Anna asszony énekeinek gyűjteménye... Balassagyarmat, 1991.
Kósa Károly: Szent Anna - kápolna Hanyipusztán. www.bucsujaras.hu
Szuromi Rita: Tenk. Tenk, 2000.
Új énekek Szent Annához Orosz Istvántól. én.

  „Pészachkor ültünk a templomban és ott tudtuk meg, hogy gettóba kell vonulnunk… A lakásunkban lévő holmikat felleltározták. A saját költségünkön felfogadott szekérrel kellett az Eger felett lévő Bagólyukba, a csendőrök által kiköltöztetett bányászok lakásaiban berendezett gettóba mennünk. Csak kevés holmit vihettünk, takarókat, száraz ételt, magunkat kellett ellátnunk ennivalóval. Ott két kis lyukat kaptunk, az egyik szobában a mi családunk, a másikban a nagybátyám  - Friedmann Dezső, aki sakter és kántor is volt Hevesen – családja szorongott. Innen Június 9-én indultunk Kerecsendre, gyalog. Innen vittek szintén gyalog Maklárra, bevagonírozni.” – így emlékezik 1944 tavaszára László Miklósné Kertész Lili.

75 évvel ezelőtt ezen a napon, április 28-án jelent meg a zsidók gettósításáról szóló rendelet.
A rendelet egy folyamat része volt. Hiszen az első zsidótörvény, 1938 óta folyamatosan érzékelhették a mindennapi életük ellehetetlenítését. 1944 tavaszán egyre keményebb, sorsdöntő kormányzati intézkedések jöttek: sárga csillag viselése, vagyonok, folyószámlák zárolása, kereskedések bezárása, stb.  
A rendelet nyomán Heves vármegye vezetői 1944. május első napjaiban döntöttek a gettók felállításáról. A Hevesi Járás zsidó lakosainak gyűjtőhelyéül az Egercsehi közelében lévő Szúcs-Bányatelepet, a „Bagólyukat” jelölték ki. A tábor az Egercsehi Kőszénbánya Portland Cementgyár Részvénytársaság tulajdonát képező kiürített bányatelep 27 épületéből állt.
Az előírás szerint május 8-9-én kellett megérkezniük Bagólyukba. Értéket nem vihettek magukkal, mindössze 50 kg-os csomagot és két heti élelmet. A Hevesi Járásból 625 személy érkezett meg a bagólyuki bánya elhagyott munkásszállásaira. Családonként, szekerekkel, csendőri felvigyázás alatt indult meg a két napos menet a Hevesről kb. 70 km-re lévő bányába.
A megérkezés után külön választották a nőket-gyerekeket és a férfiakat, majd így helyezték el őket több épületben, valamint egy nagy helyiségben 220 főt.

A nyilvántartás szerint összesen 1335 fő volt a bagólyuki gettó létszáma, melynek csaknem a fele a Hevesi Járásból érkezett.
A férfiak közül a 18 és 56 év közöttieket munkaszolgálatra vitték. A többiek hozzáfogtak a telep szállásainak rendbetételéhez, földet hordtak.
Június elején a bagólyukiakat az egri és a tiszafüredi gettók lakóival együtt a kerecsendi téglagyárban felállított táborhelyre koncentrálták, majd gyalogosan a maklári vasútállomásra szállítva adták át a németeknek.
A belügyminisztériumi rendelet szerint a zóna lakosságát június 16-ig kellett Kassán át Auschwitzba deportálni.
Hevesen és a környékbeli településeken mintegy 402 ember vált a holokauszt áldozatává.

Megemlékezésül álljon itt egy fotó a hevesi Zsidó Hitközség egykori, 1867-ben épült zsinagógájáról, mely a mai Baross Gábor utcában állt. (fentebb)

Szakirodalom:
- Csiffáry Gergely: Dokumentumok Heves megyei zsidó lakosok kitelepítéséhez. Archívum. A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. Eger, 2010.
- Orbánné Szegő Ágnes: A Heves megyei zsidóság története a XVIII. századtól a holocaustig. Tiszafüred, 2001.
- Gy. Gömöri Ilona: Az egyházak szerepe a település életében. Tanulmányok Heves történetéből. (Szerk: Szabó J. József – Petercsák Tivadar) Heves, 2001.

Pusztacsász ma Heves város külterületi lakott helye, régen önálló településként jegyezték.  Itt állt a Dömötöri Németh család kúriája, ahol a nevezetes nemzetőr őrnagy, Németh Albert életének jelentős részét töltötte.

Nemcsak katonai téren tűnt ki tehetségével. Különleges adottságai voltak: európai műveltségű országgyűlési szónok és örökös tréfamester, akinek alakját Mikszáth Kálmán is megörökítette.

Honnan indult? Milyen tényezők formálhatták személyiségét? Hogyan ismerték kortársai? Írásom ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A családi háttér
Birtokos nemesi családba született 1820-ban, előnevük „dömötöri”, mely a Szombathely melletti Dömötöri településre utal. Nemességüket III. Károlytól nyerték 1723-ban.
Nagyapja septemvir, vagyis „hétszemélynök”, a legfőbb bírói testület tagja volt. Apja, Németh János császári és királyi százados, akit nyugalmazott katonatisztként is magával ragadtak az 1848-as forradalmi események, önkéntesnek állt a délvidéki hadseregbe. Hamarosan ő lett Mészáros Lázár hadügyminiszter karsegédje, majd honvédezredes.  Világosnál tette le a fegyvert Görgei Artúrral. Aradon tízévi várfogságra ítélték, 1852-ben kapott kegyelmet.
Anyja a szintén nemesi családból származó Péchy Amália.
Első felesége Sturman Emilia, tekintélyes borsodi család leánya. Egybekelésükről a Honderű folyóirat is hírt adott 1847-ben: „… egyik megyei rózsánkat viszi Hevesbe Németh Albert szolgabíró, a mindenben gazdag és szép Sturman Emíliát”.
Második felesége Sike Teréz, akitől három gyermeke született: Lajos, Gizella és Albert.
1871-ben családi tragédia érte. Egyik fia, Albert váratlanul meghalt Kairóban. Ez annyira megrendítette, hogy egy időre visszavonult a közügyektől.

Útja a politikai szerepvállalásig
Tanulmányait Szombathelyen, Pécsen, Pesten végezte, végül az egri érseki jogakadémián fejezte be. 1840-ben tett ügyvédi vizsgát.
Hamar bekapcsolódott a vármegye ellenzéki mozgalmaiba a szilvásváradi Keglevich Miklós pártjában.
1844-től jegyző, majd a következő évtől a vármegye Tarnai Járásában másod-alszolgabíró volt.

A forradalom és a megtorlás éveiben
Mindössze 28 éves, amikor 1848 júniusában az első népképviseleti országgyűlésre képviselőnek választotta a Tiszanánai kerület.  Néhány hónap múlva már a honvédseregben harcolt századosi beosztásban Dembinszky, Guyon s Perczel mellett.
1848 decemberében  népfelkelési kormánybiztossá nevezték ki, a fennmaradt megbízó levél alapján az északon támadó Schlik ellen vonuló hadsereg megsegítésében kérték közreműködését.
A szabadságharc leverése után hadbíróság elé állították, majd büntetésből besorozták az osztrák császári hadseregbe Wallmoden gróf ezredébe, aki hazabocsátotta.  Ezután pusztacsászi birtokán gazdálkodott.
„Büntetése” utazási korlátozásként élt tovább, majd 1857-től már csak „észrevétlen rendőri megfigyelést” kapott. 

Ellenzéki, függetlenségi politikusként
Amikor 12 év után, 1861. április 6-án Budán megnyílt az országgyűlés, a tiszanánai kerület őt választotta képviselőül. Képviselőházi beszédében kijelentette, hogy „a magyar trón megürültnek tekintendő”. Ferenc Józsefet nem ismeri el királynak, minden felségjog az országgyűlést illeti. 1861. augusztus 22-én az uralkodó feloszlatta az országgyűlést.
A nyughatatlan Németh Albert 1864-ben csatlakozott Gyöngyös város országgyűlési képviselőjének, Almásy Pál függetlenségi mozgalmához, mely elszigetelt összeesküvési kísérletnek bizonyult. Mind Almásy Pált, mind Németh Albertet katonai karhatalommal fogták el, és a pesti Károly-kaszárnyába hurcolták. (Fővárosi Tanács épülete). Négy hónapra börtönözték be.  Szabadulása után feltehetően hatósági nyomás alatt nem fogadhatta el a tiszanánai választókerület újbóli kérését, így a „biztosnak látszó” mandátumot visszautasította.
A kiegyezés után a megyegyűlésen – ahol Németh Albert bizottmányi tag volt – „aggodalmukat fejezték ki” az országgyűlés határozataira nézve. A „hevesi ügy” az országgyűlésben is vihart kavart, és még el sem ültek a hullámai, amikor szeptember 8-án, Eger város képviselőtestülete bizalmi nyilatkozatot küldött Kossuth Lajosnak, kifejezve benne reményét, hogy „nemsokára jönni fog az idő, midőn Önt köztünk személyesen tisztelhetjük”.
Az országos politikában különösen nagy figyelmet kapott Németh Albert ezekben az években. A Borsszem Jankó élclap 1872. júniusi számában a címlapot, a vezércikket és egy „Bercziana” című versikét szentelt alakjának kifigurázására. A politikai gúny klasszikus fogásait látjuk ezekben.

Amikor 1873-ban Hódmezővásárhely kérte, legyen a képviselőjük, elfogadta a hívást és ismét elfoglalta helyét a szélsőbalon, melynek haláláig híve maradt.
1875-ben a választások során illusztris ellenfele volt Jókai Mór személyében, aki a szabadelvű párt képviseletében indult. A szoros küzdelemben Jókai győzött, de mivel Budapest VIII. kerületében is megválasztották, lemondott hódmezővásárhelyi mandátumáról s a megismételt választást Németh Albert nyerte. 1878-ban szintén Hódmezővásárhely képviseletében indult és diadalmaskodott.
Nagy hatású beszédeket tartott, előfordult, hogy nehéz helyzetben megnevettette az országgyűlés tagjait. Mindenki ismerte és szerette kifogyhatatlan humora és ízes beszéde miatt is.  Mikszáth Kálmán többször említi az anekdotázó, jó kedélyű „Németh Bercit” országgyűlési cikkeiben, karcolataiban.
Egyik karcolatában a Németh Alberttel „mondatja ki” saját véleményét az ország és a Ház állapotáról.

                                           1882-ben készült portré, készítője ismeretlen

Utazásai Kossuth Lajoshoz
Mikszáth megörökítette azt is, hogy Németh Albert minden évben felkereste a száműzetésben élő Kossuth Lajost Turin mellett, Barraconeban, akit ilyenkor hírekkel és adomákkal látott el.
„Németh Albert minden évben meglátogatja Kossuthot Barraconeban. Olyan már ő az öreg kormányzónak, mint egy évenkint megjelenő kassai kalendárium, az ő megszokott jóslataival és anekdotáival. Ha nem jönne meg, még el sem hinné Kossuth, hogy már egy évvel lett öregebb. Nagyon örül a látogatásnak. Nem is csoda, mert olyan naptár Németh Berci, amelyik mindég derült időt mutat. 
Száműzöttnek, bujdosónak jószerencse a derült égből egy sugár…
Öt-hatszáz adomát visz el évenkint Németh Berci Kossuthnak, amiknek a slágvortjait pontosan följegyzi a Notesz-könyvébe. Kossuth nagyokat nevet ezeknek, mert csak az illedelmesebbeket meri elmondani, de a legjobban mégis  azokat szereti, amik a magyar népet karakterizálják.”
(Mikszáth: A vásárhelyi ember 1881.)

 Pusztacsászon, a családi kúriában érte a halál 1887. március 28-án. A kúria melletti családi kriptában helyezték nyugalomra. Ma síremléke a Pusztacsászi temetőben áll, a hevesi nemzetőrök emlékoszlopa mellett.

Németh Albert síremléke napjainkban a Pusztacsászi temetőben.  A szerző felvétele. 

Részletes jellemzést ad egyéniségéről a Vasárnapi Újság 1880. évi 16. számában megjelent cikk, melyből kiderül, hogyan látták kortársai az akkor 60 esztendős Németh Albertet.

Részletek a cikkből (betűhív átírással):
 Rendkívüli egyéniség. Szelleme, szive, kedélye nem közönséges minta után készült.

• Ha régi magyar táblabírót akar még valamely ifjú ember látni: leselkedjék Németh Albert körül s minden napnak huszonnégy órájából egy-két óráig tartó igazi táblabírót ismerhet.
• Ha komoly férfiasságot keres valaki: benne azt is feltalálja; ha nagy eszmék, nagy kérdések fölött frivol elmélkedésekre van szükség: ö abban is gazdag. Igazságos és boszuálló, előzékeny és durva, kedélyes és rideg, gúnyos és szenvedélyes, gavallér és tulbizakodó, kegyetlen ellenség, de könnyen kibékíthető; önfeláldozó barát, de azért minden szót és mozdulatot megmér s könnyen neheztel. Phidias az istenszobrokat aranyból és elefántcsontból szokta faragni. Ha az aranyhoz és elefántcsonthoz pattogó gránitot, puha agyagföldet, s rugalmas guttaperchát is tudna vegyíteni: akkor, de csakis akkor ki tudná faragni Németh Albertet.
• Politikai szerepe sokkal kisebb, mint tehetsége, de semmivel sem kisebb, mint a mekkorát ő komolyan akar vinni. Nincs olyan eszme, nincs olyan alkotás, melyért ő egész egyéniségét oda adná. 0 hű fia nemzetének, tekintélyes és becses tagja a függetlenségi pártnak, egyik legérdekesebb s mindig figyelemmel hallgatott szónoka a képviselőháznak, európai miveltségü ember, nagy memóriával, éles itélőtehetséggel, magyar józanészszel, európai forradalmárnak aspiráczióival s magyar táblabírónak reminiszczencziáival, de mindamellett ő még sem politikus. - - Egyéniségéről sem nem tud, sem nem akar lemondani. Ha miniszterelnök volna s ünnepélyes komolysággal deputácziót kellene fogadni: könnyen megtenné azt a tréfát, hogy a deputáczióval ékes szónoklatok helyett összeül pipaszó mellett anekdotákat elcsevegni. Ezért nem lehet államférfi.
• Magas, tekintélyes termet, hatalmas fővel erős vonásokkal. Szemei nagyok, élesek és hidegek, bajusza tömött, s szakálla, ha szabadon ereszti, két óriási fürtben lobog, mint ókori prófétáé. Unokája ama nagyhírű causarum rega-lium magisternek, Németh Jánosnak, ki Metternich herczeggel, sőt Ferencz királylyal szemben is lehetetlennek tartotta ezelőtt hatvan évvel a renitens vármegyék és megyei férfiak pörbefogását. A kik sokáig voltak Németh Albert közelében: emlékét és anekdotáit még unokáiknak is át fogják adni, és ő már, noha még erőteljes férfiú, régen el lesz temetve, a mikor még országgyűlési hagyományok sokáig megemlékeznek róla.

1926-ban egy hatvan kilogrammos csomaggal, két gyerekkel és feleségével, üldözöttként lépte át a határt, majd érkezett Hevesre. Negyvennégy éves volt ekkor, tanári pályafutásának csúcsán. A trianoni döntés következményeként kellett új életet kezdenie.

Az első világháború végén a nagyhatalmak döntöttek a történelmi Magyarország feldarabolásáról, létrehozták az új csehszlovák államot, mely magába foglalta az észak-magyarországi vármegyéket is. Több mint egymillió magyar került a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá, ezzel megkezdődött üldöztetésük. Főként a tisztségviselők, pedagógusok, katonatisztek és földbirtokosok váltak „megbízhatatlanná” és mindazok, akik nem tettek hűségesküt az új kormánynak. Több tízezer embert kényszerítettek lakóhelye elhagyására, így tíz év alatt mintegy kétszáz faluból tűntek el olyan magyar családok, akiknek ősei a középkortól éltek e településeken. Az egységes magyar területekre szlovákokat és cseheket költöztettek be.
Cziglédy László pályafutását Gömör vármegyében, Kisgömöriben kezdte, melyet elhagyni kényszerült.

Az orgona fedelének belső része hűen őrizte fényképét és keze írását, mely szerint
„Elüljátszóvá Fordította Cziglédy László tanító 1907 nyarán”

Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2006. 

Életútja
Cziglédy László 1882. május 17-én tekintélyes egri családban született. Iskolai tanulmányainak elvégzése, tanítói oklevelének megszerzése után a Gömör-Kishont vármegyei Kisgömöri faluban kezdte meg tanítói pályáját, mely abban az időben még a mai Magyarországhoz tartozott. A nemesi családból származó Merényi Annát vette feleségül. Két gyermekük született, László és Endre. Feleségét nagyon fiatalon, tragikus körülmények között veszítette el. (Sírja a Kisgömöri temetőben található.)

Merényi Anna síremléke a kisgömöri temetőben. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2006.

Néhány év múlva újra megnősült, Dzurillay Máriát vette feleségül. 1926-ban el kellett hagynia állomáshelyét, új „hazát” kellett keresnie. Klebelsberg Kunó iskolaépítési programjának, az 1926-os népiskolai törvénynek köszönhetően több új iskola létesült azokban az években Heves határában is. Tanári állásokra pályázni lehetett.
Cziglédy László Heves külterületén, a Hevesi Római Katolikus Egyházközség hercegtagi iskolájában kapott állást, ahol 1926-tól 1929-ig tanított. Az 1929-30-as tanévben az ekkor egy éve működő újtelepi iskolában egy második tanítói állást létesítettek. Így került Cziglédy László az újtelepi iskolába, ahol sógornője, Dzurillay Jolán 1928 óta első tanítóként dolgozott. Hamarosan felépült az új tanítói lak, a „Cziglédy-ház”, mely napjainkban az Újtelepi Általános Iskola étkezője.
Nemcsak az iskola nyert egy különlegesen értékes embert, hanem Heves fokozatosan benépesülő új településrésze, az Újtelep is. Igazi néptanítóként ismerték, aki törődött az emberek minden bajával. Az iskolában megszervezte a napközit és az ingyen konyhát. Nagyon sokan fordultak hozzá segítségért mindennapi ügyeikben. Kiemelkedő kézügyessége volt, „ezermesterként” javított cipőt, varrógépet, „befoltozta” a kilyukadt fazekat. Őt hívták akkor is, ha elromlott a hevesi templom toronyórája vagy orgonája. Kiválóan ismerte az orgonák szerkezetét.

Cziglédy László ételt oszt az újtelepi gyermekeknek 1944-ben. (A fotó Robert Cziglédy tulajdona)

Római katolikus, hívő emberként példamutató életet élt. Jó cselekedeteinek számos példáját lehet sorolni. 1934-ben saját kezűleg készített egy keresztet, melyet az iskolával szemben, a mai Alkotmány és József Attila utcák kereszteződésében helyeztek el. Érdekessége, hogy tartóoszlopául a Szent Imre térről ekkor ide került millenniumi emlékoszlop szolgált. A kereszttel átellenben, a mai orvosi rendelő előtt haranglábat építettek Laci bácsi kezdeményezésére. 1935-ben nagy ünnepséggel szállították ide a vasútállomásról a „Szeplőtlen Fogantatás”-ról elnevezett harangot, melyet Buczkó J. plébános szentelt fel. Jelentős része volt abban is, hogy az újtelepiek külön búcsút rendeztek iskolájuk előtt, a Mária-ünnepeket illendően megtartották, valamint a temetőjükben is keresztet állítottak.
Két gyermekének sorsa igen eltérően alakult. Az idősebb, László katonatiszti pályára lépett. Családja 1945-ben Bajorországba, 1950-ben Ausztráliába költözött. Fia, Cziglédy Robert egy hadtechnikai intézetben vezető kutatómérnök lett. A fiatalabb fiú, Endre fogtechnikusnak tanult, rendkívül ügyes kezű szakemberként tisztelték.  Életét megpecsételte, hogy egyik résztvevője volt az 1956-os forradalom hevesi eseményeinek, melyért súlyos ítéletet kapott.
Cziglédy László 1968. február 11-én  hunyt el Egerben. Sírja az újtelepi temetőben található.

 Egykori tanítványa, Rább László 1968-ban versben emlékezett elhunyt tanítójáról:

Versem
elhunyt első elemi iskolai tanítómról
Cziglédy Lászlóról

„Volt nekem egy tanítóm, drága öreg ember,
Kicsi, barna bajusza, mint a tilolt kender.
Ötven év terhétől hajlott volt a háta,
De apjaként tisztelte mindegyik diákja.
Tiszteltük, szerettük, figyeltünk is rája,
Oktatott, tanított ezernyi csodára.
Betűk, számok titkát, vasöklű Botondot,
Hallgattuk von’ estig, oly sok szépet mondott:
Dunántúli lankák, gazdag Tisza tája
Egész Magyarország virágzott szavára…
Harminc évnél is több, mióta nem láttam
De még ma is benne van Ő minden betűben és számban.

 Utószó: „Tudom, néha rossz voltam, bocsásd meg ezt nékem. Azt pedig, hogy „emberré” neveltél, én köszönöm szépen. Áldjon meg érte a jóságos Isten!”

 Az adatok összegyűjtésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Cziglédy Endréné, valamint Bencsik József.

Kisgömöri házai a templomdombról. 2006. Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Nincs még egy olyan történelmi emléke városunknak, melynek a különböző politikai rendszerek értékítélete miatt olyan hányatott élete lett volna, mint a millenniumi emlékoszlopnak.
Heves legrégebbi emlékoszlopa 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre készült. Jelenleg a város főterén, áll, de kevesen tudják, hogy nem volt ez mindig így. Száz év alatt háromszor költöztették új helyre. A változó politikai rendszerek újabb és újabb funkcióval és szimbólumokkal látták el: babérkoszorúval, trianoni emlékszöveggel, turulmadárral, városcímerrel.
Szimbolikus erejű az a vasabroncs-nyom, mely az oszlop felső részét fogja körül. Bár csak a nyom látszik, de tudnunk kell, miért van ott! Az emlékoszlopot a katolikus kegyesség őrizte meg a szocializmus évtizedei alatt!

Története az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdődik, funkciója a Horthy-korszak keresztény-nemzeti korszakában kibővül, túléli a szocialista rendszer évtizedeit, végül a rendszerváltás után, a millecentenárium évében kapja vissza eredeti és méltó helyét.

Sorsának állomásait levéltári írásos dokumentumok, korabeli újságcikkek, archív fotók és személyes visszaemlékezések alapján tárom fel.  Az idézeteket betűhíven közlöm.

 1896 - a Millennium éve – a dicső kezdet!

Első, eredeti helyén a Községháza előtt (Borovszky Samu: Heves vármegye története 1909. Heves.)

1896-ban Heves község képviselő-testülete „Millenáris bizottságot” alakított, melynek célja az ünnepi programok megszervezése volt. A képviselőtestület jegyzőkönyve így vall erről:

Ekkor, 1896-ban a korabeli képeslapok és fotók tanúsága szerint az emlékoszlopot a Községháza előtti téren állították fel, megközelítően a mai első világháborús emlékmű helyén. Megjegyzendő, hogy az épület főhomlokzata abban az időben nem a mai, oszlopos oldal volt, hanem a másik.
Az emlékoszlopot farácsozattal kerítették körül védelem céljából, ami érthető, tudva, hogy a térnél több út torkollott egymásba, sőt a község állatait is itt hajtották a legelőre.
Az emlékmű két jól elkülöníthető részből áll, melyeknek más-más a története. Csupán oszloprészének van százéves múltja. Előlapjának felirata:

 A MILLENNIUM EMLÉKÉRE
HEVES  MEZŐVÁROS
KÖZÖNSÉGE
1896

Az emlékoszlop az 1920-as évekig állt eredeti helyén.  Elmozdításának feltehető oka az első világháborús emlékmű létesítése 1924-ben. Az emlékoszlop a tér előrészébe került, megközelítően oda, ahol ma is áll. Mellette gyakran tartottak tábori miséket, ünnepségeket, egyesületi rendezvényeket.
1931-ben Szent Imre herceg halálának 900 éves évfordulója alkalmából a teret Szent Imre térnek nevezték el.

 1933-tól – a revíziós eszme szolgálatában

1933-ban az emlékmű új funkcióval, jelentéstartalommal bővült: a revíziós országzászló árbocának tartóoszlopa lett. Ekkor vésték oldallapjára a tiltakozást kifejező   „Trianon 1920. június 4. Nem! Nem! Soha!” - feliratot, mely ma is olvasható. Ezekben az években – a trianoni országcsonkítás után – az ország sok településén helyeztek el országzászlót, ill. ahogy a helyiek nevezték, revíziós zászlót. Hevesen 1933. máj. 21-én a Levente-egyesület   tartotta az avatóünnepet, amely az országban a 42. ilyen esemény volt. A Heves és Vidéke c. újság így közölte a hírt: 

Második helyén, a Szent Imre-tér előrészében.  (Heves - képeslapsorozat 1930-as évek)

 Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2015.

1936-37-től – a katolikus kegyesség  /vallási buzgóság/ része

Az 1930-as évek közepén rendezték a község közepén lévő Szent Imre teret. Ez ismét változást hozott az emlékoszlop sorsában. Valójában megszüntették, kivették belőle az országzászlót és árbocát. Erre azért volt szükség, mert az országzászló elhelyezésére új építményt emeltek a Brieger vendéglő előtti útkereszteződésben. (Ez a revíziós emlékmű megsemmisült, létezését archív fotók őrzik.)
A millenniumi – trianoni emlékoszlop az ekkoriban benépesülő „házhelyre”, az Újtelepre került, a mai Alkotmány és József Attila utcák kereszteződése mellé helyezték el. Új funkciójában egy feszület tartóoszlopa lett. Éleit betonszegéllyel, tetejét vasabronccsal erősítették meg, hogy elbírja a megnövekedett terhelést. A feszületre fém öntvény corpus került. Egyik üres oldalára pedig egy tábla került, melynek felirata: „ÍGY   SZERETTE   ISTEN   A   VILÁGOT.”

Harmadik helyén, az Újtelepen. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 1994.

A keresztállítást Cziglédy László, az újtelepi iskola tanítója kezdeményezte, ő vállalta költségeit is. A környék lakosai hamar magukénak érezték, évtizedeken át gondozták.

A következő 45 év során – a szocializmus évtizedeiben – ez az állapot és funkció védelmet jelentett az emlékoszlop számára. Jelképesnek is tekinthető, hogy bár vasabroncs és betonoszlop közé szorítva, eredeti rendeltetését elfedve, mégis fennmaradt, átmentve valaha volt funkcióit a rendszerváltást követő időszakra. A gúzs nemcsak fogságot, de védelmet is jelentett számára.

1996 a Millecentenárium éve -
a nemzeti és a helyi hagyományok hirdetője

1996-ban az önkormányzat képviselőtestülete elhatározta, hogy a millecentenáriumi megemlékezés részeként az emlékoszlopot restaurálás után, új műalkotással kiegészítve visszaállítják a Hősi ligetbe, arra a helyre, ahol az 1920-as évektől állott.
Miként folyt ez a munka? Az előkészítés Kő Pál és Szőnyi Endre szobrászművészek szaktanácsai, javaslatai alapján indult meg. Az emlékoszlop és a feszület elmozdítása egybeesett az újtelepi templom építésének befejezésével, így azzal összhangban valósulhatott meg. Ez az egybeesés még inkább lehetővé tette elköltöztetését, melynek költségeit a város fedezte.

Először az oszlop és a feszület szétválasztása történt meg. Az öntvény corpust Szőnyi Endre szobrászművész restaurálta, korrodáltsága miatt felületkezelést, ill. utólagos festést végzett. Ezután egy tölgyfa keresztre került, amit az új templom előtt helyeztek el. Az oszloprészt restaurálás céljából a régi börtön udvarára szállították. A felújító munka során a sarkokról a cementszegélyeket is eltávolították.  Szőnyi Endre újraszínezte az eredeti feliratokat és az évszámot átfogó koszorút. Ezután helyezte az oszlop tetejére az ugyancsak általa készített új műalkotást, a turulmadarat. A megformált turul sólymot ábrázol, leengedett szárnyakkal, ülő állapotban. A megújított emlékoszlopot 1996. augusztus 20-án avatták fel.

Napjainkban az emlékmű közel eredeti helyére és eredeti funkciójába visszaállítva kifejezi a magyarság ősi múltjának, egyben a helyi hagyományok tiszteletét és megbecsülését. Minden év június 4-én a helyi megemlékező ünnepségek helyszíne. Fontos állomása városismertető sétáknak, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak

Visszaállítva eredeti helyére, Heves központi terére. Fotó. Gy.Gömöri Ilona 2008.

Koszorúk elhelyezése hátul, az emlékoszlop "Trianoni" részén. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2008. 

Városismertető múzeumi foglalkozás 2017- ben.

A történeti leírást a Heves Megyei Levéltár forrásain és a Heves és Vidéke folyóirat újságcikkein kívül Kegyes S. Árpád (Műszaki Iroda vezetője Heves Polgármesteri Hivatal 1996.) és Szedlák György (Műszaki Iroda előadója Heves Polgármesteri Hivatal 1996) közlései alapján készítettem.

A családnevek apáról fiúra öröklődnek, állandóságukkal a leszármazást jelölik, a családi összetartozást demonstrálják. Ha megpróbáljuk faggatni, hogy miért éppen az a nevünk, a magyarázat többé-kevésbé utal családunk eredetére.

A kora középkorban még csak egyelemű nevek léteztek. Mivel szűk közösségen belül volt szükséges a megkülönböztetés, elegendő volt keresztnevet adni, mint pl. Simon, Gál, Balázs, Lukács, Márton, Fülöp stb.

A kételemű nevek csak a 16. század elején jelentek meg, amikor az állam, az adószedés számára volt fontos az egyén azonosítása.

A legrégebbi hevesi családneveket török és magyar adóösszeírásokban találjuk meg. Az első lista 1546-ban készült, ekkor 133 családfőt írtak össze.  Ezen kívül még négy török defter és négy magyar tizedjegyzék készült, melyek képet adnak a 16-17. században Hevesen élt családokról. Ezek: Átányi, Bakó, Bakonyi, Barta, Berta, Bodó, Császi, Csenger, Csősz, Debrei, Elek, Faggyas, Fazekas, Fekete, Gazdag, Gyékényszövő, Ibrány, Ispán, Jámbor, Kakas, Káposztás, Kapitány, Kis, Kocson, Kónya, Kovács, Mézes, Milien, Mocsár, Molnos, Nagyúti, Oláh, Ősz, Pap, Sági, Simándi, Sós, Szűcs, Tasi, Tatár, Tót, Varga, Vég, Vertegi, Vince, Zsadányi.

A török hódoltság után, az 1680-as évek végétől az első visszatelepülők nevei: Kalmár Jakab, Erős Mátyás, Juhász János, Veres János, Balás Pál, Bencsik János. Őket tekinthetjük a későbbi hevesi lakosság magjának.

Az 1700-as évek elejétől tűntek fel a következő családnevek: Besenyei, Balas,  Ötvös, Török,  Marsi,  Német, Szanyiszló, Vona, Koós, Polyák, Szombati, Borsos, Rosental, Smitt, Horn, Stork,  Balajti, Ambrus, Magyar,  Czékmány.

A szlovák és román nemzetiségek mellett német téglaégető családok települtek Hevesre, kiknek nevei: Hercspach, Pertel, Zimmerrmann, Hort, valamint feltehetően a Betenbuk család is közéjük tartozik.

Hevesi családnevek egy 1846-ból származó jegyzéken. (a nevek után a tilalmasban talált állatok összeírását tartalmazza) Forrás: Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény 

 A továbbiakban lássuk néhány régi hevesi családnév lehetséges eredetmagyarázatát!

Árpád-kori, keresztnévből fejlődött nevek

Agócs: Ágoston névből kicsinyítő képzővel Ago+cs,
Balla: Bala személynévből, jelentése baloldal,
Balázs: Blázsius keresztnévből,
Balog: A bal szóból, jelentése balkezes, balsorsú,
Bencsik: A Benedictus, Benedek rövidülésével, a szlovák –cik kicsinyítő képzővel vált családnévvé,
Szaniszló: a szláv Stanislav szóból,
Szombati: Szombaton született gyermek vagy -szombat utótagú településről,
Vona: A szláv Ondrej beceneve a Vondr, melyből a magyar elhagyta a torlódást, Vona alak ismert az Árpád-korban.

Népnévi  és helynévi eredetűek

Tót: Gyakori név, mivel kezdetben minden szláv népre vonatkozott. Tótország Szlavóniában, a Dráva-Száva vidékén volt, ahonnan a tótok több hullámban települtek a Felvidék területére, már a honfoglalás idején is, de főleg a török idők alatt. A tót csak a 18. század végétől jelenti a szlovák népet.
Török: A török hódoltság koránál sokkal hamarabb elterjedt Turk néven. A szó jelentése: erő.  Csak a 14. századtól kezdték az oszmán-törökökre használni.
Oláh: A nép eredeti nevét – vlah - a magyar nem tudta ejteni, így a szó eleji v magánhangzóvá alakult.
Besenyei: Ótörök személynév, a Bese kicsinyítő képzős alakja. A besenyők a határvédelemben kaptak jelentős szerepet, sok települést neveztek el róluk.
Polyák: A 15. századig a mai lengyel népet poláknak, polyáknak nevezték.
Szécsi: szécs szó jelentése, irtás, erdővágás
Sági: ság szó jelentése: domb, magaslat.
Tasi: Alapszava az ótörök Tas, melynek jelentése kő.
Végh: magyar szóból, a település szélén, végén lakó ember, változata a Vígh.

Társadalmi helyzetre, foglalkozásra utal

Sós: sóbányász, sókereskedő,
Koleszár: kocsi készítő, bognár, szláv eredetű,  
Ötvös: öntvénykészítő, aranyműves,
Szedlák:  helyhez kötött földműves, szláv szó,  
Szemán: vidéki nemes Zemann német szóból,
Szűcs: török eredető foglalkozásnév,
Varga: lábbeli készítő mester,
Vitéz: katona, lovas,
Faggyas, Bakos, Fazekas, Káposztás, Gyékényszövő, Mézes, Juhász, Borbél, Kovács, Bodó, Gazdag, Kapitány, Ispán.

Tulajdonságra utal

Jámbor: Derék, istenfélő ember. Eredetileg a bírákat segítő személyeket nevezték így.
Kakas, Vitéz, Erős, Vörös, Deli, Fehér
A Herczeg, Gróf, Király, Érsek családnevűek azok kastélyában, földjén, birtokán éltek, esetleg hasonlóan viselkedtek.

További tájékozódásra ajánlom:

• Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája. (A magyar nyelv kézikönyvei XVII. Sorozatszerkesztő: Kiss Gábor) Leggyakoribb mai családneveink. Budapest, 2010. http://docplayer.hu/427744-Hajdu-mihaly-csaladnevek-enciklopediaja.html
• Papp Györgyi: Heves város betelepülése a török hódoltság után. (Tanulmányok Hevesről Szerk. Petercsák Tivadar – Szabó J. József) Heves, 2001. 129-156.